2025. február 25., kedd

KÍSÉRTET JÁRJA BE A VILÁGOT – A „KISSINGERI REÁLPOLITIKA” SZELLEME

VÁLASZ ONLINE
Szerző: KRAJCSÍR LUKÁCS
2025.02.25.


Korántsem Trump az első: az Egyesült Államok már ötven éve is demonstrálta, hogy dacára egy évtizedeken át tartó, súlyos államközi konfliktusnak és rengeteg amerikai katona elvesztésének, gyakorlatilag egyik napról a másikra hajlandó felrúgni a status quót. A Fehér Ház akkor sem visszakozott, amikor a célja elérése során komoly belpolitikai zavarokkal, társadalmi megosztottsággal, a szövetségi rendszerének felbomlásával, világpolitikai átrendeződéssel, valamint egy egész állam eltűnésével nézett szembe. Krajcsír Lukács történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársának vendégcikke. Világmagyarázat.


„És emiatt újra kell értékelnünk a kapcsolatunkat Kínával. Azzal a Kínával, amelyet Trump elnök a legnagyobb…” – az interjúalany még be sem tudta fejezni a mondatot, mert az újságíró azonnal közbevágott, hogy megkérdezze, tényleg jól hallotta-e. „Igen, nyíltan el szeretném mondani, hogy akkor másszunk le a körtefáról! Ha Trump elnök valóban kihívja Kínát egy nagy gazdasági mérkőzésre, és egyben folytatja a [vám]háborút Európával, akkor súlyos tévedést követ el! És én itt elsősorban európai vagyok, nyíltan fogok beszélni, minden fenntartás ellenére, legyen az az emberjogi helyzet, a WTO [Kereskedelmi Világszervezet] vagy az, hogy tudjuk milyen eszközökkel erősödött meg Kína, még hogy korántsem egy demokratikus rezsim. Amennyiben viszont Trump elnök átrajzolgatja a világtérképet, akkor Európának össze kell szednie magát” – válaszolta a politikus, gondolatmenetét Európai Unió és Kína közötti mélyülő kooperációval zárva.

A jövő történészei számára a fenti interjúrészlet rámutathat 2025 első felének kaotikusságára. Ugyanis ezek a mondatok Ivan Korčok szájából hangzottak el, aki a Progresszív Szlovákia (PS) tagja, egykori államfőjelölt, ex-külügyminiszter. Korčokot a szlovák társadalom Nyugat-barát rétege reménysugárnak tartja, ellenfelei viszont „Brüsszel szócsövének” titulálják, mivel mindig az emberi jogokat és a demokrácia védelmét tűzte zászlajára, pengeélre állítva az illiberális vezetőket és rendszereket – Orbán Viktort ugyanúgy, mint Robert Ficót vagy Vlagyimir Putyint. Ez alól Kína sem jelentett kivételt, amikor a szlovák kormányfő novemberben Pekingben járt. Aztán pár nappal ezelőtt mégis előtört belőle a geopolitikai érdekeket a morális értékek elé helyező diplomata:

még ha csak gazdasági téren is, de az EU-nak szorosabbra kell fűznie viszonyát Kínával.

Az európai politikusok és uniós bürokraták közül korántsem ő volt az egyetlen, aki a Kína-kártya kijátszásával reagált a nemrég zajlott rijádi tárgyalásokra, az amerikai-orosz közeledésre és nemhogy Ukrajna, de talán egész Európa feláldozására a Putyinnal való megegyezés oltárán. Dacára a 21. század eleje óta zajló intenzív és mély kínai-orosz együttműködésnek, amely az orosz-ukrán háború alatt korántsem szűnt meg – még ha bizonyos szegmensekben visszaszorult is –, Pekingben szintén meglátták az írást a falon.

Az angol nyelvű kínai állami média már arra szólít fel, hogy Európának és Kínának „közösen kellene megírnia a többpólusú világ narratíváját”. A kínai külügyminiszter a 61. müncheni biztonságpolitikai konferencián bizonygatta, hogy Európa és a távol-keleti ország között lényegében nincs konfliktus, külön-külön tárgyalva az európai kormány- és államfőkkel. A kínai diplomáciai hadjáratnak különleges ízt biztosít még az a szimbolikus tény is, hogy idén ünneplik az Európai Közösség és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját.

Az elmúlt napokban mind a nemzetközi, mind a magyar médiumokat ellépték az „új Jalta”, „második Molotov–Ribbentrop-paktum” vagy „München 1938 újratöltve” felütésű írások. Kétségtelen, hogy e megközelítésnek van valóságalapja, és a helyzet mutat némi hasonlóságot a megidézett 20. századi eseményekkel. Ugyanakkor ebben a cikkben egy másfajta, Magyarországon talán újszerű értelmezést kínálok, amely korántsem annyira borúlátó, mint a többi forgatókönyv. Igaz, Európa számára így sem túlságosan bizalomgerjesztő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.