Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.06.27.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0VcUQYeKNhNbRYsBAFyc7gXJkeGs8FAdWDHRdS6h6wuGu6wWLjT3w5T1xELMi7BH3l&id=100011261778267
2. rész: Az ember
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0Yw1bsBZ9FZfW55BFa43iwJqkYGdoSae5pZUAqpMygnGb17rjC4H3cdiyrxudC6jpl&id=100011261778267
3. rész: Az idő
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0E8SWvHL7uv7kodZzirj7evHqjCKF5WSnCNd98WkVfadRthv5A3HeBGFcER5f6eK2l&id=100011261778267)
Létezik egy technológia, amely a súlyos közúti baleseteket a tizedére csökkenti, és mégsem engedjük vezetni. Nem azért, mert nem tudna, hanem azért, mert nem tudjuk, kit állítsunk bíróság elé, ha mégis elüt valakit.
A szám nem reklámígéret. A Waymo önvezető flottája 127 millió vezető nélküli mérföld alatt (2025 szeptemberéig) 90 százalékkal kevesebb súlyos sérüléses balesetet okozott, mint az ember ugyanazokon az utakon, gyalogosoknál 92, kereszteződésekben 96 százalékkal kevesebbet. A tét sem kicsi: az USA-ban évente mintegy negyvenezer, a világon nagyjából 1,2 millió ember hal meg a közúton, szinte mind emberi hiba miatt. Egy gép, amelyik nem iszik, nem néz a telefonra és körbelát, ezt a számot a töredékére vihetné.
Most jön a furcsa rész. Évi negyvenezer halottat zokszó nélkül elviselünk emberi figyelmetlenségből, de egyetlen önvezető autó, amelyik nekiment egy gyereknek egy iskolánál (valós eset, könnyű sérüléssel és hatósági vizsgálattal), országos felháborodást váltott ki. Az embernek megbocsátunk, a gépnek nem. Pedig ha a géptől nem azt kérjük, hogy legyen jobb az átlagsofőrnél, hanem hogy legyen tökéletes, akkor a követelésünk emberéletekbe kerül. Nem a gép logikája sántít, hanem a miénk.
Az előző részekben írtam, hogy az intézmények nem tartanak lépést az exponenciális fejlődéssel. Nem is tudnak. Több probléma is van.
Az első a felelősség. Ha senki sem ül a volánnál, ki fizet? Kétszáz év közlekedési joga arra a magától értetődő feltevésre épült, hogy van egy ember, akit el lehet marasztalni. Ez most leomlik, a felelősség a sofőrről a gyártóra, a biztosítóra, végső soron a szoftverre csúszik át. (A brit önvezető törvény szerint elsőként a biztosító fizet, majd visszaköveteli a gyártótól, Németországban a sofőr, az üzembentartó és a gyártó együtt felel.) A bíróságnak ezentúl nem egy részeg vezetőt kell elképzelnie, hanem egy neurális háló döntését egy ezredmásodperccel az ütközés előtt.
A második a villamos-dilemma (ma öt éve írtam róla, szerintem az egyik legjobb leckém lett,
A filozófia régi gondolatkísérlete (kit gázoljon el a jármű, ha már csak rossz választásai maradtak) hirtelen mérnöki és jogi kérdéssé vált. A német etikai bizottság 2017-ben ki is mondta, hogy a gép nem dönthet életkor vagy nem alapján, a dilemmahelyzeteket már a tervezésnek meg kell előznie, a felelősség pedig a gyártóé. A MIT Moral Machine kísérlete viszont (2018, milliós mintán) megmutatta, hogy kultúránként más, kit mentenénk meg, azaz nincs egyetlen univerzális szabály, amit be lehetne kódolni. A jog itt nem lemaradt, hanem belefutott egy olyan kérdésbe, amire kétezer év filozófiája sem adott végleges választ.
A harmadik a tempó. Az USA-ban tagállamonként más a szabály, szövetségi keret nélkül, az EU egységes rendszert idén tervez bevezetni, a brit törvény teljes hatálybalépése 2027, az ENSZ globális egységesítése 2028 körül várható. A gép hónapok alatt fejlődik, az intézmény években, évtizedekben. A technika gyorsabb, mint a jog, amelynek meg kellene fékeznie (vagy épp engednie).
Volt már ilyen. 1865-ben, ugyanabban az évben, amikor Jevons a szénről írt, Nagy-Britannia megalkotta a Red Flag Actet: minden gépjármű előtt egy embernek piros zászlóval kellett gyalogolnia, a sebességhatár hat, városban három kilométer per óra volt. A túl óvatos jog évtizedekre lefojtotta az autók fejlődését. Az önvezető autóra is írjunk félelemből piroszászlós törvényeket, mert a ritka, de végzetes hibákat még nem ismerjük eléggé?
A legnehezebb fázis amúgy sem a tiszta gépi forgalom, hanem a vegyes, a szabálykövető gép a szabályt hágó ember mellett. (A Waymókat már most magabiztosabbra hangolják, hogy egyáltalán elboldoguljanak a nagyvárosi tülekedésben, vagyis emberibbre, kevésbé szabályosra.) A szűk keresztmetszet a végén nem mérnöki, hanem társadalmi. Nem azt kell megoldani, hogy a gép ne öljön, hanem azt, hogy az intézményeink meg tudjanak bocsátani neki, amikor csak ember módjára téved.
Tudunk olyan autót építeni, amelyik nem gázol halálra senkit. Olyan intézményt még nem, amelyik elviseli, ha néha mégis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.