2025. szeptember 22., hétfő

KORRUPCIÓS LELKI TÍZPARANCSOLAT

HÍRKLIKK
Szerző: VÁRKONYI TIBOR
2025.09.20.


Mindig mindenben meghatározó az Első. Aztán szépen belejön az ember. Valószínűleg így van ez a korrupcióval is. Vajon milyen lélektani munkát végez el magán a korrupció elfogadásáig egy addig nem korrupt ember? Az itt írtak egy elképzelt, legalább középszinten befolyásos személyről szólnak.

Hofi Géza (1936-2002) szerint „A korrupció az, amiből mi kimaradunk.” Ezen persze kacarászunk, de ez halálosan komoly kérdés, mert régóta tudjuk, hogy „a hatalom korrupcióra hajlamosít, a teljhatalom teljes korrupcióra hajlamosít” (John Dalberg-Acton 1834-1902), és hogy „az elnyomás minden korrupció gyökere” (Abd Al-Rahman Al-Kawakibi 1855-1902).

A korrupció minden egészséges emberben bűntudatot ébreszt, még akkor is (talán), ha rendszeresen részt vesz benne. Lelki szempontból profi módon csak úgy lehet korrupt az ember, ha minimálisra csökkenti az ellentmondást a tudott „helyes” és az általa „megvalósított helytelen” magatartás között. Azaz minimalizálnia kell a kognitív disszonanciát. Ehhez komoly önismereti munka szükséges, ami egy tucat hamis, bár némi valóságtartalommal rendelkező tartóoszlopon nyugszik.

Íme a sikeresen korrupt ember lelki Tízparancsolata:

Egy: „mindenki ezt csinálja.” Ez igaz is, ha a „mindenki” és az „ezt” fogalmát megfelelő tartalommal tölti fel az ember. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy másokat ostobának, élhetetlennek tekint, és az erkölcstelen cselekedetet pedig a normális hétköznapi működés részének.

Kettő: „én is megérdemlem, nem csak más.” Igen, így van, feltéve ha a mások fogalma alatt csak a korrupt embereket értjük.

Három: „én csak csekély mértékű dolgot fogadok el.” Mihez képest, tessék mondani? Ilyenkor az ember kialakít az elméjében egy képet a még éppen bocsánatos korrupciós értékről, ami persze hétről hétre növekedni fog.

Négy: „ez a rendszer amúgy is rossz, semmit nem számít már az én esetem.” Na igen, tipikus „kis-nyilas” gondolkodás, amire amúgy sokan hajlamosak, ha éppen nem őket üldözik.

Öt: „nem ártok én ezzel senkinek, sőt!” Itt a „senki” fogalmát kell jól kialakítani, hogy ez az érv is könnyen csússzon.

Hat: „most élek, az alkalom kihagyhatatlan.” A gondolat első fele kétségtelenül igaz, a második részének megélt igazsága attól függ, hogy az alany mit tekint fontos „alkalomnak” az életében.

Hét: „attól, hogy visszautasítom, semmi nem változik”. Haladó szintű korrupt képesség esetén ez a gondolat is könnyen szervül, noha egyértelműen valótlan az állítás.

Nyolc: „ahogy eddig mindenki, én is megúszom”. Ez a tétel csak azokon a helyeken tud igazán érvényesülni, ahol nagyüzemi korrupció zajlik, mint például hazánkban.

Kilenc: „mindenki tudja mindenkiről mit tesz, ezért kisegítjük egymást”. Ez is egy erős motiváció lehet a maffiaállamok esetében, némi hátrány, hogy nem lehet kilépni a rendszerből.

Tíz: „az ügy érdekében teszem”. Ez egy olyan morális relativizálás, amibe a környezetpusztítástól kezdve az emberölésig minden belefér, ezért ezt az önszuggesztiót a lelkiismeret emlékével sem rendelkező profi korruptak alkalmazhatják komolyabb veszély nélkül.

A későn ébredőknek összeírtam azokat a területeket, ahonnan naponta kapni híreket a korrupcióról. Ilyenek a közbeszerzések, önkormányzati ügyek, politikai elit luxus-ügyei, kinevezések, mindenféle privatizáció, egészségügy, kampányok, gazdasági „verseny”, hivatalnokok, pályázatok és így tovább. Ebből kiderül, hogy a korrupció számára az a környezet ideális, ahol nincs független ellenőrzés és hiányzik az elszámoltathatóság. Ez pedig ott alakulhat ki, ahol a jogállamiság elgyengül (megszűnik), a közszférában általános az alulfizetettség, a politikában a hatalmat összevonják, és ezáltal egy kör monopolhelyzetbe kerül, a pénzmozgások követhetetlenek, kiépül egy kivételezett gazdasági kör, a hatalmat kézben tartó klientúra lojalitás alapon szerveződik, szociális egyenlőtlenségekkel terhelt az ország. Mindezt nagyban segíti, ha kulturális (történelmi) szempontból az érintett nép számára hétköznapi dolog korruptnak lenni, a szívességek, kapcsolatok rendszerére bízni az ügyek elintézését.

Korruptnak lenni tehát nem könnyű az elején, és sokat segít az embernek, ha maga az állam is az. A helyzet csak egy irányból változtatható meg: 2026 után egy tiszta állam felépítésével törekedjünk arra, hogy nagyon nehezen válhassanak az emberek profi korrupttá, és ne legyen elég számukra megnyugtatásként a Tízparancsolatuk.

ERI LEVELE A MINISZTERELNÖKNEK

FACEBOOK / ERI-GONDOLATAI
Szerző: Eri
2025.09.21.


Miniszterelnök Úr! Vagy inkább: Rémhírterjesztő Főosztályvezető!

Halljuk és értjük. A forgatókönyvíró, aki már tizenöt éve ugyanazt a B-kategóriás horrorfilmet írja, ismét elővette a jól bevált, poros kliséket. A baj csak az, hogy a mozijegyet mindannyian fizetjük, de a filmet már senki sem veszi komolyan. Bontsuk is szét ezt a remekművet, ezt a verbális rántott húst, amiben több a panír, mint a tartalom.

1. „Migránssimogató”
Lenyűgöző az a pimaszság, amivel a saját kormányának vendégmunkás-programját próbálja rákenni az ellenfeleire. Ki is az, aki több száz, stróman-gyanús közvetítőcégen keresztül, ellenőrzés nélkül hozza be a harmadik országbeli munkavállalók tízezreit, hogy lenyomja a magyar béreket? Segítek: nem a liberálisok, és nem is a Tiszások. Az Ön kormánya az, amelyik a gyakorlatban tárja ki a kapukat, miközben a propagandában falakat épít. Ez olyan, mintha a piromániás tűzoltó azzal vádolná a szomszédot, hogy gyufával játszik, miközben ő maga benzinnel locsolja a házat. Idézzük a tényeket: több mint 120 ezer vendégmunkás kapott tartózkodási engedélyt csak tavaly. Ki simogat itt kit, te bűnöző TSZ-elnök?

2. „Kábítószerfészek”
Tizenöt év fideszes országirányítás után ez inkább hangzik egy kínos beismerő vallomásnak, mint egy vádnak. Ha Budapest ma kábítószerfészek, akkor ki volt a házigazda az elmúlt másfél évtizedben? Ki hagyta lezülleni a rendvédelmet, ki vonta el a forrásokat a prevenciótól és a mentálhigiénés ellátástól? Ha egy kertész 15 évig nem gyomlál, ne csodálkozzon, ha felveri a gaz. A felelősséget másra tolni ilyenkor nemcsak gyávaság, hanem a választók arcul köpése is.

3. „LMBTQ paradicsom”
És a hab a tortán, a végső csapás: az „LMBTQ paradicsom”. Tényleg ez a legfélelmetesebb víziója egy 21. századi európai fővárosról? Egy hely, ahol az embereket nem zaklatják azért, akit szeretnek? Egy város, ahol egy adófizető polgár egymás mellett sétálhat a párjával anélkül, hogy az Ön által feltüzelt gyűlöletbrigádok céltáblájává válna? Ez nem fenyegetés, Miniszterelnök Úr, ez a civilizáció minimuma.

4. És most jöjjön a lényeg: A VALÓDI FÉSZEK, AHOL A GYERMEKEINKET FÉLTENI KELL
És most jöjjön a darab legocsmányabb, legcinikusabb felvonása. Miközben Ön az LMBTQ közösséget démonizálja, mint a gyermekekre leselkedő veszélyt, a valóság az, hogy annyi aberrált, p@dofil, szexuális ragadozó, amennyi az Ön „keresztény” és „családvédő” pártjának környékén hemzseg, sehol máshol nem található.

