2023. június 12., hétfő

EZ TÖRTÉNT A HÉTEN – ORBÁN ELTITKOLT „TECHNIKAI LESZÁLLÁSA” ISZTAMBULBAN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.06.12.


Rendhagyó „Ez történt a héten” á’la Orbán összeállítással lepte meg olvasóit a miniszterelnök a Facebookon. Sok-sok egymás után felvillanó – a hét megelőző posztjait követők által már ismert – képet villant fel egymás után az összeállítás, de semmi zenei aláfestés, semmi képbe helyező feliratozás, csak a fotók... Lehet, hogy kitört a nyári szabadságolások ideje Orbán PR-teamjében, de az sem kizárt, hogy egyszerűen csak kifutottak az időből/lusták voltak és slendrián munkát végeztek, persze elképzelhető az is, hogy nem akarták túlragozni a főnök elmúlt hetének krónikáját. Ám volt egy eltitkolni szándékozott programja is a héten: „technikai leszállást” hajthatott végre Türkmenisztánból hazatérőben, hogy Isztambulban részt vegyen a Bajnokok Ligája döntőjén. De lebukott...


12, már korábban is publikált kép – ebből áll Orbán Viktor szokásos „Ez történt a héten” Facebook-összeállítása, ami a június 5-11. közötti időszakot öleli fel. Az összképet tekintve, a „keleti nyitás” jegyében töltötte a múlt hetet Orbán: a felvillantott találkozók többsége ugyanis keleti – orosz és ázsiai – partnerekkel zajlott, legyen azok színhelye Budapest vagy külföld, azaz Türkmenisztán fővárosa.

Lássuk akkor a konkrét partnereket/találkozókat!
...

A NAGY CSURKA-MÍTOSZ – ZÁRUG PÉTER FARKAS KÖNYVET SZERKESZTETT EGYKORI FŐNÖKÉRŐL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2023.06.12.


„Ez hülyeség!” – fakad ki Zárug Péter Farkas, amikor arról kérdezzük: mégis mi értelme volt olyan kötetet szerkesztenie, amelyben volt MIÉP-esek mosdatják volt vezetőjüket. A Miskolci Egyetem adjunktusaként dolgozó politológus a most megjelent könyvben szerzőként is szerepel: Csurka István elhíresült dolgozatát elemezte immár több mint harminc év távolából. És: Csurkának szerinte nem volt mindenben igaza. De mennyire igaz egyáltalán a nemzetéért elnyomott muszáj-Herkules mítosza? Interjú.


– A motiváció a klasszikus Lovasi-dallal írható le?

– Melyikkel is?

„A pénz miatt”.


– Pénz? Egy Csurka Istvánról szóló tanulmánykötet és pénz? Ugyan már!

– Minthogy Kásler Miklós adott rá, akkor még miniszterként…


– Számomra ebben a vállalásban a pénz nem volt szempont. Az persze üdvös, hogy a tanulmányok szerzőit ki lehetett fizetni az elvégzett munkájukért – ebben a kötetben ugyanis nem régi írások szerepelnek, hanem a felkért szerzők kifejezetten egy kötettervnek megfelelően írták meg tanulmányaikat.

– Az volt a cél akkor, hogy ön ennek ötletgazdájaként, szerkesztőjeként Kásleren keresztül valahogy visszazsililpel a NER-be?

– Én? Dehogy. Adjunktus vagyok a Miskolci Egyetemen, pártpolitikai munkát nem végzek. Ráadásul Kásler Miklóst sem a politikából ismerem: jó másfél évtizede orvosként ő kezelte édesanyámat, aki szerencsére meg is gyógyult. Kásler és Csurka István között is jó kapcsolat volt, miniszterként pedig jónak tartotta a kötet szinopszisát, és volt módja támogatni. Ahogy előszavában is írja: azért látta szükségesnek ezt, mert „mindenkinek jár a méltányos és tényszerű megítélés”. Az én motivációm is hasonló volt. Tíz éve nem jelent meg semmi Csurkáról, miközben most már talán alkalmas lehet az idő, hogy tudományosan is közelítsünk a személyéhez, életművéhez...

MEGAN FOX GYEREKEI ÉS MAGA BAYER

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.06.12.


Megnyugvással tölt el minket, hogy a magyar fasiszták milyen odaadó figyelemmel kísérik egy amerikai színésznő gyerekeinek öltözködését. Ha azt hinnénk, az ég egy világon semmi közük nincs ahhoz, hogy valahol a nagy vízen túl egy olyan tíz éves forma fiúcska rózsaszín pólót visel rajta olyan felirattal: „erős lányok”, akkor tévednénk. Mert Bayernek ehhez is van, mert még a haja is hosszú annak a gyereknek, a fiúcskák kukacát pedig megvédjük szerte az Univerzumban. Mielőtt elmesélnénk a sztorit, in medias res tesszük ide Bayer reakcióját a fotóra, ami ez: „Szétrohadt ez az egész. S a rothadás bűzében a meganfox-lárvák tenyésznek. Kikelnek, falnak, szaporodnak, új fiakat nevelnek”.

Bájos eszmefuttatás, de mit várhatnánk más egyebet. Viszont nem az a kérdés, mi köze van Bayernek egy amerikai fiúcska öltözetéhöz és frizurájához (semmi), hanem az, miért tartja mégis kötelességének a megszólalást, ha egyáltalán annak lehet nevezni ezt a gyomor mélyiről föltörő kumisztól bűzlő mocsarat. Mint tudjuk, most tavasszal Bayer cége kapott negyvenmillió adóforintocskát „értékteremtésre” a szerencsejátékos cégtől, sőt, máshonnan is csordogál az apanázs. A Fidesz tollának egyszemélyes vállalata tavaly már százmillió fölötti árbevételt hozott, és majdnem kilencven milliós nyeresége lett. Ezt pedig meg kell szolgálni, Bayer pedig ezt így (is) teszi meg. Amerikai gyerekeket lárváz le, mert rózsaszín a pólójuk.

Viszont nem saját gyűjtésből szidja ezt a gyereket (és az anyukáját) a mi magyar szalonnácink, hanem egy amerikai republikánus politikus (Robby Starbuck) miatt, aki trumpista csőcselék kötött bele a gyerekbe (és az anyjába), mert ott is gendereznek a hülyék. Ez az a kör, akiket Orbán Magyarországra csődít CPAC konferenciázni, és itt vannak eltelve maguktól, mint a világ erkölcsének fasiszta őrei. Ez a Robby Starbuck azzal kötött bele a színésznőbe minden bizonyíték nélkül, hogy „arra kényszeríti a gyerekeit, hogy lányruhákat viseljenek”, Megan Fox azonban elküldte az anyjába, kijelentve, „rossz boszorkánnyal baszakodik” a „magabiztossági problémákkal küzdő narcisztikus, impotens kis férfi”.

Delikát, magunk sem mondhattuk volna szebben, ha érdekelne, mi történik a föld túlsó oldalán, de nem igazán vagyunk ilyesmivel elfoglalva. Másrészt, mint kitetszik, ez az anyuka képes arra, hogy kiálljon magáért és a gyerekeiért, így már valóban csak egy kérdés marad, a magyar fasiszták miért érzik kényszernek, hogy ebbe beleszóljanak, mert nemcsak Bayer volt az egyetlen, aki okádott. Egy bizonyos Kötter Tamás is fölszólamlott (bevallom, fingom sincs, ki ez a nímand), ekképp: „Filmsztár, aki a testéből él és az is akar maradni; ezért inkább másokat áldoz fel a woke oltárán. És ami a legszomorúbb ebben a kafkai helyzetben, hogy nincs egy ember, egy hivatal vagy bármi más, aki kimentené a gyerekeket.”

Nem tudjuk, ez a Kötter miért és mitől szeretné megmenteni a gyerekeket, de látszik, hogy hiányolja a fasiszta hatalmat az ’Államokból, következésképp várja vissza Trumpot, aki majd újra rendet tesz. De van egy Bognár Zsoltunk is (őt sem tudjuk, honnan szalajtották), aki szintén megmondta a tutit: „A mindenkori MEGAN FOXOK részére küldöm MEGA FAXOMAT. Ez nem példa, nem követendő hír, hanem hányinger és gyalázat”. Amikor ezt a harmadik szoftnácit olvassuk, akkor áll össze a kép, akkor jut még a saját magunk eszébe is, hogy pár napja neveztük szarházi csürhének ezeket, akik nem hajlandók országukban az LMBTI emberek biztonságát szavatolni. Ez is ennek a szele, csak még undorítóbb.

