2024. május 14., kedd

PUBLICUS: MAGYAR PÉTER A VÁLASZADÓK 21 SZÁZALÉKA SZERINT JOBBOLDALI, 23 SZÁZALÉK ÚGY GONDOLJA, INKÁBB BALOLDALI, 32 SZÁZALÉK SZERINT KÖZÉPEN ÁLL

NÉPSZAVA
Szerző: F. SZABÓ KATA
2024.05.14.


Bár üstökösként robbant be a közéletbe, nagy a tanácstalanság a Tisza Párt listavezetőjének megítélését illetően – derült ki a Publicus felméréséből.


Az emberek 20 százaléka biztosan a Tisza Pártra szavaz majd a 2026-os választásokon, további 11 százalék valószínűleg rájuk voksol két év múlva ‒ áll a Publicus Intézet Népszava számára végzett reprezentatív felmérésében. Ennél a kérdésnél csupán egyetlen százalék mondta azt, hogy „csak egy széles körű ellenzéki összefogás esetén szavazna rá”. A válaszadók 4 százaléka ugyanakkor valószínűleg nem, 49 százaléka pedig biztosan nem tenné rá az ikszet (15 százalék nem felelt erre a kérdésre).

Kiderül a felmérésből az is, hogy a Fidesz-KDNP hívei utasítják el a legnagyobb mértékben az új politikai szereplőt: 92 százalékuk biztosan nem szavazna rá, és csupán 1-1 százalék állította, hogy biztosan vagy valószínűleg megjelölné a szavazólapon a Tiszát (a többiek a valószínűleg nem, illetve a nem tudja választ jelölték meg). Az ellenzéki szavazók közül

csaknem minden negyedik (23 százalék) mondta, hogy biztosan, további 17 százalék valószínűleg rá szavaz, vagyis tízből négy ellenzéki tudná támogatni Magyar Péteréket.

Viszont a biztosan vagy valószínűleg nem arány itt is magasabb, 38 százalékos, és ebben a csoportban mindössze 2 százaléknak lenne igénye egy olyan összefogásra, amelyben Magyar Péter jelen van.

Érdekes, hogy a potenciális szavazóinál kevesebben tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra: erre a kérdésre összesen 26 százalék igennel vagy inkább igennel felelt, 61 százalék viszont nemmel, vagy inkább nemmel (12 százalék a nem válaszolók aránya, a száz százalékot pedig a tizedesek kerekítése miatt nem adja ki a számok összege). Nagy a bizonytalanság az emberekben azzal kapcsolatban, hogy vajon melyik politikai oldalhoz sorolható Magyar Péter, és ez a válaszokban is jól tetten érhető. A kutatásban részt vevők

21 százaléka szerint inkább jobboldali, 23 százalék úgy gondolja, inkább baloldali, 32 százalék szerint pedig középen áll, 15 százalék viszont úgy vélekedik, nem lehet besorolni egyik oldalra sem (további 9 százalék nem válaszolt erre a kérdésre).

Míg a kormánypártok szavazóinak 55 százaléka szerint baloldali és csak 6 százalék szerint tartozik a jobboldalhoz, az ellenzékieknek csupán 7 százaléka sorolná őt a baloldalra, 37 a jobboldalra, 39 százalékuk szerint középen áll, 12 százalék szerint pedig nem besorolható egyik oldalra sem. A Tisza Párt hívei körében a legmagasabb azok aránya, akik szerint Magyar Péter középen áll: esetükben 56 százalék állítja ezt, míg 19 százalékuk inkább jobboldalinak, 5 százalékuk pedig inkább baloldalinak tartja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.