Műsorvezető: SZERETŐ SZABOLCS
2025.01.24.
Nem igaz, hogy nem működnek az Oroszország elleni szankciók. Azok működnek, de az eddig bevezetett intézkedések csak arra jók, hogy gyengítsék Oroszország gazdasági hátterét, és nem arra, hogy az ország rövid idő alatt letérdeljen – jelentette ki Kompország című műsorunkban Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója. A közgazdász leszögezte: sok, igazán komoly szankciót még nem vetett be a Nyugat. Tény, hogy ha Oroszország bankrendszerét rövid idő alatt két vállra akarnák fektetni, akkor azt képesek lennének megtenni, eddig azonban mégsem tették.
Szalay-Berzeviczy Attila beszélt arról is, hogy:
- Bevetne-e nyers katonai erőt Trump?
- Kit tekint első számú ellenfelének az amerikai elnök?
- Kit tekint első számú ellenfelének az amerikai elnök?
- Oroszország nagyhatalom vagy csatlós?
- Van-e reális esélye annak, hogy Oroszország atomfegyvert vet be?
- Hibázott-e a Nyugat, amikor azt gondolta, hogy a Szovjetunió felbomlásával vége az orosz fenyegetésnek?
- Lehetnek-e még nagyhatalmi ambíciói Európának?
- Mekkora csapással érne fel a magyarok számára, ha hazánk kilépne az Európai Unióból?
- Miért akarja Trump megszerezni Grönlandot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.