2025. november 11., kedd

KÉT GYÁM IS MEGERŐSÍTI, HOGY MÁR TÍZ ÉVE JELENTETTÉK A SZEXUÁLIS KIZSÁKMÁNYOLÁS GYANÚJÁT

VÁLASZ ONLINE / HÁTTÉR
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2025.11.11.


A mai napig nem hallgatták ki azokat a gyermekvédelmi gyámokat, akik 2015-ben a Zirzen Janka gyermekotthon vezetőjével és a fővárosi Tegyesz akkori igazgatójával együtt megtették a rendőrségi bejelentést, amelyben jelezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, Juhász Péter Pál, A. Zamira művésznevű élettársának segítségével feltehetően szexmunkára közvetít ki az intézetből fiatalkorú lányokat. Kuslits Gábort a vele készített interjúnk után közel négy órán át faggatták a rendőrök, holott ő annak idején csak a fővárosi gyermekvédelmi szerv vezetőjeként vett részt a bejelentésben. Meglepő módon azonban azoknak a vallomására, akik akkor első kézből hozták az információt a gyámoltjaikról, nem voltak kíváncsiak. Mi viszont azok voltunk, így megkerestük őket, hogy tisztábban lássunk. Ketten hajlandóak is voltak felidézni a tíz éve történteket.


Két gyám is megszólalt lapunknak, akik állításuk szerint jelen voltak tíz évvel ezelőtt azon a találkozón, ahol többedmagukkal informálták a rendőrséget a Juhász Péter Pállal kapcsolatos gyanújukról. Hogy ugyanis a Szőlő utcai javítóintézet vezetője szexuálisan kizsákmányolhatja gyámoltjaikat. Mindkét nekünk megszólaló gyám név és arc nélkül mert csak nyilatkozni. Egyrészt, mert – ahogy a Kuslits Gáborral készített beszélgetésünk után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azonnali feljelentésével tanúbizonyságát adta ennek – mindenkit potenciális retorzió fenyegethet, aki hozzájárul a gyermekvédelmi rendszerben történt anomáliák feltárásához. Ebben az esetben viszont az anonimitás azért is indokolt, mert megrázó személyes történetek következnek gyerekekről, akik súlyos traumákkal érkeztek a gyermekvédelembe és feltehetően még súlyosabbakkal távoztak, ám ma már fiatal felnőttként élik az életüket. Őket a lehető legkevésbé sem szeretnénk terhelni azzal, hogy esetleg gyámjuk nyomán ők is felismerhetővé válnak ezekben a történetekben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.