2024. május 6., hétfő

AMERIKAI NÉPSZAVA: KI AKARJA ELÖLRŐL KEZDENI AZ 1998-AS ORBÁNNAL?

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.05.06.


Önleleplező és botrányos interjút adott Magyar Péter a lengyel Rzeczpospolita című lapnak, amelynek minden magyar demokratát rémülettel kell, hogy eltöltsön. Nincs kétségünk afelől, hogy a Magyarban messiást diagnosztizáló ellenzékieket ez sem zavarja, de amit Magyar az interjúban előadott, az maga a rémálom. Mi ezt látjuk benne kezdettől fogva.

Magyar kijelentette, hogy „az 1998-as Orbánhoz szeretne visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor semmi sem fenyegette a demokráciát”. Ennél riasztóbb jövő nem is várhatna az országra. Ez azt jelenti, amit hetek óta írunk, hogy Magyar elölről kezdi azt, aminek a vége felé közeledik nélküle is az ország. Az 1998-as Orbán is egy szörnyeteg volt, és már benne voltak a 2010-es és a 2024-es Orbán csírái. Ki akarja az Orbán korszakot elölről kezdeni?

Az a tény, hogy Magyar azt gondolja, az 1998-as Orbán nem fenyegette a demokráciát, a bizonyítéka annak, hogy Magyar ugyanoda eljutna, ahol most tartunk, csak gyorsabban, mert Orbán már kitaposta az utat, másrészt rendszerének „vívmányait” megtartaná és át is venné. Magyar súlyos téveszméihez tartozik, hogy Orbán veresége esetén azért adná át a hatalmat, mert „maradt benne valami a négy választást megnyerő demokratából”.

Miből? Demokratából? Orbán demokrataként nyerte meg az elmúlt négy választást? Ha ezt gondolja ez az ember, akkor kit és miért akar leváltani, mire akarja cserélni a NER-t, vagy csak a szerinte „demokrata Orbán” helyére akar beülni? Ehhez képest „a Gyurcsány” maga a „messiás”, biztosíték és a garancia, hogy Orbán fasiszta rendszerének egyszer vége lesz. Ha Magyar demokráciának látja az Orbán-rendszert, akkor nem akarja eltörölni.

Sokatmondó, és minden magyar ellenzékit kétségbeejtő az, hogy Magyar szerint Orbán nem követett el bűncselekményeket, és nem szándékozik felelősségre vonni. A kérdésre, hogy börtönbe kell-e kerülnie Orbánnak, azt mondta, hogy nem akarja börtönbe csukni, és a „független igazságszolgáltatás” döntsön Orbánról. Ezt a dumát már ismerjük, nála jobban senki nem tudja: ez nyílt utasítás az igazságszolgáltatásnak, hogy Orbánt futni hagyja.

Annál is inkább, hogy ő már a „független igazságszolgáltatás” előtt eldöntötte, hogy „Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt”. Magyar ezzel elfogadja a „lepapírozást”. Szétlopták az országot, megdöntötték az alkotmányos rendet, és nem felelnek semmiért. Magyar puha átmenetet ígér a Fidesznek, és az orbáni fasiszta örökség folytatását.

Az orosz-ukrán háborúról hajmeresztő dolgokat állít. Ugyanazt mondja, amit Orbán, ő is a békéért és a halálos áldozatokért aggódik, ezért önmegadásra kényszerítené Ukrajnát. De a legiszonyúbb szövege az, hogy azért nem küldene fegyvereket az életüket, a hazájukat és Európát védő ukránoknak, mert 1956-ban a magyaroknak sem segítettek, miért segítsen most Magyarország Ukrajnának? Ennél undorítóbb mondatot elképzelni sem lehet.

Ugyanakkor nem nehéz felismerni az orbáni propaganda szó szerinti elemeit. Magyar szó szerint azt mondja, mint a rogáni propagandagépezet, hogy a magyarok mindig magukat szabadították meg, soha senki nem segített rajtuk. Kétszer belekeveredtek a háborúkba, most pedig a „függetlenségüket” védik azzal, hogy nem állnak a Nyugat mellé az oroszok ellen. Ez egy orbánista, oroszpárti cinikus hazugság. Tényleg ezt akarjuk?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.