Mégpedig azért, mert, mint látjuk, egy amerikai kisfiú pólója és hosszú haja elég ahhoz, hogy okádni kezdjenek. S mivelhogy feltesszük, annyira azért nem hülyék, hogy azt higgyék, a szavuk elhallatszik odáig, ebből fakad, hogy ez az undorító üzenet hazai felhasználásra készült. Ez nekünk szól, és neked is, mire számíthatsz, ha nem az ő homofób kottájukból játszol, s innen látszik az is, hogy a helyzet durvul. Orbán lapít a Karmelitában, a lefizetett falkája pedig elvégzi a piszkos munkát, dől belőlük a mocsok immár parttalanul. Mégpedig pénzért. Rengeteg pénzért, amiben az a lehangoló, ha megfizetve és lefizetve erre kaphatók, akkor egy dilemma marad, mi az, amit pénzért nem végeznek el. Hogy hajlandóak-e gyilkolni is. Mondjuk.

ELŐBB-UTÓBB ELFOGY A MÁSOK PÉNZE – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.06.12.


Adóemelést jelentett be a kormány

A hvg.hu múlt heti gazdasági összefoglalója.

Orbán Viktor nem lehet modell az USA jobboldala számára

És ezt egy amerikai konzervatív újságíró írta le.

Semjén Zsolt szerint Ukrajna megköszönhetné a foglyok kiszabadítását

Az akció állítólag Ferenc pápa fogolymentő missziójához kapcsolódik, kérdés viszont, hogy akkor miért nem szólt senki az ukránoknak róla – és azért nem ártana egy megerősítés is a Vatikántól.

Semmit nem tud Ukrajna a Magyarországra került hadifoglyokról

Ez egy ország, nem egy kupleráj… vagy mégis?

Ha választhatna, Borkai Zsolt a saját szexbotrányát, és nem Szájer Józsefét választaná

Ki nem… a tengeri jacht és az ereszcsatorna között lényeges komfortbéli különbségek vannak. De valójában nem ez itt az alapkérdés.

Botrányhősöknek áll a világ

Két férfi, két eset, de a mozgatórugóik nem nagyon térnek el egymástól. Borkai Zsolt egyike volt a Fidesz vidéki helytartóinak, afféle kiskirálynak is hihette magát, legalábbis erre vall a hírhedtté vált videón is megörökített jachtos kalandja, a rendszernek nagy szolgálatot tevő filmrendező pedig feljogosítva érzi magát az erőszakra.

A börtönre ítélt, büntetését töltő Kocsis Istvánt többször is elhívták a kormányzati atomtalálkozókra

Nem világos, hogy a büntetését töltő Kocsis hogyan tudott részt venni ezeken a találkozókon, és fényt gyújtani egyik érintettnek sem akaródzik.

Valtonos testőrök hozzák-viszik az Integritás Hatóság elnökét

Közel félmilliárd forintért bérelnek irodát az Integritás Hatóságnak (IH), sokba kerülhetnek az elnöknek adott tanácsok is. A szervezet vezérét emellett magántestőrök védik. Avagy hogyan csináljunk citromból limonádét – NER-módra.

A tanári kar egyharmada távozni készül Etyeken

Az iskola igazgatója miatt, aki a falu fideszes vezetése miatt leválthatatlan.

Féltik a NER-t a botránytól, elrejtik a gazdagodást egy törvénymódosítással

Az eddiginél kevesebb ingatlan-nyilvántartási adat lesz mindenki számára megismerhető egy nemrég elfogadott törvény alapján.

Bocsánatot kért a Népszava kritikusától a Blokád rendezője

Tősért két rendező kollégája, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra rángatta el és nyugtatta le.

Egyre gyakrabban használják fegyverként a vizet

Globálisan egyre inkább eleve a tiszta víz miatt törnek ki komolyabb erőszakos ellentétek.

Még itt: “A kahovkai robbantás következményei rosszabbak, mintha ledobták volna az atomot”

A DIKTATÚRA KISVASÚTJA

SZABADSÁGKLUB
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.06.10.


Figyeljünk csak jobban oda a nemzeti-keresztény etatizmus teljes erejével felbőgő egypárti „személyzetis politikájára”, amely az elmúlt napokban sokaknál heves szívdobogáshoz vezetett, holott nem történt semmi, csak a rezsim felvette az utazósebességét
.

Minden híresztelés ellenére nem árt, ha jól az agyunkba véssük: az Orbán-rezsim eddig csak épülgetett-épülgetett, szorgosan rakosgatta le az alapköveit, ám épp most emelkedik fel teljes vértezetében és pompájában, hogy megkezdje csúcsra járatott dübörgését.

Figyeljünk csak jobban oda a nemzeti-keresztény etatizmus teljes erejével felbőgő egypárti „személyzetis politikájára”, amely az elmúlt napokban sokaknál heves szívdobogáshoz vezetett, holott nem történt semmi, csak a rezsim felvette az utazósebességét.

Itt volt például az Operaház esete. Miniszteriális nyilatkozatok, pályázati kiírás, felhajtás, ritka hazai pillanat, hisz a pályázók között akad olyan is, aki ért hozzá, összeáll a szakmai zsűri, megszületik a döntés, amit aztán a Legfőbb Ész egy tollvonással átír, ő, aki mindenhez ért, miért pont az operaházakhoz ne értene, az illetékes miniszter engedelmesen szalutál, rapid mozdulattal leköpi önmagát, az egész kiírást, meg a szakmát, úgy, ahogy van, hogy maradéktalanul teljesíthesse a Legfőbb Ész akaratát. Mintha mi sem történt volna: se pályázati kiírás, se benyújtott pályázatok, se szakmai zsűri, se semmi, s marad, mint volt, a puszta lég. Arról a puszta légről beszélek, aki néhány évvel ezelőtt jelentős szakmai bírálatban részesített egy bizonyos Zubin Mehta nevű említésre sem méltó zenebohócot, akinek – mint maga a puszta lég árulta el akkortájt – a lemezeit meg sem hallgatja ugyan, de filhallásilag ez a Zubin Mehta egy nagy zéró, aminek a legfőbb bizonyítéka – így a puszta lég –, hogy néhány évvel ezelőtt negatívan merészelt nyilatkozni arról az Orbán-rezsimről, amelyet viszont a puszta lég szerényen csak a „szférák zenéjének” tart, musica mundanának, a mindenség harmóniájának, avagy az angyalok zenéjének. És ez a puszta lég, mintegy igazolni kívánva mérhetetlen szakmaiságának politikától való Nibelung gyűrűnyi távolságát, még azt is volt szíves akkor elmondani, hogy ő nem tartja nyilván a művészek és munkatársak származását, „nincsenek mengelei szimptóma-tábláink”, s állítását bizonyítandó azon nyomban minuciózusan felsorolta az összes általa zsidónak tekintett korábbi operaházi művészt, poroszos precizitással még azt is felemlegetve, hogy Fricsay csak félzsidó volt, legalábbis a mengelei táblázat szerint. Nos, most ez a puszta lég – szigorú szakmaiságtól vezérelve – mélységes hálától fűtött szolgalelkülettel visszatántorgott a már maga mögött elsiratott direktori szobájába, s ugyanazzal a mozdulattal kirúgta a nálánál jobbnak és méltóbbnak ítélt szakmai vetélytársát, Kesselyák Gergelyt.

Így kell ezt csinálni!

Meg úgy, hogy mindenki, aki Vidnyánszky, mindenki, akinek a keresztneve Attila és a vezetékneve Vidnyánszky, továbbá mindenki, aki Vidnyánszky Attila és mindenki, aki Vidnyánszky Attila utódja és boldog őse, rokona és ismerőse kapott stafírungot és hozományt egy a zsidó-keresztény hagyomány Istenéhez hasonló módon, vagyis demokratikusan (azaz mindenki elől egyformán) rejtőzködő, amúgy közpénzeket osztogató zsűritől, csak éppen azok nem kaptak, akik – nyilvánvalóan Zubin Mehtához hasonlóan – alkalmatlanok, gyengék, értéktelenek, na persze nem politikai értelemben, hanem szigorúan filhallásilag.

