2025. február 11., kedd

AMERIKAI NÉPSZAVA: MUSK DOGE SZERVEZETE KORMÁNYZATI BELSŐ RENDŐRSÉGRE EMLÉKEZTET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2025.02.08.


Az amerikai közéletet vélhetően tartósan lázban tartja Elon Musk és az általa vezetett kormányzati szervezet, a DOGE, a Department of Government Efficiency (Kormányzati Hatékonysági Minisztérium) tevékenysége, amely nem hivatalos minisztérium és nem a kormányzat része, Musk nem miniszter és kormánytag, mert ahhoz kongresszusi jóváhagyás szükséges. Ezért a szervezet létének törvényessége is megkérdőjelezhető.

Ez a köztes, az amerikai közvélemény jelentős része szerint törvényen kívüli állapot, megnyilvánul a tevékenységben is, amely ráadásul nem azonos azzal, amire létrehozták. A korábban nem létezett, és Trump elnöki rendeletével létrehozott DOGE hivatalosan azért jött létre, hogy a szövetségi kormány technológiai eszközeivel segítse a kormányzat hatékonyságának növelését, csökkentse az állami pazarlást.

Ennek leple alatt zajlik a szövetségi alkalmazottak tömeges elbocsátása, mintha azzal az állami kiadásokat akarnák csökkenteni, ezzel szemben valójában politikai „tisztogatás” zajlik, méghozzá válogatás nélkül, hogy a kormányzati adminisztráció kizárólag Trumphoz hűséges emberekből álljon, akik készek Trump demokráciaellenes programját végrehajtani, akár a törvényekkel és az Alkotmánnyal szemben is, hiszen a cél éppen azok leépítése.

A „hatékonyság” jelszava alatt a Project 2025 nevű 900 oldalas kormányzati menetrend végrehajtása zajlik, amelynek lényege az amerikai demokrácia és az alkotmányosság lebontása, elnöki diktatúra bevezetése és kiépítése. Musk DOGE nevű szervezete egyfajta belső kormányzati rendőrség, amely lecseréli a szakmailag képzett, a törvényes működést biztosító alkalmazottakat, s kivégez minden programot, amely emberi jogokat támogat.

Az ideológiát (amely halálra ítél mindent, ami a demokráciával, a sajtószabadsággal, az egyéni jogokkal, emberi méltósággal és méltányossággal, kisebbségi jogokkal kapcsolatos), fasiszta ideológiának és programnak tekinthetjük, s Musk nem hivatalos „hatékonysági minisztériuma” valóban hatékonyan dolgozik, amire Trump nélküle soha nem lett volna képes. Jelenleg 2 millió szövetségi alkalmazott lecserélése zajlik.

Ezzel párhuzamosan Musk az általa toborzott huszonéves számítógépes gyerekekkel már behatolt a szövetségi állam adataiba, hozzáfér minden amerikai érzékeny adataihoz, még az adóbevallásokat is beleértve, amely nemcsak személyiségi jogokat sért, hanem súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. Emellett feltérképezik, hogy a miniszériumok milyen kifizetéseket, támogatásokat nyújtanak, milyen programokat valósítanak meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.