Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.06.24.
No, az Arcosok Klubja nevű röhejgittegylet után újabb akciócsoport jelezte részvételét az Éhezők Viadalában. Éhezők Viadala = tegyél meg mindent azért, hogy hatalomban maradj, lehetőleg örökre. Ha közben egy ország pusztul bele, sírd ki magad egy luxusjacht fedélzetén és csinálj úgy, mintha neked az egészhez közöd sem lenne! Különösen posztot szúrt ki Lukács Csaba (Magyar Hang) a hitgyülis és ex III/III-as ügynök Morvay Péter oldalán. Miközben a súlytalan köztársasági elnök, alias „szatyor fi:ng”, aki még annál is kevesebb ellenállást tanúsít a jogtipró törvények kapcsán, mint az egykor volt „lélegző golyóstoll” kolleginája, nemrég aláírta azt a törvényt is, amely a kormány számára lehetővé tette, hogy felfüggessze a kettős állampolgárok magyar állampolgárságát, ha azok vesz:élyt jelentenek az ország közrendjére vagy biztonságára. Vagyis bárkiét, aki meg mer nyikkani. Gondolom erre az Izraelben élő kettős magyar-izraeli állampolgároknak is felugrott a szemöldöke. Ezért hát, ezt az újabb orbáni fiaskót, mielőtt még az összes izraeli magyar Magyar Péterre szavaz, gyorsan orvosolni kellett. S ki lenne erre jobb eszköz, mint egy hitgyülis ex-ügynök?
Morvay, a hitgyülis Hetek újságírója ezt a szirupos tanmesét írta ki a Fb oldalára:
„kérdezi tőlem egy Izraelben élő kettős állampolgár ismerősöm, aki az ID:F-ben szolgál, hogy az új törvény alapján megfoszthatják-e a magyar állampolgárságától? Amennyire én látom, igen. És vélhetően nem is jelenlegi kormány fenyegetné ezzel, hanem a lázas centi vágásban lévő ellenzéki vezető miatt lehet jogos az aggodalom. Emlékszünk, Magyar Péter már Benjamin Netanjahut is letartó:ztatta volna Budapesten, legalábbis ezt kérte számon a magyar kormánytól. Úgyhogy ez még egy fejtörő a Tisza-támogató zs:idó ismerőseim számára. 293 nap. Van még idő gondolkodni.”

Oké!!! Ez már kérem riadó a hitgyülis imakommandónak?
Ugye tudjátok, hogy van olyan? Bár nem tudom, hogy azóta, amióta a hitgyüli is egyre kevesebb emberről bírja lenyúlni az 1%-ot, van-e még rá lóvé? Hiszen Németh Sándor közben már nem csupán az álellenzéki ATV-ba, de a szélsőjobbos Ultrahang Plusz csatornába is folyatja az összeharácsolt pénzeket. Azt nem is tudom, hogy azon kívül, hogy az elítélt csaló bűnözőt, Király Tamást (alias Cseszkó Tamás) alkalmazó Ultrahang nyíltan egy oroszbarát propagandacsatorna, mit gondol például Izraelről?! Pro vagy contra?


S végül újra Morvay Péter. Nem látom és nem értem, Péter a logikát abban, amit összehord! Hadd segítsek néhány kérdéssel!
Melyik kormány vezette be a törvényt, amely szerint el lehet venni a kettős állampolgároktól a magyar állampolgárságot? Ki is van jelenleg kormányon? Hogy hívják a köztársasági elnököt és ő kinek is a bábja? Hogy jön ehhez az ellenzék? Vagy hogy jön ehhez Magyar Péter vagy akárki, aki nincsen hatalomban?
És amúgy pedig azt Ön sem gondolja komolyan, hogy Izrael = Benjamin Netanjahu! Ahogy Magyarország nem Orbán Viktor, úgy Izrael sem Netanjahu!
Vagy megint arról van szó, hogy a nagy pánikkapkodásban olyan törvényt hozott a rezsim, ami még az ő Netanjahu-juknak sem tetszik? Jó, hogy ez ilyen módon kiderült.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.