És itt van a Corvinus Egyetem, annak rektora és a rektor különös távozásának esete, aki a sajtóhírek szerint felmondott ugyan, de szerencsére ismerjük utolsó szavait: ne lőjetek, elvtársak!

Mert ez a nemzetközileg ismert professzor képes volt olyan ötletekkel előállni, hogy mostantól a tudományos teljesítmény számít, s csak az juthat pozícióhoz, aki értékelhető teljesítményt és nemzetközi publikációt tud felmutatni. Az ilyen nemtelen ötletelés naná, hogy összezavarta azokat, akik évtizedek óta garantáltan nem csináltak semmit, sem nemzetközileg, sem hazailag (tegyük hozzá: jobb is ez, mintha csináltak volna bármit is), s naná, hogy ezután a Corvinus sok-sok puszta lege támadásba lendült. Ráadásul ez a rektor zavarodott elmeállapotában olyat is mondott, hogy a szólásszabadság ott kezdődik, hogy toleráljuk, amivel nem értünk egyet. Meg azt, hogy nyílt, sokszínű, nemzetközivé tett egyetemet képzel el, ellentétben azokkal a puszta legekkel, akik szétverték az SZFE-t, száműzték a CEU-t, vagy akik alapítványi formába lopták át az egyetemek közvagyonát és eltörölték az egyetemek legalapvetőbb attribútumát, a tudományos és oktatási autonómiát.

És lám, a Corvinuson éppen egy etikai eljárás fejeződött be, amely azért indult, mert egy hallgatót megkülönböztetett módon, a többiektől elkülönítve, s személyre szabott feladatokból vizsgáztatott az egyetem két munkatársa. Még szép, hogy megszüntették az eljárást, mi ebben a különös? A két oktatót első fokon elítélő Etikai Bizottság tévesen és erkölcstelen módon nem vette figyelembe, hogy a megkülönböztetett eljárásnak kitett hallgató szülei jelentős MOL-részvénnyel rendelkeznek, s miután az olajos szakik bent ülnek az egyetem abszolút független alapítványi kuratóriumában, s miután az egyetem léte eme olajos szakik kegyétől, pénzétől és politikai kapcsolatrendszerétől függ, ezért a MOL-részvényes szülőkkel meg a szülők lurkóival jó viszonyt kell ápolni, hogy esszük a kis olajos gyereknek a húsát, s az Etikai Bizottság első fokon meghozott döntését az egyetem rektorhelyettese a saját kezűleg összeállított új Etikai Bizottsággal felülbírálta és érvénytelenítette. Azóta a megkülönböztetett módon dédelgetett kis lurkó – korkedvezménnyel – talán már el is végezte az egyetemet, summa cum laude, s szenvedéstörténetének sajgó sebeire jóféle flastromként kapott egy nagydoktori címet, egyetemi professzori kinevezést, s azt beszélik, már a Karmelita folyosóin jön-megy fontoskodó arccal, nyilatkozik, ítélkezik, s bilincsbe vereti azt az egyetemi oktatót, aki szót mert emelni azért, mert őt a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített, azaz személyre szabott vizsgasor alapján vizsgáztatták eredményesen, holott a többi hallgatóval szemben szigorúan érvényesített feltételrendszer szerint elégtelen érdemjegy járt volna neki.

Kérjük, tessék vigyázni, az egypártrendszer ajtajai záródnak, az erkölcstelenség és a dilettantizmus fideszes szerelvénye halad tovább.

Vajon hol lesz a következő megállóhely?

MÁR TAVALY ALÁAKNÁZTÁK AZ OROSZOK A KAHOVKAI GÁTAT, ELŐSZÖR VETETTEK BE LEOPARD TANKOKAT AZ UKRÁNOK – AZ ÁTLÁTSZÓ HETI ÖSSZEFOGLALÓJA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZUBOR ZALÁN
2023.06.12.


Orosz katonai források már hónapokkal korábban arról beszéltek, hogy aláaknázták a kahovkai gátat. A mostani robbantás is inkább orosz védelmi érdekeket szolgál, és beleillik abba a stratégiába, amelyet a napokban folytattak az oroszok: a belendülő ukrán ellentámadás nyomán sorra robbannak fel az orosz ellenőrzés alatt álló gátakat, hogy lelassítsák az ukránok haladását.


- Felrobbant a Nova Kahovka-i víztározó gátja, több tízezer otthon vált lakhatatlanná.

- Tavalyi információk alapján a visszavonuló oroszok aláaknázták a gátat, de a mostani felrobbantása nem tűnik gondosan megtervezett akciónak, kommunikációs zavar következménye is lehetett.

- Több ponton is ellentámadást indítottak az ukránok, először vetettek be Leopard 2 tankokat, de az ellentámadásra tartogatott fő erők még nem szálltak harcba.

- Bulgária kormánya hivatalosan is bejelentette, hogy katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának.

- Folytatódtak az orosz felkelők betörései Belgorod oblasztyba, újabb csapatokat vonva el az ukrajnai frontról.

Június 6-án átszakadt és csaknem teljesen elpusztult Ukrajna egyik legnagyobb víztározójának duzzasztógátja, a kahovkai gát. A Dnipro folyón elhelyezkedő gát lerombolása miatt eddig példátlan humanitárius és ökológiai katasztrófa van kibontakozóban: a kahovkai víztárózóból a Balaton víztömegének tízszeresének megfelelő víz zúdult a folyó délebbi szakaszára. Az áradás több falut gyakorlatilag eltörölt a térképről, becslések szerint mintegy 40 ezren vesztették el otthonukat...

2023. június 11., vasárnap

A BUKÁS BUKÁSA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2023.06.09.


A magyar gazdaság hanyatlóban van, az infláció viszont Európa-rekorder, az uniós átlag háromszorosa, kiváltképp döbbenetesek az élelmiszerárak. A reálkeresetek idén márciusra hét százalékkal csökkentek. Nemzetközi tudományos megfigyelések szerint – nem vastörvény, csak erős tendencia – ekkora életszínvonal-zuhanásba előbb vagy utóbb bele szoktak bukni a kormányok.

Demokráciában.

Az „előbb” előrehozott választást jelent, miután a kormány föl- és beismeri, hogy az adott összetételben és az adott feltételek között képtelen a válságot kezelni, s ha nem kap elég bizalmat, próbálkozzék vele más. Az „utóbb” azt jelenti, hogy a kormánykoalíció vagy a legerősebb kormánypárt végigcsinálja, amit vállalt, még ha az életszínvonal-eséssel jár is, kivárja a következő rendes időben megtartott parlamenti választást, és azt veszíti el. Ahogy Magyarországon nem is egyszer megtörtént.

Mivel Magyarországon nincs demokrácia, mind az „előbb”, mind az „utóbb” ki van zárva.

Bár máshol a rendes politikai üzem része, nálunk az előrehozott választás soha nem volt igazi opció. 2006 ősze és főleg 2008 után a Fidesz és hű értelmisége időnként fölvetette, hogy a válság megoldására a kormány mondjon le, és tartsanak mielőbb választásokat (hallgatólagosan azzal az indokolással, hogy normális országban ez a demokratikus eljárás), de az akkori kormányoldal hallani sem akart róla.

Ami pedig a rendes időben megtartott választásokat illeti, a Fidesz–KDNP-nek 2010 óta kétharmados többsége van, tehát úgy igazgatja a választási törvényt, magyarázat nélkül, ahogy éppen az érdeke diktálja (legutóbb a 2024-es önkormányzati választásokra szabott az ellenzéknek új szabályokat), az érdeke pedig természetesen az, hogy az ellenzék ne jusson választás útján kormányzó hatalomhoz. Ilyen körülmények között nem lehet demokráciáról beszélni...


KARDOS ANDRÁS: VALÓSÁG NAGYBÁCSI ELVESZTÉSE

SZABADSÁG KLUB
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2023.06.09.

Nos, a Valóság nagybácsi addig kedves rokona marad az önkénynek, amíg az uralni tudjon a valóságot, amíg az alternatív világ materiális és spirituális irányítása a kezében van. Ha ez a konstrukció megbomlik, repedezni kezd a diktatúra bástyája, és a réseken beszüremkedik immár nem az alternatív, látszat valóság, hanem annak földi mása: Valóság nagybácsi mintha ekkor felszállna a vonatra, amely nemsokára indul, de egyelőre csak áll a pályaudvaron és pöfög.

