Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2026.01.25.
„Édesapám a XVIII. században a vallást, a XIX. században az Istent, a XX. században az embert ölte meg” – írta Esterházy Péter a Harmonia Caelestisben. Asztrik szerzetes barát a XVIII. században a vallást, a XIX. században az Istent, a XX. században az embert őrizte szeretetében. Ezeréves kolostorában, Pannonhalmán. A latin-magyar Pannóniában. Európában. A világban.
Sokak, sokunk számára, Várszegi Asztrik a katolicizmus, sőt, a kereszténység megszemélyesítője. Istenről való gondolkodás. A világgal, s benne az önmagunkkal való szembenézés. Befogadás. A keresztény humanizmus emberszeretete, együttérzése, tapintata. Egy ismerős és mégis más kultúra, ízlés, modor. Őszinte. Egyenes. Felelősségvállaló. Férfias. A légszomjas és fullasztó keresztényieskedésben szabad levegő.
Az első válság a fiatal szerzetest akkor érte, amikor mentorát, Legányi Norbert főapátot, aki a II. Vatikáni Zsinat szellemében meg akarta újítani a rendet, a kádári hatalom, az Állami Egyházügyi Hivatal gyötörte, a lemondásba üldözte. Ebből a tragikus bukásból értette meg, hogy kikkel áll szemben, hogy mi vár azokra, akiknek az emelt fejű és gerinces szerzetesség az életcéljuk, s nem a hazai egyház és a Vatikán által egyaránt elfogadott, lehajtott fejű és megalkuvó kereszténység. Hiteles arca lett a megkínzott, Jézus tanításaihoz hű, emberséges embernek, s arcai lettek az arctalan hatalomnak, a megalkuvó és képmutató rendi embereknek. Ember és szerzetespróbáló időkben alapozódott meg keresztény humanista személyisége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.