Ez nem egy-egy sajnálatos eset, Miniszterelnök Úr. Ez egy húsz éve épülő és olajozottan működő rendszer. Egy veszedelem, ahol a ragadozók egymásnak adják a kilincset a párthűség és a cinkosság zárt ajtajai mögött. Ahol a bűnösök nem büntetést, hanem védelmet, sőt, elnöki kegyelmet kapnak a legfelsőbb körökből, ha a hallgatásuk biztosítja a rendszer túlélését.

Miközben a propagandagépezet a szivárványos zászlótól óvja a gyerekeket, addig az Ön diplomatái gyermekpornóval teli számítógépekkel buknak le, az Ön által kinevezett intézményvezetők évtizedekig molesztálhatnak rájuk bízott fiatalokat, és az Ön emberei falaznak nekik a legmagasabb szinteken. Sőt: PONT ŐK A RAGADOZÓK!
Önök nem megvédik a gyermekeinket, hanem éppen Önöktől kell félteni őket.

Az Önök „nemzet városa” víziója egy olyan hely, ahol a bűnösök a hatalom palotáiban rejtőznek, miközben ártatlan kisebbségekre mutogatnak. Ez nem kereszténység, Miniszterelnök Úr. Ez a legaljasabb képmutatás.

Azt a világot, amitől Ön retteg, úgy hívják: Európa. Tudja, az a klub, ahonnan a pénz dőlt, de a vele járó értékeket – a toleranciát, a szabadságot, a jogállamot – Ön úgy próbálja lesöpörni az asztalról, mint a morzsát. Az Ön víziója nem a „nemzet városa”, hanem egy skanzen, egy dohos, levegőtlen panoptikum, ahol a kiállított tárgyak mi, a polgárok vagyunk.

Ahogy Bibó István mondta: „Demokratának lenni annyi, mint nem félni.” Ön pedig fél. Fél mindentől, ami szabad, ami színes, ami önálló. Fél a gondolkodó emberektől, a kritikus hangoktól, és legfőképpen fél attól, hogy az emberek rájönnek: a császár nemhogy meztelen, de még a ruháinkat is ellopta.

Mert Ön a szivárványos zebrák és a képzeletbeli drogbarlangok ellen hadakozik Don Quijoteként a saját maga építette szélmalmokkal.

Szóval, Miniszterelnök Úr, folytassa csak a riogatást! Minél hangosabban kiabál a kitalált démonokról, annál jobban látszik, hogy a valódi problémákra nincsenek válaszai.

De ne aggódjon, mi nem törődünk bele, hogy a félelem és a gyűlölet politikusai korrupt, elmaradott, putyini típusú rezervátumot csináljanak a nemzet fővárosából és az egész országból.

Üdvözlettel,
Egy polgár, aki inkább élne egy „demokratikus paradicsomban”, mint egy maffiaállamban.
Üdv: Eri

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 6171. - VÁLSÁGBAN AZ OKTATÁS 5. RÉSZ: A SZÁNDÉKOS KÁOSZ

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY, NÁDASI BALÁZS
2025.09.20.


(Nádasi Balázzsal közösen írt sorozatunk páratlan sorszámú részeit én írom, de ez a befejező rész, ezért Balázs megjegyzéseit is olvashatjátok.)

"Elég megnézni például a nemzetközi tanulói teljesítménymérések kutatási beszámolóit, mondjuk öt-tíz éve, és most. Korábban 100-200 oldalas, komoly szakmai beszámolók készültek, most jó, ha harminc oldalas egy ilyen. A Belügyminisztérium részéről egyébként nincs is igény részletes szakmai anyagra, mert abban le kellene írni egy csomó rá és a rendszer működésére nézve rossz adatot is. Tehát nincs meg már a potenciál sem, de nincs is igény a színvonalas munkára."
(egy Oktatási Hivataltól nemrég kilépett munkatárs)

Ez az idézet talán jobban megvilágítja a magyar oktatás válságának természetét, mint bármelyik PISA-eredmény vagy statisztika. Nem véletlenül hozom fel a sorozat végén, mert rámutat arra, amiről az előző négy részben nem beszéltünk kellő nyíltsággal: a jelenlegi oktatási válság nem véletlenül alakult ki, nem is egyszerűen rossz döntések sorozata, hanem egy tudatos, politikai célokat szolgáló rendszer következménye. (Itt a szerzők nem teljesen értenek egyet: Nádasi Balázs véleménye szerint a tudatosság nem a leépítésben van, hanem egy olyan irány következetes követésében, ami leépülést hoz magával.)

Amikor a matematikaoktatás problémáiról írtam, vagy amikor Balázs a nyelvtan és irodalom tanításának abszurditásait ecsetelte, olyan jelenségeket írtunk le, amelyek első ránézésre tűnhetnek inkompetenciának vagy tévedésnek. Sajnos a helyzet ennél rosszabb. Nem véletlenül kapta egy lelkész és egy orvos után egy rendőr az oktatás felügyeletét (nincs oktatási minisztérium, a köznevelésért a Belügyminisztérium, a szakképzés és felsőoktatás irányításáért pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium felel).

Az oktatáspolitika valódi célja nem az, hogy képzett, gondolkodó, kreatív állampolgárokat neveljen. A rendszer célja pontosan az ellenkezője, olyan emberek tömegtermelése, akik kérdés nélkül elfogadják a fennálló rendet, nem rendelkeznek sem az eszközökkel, sem a motivációval ahhoz, hogy megkérdőjelezzék a hatalmat, és akik számára a legfontosabb értékek a tekintélytisztelet és a nacionalizmus.

Ehhez azonban nem elég csak rossz oktatást nyújtani (ezt még véletlenül is el lehetne rontani úgy, hogy néhol mégis jó eredmények születnek). Sokkal hatékonyabb egy olyan rendszert működtetni, amely tudatosan akadályozza meg a minőségi oktatás kialakulását, miközben fenntartja a látszatot, hogy reformokat hajt végre.

A 2013-as oktatás központosítása (az önkormányzatoktól az államhoz és egyházakhoz kerültek az iskolák) nem a hatékonyság növelését szolgálta, hanem a kontroll átvételét. Amikor az állam átvette az iskolák fenntartását, egyben megszüntette azt a diverzitást is, amely korábban lehetővé tette, hogy különböző helyi közösségek különböző megközelítéseket alkalmazzanak.

A KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) létrehozása nem adminisztratív egyszerűsítés volt, hanem egy hatalmas bürokrácia felépítése, amely minden fontos döntést elvon a helyi szereplőktől. A tanárok, igazgatók elvesztették mozgásterüket, az iskolák egységes, felülről irányított rendszer részévé váltak. Még Balog Zoltán akkori miniszter (aki később a kegyelmi botrányban is fontos szereplő volt) is elismerte, hogy "túltoltuk a biciklit", amikor a KLIK-et feldarabolták tankerületekre. A központi irányítás de facto így is megmaradt.

A központosítás magyarázza, miért nem lehet már alternatív módszereket alkalmazni, miért kell mindenütt ugyanazt a tananyagot, ugyanolyan módon tanítani. A sokszínűség veszélyt jelentene a rendszerre, mert ha egy iskola bebizonyítaná, hogy lehet máshogy, jobban is csinálni, az kérdéseket vetne fel a központi irányítás hatékonyságával kapcsolatban.

A tanári pálya szándékos ellehetetlenítése szintén nem véletlen. Amikor a pedagógusok 24-26 órát kénytelenek tanítani hetente, amikor fizetésük nem teszi lehetővé a tisztes megélhetést, amikor folyamatos adminisztrációs terhek alatt nyögnek, akkor nincs idejük sem energiájuk arra, hogy innovatív módszereket dolgozzanak ki, vagy hogy valóban odafigyeljenek a gyerekekre. Az utóbbi két évben ugyan megemelték a fizetéseket szánalmasról a diplomás átlagbér 60-70%-ára és ígérnek 80%-ot is, de ez csak arra volt jó, hogy ne omoljon össze az egész rendszer. (Nádasi: Elvárják, hogy a tanár önálló egyéniséggel nem rendelkezve pontosan azt tanítsa és pontosan úgy, ahogy az központilag ki lett dolgozva, ha már ezért vesz fel emelt fizetést – mert szerintük ha már az államtól kapnak fizetést, akkor pontosan azt kell csinálniuk, amit állam mond. Az emelést viszont a francia gazdák, belga ételfutárok és német mérnökök dobták össze, merthogy azt az EU fizeti. Az irányításmániás rendőrminiszter tehát elvárja, hogy mindenki a szolgálati rendnek megfelelően viselkedjen, mindenki betartsa a hivatali utat – ez egy rendőrparancsnokságnál természetes, egy iskolában viszont természetidegen ... és ezt a természetidegenséget akarják rendszerré merevíteni.)