Minden diktatúra saját előfeltétele, sőt conditio sine qua nonja, hogy egy számára adekvát nyelvet és eszmét teremtsen. Másképpen szólva, minden autokrata rendszer saját valóságot teremt, melyhez elengedhetetlen eszköz a saját nyelv és eszme. Mármint a saját valóságteremtés eszközeiről beszélek, hiszen az önkényuralom a létező valóság fölé egy virtuális világot teremt, ha tetszik egy látszat világot, egy szimulakrumot. Enélkül ugyanis a hatalom akarása sikertelen marad, hiszen nem elég a népet leigázni, de a többségnek élhető alternatívát kell nyújtani, a híveket folyamatosan el kell látni ennek a látszatvilágnak a megélhetőségével.

Főképpen így van ez, ha a környező világ nem diktatúrák elegye, hanem épp ellentétesen: demokrácia. Márpedig pont ez a helyzet az EU és az USA esetében. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy egy önkényuralom saját világot teremtsen, mert csakis ezen újvilág révén tudja a valóságot uralni, átformálni, és elhitetni a hívekkel, hogy a fehér az fekete, és fordítva. Persze az alternatív valóság megteremtéséhez más is kell, mint új nyelv és alkalmazott eszme. Nem árt a jólét, a dübörgő gazdaság, a növekedés: ha ez keretezi a diktatúra kiépülését, úgy könnyebb a hívek és rajongók millióinak beadni, hogy a diktatúra új valósága a létező világok legjobbika. Persze, ehhez köllenek ellenségek, akik ellen harcolunk, akiktől megvédjük a lányainkat, asszonyainkat, gyermekeinket, mert hát a jóságos, ámde erős önkényuralom már csak ilyen: az alternatív valóság otthont kínál a híveknek, az egyetlen kérés, sőt elvárás, hogy ne a szemednek higgyél, hanem Vezérednek.

Amíg a diktatúra uralja a valóságot, amíg az ő nyelvén az ő „igazsága” működik, amíg félelmek és a magyarázatok, hitek és remények hozzá vannak bekötve, addig az önkény jól érzi magát. Mindent megkap, amit akar, rezsit csökkent, 13. havi nyugdíjat ad, kényelmesen megmondja, hogy mi a család, miben higgyél, vagyis: uralja a valóságot. Sőt: valóság nincs, az átírtuk, csakis a diktatúra álvalósága a valóság, az önkény „normalitása” a normalitás.

Nos, a Valóság nagybácsi addig kedves rokona marad az önkénynek, amíg az uralni tudjon a valóságot, amíg az alternatív világ materiális és spirituális irányítása a kezében van. Ha ez a konstrukció megbomlik, repedezni kezd a diktatúra bástyája, és a réseken beszüremkedik immár nem az alternatív, látszat valóság, hanem annak földi mása: Valóság nagybácsi mintha ekkor felszállna a vonatra, amely nemsokára indul, de egyelőre csak áll a pályaudvaron és pöfög.

De mi történik akkor, ha recesszió van, infláció van, árak a magasban, összeomlott a gazdasági Kánaán? Nos, akkor a diktatúra felpörgeti a nyelv általi hatalom mechanizmusát. Vagyis: a nyelvi varázslat lép a gazdasági „csoda” helyébe is, hiszen materialiter a Fidesz hívők is járnak boltba. Ideig óráig persze működik a varázs: továbbra is megvéd a Vezér, ő az egyetlen, aki békét akar, egyáltalán: az ő „valósága”, ha csak a hitben is, de még mindig az egyetlen valóság, hiszen az infláció oka is a szankció, meg Soros, meg az USA, meg a brüsszeli kommunisták. Ettől a perctől kezdve, amikor már pöfög Valóság nagybácsi vonata, még ugyan helyén marad az autokrácia, még fokozódik is a nyelvi bájital adagolása, de Valóság nagybácsi kezd elszakadni a diktatúrarokonságtól, már repedezik lelkében a diktátor unokaöccse iránt érzett nagy ragaszkodás.

És mit csinálnak eközben a szolgálattevő Gigafonosok, akik eddig is szórták az igét, sőt, ők adták meg az Értelmező Szótár jelentéseit is, persze a FŐ Szerkesztő útmutatásai szerint.

„Pócs János azt mondta a minap, hogy Brüsszel most rosszabb, mint a kommunizmus, nagyobb a diktatúra. Pócs János tévedett. Illetve csak félig. Mert ma az Amerikai Egyesült Államok rosszabb, mint volt a nyolcvanas évek Szovjetuniója, Brüsszel pedig „csak” ennek az Egyesült Államoknak a kilóra megvett slapaja.

S mindez természetesen a „birodalmi” Amerika. A „nemzetállam” Amerika nem ilyen, ezért lenne mindennél fontosabb, hogy fordulat jöjjön odaát, s ezt a „demokrata” deep state-t, ezt a szemétdombot eltakarítsák a nemzetállami Amerika normális milliói. (…)

Mielőtt végleg felszámolják a nemzetállami létet ott és Európában is. Mert vegyük észre végre: a vallási identitást már felszámolták, volt rá idejük, a nagy francia forradalommal és a felvilágosodással kezdték. A nemzeti identitás felszámolása a második világháború után kezdődött a globális tőkés világgazdaság győzelmével, és Nyugaton igen előrehaladott állapotban van. S immáron belekezdtek a nemi identitás felszámolásába is, erről szól az egész LMBTQ-elmebaj, -hisztéria és -pöcegödör.” (Magyar Nemzet)

Nos, Bayer gigafonos ma odáig ment, hogy az Amerikai Egyesült Államok rosszabb, mint a nyolcvanas évek Szovjetuniója, Brüsszel pedig kilóra meg van véve. Ebben voltaképpen sok új nincsen, csak annyi, hogy a fröcsögés, gyűlölet, a „szövetséges” USA és Brüsszel, a globális világ nemzetállamokat felszámoló hadcsapatait, immár a kétségbe zuhant, bár verbaliter még mindig gőgös és magabízó diktatúra Giga- és Megafonjai, Bayerek, Rákayk, Bencsikek, a „végső harcra” és háborúra hívják, persze, persze verbálisan, hiszen pontosan érzékelik (még a szerény Karmelita kolostorban is), hogy a valóság uralása kezd kicsúszni a kezük közül.

Persze, persze ez egy folyamat, ellenzék nincs, a szomszédban háború van, még ki tudnak vetni adót egy éjszaka alatt, csak már ott munkál a diktátorok lelkének legnagyobb rákfenéje: a valóságot már nem tudja uralni, hiszen nem ő diktál, és innentől kezdve ki van téve hívők és hitetlenek valóságérzékelésének. És a gazdaság, és a jólét, és a biztonság helyett nem lehet örökké nyelvi mágiában tartani egy népet.

GÁBOR GYÖRGY: A HOSSZÚ IDŐTARTAM CSAPDÁJA

NÉPSZAVA
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.06.10.


...A lezajlott rendszerváltás ellenére elementáris érdekeinkért és jogainkért továbbra sem vagyunk képesek kiállni: a belénk ivódott félelmek és beidegződések, az ilyen meg olyan diktatúrákból magunkkal cipelt hárító reflexek, a kollektivista elnyomás okozta öntudatdeficit, s az államnak való sok évtizedes kiszolgáltatottság eredményezte etatista függőség tette immunissá és apatikussá ezt az országot. Szórványzsörtölődésektől eltekintve csendben elfogadottá és legfeljebb hétköznapi poénok tárgyává vált annak bizonyossága, hogy a magyar állampolgárokat az 1990 előtti rendszerből jól ismert hatalmasságok klónjai továbbra is rendre meglopják és kifosztják, mondjuk a nyugdíjpénztárak lenyúlásától kezdve, a minden magyar állampolgárt megillető EU-s pénzeknek saját maguk, rokonaik és csókosaik privát zsebébe történő gátlástalan leszivattyúzásán, vagy a természet-adta közös vagyon, a Balaton egymás közötti elosztásán keresztül a közpénzekből milliárdossá feltuningolt családtagokig és strómanokig, vagy az állandósult, s a saját pártcsaládhoz tartozó vállalkozók érdekében rendszeresen elkövetett közbeszerzési jogsértésekig.

