2024. május 14., kedd

„A HITELESSÉG SZÁMÍT” – PODCAST AZ ÖNKORMÁNYZATI ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL, 1. RÉSZ

K-MONITOR + ÁTLÁTSZÓ PODCAST
Szerző: K-MONITOR + ÁTLÁTSZÓ
2024.05.10.



Ez a minimum!
– fogalmazta meg 10 évvel ezelőtt a K-Monitor, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó az önkormányzati átláthatóságról szóló programot. Nemrég újból elvégeztük a programban résztvevő önkormányzatok értékelését, és a témával egy rövid podcast-sorozatban is foglalkozunk. Az első adásban Borbás Gabriella, a józsefvárosi önkormányzat kerületgazdálkodási ügyosztályának vezetője, Számadó Tamás fővárosi főjegyző, valamint Pósfai István, a K-Monitor projektkoordinátora volt Hont András vendége.


A 2014-es önkormányzati választás előtt az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország arra kérte képviselő- és polgármesterjelölteket, vállalják, hogy megválasztásuk esetén, már munkájuk első száz napjában fellépnek önkormányzatuk átláthatóbbá tételéért. A három szervezet a konkrét feltételeket is kidolgozta, ez a dokumentum és eljárásrend viseli az Ez a minimum nevet! , amely hat témában foglalta össze a helyi döntéshozatal átláthatóságának a törvényi előírásokon alapuló és azt kiegészítő alapkövetelményeit. A kezdeményezéshez 193 jelölt csatlakozott, közülük a választáson 43-an nyertek mandátumot.

Az első években nem volt zökkenőmentes az átláthatósági szempontok érvényesítése azon helyeken sem, ahol csatlakoztak a programhoz. Volt, ahol hivatali ellenállásba ütköztek az elképzelések, volt, ahol a döntéshozók akadályozták meg végül az új metódusok bevezetését.

A 2019-es választás előtt igyekeztünk levonni a tapasztalatokat az első időszak működéséből. Megkíséreltük kidolgozni azt, hogy miként lehet tartalommal megtölteni az átláthatóságot: milyen olyan formák vezethetőek be, amelyek az adatok közlésén túl valódi és konstruktív információcserét teremt a hivatalok és a polgárok között. Az önkormányzatok átláthatósága továbbra sem teljes: bár egyre több és több település hagy fel a titkolózással, a vagyonnyilatozatok, de különösen az önkormányzati cégek vonatkozásában még mindig sok a tennivaló.

A második ciklus végén, az új választás előtt ismét a tapasztalatok levonásának van itt az ideje. Márciusban elvégeztük a programban résztvevő önkormányzatok értékelését, kiegészítve a kezdeményezésben nem résztvevő önkormányzatokkal. A felmérés szerint a programhoz csatlakozó önkormányzatok átlagosan harmadával értek el jobb eredményt, mint az Ez a Minimum! program kapcsán átláthatósági vállalást nem tett önkormányzatok.

Az élen Budapest VIII. kerülete (Józsefváros) végzett, megelőzve a XI. kerületet (Újbuda) és a VI. kerületet (Terézváros), míg a leginkább átlátható vidéki önkormányzat Baja lett. A legkevesebb és legrosszabb minőségű közérdekű adat Budapest V. kerületének (Belváros) honlapján érhető el a vizsgált önkormányzatok közül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.