Egy kiégett, túlterhelt tanár nem fog gondolkodó gyerekeket nevelni. Egy olyan tanár, aki félti az állását, nem fog szembemenni a központi utasításokkal. Egy olyan tanár, aki látja, hogy a szakmája nincs megbecsülve a társadalomban, nem fog lelkesedni a munkájáért. A pedagógusképzés leértékelése, a szakmai továbbképzések formalizálása, a tanári kar elöregedése, ezek mind a rendszer működésének részei, nem hibái.

Balázs jogosan kritizálja, hogy miért kell Wass Albertet és Nyirő Józsefet tanítani a gyerekeknek Douglas Adams vagy Neil Gaiman helyett. De a kérdés mélyebbre nyúlik: miért pont ezeket a szerzőket választották ki? A válasz egyszerű, azért mert ezek a szerzők a jelenleg hatalmon lévő ideológia szolgálatába állíthatók. Wass Albert nacionalizmusa, Nyirő József népi-nemzeti szemlélete, a történelem és irodalom egy bizonyos fajta értelmezése, ezek mind azt szolgálják, hogy a diákok egy zárt világképet alakítsanak ki. A cél nem az, hogy megértsék a világot, hanem az, hogy egy konkrét nézőpontot sajátítsanak el. Nem az, hogy kérdezzenek, hanem hogy elfogadják. Nem az, hogy kreatívak legyenek, hanem hogy engedelmesek.

A matematikaoktatásban ugyanez történik, a valóságtól elrugaszkodott feladatok, az elavult módszertan, a digitális eszközök kitiltása mind azt szolgálja, hogy a gyerekek ne tanuljanak meg gondolkodni, hanem megtanuljanak szabályokat követni. A magyar iskolarendszer nem kompenzálja, hanem reprodukálja a társadalmi különbségeket, ez is szándékos lehet. (Nádasi Balázs: nem szándékosan van így tervezve, de az oktatásirányítás nem érzi problémának a társadalmi struktúrák elmerevítését, vagy azt, hogy a jövőkép a középrétegek számára a lojalitásalapon történő kiemelés vagy a diszlojalitási alapon történő státuszvesztés.)
Egy olyan rendszernek, amely az oligarchia és a középosztály (egy részének – NB) szövetségén alapul, nem érdeke, hogy a társadalom alsóbb rétegeiből tömegesen kerüljenek ki képzett, gondolkodó emberek. Sokkal jobban megfelel egy olyan helyzet, ahol a jó oktatáshoz csak azok jutnak hozzá, akik meg tudják fizetni a magániskolákat és a korrepetálást. Az állami iskolarendszer célja ezért nem az, hogy felemelje a hátrányos helyzetű gyerekeket, hanem hogy működni tudjanak egy modern gazdaságban mint képzetlen munkaerő, de ne kérdőjelezzék meg a társadalmi rendet.

A néhány elit gimnázium (Fazekas, Radnóti, Veres Péter) valóban képes kiemelkedő eredményeket elérni, de ezek inkább alibik, mint a rendszer valódi eredményei. Ezek az iskolák azért működhetnek jól, mert szelektálhatnak, csak a legjobb tanulókat veszik fel, gyakran olyan családokból, ahol már amúgy is magas a kulturális és szociális tőke. (S azért, mert ezekhez az iskolákhoz a hatalom nem mer hozzá nem értő komisszárokat kinevezni igazgatóknak. – NB) Az eredményeik ezért nem a magyar oktatás sikerét, hanem annak osztálytársadalmi jellegét bizonyítják.

Ha megértjük, hogy a jelenlegi oktatási válság nem véletlen, akkor a jövő kilátásai is világossá válnak. Amíg ez a politikai rendszer van hatalmon, addig nem várható javulás, sőt, további romlásra kell számítani. A demográfiai válság, a tanárhiány, az infrastruktúra leromlása, a digitális lemaradás mind súlyosbodni fog, nem azért, mert nincs megoldás ezekre a problémákra, hanem azért, mert a megoldásuk ellentmondana a rendszer valódi céljainak (illetve mert nincs igény sem a problémával szembenézni, sem azt megoldani – NB). Képzett, kritikusan gondolkodó állampolgárok nem fogadnák el szó nélkül a korrupciót, az autoritarizmust, a nacionalista propagandát.

Nehéz tanácsot adni ebben a helyzetben. Nem elég jó módszereket alkalmazni vagy jó könyveket ajánlani, szembe kell nézni azzal, hogy magával a rendszerrel van a probléma. A tanárok szintjén ez jelentheti a szakmai összefogást, a civil szervezetek támogatását, az alternatív módszerek fejlesztését és terjesztését, annak ellenére, hogy a hivatalos oktatáspolitika ezt nem támogatja. A szülők szintjén ez jelentheti a tudatos iskolaválasztást, a magánoktatás lehetőségének mérlegelését, vagy legalább annak felismerését, hogy gyerekeik valódi képzése nagyrészt az ő felelősségük marad.

Végső soron azonban csak egy átfogó politikai változás hozhat valódi megoldást. Olyan oktatáspolitikára lenne szükség, amely valóban a gyerekeket helyezi a középpontba, nem pedig a hatalompolitikai célokat.

A magyar oktatás válsága nem szakmai, hanem politikai válság. És politikai válságra csak politikai válasz létezik.

A sorozatunk korábbi részei:


„A KORMÁNY SZÁNDÉKOSAN MÉRGEZI EZT AZ ORSZÁGOT, HOGY TOTÁLIS KONTROLL ALATT TARTSA ÉS URALKODJON FÖLÖTTE”

TELEX
Szerző: Presinszky Judit, Gombos Noémi, Vészi Sámuel
2025.09.22.



A Loupe Színházi Társulás augusztusban népszavazási kérelmet adott be, a gyűlöletkeltő politikai plakátok betiltását szeretnék elérni. Vasárnap este a szabad közterekért és a tiszta közbeszédért demonstráltak a Hősök terén. Tüntetőket kérdeztünk, milyen közhangulatot várnak a választásokig hátralévő hét hónapban.

Percről percre tudósításunkat itt tudja elolvasni...

A FIDESZ A PROPAGANDÁVAL MÉRGEZI A MAGYAROKAT | MAGYAR KÖZÖNY PODCAST

MAGYAR KÖZÖNY PODCAST
Szerző: MAGYAR KÖZÖNY PODCAST / CZUTOR ZOLTÁN
2025.09.21.



Charlie Kirk kinek vagy minek lett az áldozata? Mi a baj a politikai kereszténységgel? A Woke-mozgalom tehet arról, hogy ilyen világban élünk? A jobb vagy a baloldal gerjeszti a gyűlöletet? Mennyire tartozik ránk a Gyurcsány család magánélete? Ruszin-Szendi Romulusz miért járkál lőfegyverrel? Énekelhetjük-e a Himnuszt cigivel a szánkban? Nézi még valaki a Megasztárt? A Magyar Közöny Podcast kérdéseire Czutor Zoltán zenész, moralista válaszolt.

KÉRI LÁSZLÓ ÉS PETSCHNIG MÁRIA ZITA ELŐADÁSA SZOLNOKON 2025.09.03

YOUTUBE
Közreadja: ANTAL ATTILA
2025.09.21.



Magyarország gazdasági és közéleti helyzetelemzése.

GAZDASÁGI VÁLSÁGOK IDŐSZAKA KÖVETKEZHET? – POGÁTSA ZOLTÁN ÉLŐ BESZÉLGETÉS

YOUTUBE
Riporter: LAKATOS-TÓTH OLIVÉR
2025.09.20.



Gazdasági válságok időszaka következhet?

JÖN A VÁLASZTÁSI ÉV: MI LESZ ÍGY A GAZDASÁGGAL? KLASSZIS PODCAST VIROVÁCZ PÉTERREL

KLASSZIS PODCAST
Szerző: KLASSZIS PODCAST / IMRE LŐRINC
2025.09.22.



Nagyjából egy az egyben megtörténtek azok a költségvetési plusz kiadásokat érintő kormányzati intézkedések, amiket a 2022-es választások előtt is láthattunk – mondta el az ING Bank vezető elemzője a Klasszis Podcast legújabb epizódjában. A további meglepetésfaktor még a GDP 0,2-0,3 százalékára rúghat. De arról is beszélgettünk Virovácz Péterrel, hogy valós veszély-e, hogy az S&P Global októberi felülvizsgálata során leminősíti, és a bóvli kategóriába teszi Magyarországot, illetve a forint szárnyalása mellett sem mehettünk el szó nélkül.