Elfogadja és természetesnek tekinti az ország az Alaptörvényben foglaltaknak, így a testi és lelki egészséghez való jognak a napi gyakoriságú, szervezett és államilag kivitelezett semmibe vételét.

Az évtizedeken át fizetett tb-járulék ma csak szétvert, kifosztott, működésében ellehetetlenített, a kora-középkor világát felidéző egészségügyi ellátásra biztosít lehetőséget. A túlélés reményében – ha a rendszer nem kiválasztott kegyeltjeinek egyáltalán még futja rá – a privát ellátást szükséges igénybe venni, ahová az állami egészségügyi intézmények lerohasztásával és kivéreztetésével és a szakmai személyzet ellehetetlenítésével előre megfontolt módon, szánt szándékkal térítették át a rászorulókat.

És gyávaságból, érdektelenségből, valamint teljes képtelenséggel arra, hogy saját jól felfogott elemi érdekeit érvényesítse, hallgat az ország, hallgat a szakma jelentős része, és hallgatnak mindazok, akik gyermekeik és unokáik révén a legközvetlenebbül érdekeltek és elkötelezettek szeretteik és az egész ország jövője iránt. Míg a rezsim agyondotált emberei, propagandistái, és sírig hű kiszolgálói a leendő kiváltságosok utánpótlását előkészítendő, saját gyermekeiket a legrangosabb külföldi iskolákba, egyetemekre küldik, addig a hazai indoktrinált, morálisan és szakmailag lezüllesztett köz- és felsőoktatási rendszer az összeszerelő üzemmé és a multik hátsó udvarává átalakuló magyar valóság nélkülözhetetlen cselédsorának kialakításán szorgoskodik. A szülők, a nagyszülők, s a társadalom egésze némán és meghunyászkodva asszisztál saját gyermekei és unokái sorsának ellehetetlenítéséhez, s a legnagyobb és leggaládabb lopáshoz: az ország jövőjének elrablásához.

Csakhogy a tartós, korokon és rendszereken átívelő, s hosszú időtartamra „berendezkedő” mentalitás nem csupán a múltból örökölt magatartásminták, reakciók, gondolkodásformák és értékrendek tartós megkövesedését idézi elő. A hosszú időre kiható mentális paradigmák a jövőre is hatással lesznek, megfertőzve a következő, tán még meg sem született nemzedékeket. Tévedések elkerülése végett:

nem a bűnszövetkezetben elkövetett köztörvényes bűncselekmények, az ellopott közpénzrengeteg, a megszerzett földek, kastélyok, ingóságok és ingatlanok képezik az Orbán-rezsim legnagyobb bűnét,

és persze nem is az ehhez való „törvényes” falazás (vesd össze a legfőbb ügyész „otthonról hozott” személyét). Egy ország gazdasági tönkretétele és ellehetetlenítése – erre a legújabb példa az a gusztustalan és rendkívül kártékony ötletcsomag, amely „szociális hozzájárulásnak” mondatik (hogy miért, azt senki se kérdezze) és amelyről süt, hogy megalkotója a makroközgazdasághoz ugyan semmit sem konyít, kizárólag a rendszer embereinek és hűbéreseinek érdekeire (és a tulajdonukban lévő bankokra) képes fókuszálni – nagy nehézségek árán, kínlódva, gyötrődve, generációkat felemésztve, ám idővel rendbe tehető. A történelmet ismerők pontosan tudják, hogy egy-egy korábbiakban gazdaságilag tönkrement birodalom képes volt újra talpra állni, s másod- vagy harmadvirágzását megérni.

A köztörvényes bűnöknél sokkal súlyosabb, kártékonyabb és időtállóbb az a tényleges nemzetellenes rombolás (az elkövetők szókincsét kölcsönvéve bátran nevezzük ezt hazaárulásnak), amelyet a kollektív mentalitásban, a lelkek pusztításában hajtott végre az Orbán-kormány, közpénzek milliárdjaiból fenntartott propagandista-zsoldosainak agyakat átmosó galád, velejéig hazug közreműködésével, visszarepítve az országot évtizedekkel ezelőtti múltjába, a még mindig magunkban hordozott feudálszocializmus otthonosan meghitt és változatlanul ismerős, vagy újra ismerőssé tett világába.

A jelenleg adott magyar társadalomban messzemenően elfogadott és tudomásul vett tény, hogy minden civilizációs elvárással vagy szemponttal ellentétben a politikában és a politika holdudvarában tevékenykedőknek nem a közjó szolgálata a legelemibb kötelessége, hanem a saját érdekek és szempontok gátlástalan érvényesítése.

Mindez a legsilányabb emberi tulajdonságokat hozta a felszínre, s tette azokat a hatalmi pozíciókba kerültek legfőbb attribútumaivá: így például a „csak arra vigyázzunk, hogy ne mi kapjuk a legtöbbet” gátlástalanságát, vagy a cinikus „ha támadják, majd meghosszabbítjuk Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor Lovasberényig” bosszúállásra kész elborzasztó primitívségét. A minden embertelenséggel és kíméletlenséggel szembeni gazdagon honorált közömbösséget, az ugyancsak felülről dotált, füleket befogó, szemeket lehunyó végtelen lojalitást, a racionális érvelést mellőző átkozódást és szitkozódást, a szabályok folytonos kijátszásának technikáját, az egoizmust, a csalást, a közösségi normák semmibe vételét, a gazdasági és politikai korrupció minden létező módját, a rendszerhű figuráknak sokszorosan bizonyított alkotókkal, tudósokkal, művészekkel, közéleti személyekkel szembeni gőgjét, irigységét és frusztrált ellenszenvét, a hatalmi támogatottságból táplálkozó roppant bátorságot és a saját munkásságukkal szembeni, mindennemű önreflexiótól mentes megrendíthetetlen és töretlen öntudatot, a jól ismert ressentiment érzését. És nem utolsó sorban azt, hogy már szégyenkezésre sincs okuk: gazemberségüket, alattomos módon megszerzett, nem a saját tehetségüknek, kizárólag a Legfőbb Nagyúrnak és a hatalmi konstellációnak köszönhető meggazdagodásukat immár titkolni sem szükséges, nem kell szemérmesen hallgatni minderről, hanem pont ellenkezőleg: a moral insanity erkölcsi elmezavarával büszkélkedni, a protekcionista kiváltságokat fennen hirdetni, hogy a hatalomhoz hű fegyverhordozók a maguk számára megszerzett javakat kecsegtető példázatként mutathassák föl.

Közben pedig hipokrita módon papolni nemzetről és kereszténységről.

Akinek pedig nincs ehhez sem gyomra, sem kellő romlottsága, gátlástalansága és züllöttsége, vagy akinek a civilizáció romjain még maradt valami csekélyke, amonnan mélyen lenézett és megvetett, naponta kigúnyolt és semmibe vett hite, elkötelezettsége, hagyományos értékrendje és kikezdhetetlen agytekervénye, az forduljon föl a legelső útszéli árokban. Ha maguktól erre képtelenek, a legnagyobb készséggel segítenek be ebbe a folyamatba napjaink magyar állami-officiális keresztényei: egzisztenciális fenyegetésekkel, megfélemlítésekkel, karaktergyilkosságokkal, elhallgattatással, gyalázkodásokkal és gyomorforgató trágár szitkozódásaikkal, mindazzal, amire kelléktárukból futja.

A mentalitás hosszú időtartama lassan százötven éve nem adja meg magát e honban, inkább bővítetten (és reménytelenül) újratermelődik. Ezért lehetnek meghitt, közeli ismerőseink Mikszáth, Eötvös, Kemény Zsigmond vagy Móricz alakjai, ezért érezzük elevenbe vágó aktuális szövegeknek Vajda János és Ady politikai publicisztikáját, s

ezért tántorog ki Amerikába és a honi vezetőink által gyűlöltnek és dekadensnek nyilvánított Európába sok százezer emberünk. Köztük a legjobbak és a legtehetségesebbek. Akik maradnak, azok pedig rendületlenül őrzik és szaporítják másfél évszázad mentalitását.

Magyarország nem előre megy, igaz, nem is hátra. Magyarország vígan és önfeledten alussza tovább Csipkerózsika álmát.

ALGORITMUSNAK ÉS EMBERNEK EGYÜTT KELL HARCOLNIA A DEEPFAKE ELLEN

QUBIT PODCAST
Szerző: QUBIT
2023.06.08.


