Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2025.01.22.
Az elmúlt napokban részletesen foglalkoztunk a Rákos-Dubaj-ügy fordulataival. Az események elképesztő tempóban követték egymást: tegnapelőtt kiderült, hogy január 16-án a magyar állami vagyonkezelő, az MNV Zrt. aláírta az adásvételi szerződést Mohamed Alabbar emiratusi üzletember Eagle Hills nevű cégével. Ennek értelmében 85 hektár vasútövezeti fejlesztési területet, Budapest urbanisztikai aranytartalékát adták oda megdöbbentően alacsony áron, mindössze 50,9 milliárdért az arab fejlesztőnek úgy, hogy mellé semmilyen érdemi feltételt nem szabtak. A magyar állam ezzel szemben kötelezettséget vállalt, hogy az építési előírásokat az Eagle Hills igényei szerint átírja, megengedve akár 500 méter magas felhőkarcoló építését is, és saját költségén végrehajt nagyjából 300-400 milliárd forint értékűre becsült infrastruktúra-fejlesztést.
Ezt látszólag fordulat követte, amikor a szerződés nyilvánosságra kerülése után a fővárosi önkormányzat számára is világossá vált, hogy egy ingatlanrésztulajdonnak köszönhetően elővásárlási joggal rendelkeznek. Noha a főváros szeretett volna élni ezzel a jogával, az MNV Zrt. álláspontja szerint ezt nem teheti meg, mivel a terület kizárólag az emirátusi fejlesztő számára eladó.
E cikkünkben írtuk le először a Stockton Zrt. nevét. Ez a magáncég ugyanis szintén résztulajdonos az egyik érintett ingatlanban, így a fővároshoz hasonlóan elővásárlási joggal rendelkezne. A Stockton Zrt.-ről akkor azt jegyeztük meg, hogy Zelles Sándor cége. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy a Gyurcsány-érában vezette az MNV elődjét, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot. Később azonban váltott: 2020-ban írtuk meg, hogy Zelles immár Habony Árpád gazdasági köreihez kötődik. A szóban forgó telekrész az adásvételi szerződés szerint a 29834/10 hrsz-ű telekhez tartozik; amennyiben a mellékletként csatolt ábrán az MNV Zrt. munkatársai helyesen satíroztak, a fizikai valóságban egy Tatai úti telephelyet használhat a vállalkozás (lilával jelölve)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.