Fejezetek: 
00:39 Beköszönés 
01:22 Valós veszély a bóvli? Választási költségvetés. 
13:08 Magas az államadósságunk, le tudjuk faragni? 
18:35 Szárnyal a forint, meddig tarthat a lendület? 
38:00 Szenved a GDP, idén is 0-val kezdődő növekedés jöhet össze 
54:43 Mekkora inflációs sokkot okozhat majd az árrésstop kivezetése?

KÉTSÉGES LEHET A MIGRÁNS KÁRTYA SIKERE

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.09.22.


A migráció kérdése nemcsak riogatásra alkalmas, hanem legitimációs eszközként is szolgálhat a politikai hatalom megtartásához. Így összegezte a magyar kormány jelenlegi törekvéseit Zsolt Péter szociológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója. A migrációs retorika pontosan egy évtizede hatékony eszköz a Fidesz számára, amivel azóta is mozgósítani tudja saját szavazóit. Jól összeköthetők a migrációhoz kötött félelmek és a mindenkiben ott bujkáló biztonság hiánya, amelyek egyben indokolhatóak az Európai Unióval szemben szított konfliktus lépései is, főként a vidéki, idősebb, alacsonyabb iskolai végzettségű választók körében. Ők a párt legstabilabb támogatói.


A Fidesz médiája és kommunikációja rendszeresen összekapcsolja a migrációt a társadalomban folyamatosan jelen lévő egzisztenciális félelmekkel, ebben rejlik az erős mozgósító hatása. Különösen a nyugdíjasok és a vidéki lakosság körében stabilizálja a Fidesz támogatottságát, abban a körben, ahol az elmúlt hónapokban a kormánypárt szavazóbázisát a legintenzívebben támadta az ellenzéki rivális. Orbán Viktor és a Fidesz 2015-ben a migrációs válságot kihasználva, indította el bevándorlóellenes kampányait, akkor jelentek meg a plakátok, a nemzeti konzultáció, a határzár, amik drasztikusan növelték a bevándorlástól való félelmet a magyar társadalomban. A Fidesz népszerűsége emelkedő pályára állt, a Jobbik kezéből is kiütötte a témát, míg az ellenzéket defenzív pozícióba kényszerítette. Médiafölénye révén a Fidesz 2021-ig képes volt fenntartani, hogy a migráció a magyar politika központi kérdése maradjon, még akkor is, amikor valós migráció gyakorlatilag nem létezett. A következő választáson már az ukrajnai háború lett a riogatás leghatékonyabb eszköze, 2024-ben a politikai versenytársak megerősödésével egyre világosabb lett, hogy a migráció önmagában már nem jelent automatikusan választói bázisszélesítést vagy lojalitásnövelést, de az elkötelezett Fidesz-szavazóknál továbbra is erős identitásképző elem maradt...

2025. szeptember 21., vasárnap

„EZ A TÁRSADALOM HARCRA ÉS GYŰLÖLETRE TRENÍROZ” | ÉLŐBEN JELENTKEZÜNK A HŐSÖK TERÉRŐL

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2025.09.21.



A megosztó politikai kampányok ellen hirdetett tüntetést a LOUPE Színházi Társulás. Élőben közvetítjük a beszédeket a Hősök teréről. 

0:00 - Visszaszámáló 
2:57 - Felkonf, beszélgetés a tüntetőkkel 
33:51 - Beszédek 
2:12:54 - Lekonf

ÉLŐ: TÜNTETÉS POTTYONDY EDINÁVAL, MOLNÁR ÁRONNAL ÉS LENGYEL TAMÁSSAL A TISZTA KÖZÉLETÉRT

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2025.09.21.



Élőben közvetítjük a Loupe Színházi Társulás által meghirdetett tüntetést a Hősök teréről.

SZÉTESŐ VILÁGREND A CIVILIZÁCIÓS ÖSSZEOMLÁS ÁRNYÉKÁBAN? - BUDA PÉTER ÉS GELENCSÉR ANDRÁS

MTA TABT 
VESZPRÉMI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA
BESZÉLGETŐTÁRSAK: BUDA PÉTER ÉS GELENCSÉR ANDRÁS
2025.09.16.



Buda Péter és Gelencsér András a bizonytalanság korának globális kihívásairól beszélgettek, egyebek között arról, hogy összeegyeztethető-e globális léptékben a jólét és a fogyasztás folyamatosan kívánt bővülése a Föld véges erőforrásainak felmorzsolódásával, az erőforrásokhoz való hozzáférés egyre növekvő ráfordításával. Hogyan alakulhat át világrendünk a fogyatkozó erőforrásokért folytatott egyre élesedő harcban, és ennek milyen társadalmi, gazdasági és politikai következményeivel kell szembenéznünk? Lehet-e fény az alagút végén?

A FIDESZ MÁR NEM IS AKAR TITKOT CSINÁLNI ABBÓL, HOGY KORLÁTLAN PÉNZBŐL KAMPÁNYOLNAK

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2025.09.21.


Közpénzből finanszírozott választási mozgósítás, magáncégnek kiszervezett plakátkampány, nyolcszáz fős sátoraljaújhelyi edzőtábor és a magyar politikában eddig nem látott, vélhetően több száz millió forintos showműsor a Papp László Sportarénában. Szeptember elején repülőrajtot vett a Fidesz választási kampánya, és három hét alatt megmutatták, hogy mire gondolt Orbán Viktor, amikor Kötcsén azt mondta: „mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek”.

A minden alatt azt értette a miniszterelnök, hogy az összes létező pénzt, állami erőforrást és embert mozgósítani kell a következő hónapokban. A győzelem érdekében már arra sem figyelnek oda, hogy legalább a látszatát fenntartsák az állam és párt, valamint a párt és a papíron független cégek, civil szervezetek szétválasztásának.

Bármit szabad, és bármennyit lehet költeni. Ennek volt látványos demonstrációja a digitális polgári körök szombati maratoni gyűlése a teltházas Papp László Sportarénában, ahol egymás után léptek színpadra a Fidesz mellett nyíltan kiálló művészek (Demjén Ferenc, Pataky Attila, Lakatos Mónika, Oláh Gergő, Nyerges Attila, Szarka Tamás), sportolók (Görbicz Anita, Nagy László, Berki Krisztián, Bárdosi Sándor), tudományos élet szereplői (Márka Szabolcs, Jakab Roland), ismert televíziós személyiségek (Kudlik Júlia, Marsi Anikó, Szabó Zsófi, Bencsik András) és celebek (Kulcsár Edina, Rubint Réka, ifjabb Schobert Norbert), de még Ben Shapiro amerikai republikánus médiaszemélyiség is bejelentkezett videón az USA-ból.

Az amerikai kampányrendezvényekről ismerős showelemekkel azt akarta megmutatni a Fidesz, hogy képesek a megújulásra, és 15 év kormányzás után sem járt el felettük az idő. Jó kérdés, hogy ez mennyire jött össze, és nem épp egy kínos erőlködést láttak-e a választók. Az DPK-gyűlésnek volt egy olyan üzenete is, hogy „annyi erőforrás van nálunk, hogy másnak esélye sincs labdába rúgni”. A saját tábor felrázása mellett az erődemonstrációval el akarták rettenteni azokat a billegő szavazókat, akik az elmúlt hónapokban elkezdtek hinni abban, hogy az irgalmatlanul lejtő pálya mellett is le lehet váltani a kormányt. Nem véletlen, hogy Magyar Péter igyekezett kudarcként bemutatni a DPK-gyűlést.

A látványos külsőségek mellett tartalmilag gyakorlatilag semmi újat nem tudhattunk meg szombaton:...

VÁLASZTÁSI BEAVATKOZÁSOK MAGYARORSZÁGON; OROSZORSZÁG, UKRAJNA | BESZÉLGETÉS RÁCZ ANDRÁSSAL

YOUTUBE
Szerző: LAKOS ESZTER
2025.09.19.



Lakos Eszter európai parlamenti képviselő beszélget Rácz András Oroszország-szakértővel a 2025 augusztus közepén megjelent orosz hírszerzési közleményről, amely szerint az EU "rendszerváltást" tervez Magyarországon.

Az interjúban szó esik: 

- Az orosz közlemény precedensértékéről és értelmezéséről
- A magyar kormány szokatlan reakciójáról
- Az Ukrajna-ellenes kommunikáció társadalmi hatásairól
- A kárpátaljai magyarság helyzetéről
- A magyar-ukrán kapcsolatok jövőjéről
- A háború lehetséges kimeneteleiről

TRAGIKUS A HELYZET MAGYARORSZÁGON- EGY TISZA-KORMÁNYNAK SEM LESZ KÖNNYŰ

KLIKKTV / TÍZ
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2025.09.21.



Tragikus a helyzet Magyarországon- egy Tisza-kormánynak sem lesz könnyű...