Mennyire különböztethető meg a szintetikus és a valós tartalom? Belefáradunk-e abba, hogy ezentúl szinte minden videóban kételkedni kell? A Qubit podcastjának vendége Veszelszki Ágnes egyetemi docens és Kovács Dominik, egy AI-videókat gyártó magyar cég CEO-ja.


Nem nagyon volt mostanában olyan hét, amikor ne foglalkoztunk volna új, mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásokkal vagy a veszélyeikre figyelmeztető nyilatkozatokkal. A globális AI-őrület tavaly decemberben kezdődött, amikor az OpenAI ChatGPT chatbotja mindenkinek hozzáférhetővé vált. Az azóta frissített ChatGPT rekordidő alatt érte el első 100 millió felhasználóját, és lassan nincs olyan Microsoft-termék, amibe ne integrálták volna. A chatbotok mellett ezerrel halad az olyan képgenerátor algoritmusok fejlesztése, mint a Midjourney vagy a Dall-E 2, és a hang-, valamint videógenerátorokkal is egyre szofisztikáltabb tartalmakat lehet előállítani.

Egyes kutatások szerint a generatív mesterséges intelligencia és a chatbotok százmilliók munkáját veszélyeztetik, de közben már adatok is mutatják, hogy képesek ténylegesen növelni az emberi produktivitást. A mesterséges intelligencia hosszabb távú kockázatai és társadalmi hatásai mellett sokan attól tartanak, hogy a technológia fejlődése hamarosan realisztikusnak ható deepfake tartalmak özönét zúdíthatja ránk, ami tovább fokozza majd a világon eluralkodó információs káoszt.

De hogyan viszonyul a deepfake a generatív mesterséges intelligenciához? Milyen legitim felhasználásai vannak? Miként szabályozható a technológia? Mennyire különböztethető meg a szintetikus és a valós tartalom, és milyen kutatások készültek eddig erről? Mi lehet a szerepe a következő amerikai elnökválasztásban? Belefáradunk-e abba, hogy ezentúl szinte minden online tartalomban kételkedni kell? Mikortól terjedhetnek el tömegesen a deepfake videók? Mennyire kell tartani attól, hogy a generatív mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat?
...

EGYRE TÖBB MAGYAR TELEPÜL AUSZTRIÁBA - KÖZEL 50 SZÁZALÉKOS AZ ÉVES NÖVEKEDÉS

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2023.06.08.


Az Ausztriába vándorlók magyarok száma 2022-ben a hivatalos adatok szerint jelentős mértékben nőtt az előző évhez képest – derült ki a KSH adataiból. Az országban élők száma közben alig csökkent, köszönhetően például annak, hogy sokan érkeztek Ázsiából, de még Afrikából is.


A magyar állampolgárok évenkénti elvándorlását – olvasható a KSH népmozgalomról készített kiadványában (ezt itt nézheti meg) – 2015-től csökkenő tendencia jellemezte, de 2020-tól a kivándorlók száma ismét emelkedni kezdett. A Magyarországon született magyar állampolgárok visszavándorlásának üteme 2018-ig növekedett, majd enyhe csökkenésnek indult. 2022-ben 26,5 ezer magyar állampolgár hagyta el az országot, és 21,9 ezer fő vándorolt vissza.

A hivatalos statisztika szerint (amiből sokan hiányozhatnak, hiszen nem mindenki bíbelődik a teljes ügyintézéssel, illetve vágja például el egyszerre a köldökzsinórt) a kivándorló magyarok 44 százaléka Ausztriát, 25 százaléka Németországot, 5-5 százaléka Hollandiát és Svájcot, míg mindössze 4 százaléka választotta új otthonának az Egyesült Királyságot. Miközben a korábban kiemelt jelentőségű Egyesült Királyságba évről évre kevesebben vándorolnak, a Németországba vándorlók száma enyhén, az Ausztriába vándorlóké pedig jelentős mértékben növekedett az előző évhez képest. Utóbbiak – számolta ki az Azénpénzem.hu – tavaly 46,2 százalékkal voltak többen a 2021-esnél. Angliából viszont 2018-tól többen vándorolnak vissza, mint ahányan kimennek.

Ameddig 2013-ban a hazánkban élő külföldiek felét a szomszédos országok állampolgárai tették ki, e csoport aránya a következő években csökkenni kezdett, és 2019 óta 35–37 százalék körül stagnál. 2023. január 1-jén a hazánkban tartózkodó külföldiek közel kétharmada (144,1 ezer fő) az európai kontinens állampolgára volt, míg 29 százalékuk (közel 65 ezer fő) Ázsiából, 4 százalék (9050 fő) Afrikából, és 3,4 százalék (7600 fő) pedig Amerikából származott.

A külföldi állampolgárok száma 2023. január 1-jén népességarányosan Budapesten volt a legmagasabb, itt 57 külföldi állampolgár jutott ezer lakosra. A külföldi állampolgárok ezer lakosra jutó aránya a nyugati országrész határmenti vármegyéiben, Győr-Moson-Sopron, Zala, Baranya, Somogy, valamint Vas vármegyében is jelentős, 25 ezrelék feletti volt...

SORRA ZUHANNAK KI AZ UNIÓS KONZORCIUMOKBÓL A HAZAI EGYETEMI KUTATÓKÖZPONTOK

SZABAD EURÓPA
Szerző: GYÉVAI ZOLTÁN
2023.06.07.


Az alapítványi kuratóriumok körüli vita megoldatlansága miatt a hazai egyetemi kör fél év alatt tíz-tizenöt uniós kutatási konzorciumban való részvételtől eshetett el Kasza Gyula, az Állatorvostudományi Egyetem kutatójának becslése szerint. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egy, az EP-ben tartott meghallgatáson úgy vélte, hogy a tanács Erasmus+ programokban való részvételt ellehetetlenítő döntése „alapjaiban téves ismereteken nyugszik”.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványi modellre átálló huszonegy magyar egyetem közül kettő, a Semmelweis Egyetem és az Óbudai Egyetem rektorai szerdán egy, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja által rendezett meghallgatáson megkérdőjelezték azokat az érveket, amelyek alapján az EU egy tavaly decemberi tanácsi döntés folyományaként megfosztotta az alapítványi modellben működő egyetemeket az új Erasmus+ és a Horizont Európa programban való részvétel lehetőségétől.

„Az EU Tanács döntése alapjaiban téves ismereteken nyugszik” – szögezte le Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora, aki Kovács Leventével, az Óbudai Egyetem rektorával együtt cáfolta, hogy a modellváltás – amely az állami tulajdonból kiszervezte és kuratóriumokra bízta a tulajdonjogok gyakorlását – bármilyen módon is csökkentette volna az ellenőrzésük alatt álló oktatási intézmények autonómiáját.

Magyar rektorok szerint nem sérült az egyetemi autonómia

Merkely szerint a tanács decemberi döntése – amely a jogállamisági feltételességi eljárás keretében megtiltotta az uniós intézményeknek, hogy jogi kötelezettségvállalást kössenek az alapítványi modellben működő intézményekkel, köztük 21 hazai felsőoktatási intézménnyel – „nincs összefüggésben az EU pénzügyi érdekeinek védelmével”. Az Óbudai Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az új modellre való átállás, 2021 februárja óta az egyetemi szenátus által hozott 393 határozatból egyet sem küldött vissza a kuratórium.

Emlékezetes, hogy a fenntartói jogokat gyakorló, kvázi részvényes kuratóriumok részben politikusokkal és kormányhű köztisztviselőkkel való feltöltése szúrt szemet az Európai Bizottságnak, arra sarkalva, hogy az összeférhetetlenségi problémák kiküszöbölésére ösztönözze a kormányzatot. A Semmelweis Egyetem rektora leszögezte, hogy a szenátus a modellváltás óta is „autonóm módon működik”, a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium mindössze egy alkalommal tett észrevételt.

Ehhez kapcsolódóan: Gyalog galopp tempóban egyezkedik a kormány az uniós feltételek teljesítéséről

Az egyetemi vezetők sérelmezték, hogy az EU részéről a mai napig nem mondták meg, hogy az egyetemek hol, mikor és mivel sértették meg a jogállamiság elveit. „Nem konzultáltak velünk, úgy büntettek, hogy meg sem hallgattak” – közölte Merkely Béla...

