2024. március 19., kedd

DUNA TERASZ: A KIVITELEZŐ TÖBB PÉNZT KÖVETEL, A BERUHÁZÓ NEM AKAR TÁRGYALNI, A LAKÓK CSAK A KULCSOKAT SZERETNÉK

TELEX
Szerző: KRÁSZ ZSOMBOR
2024.03.19.


A Duna Terasz Grande (DTG) Kft. és a KÉSZ Építő Zrt. közötti elszámolási vita részletei nem a nyilvánosságra tartoznak – áll a Duna Terasz február 29-i közleményében. Úgy tűnik, máshogy gondolja ezt az a nagyjából 1500 lakástulajdonos, akik lassan egy éve, az ingatlanok majdnem teljes árát megfizetve, vagy a hitelezését elintézve várják, hogy mikor költözhetnek végre be új, Duna-parti otthonaikba. Demonstrációt is szerveztek március 1-jére, miután kiderült, hogy a Duna Terasz Grande lakópark beruházója és kivitelezője, azaz a Duna Terasz Grande Kft. és a KÉSZ Építő Zrt. a bíróság elé vitte az átadásra váró lakópark ügyét, ezzel csökkentve a lakók esélyét arra, hogy a közeljövőben beköltözhetnek a lakásaikba.

A beruházó nevét viselő Duna Terasz Grande lakópark volt az elmúlt évek legnagyobb társasházprojektje Magyarországon, a milliós négyzetméterárakért cserébe sok esetben gyönyörű panorámás lakásokat ígértek, így a 790 ingatlanból több mint 700-at hamar elkapkodtak a vásárlók. Időközben azonban késni kezdett az eredetileg 2023 márciusára tervezett átadás. A szerződés szerint a negyedik hónap után három hónapon át kötbért kaptak a tulajdonosok a már befizetett összeg nagyságától függően, ami általában havi 70-80 ezer forint körüli összeget jelentett.

Három hónap után megnyílt a lakók előtt a jogi lehetőség, hogy elálljanak az üzlettől, de ezzel egy időben megtörtént a lakások műszaki átadása is, így aki megtartotta a lakást, kötbért sem kapott ezután. A Telexnek nyilatkozó forrásunk nem tudott olyanról, aki itt visszamondta volna a vásárlást. A műszaki átadás után az épület a használatbavételi engedélyt is megkapta novemberben, így nem sokkal később a Duna Terasz felszólította a saját zsebükből vásárló vevőket, hogy fizessék be a vételár második, legnagyobb részletét. A nagyjából 75 százalékos részlet befizetésekor azt közölte velük a Duna Terasz, hogy az átadás legkésőbb januárban megtörténhet, így a legtöbb vevő már a teljes díj nagyjából 99 százalékát megfizetve várta a beköltözést.

Idén aztán kiderült számukra, hogy nemcsak a beköltözés késik, de január közepén a Duna Terasz felbontotta a szerződést a KÉSZ Zrt.-vel, erre válaszul a KÉSZ is kizárta a Duna Teraszt a projektterületről. A két vállalat azóta jogi útra terelte az ügyet, míg a Duna Terasz azért harcol, hogy rendőrségi segítséggel távolítsák el a KÉSZ Zrt.-t a területről, a KÉSZ azért küzd, hogy kimondja a bíróság: jogosan tartják birtokukban a lakóparkot...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.