„Amikor az ember Olaszországból érkezik Budapestre, feltűnő a különbség: ott rendezettebb a környezet, vidámabbak az emberek, olcsóbb az élet. Itt pedig, ha bekapcsolod a tévét, öt perc múlva sírva fakadsz” – mondja Frank Tibor, Kanadában élő üzletember, közgazdász és matematikus Bolgár György vendégeként a KlikkTV Tíz című műsorában.

A beszélgetés kiindulópontja az örök kérdés: milyen az ország képe kívülről és belülről? Frank Tibor szerint a külföldi tapasztalat óhatatlanul összevetésre késztet. „A kanadai mindennapokban a politika sokkal kevésbé határozza meg az életet, míg Magyarországon szinte mindenhol jelen van – az utcán, a médiában, a hangulatban.”

Szó esik a világpolitikai trendekről is: az illiberális berendezkedések térnyeréséről, a migráció kihívásairól, a nyugati demokráciák útkereséséről. Frank Tibor szerint Orbán Viktor nem kivétel, hanem korán érkező előfutára volt annak a hullámnak, amely mára Amerikától Európáig sok helyen meghatározza a politikát.

A legnagyobb hangsúly azonban a közelgő magyar választásokon van. „Ez a választás óriási mérce lesz: kiderül, mennyire érett a magyar társadalom, mennyire lát át a primitív propagandán. De még ha új kormány jön is, a problémák hatalmasak: gazdasági adósság, társadalmi feszültség, óriási egyenlőtlenségek.”

Bár pesszimista, mégsem reménytelen: „Nem Orbán Viktornak lesz másolata Magyar Péterből. Sokkal inkább az a kérdés, lesz-e elég erős társadalmi felhatalmazás ahhoz, hogy valódi változás kezdődhessen.”

PALOTÁS JÁNOS: ORBÁN VIKTOR MENJEN VAGY MARADJON?

NÉPSZAVA / SZÉP SZÓ
Szerző: PALOTÁS JÁNOS
2025.09.21.


Valós veszély, hogy a Fidesz a több mint 90 százalékos médiatúlsúlyának és százszoros finanszírozási képességének – jogsértő – felhasználásával képes Magyar Péter, illetve Dobrev Klára személyét úgy lejáratni, hogy a választók többsége körében az Orbán Viktor melletti döntés kerüljön többségbe.


A négy héttel ezelőtt megjelent írásomnak azt a címet adtam, hogy „Tudod te, mit teszel?” Írásom üzenete az volt, hogy a társadalom demokratikus szereplőinek – nem csak az ellenzéki pártoknak – abba kellene hagyniuk az egymással való versengést, az üzengetést a másiknak, hogy mit tegyenek, vagy ne tegyenek, s egymás döntését tiszteletben tartva, mostantól minden eszközükkel a demokráciát sárba tipró orbáni bűnszervezet végleges leváltásának szándékára koncentráljanak. Összegezve: az „egymásra nem lövünk” elvhez kössék magukat.

Saját felületeimet felhasználva kértem a Facebook-oldalam és/vagy YouTube csatornám követőit, hogy akár a Népszava augusztus 23-i számát felvásárolva, akár a https://nepszava.hu/szerzo/palotas-janos weboldalon is elérhető írásomat online módon továbbítva, de tömegesen juttassák el az általuk választott, a bizalmukat kérő, és a támogatásukat megszerző vezetőik felé. Hívják fel a figyelmüket arra, hogy az elvárás, amiért a bizalmukat megadták nekik, nem a demokratikus elveken szerveződő más szereplőkkel való versengés, az eltérő demokratikus közösségekkel szembeni kritikai fellépés, hanem a létező diktatúra, Orbán rendszerének egyszer és mindenkorra való eltávolítása a közéletből.

Abban bíztam, hogy legalább néhány meghatározó politikai vezető szereplő ráérez az általam vélt igazságra, és ezért kommunikációs stílust vált. Egyúttal megfogadja, és nyílt vállalásává teszi az „egymásra nem lövünk” nem túl bonyolult elvet. Sajnos, látnom kell, hogy az elmúlt négy hét sokkal inkább az ellenkezőjéről szólt.

Szeptember 7-én ott voltam Kötcse ikonikus rendezvényén, ahol a Tisza Párt, mint a ma legnagyobb, éppen ezért a rendszerváltásban egyszerre kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen ellenzéki párt, egy új időszak kezdetét jelentette be. A kampány központi üzenetében Magyar Péter egyenlőség jelet húzott a második legjelentősebb ellenzéki politikai szereplő, a Demokratikus Koalíció mai és korábbi támogatói/követői, illetve az Orbán bűnszervezetét máig fenntartó támogatók közé...

2025. szeptember 20., szombat

KI HÚZZA EL A MAGYAROK NÓTÁJÁT? ❌ VÉTÓ #64 VENDÉG: MAGYARI PÉTER

PARTIZÁN / VÉTÓ
Műsorvezető: VIDA KAMILLA
2025.09.19.



A Vétó második évadában Magyari Péter volt a vendégünk, akivel zene és politika kölcsönhatásairól, kampánydalokról, ellenkultúráról beszélgettünk, de nem hagyhattuk ki a Direkt36-Dobrev csörtét és Szijjártó Péter gázbeszerzéseit sem.

0:00 - Köszöntés, intro 
0:39 - A Direkt36-cikk hullámai 
12:42 - Orbán Viktor lelke kibontakozik 
17:45 - Ennyire nyit nyugatra Szijjártó 
20:21 - Akasszátok fel a szó szerinti értelmezést! 
27:55 - Nemzeti rock 
32:34 - Lázadók, ha rendszert váltanak 
45:36 - Melyik zenész hova áll? 
51:33 - Kampánydalok 
54:39 - Zene a 26-os kampányban

"A MAGYAR KORMÁNY GYAKORLATILAG EGY ÁRULÓ" | HEGEDŰS DÁNIEL

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: HERSKOVITS ESZTER, SELMECI JÁNOS
2025.09.19.



A Reggeli személy 2025 szeptember 18-i adásában Herskovits Eszter és Selmeci János vendége Hegedűs Dániel, külpolitikai szakértő, a German Marshall Fund elemzője volt.

TRAUMATIZÁLT MAGYARSÁG, ORBÁN RAVASZ IDENTITÁSTRÜKKJEI, POLGÁRHÁBORÚS HELYZET A VÁLASZTÁSOK UTÁN

SZÉLSŐKÖZÉP
Közreadja: PUZSÉR RÓBERT
2025.09.20.



00:00
- Orbán szerint a politikában nem szabad az indulatokat felkorbácsolni 
01:00 - Orbánnak igaza van, Magyar Péter tönktreteszi 15 év békéjét 
03:43 - Orbán által abuzált magyarság 
07:17 - Yellowstone sorozat ajánló 
09:23 - Honnan tanulta Magyar Péter a provokációt? Orbán Magyar Péterrel azt eszi meg, amit főzött 
12:00 - Transparency Fidesz 
14:42 - Orbán báránybőrbe bújt farkas, akinek hirtelen jött puritánkodása visszatetsző 
20:33 - A mocskos fideszezést elhallgattatja Orbán rampapapamja? 
25:11 - Fidesz érdek = magyar érdek? 
30:15 - Mit fog tenni Magyar Péter, ha kormányra kerül? 
32:34 - A fociultrák utcára mennek Orbán védelmében? Lehet polgárháborús helyzet a választások után? 
37:19 - Magyar Péter nem garancia a demokráciára, hanem remény: nekünk kell kikényszerítünk a jogállamot és a liberális demokráciát, nem elég négyévente szavazni 

Elhangzott a Szélsőközép Youtube csatornán, az Önkényes Mérvadó című műsorban | 2025.09.05. Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Egri Viktor

KISKUNHALAS - 80 NAP ALATT MAGYARORSZÁG KÖRÜL

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2025.09.19.



Kiskunhalas - 80 nap alatt Magyarország körül...

DOBRA VERTÉK A KINCSET ÉRŐ, LÁNCHÍDRA NÉZŐ PALOTÁT

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.09.20.



Aki a választás előtti hónapokban minden előkészítés nélkül tömegesen nyúlja le a középületeket, aki felújított kastélyokat kistafírozva ad oda ingyen „baráti” vállalatoknak, az nem normális tolvaj. Ilyen lenne a NER? Ezzel a költői kérdéssel kommentálta Hírklikknek Tömpe István közgazdász – aki a rendszerváltás idején privatizációs kormánybiztos, majd később az Állami Vagyonügynökség első ügyvezetője volt – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő júniusi prospektusában szereplő belvárosi ingatlanok elárverezésének ügyét. A listát a Belügyminisztérium Duna-parti 35 500 négyzetméteres épülete vezette. A vagyonkezelő (MNV) honlapján szeptember 18-án jelentették be, hogy a szeptember 15.-17.-e között megtartott licitáláson mindössze egyetlen ajánlatot tettek rá, de az illető – akinek személyét eddig titokban tartották – sokallta az 51 milliárdos kikiáltási árat. Úgy érezte, 3 millióval (!) kevesebbet ér az épületegyüttes. Hogy sikeres legyen az árverés – odaadták annyiért...