ITT OLVASHATÓ

AZ ORBÁN-KORMÁNY ESZKÖZKÉNT TEKINT A PEDAGÓGUSOKRA, ISKOLABEZÁRÁSOKRA IS SZÁMÍTANI KELL

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2023.06.10.


Nem a tanári pálya megbecsülése, hanem a még nagyobb tanárhiányra való felkészülés a parlament elé terjesztett státusztörvény célja – mondja Ercse Kriszta oktatáskutató. Interjú.


A „pedagógusok új életpályájáról” szóló, kedden benyújtott törvénytervezet – közismertebb nevén: státusztörvény – egyetlen valós megoldást sem kínál a közoktatás problémáira, állítja a Civil Közoktatási Platform. A Belügyminisztérium mást mond: az új jogszabály a pedagógusok nagyobb szakmai és anyagi megbecsülését teszi lehetővé. Hol az igazság?

Egy vicc jutott eszembe: igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? A hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Vlagyivosztokban, nem Mercedeseket, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A státusztörvény és más intézkedések mellé rendelt kormányzati magyarázatokat valahogy így lehet értelmezni. Ez a törvénytervezet a semmiből jött, egyáltalán nem volt rá szükség, és semmit nem old meg. Az kiolvasható belőle, hogy a kormány nem egy oktatásfókuszú pedagóguspolitikával akarja megoldani azt a krízishelyzetet, amit az egyre nagyobb pedagógushiány, a pályaelhagyás, az utánpótlás hiánya okoz. Nem foglalkozik azzal, ami ennek a jelenségnek az oka a pedagógustársadalom elöregedésén kívül. Amit látunk, hogy úgy kezelik ezt a területet, mint egy kényszermunkatábort: a napi penzum, hogy 20 tonna követ kell kibányászni. Ha azt eddig 140 ezren bányászták, akkor tőlük várták el, ha a nyugdíjazások, pályaelhagyás után mondjuk 115 ezer rabszolga marad, akkor nekik kell teljesíteni. Ennek a megoldásnak ágyaz meg a státusztörvény, ehhez alakítja ki a jogi kereteket.

Például mire gondol?


Például arra, hogy eredetileg az egyenlőtlen munkabeosztás lehetőségének megteremtése érdekében hathónapos munkaidőkeret megállapítás megengedte volna a 48 órás heti munkaidőt, ám a benyújtott változatból ez végül kikerült. Ami nem azt jelenti, hogy akkor ennyi nem lehet, hanem azt, hogy a határ a csillagos ég. De van egy olyan paragrafus is, ami lehetővé teszi, hogy a tankerületi vezető meghatározza a pedagógusok számára, hol, mennyi munkát végezzenek és mennyi ideig. A pedagógusok szabad felhasználású munkaidőkeretéről is dönthet úgy, hogy azt az iskolában töltsék el. Ha a törvényt elfogadják, az adott járáson belül át is lehet majd helyezni őket másik intézménybe dolgozni, akár utasítással is. Mindezt azért, hogy “a köznevelési feladatellátás folyamatos működése biztosítható legyen”. Micsoda arcátlanság. Igen, ehhez tényleg kellenek pedagógusok, de nem úgy, hogy játszom velük, mint a zsetonokkal. A probléma gyökereihez a kormány nem hajlandó hozzányúlni, pedig a pedagógusok jól artikulálták, milyen problémáik vannak: a bérezésen kívül nem elégedettek a munkakörülményeikkel, szakmai munkájukkal, ami korlátok közé van szorítva. De a tárca a szakmai problémakezelés helyett inkább úgy gondolja, azzal a pedagógusállománnyal főz, ami van.

Mintha a kormány valójában a pedagógushiány további növekedésére számítana.

Egyértelmű, hogy erre számít. A pedagógusok többsége 50 év feletti, a következő években a nyugdíjazások meg fognak ugrani, erre lehet készülni. A kormány mindent mér, biztosan tisztában vannak azzal is, valójában mekkora a pályaelhagyók aránya. De mivel nem akarják kezelni azokat a strukturális problémákat, amik elüldözik a pályáról a tanárokat, azzal számolnak, hogy fogyni fognak, és olyan helyzeteket rögzítenek a törvényben, amelyek esetén előírható a többletmunka. A kormány eszközként tekint a pedagógusokra, nem az a célja, hogy vonzó legyen a pálya, hanem bármit megtehetővé tesz azokkal szemben, akik még ott maradtak. Az is teljesen egyértelmű, hogy iskolabezárásokra is számítani kell majd...

HOGYAN VÁLT KELET-EURÓPA A GLOBÁLIS MIGRÁCIÓ KÖZPONTI SZEREPLŐJÉVÉ?

G7.HU
Szerző: SZABÓ MILÁN
2023.06.11.


Magyarország és más kelet-európai országok különleges helyzete termékeny talajt jelentett a menekültellenes politikai erőknek, akik a migráció témájával tudták mozgósítani a saját jóléti pozíciójukat féltő tömegeket – állítja Melegh Attila, szociológus, a Polányi Károly Globális Társadalmi Tanulmányok Kutatóközpont vezetője új könyvében.

A kelet-európai országok közül is leginkább azokra az országokra jellemző a legnagyobb bevándorlásellenesség, ahol a szocialista időszakban érdemi gazdasági fejlődésről beszélhettünk, és a rendszerváltás után is fennmaradtak olyan jóléti privilégiumok, amik egyre több ember számára tűntek elérhetetlennek.

A Migration Turn and Eastern Europe (A migrációs fordulat és Kelet-Európa) című könyvben Melegh történeti és szociológiai elemzését nyújtja korunk egyik leginkább megosztó témájának, a migrációnak: a kétpólusú világrend felbomlása és a globalizáció beindulása, valamint a 20. század végén kezdődő népességcsökkenés Európát és annak keleti felét egy új korszak meghatározó szereplőivé tették.

Ebben a cikkben a könyv három fontos állítását mutatjuk be, melyek új támpontokat adhatnak a migrációellenesség növekedésének értelmezéséhez...

"SEMMITMONDÓ POLITIKAI SZLOGENEKBEN VILÁGBAJNOK AZ ORBÁN-KORMÁNY."

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2023.06.10.



A Hetes Stúdió 2023. június 10-i adásában Szénási Sándor Bolgár Györggyel, Rostoványi Andrással, a Népszava újságírójával, valamint Kovács Zoltánnal, az Élet és Irodalom főszerkesztőjével beszélte meg a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.

2023. június 10., szombat

CSODATÉVŐIM,A KÖNYVEK

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: NAGY BANDÓ ANDRÁS
2023.06.09.


Kedves könyvbarátok, írók, olvasók, kicsik és nagyok, szegediek és környékbeliek!

Nyitó gondolatként fölfedek egy titkosnak nem mondható titkot: minden csodát, ami hetvenhat év alatt velem esett meg, a könyveknek köszönhetek, a tankönyveknek, a deszki könyvtárból hazahordott és a szüleimtől, rokonaimtól ajándékba kapott, az uzsonnapénzből vásárolt könyveknek, és persze az évek alatt összeválogatott, többezres házi könyvtárrá duzzadt könyveimnek.

Az imént a könyvbarátokat köszöntöttem, most fordítok ezen: a könyvek, a kötetek írói az én barátaim. Befészkelték magukat a dolgozószobámat körülölelő polcokra, ilyen közelségben egyetlen barátommal sem élhetek, és bár minden régi és új barátomban tökéletesen megbízom, a könyveim iránti bizalmam fölülmúlhatatlan. Elég a könyvek gerincére pillantanom, és máris érzem, hogy megszólítanak, megérintenek, gondolatot élesztenek, érzelmet keltenek, emlékeket idéznek, az utóbbi időben pedig félelemmel teli fájdalmat okoznak, érzem a szemrehányásukat amiatt, hogy nem túl soká hátrahagyom őket. Egy egész életet végigolvasó ember számára talán nincs gyászosabb, mint elbúcsúzni a tárgyi létét élőlénnyé tevő könyveitől, íróitól, barátaitól.

