Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2025.10.30.
Korábban lapunkban háromrészes cikksorozatban mutattuk be a hatvanpusztai építkezés ügyét (ezek az írások itt, itt és itt olvashatók). Bátonyi Péter volt kormányfőtanácsos, műemléki szakértő cikkében részletesen bemutatta, hogy a kormánysajtó és a témában megszólaló miniszterek állításaival szemben a miniszterelnök apja, Orbán Győző nem műemléki felújítást végzett József nádor egykori majorságán, hanem a három védett épület közül kettőt teljesen lebontott.
Megállapításai szerint:
Az uradalom három nevesítetten védett épülete közül az egyikbe állítólag villám csapott, s annak a tetőszerkezete leégett, de a falai állva maradtak. A másik, előbbivel nagyjából azonos megjelenésű, L-alakú juhakol (később uradalmi istálló) viszont tetővel együtt épen állt az építkezés kezdetén is légifotók tanúsága szerint. Mégis mindkettőt lebontották, maradék nélkül, sőt, az új alápincézés érdekében még az alapjaikat is kitermelték, majd a helyükön teljesen új épületeket emeltek, megközelítőleg azonos alaprajzon.
Az új épületek közül az egyik a rendezvényház és szállás, a másik a műhely funkciót kapta. Az eredeti klasszicista juhaklok nemcsak anyagukban pusztultak el teljes mértékben, hanem a helyükön emelt új épületek más tekintetben sem tekinthetők azok másolatainak. Egyedül az egykori telepítést, a majorság alaprajzi elrendezését őrizték meg, de homlokzatképzésük, tetőformájuk és belső beosztásuk is teljesen más, mint az eredeti épületeké volt. A beadványban szerepelnek azok a dokumentumértékű légi felvételek, amelyek a bontást igazolják, és amelyek korábban lapunkban is megjelentek...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.