ORBÁN VAGY MAGYAR PÉTER BÍZZA EL MAGÁT?

JUHÁSZ PÉTER VIDEÓ
Szerző: JUHÁSZ PÉTER/ JUHI
2025.09.18.



Ki bízza el magát? A Fidesz nemrég egy hatalmas, 53 ezer fős közvélemény-kutatást rendelt meg, amely minden egyes választókerületre kiterjedt. Az eredmények állítólag Orbánéknak kedveztek: a Fidesz 66 körzetet szinte biztosan megnyerne, másik 12 helyen pedig jó eséllyel fordíthatnnának. Ez a belső adat Orbánt kifejezetten magabiztossá tette. A stratégiájuk is ehhez igazodik: a választásokat már ők is népszavazássá akarják formálni, ahol a tét, hogy képes lenne-e Magyar Péter kormányozni. Orbán önbizalmát egyszerre erősítik a kedvező kutatási adatok és a lehetőség, hogy az ellenzék elbízza magát.
-----------
00:03:39:03 A Fidesz 53000 fős kutatása 
00:06:14:11 Mi van a számokban még? 
00:08:52:10 Megbízhatósággal kampányolnak 
00:11:24:10 A logikai kabát 
00:15:07:15 Mitől lesz jobb világ? 
00:16:02:22 Kockázatok és mellékhatások 
00:20:28:13 A kommunikáció változása 
00:24:46:19 Addig üssük, amíg meleg 
00:27:10:02 Gazdasági átrendeződés is várható

L. RITÓK NÓRA: A NŐK HELYZETBE HOZÁSA

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2025.09.19.


Aki ismeri a munkánkat, tudja, hogy mi egy nőközpontú modellt viszünk. Mára már ki is mondjuk, feminista fókusszal dolgozunk.

Történetiségében is igazolható ez, hiszen 16 éve, mikor először kimentem a kis faluba, a gyerekek után az asszonyok voltak, akikkel kapcsolatba kerülhettünk, ők fogadtak a bizalmukba, és velük indult el a közösségfejlesztés, a társadalmi vállalkozás, ők voltak partnerek a tanodánkban is.

Hamar felismertük a sokszor véletlennek köszönhető kapcsolódások fontosságát. A hatásokat, melyektől változást reméltünk, rajtuk keresztül tudtuk bevinni a családokba. Háztartásvezetés, pénzbeosztás, aztán a családon belüli kommunikáció, a tudatos családtervezés, a gyerekek tanulásának támogatása, majd a helyzetbe hozásuk a közösségben, a településen, stb. , mind igazolta, hogy jó döntés volt. Persze nem eget rengető sikerek voltak ezek, hanem aprók, melyeket folyamatosan erősítünk, hogy beépüljenek, a mai napig. Az előrelépés pedig érzékelhető és mérhető is.

A heti rendszerességű asszonyközösségi foglalkozások stabil maggal és aktivitással működnek, egyre több olyan kezdeményezés indul el, ami tőlük jön, de még a mi segítségünk kell a megvalósításhoz. Ezeken a foglalkozásokon egyébként leginkább kompetenciafejlesztés folyik, tudásbővítés, készségfejlesztés és az attitűdváltás támogatása, ami talán a legnehezebb.

Mikor ez a közösségi foglalkozás már beépült, és működött is, számtalan területét érintve az életnek, kiderült számunkra, hogy érdemes mikrocsoportos fejlesztéseket is beiktatnunk, az élethelyzetekre, problémákra fókuszálva. Így lett először a 0-3 éveseknek és anyukájuknak csoportos fejlesztés, majd a szülői klub a tanodában, de főzőklub, kézművesklub is van már, és talán a legfontosabb: a fiatal nők klubja.

Az ő fejlesztésükre, támogatásukra fordítjuk a legtöbb energiát, mert a világ gyors változásaira ők reagálnak leginkább, élnek a digitális térben, és nyitottak a változásra, a tanulásra is.

Annyira kedves történet volt nemrég, mikor a tanodához kapcsolódtak páran, angolt szerettek volna tanulni ők is. Azt hiszem, nem annyira az angolért, hanem magáért a tanulásért, mert a gyerekeiken látják, hogy itt más tanulás folyik, mint amiről nekik saját megtapasztalásuk volt, és erre vágynak ők is. Kérték, hogy ők is kapjanak pl. értékelést, házi feladatot, matricát, vagyis, hogy velük is úgy “bánjanak” a tanodapedagógusaink, mint a gyerekekkel. Mert ők is akarnak dicséretet, megerősítést.

Milyen szép ez, és egyben milyen szomorú is… Milyen szomorú képet fest a közoktatásunkról. Ezek a fiatal nők tíz-tizenöt éve még iskolások voltak. És most, a mi közegünkben szeretnék újraélni azt, amit ott nem kaptak meg: a pozitív megerősítést.

Szóval, azok az eredmények, melyeket a generációs szegénység ellen küzdve fel tudunk mutatni, azok mind a nőkhöz kötődnek. És milyen messze vagyunk még az áhított helyzettől! Hiszen egyiküknek sincs szakképesítése, bár legalább a nyolc általános a fiatalokkal már be tudtuk fejezni. Sajnos az idősebbek között nem ilyen jó a kép.

Persze az ő helyzetük sem jó, hiszen mindannyiuknak a főállású anyaság, a közmunka és a mezőgazdasági idénymunka jutott csak, mobilitásra nem képesek, munka meg (a társadalmi vállalkozásunkon kívül) csak távolabb lenne. A lakhatási szegénység is béklyóban tartja őket, a gyerekeik pedig szegregálódó vagy szegregált iskolákban tanulnak, ami megint csak nem nagy perspektívát ad.

Mégis, próbálkozunk. Fogamzásgátlás, foglalkoztatás, lakhatási körülmények javítása, önfenntartási képességek fejlesztése, stb. Egyéni életstratégia-építés támogatása történik, közösségi megerősítéssel. Most olvasom, más könyvekkel együtt Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság című könyvét. Annyira jó olvasni, mert megerősítések sorát találom benne. Adatokkal, elemzésekkel igazolja, hogy ahol a nőkbe fektettek be, és oktatással, foglalkoztatással hozták helyzetbe őket a családjukban és a közösségeikben, ott változások sora indulhatott el.

Nemzetközi és történelmi kitekintésben is az a helyzet, hogy a népesedés nem a gazdaságilag stabil országokban erős, hanem az elszegényedettekben. Épp úgy, mint nálunk. A társadalmi leszakadásban több gyerek születik, mint a középosztálytól felfele. A kormány reakciója erre az, hogy olyan családtámogatási rendszert visz, ami nem a szegénységben élőket támogatja, hanem a jobb társadalmi státuszúakat.

Nyilvánvaló, hogy ez nem válik be, hiszen folyamatosan csökken a népesség, és egyre több gyerek kerül kiemelésre is. Nincs azonban ingyenes fogamzásgátlás, edukálás, a nők helyzetbe hozása, esélykiegyenlítő oktatás, közösségfejlesztés, ami támogató közeget biztosítana számukra az önrendelkezéshez. Ezekkel nem foglalkozik a rendszer, és várja, hogy majd saját magától megoldódik a probléma.

Mindez odavezet, hogy a legszegényebb falvakban felülreprezentált az abortuszok száma, de nincs szándék sem arra, hogy valahogy ezzel kezdjenek valamit. Sőt, a szociális munkában egyre nagyobb teret nyerő egyházak még el is zárkóznak a témától, hiszen a “keresztény erkölcs” tiltja ezt.

Ahogy ennek a könyvnek a megerősítő fejezeteit olvasom, egyre kevésbé értem a politikusokat. Nem látják, hogy ez a családokat “érdemesre” és “érdemtelenekre” osztó beavatkozás zsákutca? Hogy nem ez a megoldás, hanem az, ha befektetnek a társadalmi leszakadásban élők (köztük a nők) oktatásába, helyzetbe hozásába?

Nemrég kaptam egy messengert az egyik asszonytól. Nehéz, nagyon nehéz élete volt, ma sem egyszerű, de elindult benne valami, ami igazolja a mi hatásunk sikerét.

Idemásolom, ahogy ő írta.

