2025. március 19., szerda

STEFANO BOTTONI: „MAGYAR PÉTER NEM DŐLT BE ORBÁN VIKTOR TRÜKKJÉNEK”

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2025.03.19.


Bár kettős állampolgár, rá, mint utóbb kiderült, nem vonatkozna a Fidesz kitiltási terve – Stefano Bottoni ennek ellenére sem gondolja úgy, hogy túlreagálta volna a helyzetet. Az Orbán-könyv szerzője szerint az alkotmánymódosító javaslat tényleg az ötvenes éveket idézi. Bottoni tisztában van vele, hogy ezzel, valamint a Pride betiltásával és a poloskázással Orbán Viktor Magyar Pétert kívánja „belibsisedésbe” provokálni, Magyar viszont szerinte eddig nem dőlt be a trükknek. A történész úgy látja: a hatalom itthon rég bedeszkázta az ország ablakait, a putyinista fordulat megtörtént, másik kutatási területén, Romániában azonban még nyitott kérdés, hogy erre az útra lépnek-e. Interjú.


Elsőre nem reagálta kicsit túl a kettős állampolgárok kitiltásának hírét?

– Egyrészt még most sem tudjuk, pontosan mi lesz belőle, másrészt meg kettős állampolgárként nem csoda, hogy felhúzott egy ilyen alkotmánymódosító javaslat.

Nem is Magyarország a szülőhazája, ráadásul Firenzében tanít évek óta. Olyan nagy ügy lenne, ha ott is élne?

– Amikor az ember leéli a felnőttkora nagy részét egy országban – 2002 óta állomásozom itt ideiglenesen –, akkor igenis nagy ügy. Firenzében is azért tanítok csak, mert Magyarországon olyanná vált a klíma, hogy nem volt maradásom.

Nem egyszerűen kapott egy remek ajánlatot kintről?

– A legjobbkor érkezett a firenzei felkérés, addigra ugyanis épp egyértelművé vált: itt a továbbiakban nagyon meg kellene fontolnom a közéleti megszólalásaimat, amit mondok, annak ugyanis akár munkahelyem, a Magyar Tudományos Akadémia is megihatná a levét. Nyilván nem akartam ártani az MTA-nak, az ottani remek kollégáknak, viszont szájzárat sem kívántam viselni. Az Orbán-könyvem, A hatalom megszállottja is akkor jött ki, először olaszul, amikor épp nem dolgoztam már ott, még később magyarul. Most senki nem szólhat bele, mit nyilatkozom, és semmilyen intézménynek nem kell retorzióktól tartania azért, mert gyakorlom alkotmányban még rögzített szabad véleménynyilvánítási jogomat. Viszont itt van a családom, itt születtek a gyerekeink, itt vannak a barátaim: ezzel a szörnyű, embernek nem való, ingázós élettel együtt is Magyarországon töltöm az időm kétharmadát. Ide kötődöm, ráadásul ez az ország a kutatási területem.

Meg Románia.

– Igen. A feleségem egyébként román állampolgár is, úgyhogy amikor az első híreket láttuk arról, hogy kettős állampolgárokat kitilthatnak Magyarországról… Miközben a gyerekeink kizárólag magyar állampolgárok…

Azóta kiderült, hogy a Fidesz-frakció bár az az utolsó emberig a javaslat mögé állt, valójában még vezetőjük, Kocsis Máté sem gondolja, hogy az értelmes és megvalósítható.

– Agyrém is. A magyar állam az elmúlt tizenöt évben mindent megtett a minél több kettős állampolgárért. Nem mindenhol van ez így: Németországban nem erőltetik, Ausztriában kifejezetten tiltják, de Magyarország csak Erdélyben 800 ezer új állampolgárral lett gazdagabb. És nemcsak ott, a világ minden pontján toboroztak.

Az erdélyi magyarokra könnyű lenne ráfogni, hogy külföldi pénzekből működő, kettős állampolgárságú bomlasztók, nem? Csak egy jó román nacionalista kormány kell hozzá

– Az EU-s állampolgárokra a jelek szerint nem is vonatkozik majd az új magyar szabály, és a románoknak sem érdekük egyelőre, hogy ez a megközelítés terjedni kezdjen a kettős állampolgárokról. Ők ugyanis Moldovával jártak el éppen úgy, ahogy Magyarország Erdéllyel. Román állampolgárságot adtak az ottaniaknak...


Lásd még:












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.