Mindezt azért fogalmaztam meg és mondtam el, hogy itt, a könyv idei ünnepén is érzékeltessem, mit jelentettek és jelentenek számomra ma is csodatévőim, a könyvek. Tizenöt évesen lettem kezdő szegedivé, hogy aztán versmondóként, színjátszóként, karikaturistaként ismerkedjek össze a város íróival, költőivel, újságíróival, Petri Ferenccel, Veress Miklóssal, Zalán Tiborral, Tandi Lajossal, színjátszó társaimmal, Molnár Jutkával, Fekete Gizivel, Rácz Tibivel és Gyürki Pistával, Kerpely Judit, Konter László és Ujlaky Károly színészrendezőnkkel, Kovács Miklós irodalmárral, Gróf Rózával, a Szegedi Egyetem főszerkesztőjével és a többiekkel, hogy jótékony célú piócaként tapadjak rájuk, és elszívjam, ellessem mindazt, amit ők már tudtak, olvassam, amiket ők olvastak, ismertek, megtanuljam, amivel mindenre nyitott és minden iránt érdeklődő falusi srácként tovább csiszolgathattam magam. Mondhatom, amit kevesen: jó társaságokba keveredtem. Ha nem így indult volna az életem, a pályám, most nem állhatnék itt, nem élhetném át ezt a csodát. Köszönöm nekik, s azoknak is, akik kimaradtak emlékező mondataimból...



NYAKUNKON ORBÁN MEGSZORÍTÁSAI

HÁROMHARMAD / 24.HU
Szerző: 24.HU
2023.06.10.



Adóemelésekkel és inflációval, vagyis megszorításokkal kezdett Kerner Zsolt, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József. Szó esett arról, hogy balfékség-e, ha egy miniszterelnök megszorításnak nevezi a megszorítást, és arról is, fáj-e nekünk, hogy „uniós pénzek nélküli világ jön”. A finis Novák Kataliné, pontosabban a 24.hu vele készített interjújáé lett. 

00:00:00 Bevezető 
00:03:40 Extraadó extraadóra, extra kamatadó a kamatadóra – ez már megszorítás? 00:08:35 Tisztesség vagy balfékség kiállni egy miniszterelnöknek a megszorítások mellett? 00:09:54 Mit szól a nép a „szegények adóihoz"? 
00:18:00 Jövőre olcsóbb lesz a pizza? És a burkolás? 
00:24:12 Az államon spórolás is megszorítás? 
00:26:44 Nem is tétel, hogy „uniós pénzek nélküli világ jön”? 
00:42:57 Minek köszönheti Nagy Gergely Miklós, hogy interjúzhatta Novák Katalint? 

Az adásban ajánlott cikkek és videók: 

- Baka F. Zoltán - Richter-vezér: az infláció miatt több alapellátásban használt gyógyszer gyártása már nem éri meg 


- Kerner Zsolt - Elvenni nem lehet Magyarországtól a soros elnökséget, de elcsúsztathatják https://24.hu/kulfold/2023/05/31/euro... 

- Nagy Gergely Miklós - Novák Katalin: Nem látok a háború kérdésében olyan árnyaltan, mint a miniszterelnök https://24.hu/belfold/2023/06/05/nova...

SZARHÁZI CSÜRHE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.02.10.


Magyarország megint vétózott az Unióban, ezúttal a lengyelekkel együtt, mert nem az oroszokról volt szó. Az igazságügyi miniszterek gyűltek össze Luxemburgban, azaz, ha vétózni tudtunk, akkor ott kellett lennie Varga nacsasszonynak is, ez alkalommal azonban nem tett közzé képet arról, hogy a jól végzett munka után elégedetten sörözget, mert talán szégyellte a pofáját. Ez csak tételezés, mert az is lehet, csak ideje nem volt rá, mert szaladt haza hegedülgetni vagy dekázni, kiülni a nevezetes erkélyre meghitten orbánozni. Ki tudhatja ezt ebben a kuplerájban. Viszont nem csigázom tovább a nagyérdeműt, az én nyájasaimat, akik megérdemlik a történet elejét. A vétót.

Az Unió az igazságügyi miniszterek – s rajtuk keresztül az adott ország – hozzájárulásával arról igyekezett dokumentumot elfogadni, hogy a tagállamok előmozdítják, támogatják az állampolgárok, s ezen belül kiemelten az LMBTI személyek biztonságát. Azt az alapvető jogukat, hogy biztonságban legyenek az erőszakos zaklatástól és megkülönböztetéstől, a gyűlölet-bűncselekményektől, gyűlöletbeszédtől, erőszakos cselekményektől. Továbbá gyakorolhassák a szólásszabadsághoz, a békés gyülekezés szabadságához és az egyesülési szabadsághoz fűződő jogukat anélkül, hogy félnének erőszaktól, zaklatástól vagy bármilyen kényszertől vagy indokolatlan korlátozástól.

Ilyen tartalmú dokumentumot nem volt hajlandó elfogadni Varga Judit, rajta keresztül a Fidesz, és így a Fidesz uralta Magyarország. Egészen leegyszerűsítve azért, mint amit hallunk már egészen hosszú évek óta, hogy megvédjük a gyermekeinket attól, hogy levágják a kisfiúk fütyijét. Ez eddig sem így volt, csak részét képezte az uszításnak, amit gyermekvédelmi törvénynek neveznek, pedig csak egy homofób szarhalom. Azzal, hogy Magyarország nem volt hajlandó megszavazni egy ilyen dokumentumot, bevallotta, hogy nem hajlandó államként teljesíteni alapvető feladatát, miszerint megvédi az állampolgárait, másfelől bebizonyította azt, hogy vannak másodrendű állampolgárai is.

Olyanok, akiknek nem ugyanazok a jogai, mint a többinek. S bár eddig ezt nem mondta ki, csak utalgatott rá, ezzel a vétóval azonban be is ismerte. Mert ugyan elnézhető eddig sem volt az LMBTI emberek családjogi korlátozása, az apa férfi, az anya nő alapszarba emelése, de ezek nem megengedhetően, mi több, szégyellni valóan tettek különbséget állampolgárok között, de azt a jogot nem vették el tőlük, hogy az állam legalább a biztonságukat garantálja. Most azonban erre sem hajlandó. Nem hajlandó arra, hogy a voltaképp önmaga által generált ellenséges hangulatban legalább annyit ígérjen, megvédi őket az aljanép zaklatásától, mert ilyeneknek ki vannak téve, és egyre jobban ki is lesznek.

Amikor fasisztának nevezi az ember a Fideszt teljes joggal, mert a működése a fasizmus minden tankönyvi követelményének megfelel, akkor a szintén nyájas, de általunk azért kevéssé kedvelt olvasó – mert ilyenre is volt példa – azzal hozakodik elő, mi a bajunk amúgy a fasizmussal. Most rámutatnánk, hogy például ez. Bár nagy valószínűséggel az a nyájas olvasó, aki a fasizmussal elégedett, ennek a vétónak is eltelten csettint, és akkor már nincs is miről beszélnünk A termés beérett, már csak aratni kell. Ez pedig a másodrendű állampolgárok – akiknek a biztonságát az állam nem szavatolja – elleni erőszak, amire, valljuk be, bizonyos körökben van ocsmány társadalmi igény. A felsőbb szinteken is.

Náculnak a fiúk, de ezt is rég megállapítottam már, és akkor is értetlenség volt a részem, de már rohadtul unom, hogy mindig igazam van. Ez olyan szoft-nácizmus még egyelőre, de fasiszták sem egyszerre lettek, csak ahogyan a hatalmuk kiteljesedett. Apránként rakták és rakják össze a mozaikokat, a fasizmus már teljesen kész, csudás pompában virágzik, a nácizmus csak alakul élettérrel, tiszta fajúsággal, de a bimbaja immár ennek is látszik. Ha hagyjuk, ez is ki fog virágozni, mert azt is be kell látnunk – illetve csak naturálisan látni -, erre is van társadalmi igény és elvárás a Fidesz-rajongó körökben. Kormányunk pedig a jelek szerint suttyomban ennek igyekszik is megfelelni. Szalonnácik. Összefoglalva: szarházi csürhe.

2023. június 9., péntek

FLASZTER 242. – A LEGSZEGÉNYEBBEKTŐL IS LOP A FIDESZ

FLASZTER / MAGYAR HANG
Műsorvezető: DÉVÉNYI ISTVÁN
2023.06.08.



Milyen gyereknek lenni Magyarországon? Mikor indul a mentő? Üres a kassza, de nincs megszorítás – ezek voltak a június 8-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Bodacz Péterrel (Magyar Hang) és Zubor Zalánnal (Átlátszó) beszélget.