“…. nekem ez elég volt hogy hit maga én bennem hogy még csinálom, köszönöm hogy sokba segített kis ön bizalmat adót nekem.Nagyon jó hogy meg ismertem magukat mert nem hittem magamban hogy mire vagyok képes,csak utána hogy még csináltam …. jó érzés látni hogy meg tudom csinálni csak akarat kell hozzá és gondolkozás,hogy hol kezdjem el.”

Hihetetlen erő van benne, nagy példa nekem, és remélem a közösségének is.

Ő is mutatja, hogy lehet másképp is, nem otthagyva őket, hanem segítve. A nőket, akik a társadalmi leszakadás megtörésében kulcsszerepet játszhatnak.

Mi már felismertük. Talán egyszer a döntéshozók is belátják. És nem uniós pályázatokban csillantják meg egy-két évre a velük való foglalkozást, majd annak lezárulta után hagyják, hogy gyorsan leamortizálódjon minden, hanem stratégiát készítenek a társadalmi leszakadásban élő nők fejlesztésére, helyzetbe hozására.

Igaz, ahhoz előbb általában a nőkhöz való viszonyukat kellene tisztázni. De még itt sem tartunk. Sajnos.

ELADTÁK A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÉPÜLETÉT, KÖZZÉ KELL TENNI A KÍNAI GIGAHITEL SZERZŐDÉSÉT

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2025.09.19.


Mfor: 50 milliárdért eladták a Belügyminisztériumot


Egyelőre ismeretlen vevő szerezte meg azt a Duna-parti Széchenyi téren található épületegyüttest, amelyet évtizedek óta a Belügyminisztérium (BM) használ – derül ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) oldaláról. Licitálni szeptember 15-től 17-ig (vagyis alig három napon át) lehetett, és mindössze egyetlen ajánlat érkezett be, ami elegendőnek is bizonyult a sikeres árveréshez. Így 50,7 milliárd forintért eladta a magyar állam a BM több mint 41 ezer négyzetméteres épületegyüttesét. Az ingatlanokat év végéig ürítik ki, így a birtokátruházás végső határideje tervezetten 2026. január 15. lesz.

444: A bíróság szerint közérdekű a kínai gigahitel szerződése, így azt ki kell adnia az ÁKK-nak

Közérdekű adatnak minősül a kormány által tavaly tavasszal megkötött kínai hitelszerződés, így azt az Államadósság Kezelő Központnak 15 napon belül ki kell adnia,hangzott el szerda délután a Fővárosi Törvényszéken annak a pernek a határozat-ismertetésén, amelyet Csárdi Antal politikus indított el az 1 milliárd eurós kínai devizahitel részleteinek nyilvánosságra kerülése érdekében. A bíró indoklása alapján kétség sem fűződik ahhoz, hogy közérdekű adatnak minősül a szerződés és annak mellékletei. Az ÁKK ugyanis közfeladatot ellátó szerv, amely kezel közadatot – ezt az alperes, vagyis az ÁKK ügyvédje is elismerte a tárgyalás során. Ráadásul egy olyan hitelszerződésről van szó, amely a költségvetés finanszírozását szolgálja, a visszafizetése pedig az adófizetőket terheli. Az ÁKK fellebezhet a bíróság döntése ellen.

Hvg.hu: Eladná Bóka János minisztériumának belvárosi épületét is a kormány

Négyzetméterenként 1,1 millió forintos áron kínálja eladásra az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának belvárosi palotáját az állam – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki szerint „ennyiért egy káposztásmegyeri panelt sem lehet már venni”. Az V. kerületi, Arany János utcai 1700 négyzetméteres épületet – ahogyan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online aukciós oldalán is olvasható – 1,969 milliárd forintos kikiáltási áron hirdetik szeptember 5. óta. A licit október 7-én kezdődik, két napig várják az ajánlatokat.

Telex: Mostanáig titkolták, de kiderítettük, kik az elnök emberei

Másfél évvel Sulyok Tamás hivatalba lépése után kiderítettük, hogy kik dolgoznak a köztársasági elnök mellett, kik alkotják az államfő csapatát. A Sándor-palota a lap közérdekűadat-igénylésére hozta nyilvánosságra a vezető beosztásban dolgozók neveit. Sulyok jól láthatóan ragaszkodik a jól bevált, bizalmi embereihez. Megválasztása előtt nyolc évig volt az Alkotmánybíróság elnöke, és köztársasági elnökként több közvetlen munkatársát is megtartotta. Korábbi kabinetfőnökét, Szabó Attilát nevezte ki a Sándor-palota főigazgatójának, ami a legfontosabb pozíció a hivatal működésében.

Népszava: Havi 2,7 millióért világítja át Budapestet és a főváros cégeit a volt fideszes képviselő és ÁSZ-elnök Domokos László


Domokos László havi bruttó 2,7 millió forint díjazásban részesül a fővárost átvilágító munkájáért, a szerződés hatálya alatt összesen bruttó 17,19 millió forint megbízási díj illeti meg – derül ki azokból a válaszokból, amelyeket a lap közérdekű adatigénylésére küldött a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM). Arra is rákérdezett a lap a közigazgatási tárcánál, hogy milyen módon választották ki Domokos Lászlót a feladatra, volt-e pályázat, bármi egyéb eljárás. A minisztérium közölte, hogy „a szakértői háttér biztosításáról a Kormány döntött, a Megbízott részére megbízólevél került kiállításra, ezért külön kiválasztási eljárás lefolytatására nem került sor”.

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓK DRÓNOKRÓL, DROGOKRÓL, DIGITÁLIS KAMPÁNYOKRÓL

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2025.09.20.


Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét fontosabb-érdekesebb nagyobb anyagaival. Többféle hírlevelünk is akad, itt lehet feliratkozni rájuk...

GADÓ GÁBOR: PIACGAZDASÁG PARANCSURALOMBAN?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GADÓ GÁBOR
2025.09.19.


Hiába is tagadnám, a „jogállam” kifejezés alaposan megkopott az elmúlt évtizedben. Azzal, hogy politikusok és sajtómunkások serege használta nap nap után, veszített súlyából, jelentése elmosódott, ráadásul az elvont nyelvi eszközöktől idegenkedő választók olykor összekeverik a régről ismerős „minden hatalom a dolgozó népé” formulával. És akkor még nem szóltam azokról a pártvezetőkről, akik a fogalmat elvi alapon, a nyílt diktatúrával összeegyeztethetetlen jellemzői miatt utasítják el. Mindazonáltal a „jogállam” emlegetése talán sosem volt annyira fontos, mint napjainkban. Annak a kérdésnek a megválaszolásához is hozzásegíthet, hogy fenntartható-e a piacgazdaság egy olyan országban, ahol a kormány a „jogállamot” a balliberális oldal ártalmas ideológiájaként könyveli el.
*
Az állandósult kampányidőszak amúgy nem kedvez a jogi vagy közgazdasági szempontokat fölvonultató érvelésnek. Az „oligarchák” látványos luxusköltekezése jobban irritálja a választókat, mint a csirke far-hátra előírt „hatósági árréskorlátozás” piacellenessége. (Lásd az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 42/2025. [III.11.] Korm.rendeletet.) A „közvagyon-visszaszerző hivatal” felállításával kapcsolatos ígéret, illetve fenyegetés hatásosabb a tisztességes verseny számonkérésénél. Az úgymond „tolvajlásból” meggazdagodott „maffiacsaládok” ellen szított gyűlölet nagyobb politikai haszonnal kecsegtet, mint a mérnöki alapossággal kidolgozott, a szociális piacgazdaságot eredeti jogaiba visszahelyező javaslatok. Az elemzők dolgát az sem könnyíti meg, hogy a rendszert egyfajta „szelektív piacellenesség” jellemzi: elismeri a hozzá közel állóknak juttatott osztalékot, de közbelép, ha mások nyílt versenyben próbálnak profithoz jutni. (Az állami kedvezmények és kényszerek sajátos kombinációjáról lásd László Géza esszéjét: Rendszerhibák, Magyar Narancs, 2025/36., szept. 3.) Ahhoz azonban, hogy a magyar társadalom beteg intézményei akár csak a távlati gyógyulásra esélyt kapjanak, vissza kell térni a „jogállam” sokak szemében lejáratott fogalmához.

A piac kínálatához szokott fogyasztói igények – kedvező konjunkturális viszonyok között – ideig-óráig kielégíthetők autoriter rendszerben is. Ám a tőkés termelési mód végül áldozatul esik annak, ha a vállalkozások és azok tulajdonosai nem bízhatnak alkotmányos jogaik teljesülésében. Az a rezsim, amely a versenyalapú gazdaság látható és „láthatatlan” törvényeit közvetlen kormányzati beavatkozással próbálja helyettesíteni, jó előre bukásra ítéli magát...

A GYERMEKBÁNTALMAZÓ BŰNÖZŐK MELEGÁGYA A NER

NÉPSZAVA / HOL ÉLÜNK? PODCAST
Szerző: NÉPSZAVA / BATKA ZOLTÁN
2025.09.20.



A mindent egy kézben központosító NER a gyermekvédelemben is sorban kikapcsolt minden külső kontrollt, és olyan rendszert hozott létre, amelyben a hatalom magas polcain lévő bűnözők el tudnak bújni a nyilvánosság és az igazságszolgáltatás elől. Még a látszata sincs meg annak, hogy a kormányzat ki akarná deríteni, valóban vittek-e magas rangú politikusoknak prostitúcióra kényszerített állami gondozott fiatalokat, és hogy kik hallgattatták el 2015-ben a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjét feljelentő gyermekvédelmi dolgozókat egy titkosszolgálatinak tűnő akcióval. 

A NER leváltása nélkül pedig futószalagon ússzák meg a kegyelmi és a Szőlő utcaihoz hasonló ügyek valódi felelősei az elszámoltatást - erről is beszélgetett a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Muhari Judit belpolitikai és Papp Zsolt gazdasági szakújságíró Batka Zoltán műsorvezetővel. Szó esett még arról is, melyik oldalnak kellene elbúcsúznia fegyverektől és miről kellene valójában nemzeti konzultációt tartani.

FLASZTER 372. – POLITIKUSOK VÉDHETTÉK A SZŐLŐ UTCAI IGAZGATÓT?

FLASZTER / MAGYAR HANG
Műsorvezető: DÉVÉNYI ISTVÁN
2025.09.18.



10 éve tudhatott a rendőrség a Szőlő utcai rémtettekről. Szabó Tímea büntetése. Kávéfőzőt vett a miniszter – belebukott. Fapados Fidesz-propaganda. Gyurcsány és Dobrev és a megcsalás. Rendőrökre támadtak Siófokon. Ezek voltak a Flaszter szeptember 18-i témái. Dévényi István ezúttal Bodacz Péterrel (Magyar Hang) és Bálint Orsolyával (Népszava) beszélgetett
.


Lásd még:

MÁR ÚGY MŰKÖDIK ORBÁN ÉS A FIDESZ, MINTHA ELLENZÉKBEN LENNE // SZABADSAJTÓ KLUB

SZABADSAJTÓ KLUB
Műsorvezető: GULYÁS BALÁZS
2025.09.19.



Ezen a héten műsorunk témái: 
• Hova vezethet az, hogy a Fidesz feketelistát vezet a kormánytól független újságírókról? 
• Miért nem szivárgott ki ezúttal semmi a kormánysajtóban a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléséről? 
• Hogyan ferdít a kormánypropaganda a tiszás Ruszin-Szendi Romulusz fegyverének ügyében? 
• Mire használja fel a Fidesz a kampányában a konzervatív amerikai influenszer elleni merényletet? 
• Van-e közünk hozzá, hogy Gyurcsány Ferenc szeretőt tartott?

Ebben az évadban is hetente jelentkezik a SZABADSAJTÓ KLUB a kontroll.hu-n. A műsorvezető változatlanul Gulyás Balázs, aki Stumpf Andrással, a Válasz Online újságírójával, Tompos Ádámmal, a Magyar Hang riporterével, valamint Tóta W. Árpád helyett ezúttal Para-Kovács Imre újságíróval vitatja meg az elmúlt hét legfontosabb közéleti eseményeit.


A NÉGY ÉVVEL EZELŐTTI FILMET ISMÉTLI A GAZDASÁGPOLITIKA, KEMÉNY MEGSZORÍTÁS LESZ A VÉGE

G7.HU
Szerző: KARSAI GÁBOR
2025.09.20.


„Ebben az értelemben nem vagyunk hülyék” – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

„Nézzünk szembe a tényekkel” – mondta Varga Mihály, az MNB elnöke szeptemberben, a veszprémi közgazdász vándorgyűlés bevezető előadásában. Szokatlan szavak ezek hivatalban levő vezetőtől Fidesz-Magyarországon. Hiszen e felszólításból az is következik, hogy eddig nem került sor a tényekkel való szembenézésre. És valóban, a vándorgyűlésen a kormányt képviselő Nagy Márton ezúttal már oly mértékben kerülte a tényeket, hogy deklaráltan nem kívánt foglalkozni az infláció, a költségvetés és a monetáris politika kérdéseivel. Arra hivatkozott, hogy pár nappal korábban már adott interjúkat ezekről a témákról, és szeretné elkerülni az ismétlődést.

Nos, a Reutersnek adott interjúja valóban tartalmazott új, romlásról tanúskodó elemeket, de ezek érdemi magyarázatát már nem.

- Bejelentette, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiány – amely törvény szerint 3,7 százalék, de hivatalosan már 4,1 százalékra becsült – valójában akár 4,5 százalék is lehet.

- A költségvetés szerint 3,4 százalékos, majd 2,5 százalékra becsült GDP-növekedést a kormányzat nemrégiben 1 százalékra csökkentette, de a miniszter szerint ez még kisebb, 0,7 százalék is lehet.

- Bejelentette, hogy a korábban vártnál magasabb infláció miatt idén 1,5 százalékos nyugdíjkorrekció lesz. (Amit a héten 1,6 százalékra emelt a kormány.)

- Támogatásáról biztosította az MNB kamatpolitikáját, hangsúlyozva, hogy az erős forintnak jelenleg több az előnye, mint a hátránya. Arra azonban nem tért ki, hogy korábbi véleményének ez épp az ellentéte.

- Leszögezte, hogy a költségvetési kiadások választások előtti növelése természetes dolog, azonban tisztában vannak ennek korlátaival, a magas államadóssággal, az ország esetleges leminősítésének súlyos következményeivel.

„Nem akarjuk kockáztatni a befektetők bizalmát, és természetesen a hitelminősítésünket sem. Ebben az értelemben nem vagyunk hülyék” – nyilatkozta. Valójában azonban úgy tűnik, hogy inkább szavakban, mint tényleges lépésekben szeretne a befektetőknek és hitelminősítőknek megfelelni a kormány. Hiszen a miniszter nem a hitelminősítők által már eddig is aggódva figyelt egyensúly javítását, hanem – igaz, mérsékelt – további rontását valószínűsítette. Hasonlóképpen, az MNB szigorú monetáris politikájának támogatása mellett a gyakorlatban további kamatcsökkentést (Széchenyi kártya) helyezett kilátásba...

TEVESZ LÁSZLÓ: A TRUMP-FÉLE „ÚJ VILÁGREND” ALTERNATÍVÁJA A JAVELIN PÁNCÉLTÖRŐ RAKÉTA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJÁBAN REJLIK

VÁLASZ ONLINE / VÉLEMÉNY
Szerző: TEVESZ LÁSZLÓ
2025.09.18.


Lehet élcelődni Trump szellemi képességein, szörnyülködni tekintélyelvű vezetési stílusán, bukását kívánni és egyebek, de az általa képviselt béketörekvésnek egyelőre nincs alternatívája – állítja Tevesz László. Történész vendégszerzőnk szerint a szabályokon alapuló világrend nem most került veszélybe, sőt, lehet, hogy nem is nagyon létezett. Vitára sarkalló, de rendesen megérvelt vélemény...

MÉRŐ VERA: MI LESZ ITT, HA ORBÁN MÉGIS ÖSSZEBINDZSIZI AZ ÚJABB GYŐZELMET? – KOMPORSZÁG

KOMPORSZÁG / MAGYAR HANG
Műsorvezető: SZERETŐ SZABOLCS
2025.09.19.



Nagyon fárasztó folyamatosan rettegni és gyűlölni, úgy tűnik, egyre többen vannak, akik ezt megunták – jelentette ki Kompország című műsorunkban Mérő Vera író, jogvédő. Mérő szerint az emberekből kezd kiveszni a bénító félelem, ami a hatalom legjobb barátja. – „Mindjárt vége!” hangulat van, általános derűt érzékelek, sokan vágják a centit a választásokig. Én leginkább attól tartok, mi lesz akkor, ha a Fidesz valahogy mégis összebindzsizi az újabb választási győzelmet, és az emberek szembesülnek azzal, hogy mégsem lesz vége Orbánék hatalmának?

Mérő Vera beszélt arról is, hogy: 
• Mi lesz akkor, ha Orbánék nyernek? 
• Miért döntene a költözés mellett? 
• Ki mellett áll a rendőrség? 
• Szerinte várható erőszak a kampány során vagy utána? 
• Történt -e változás a társadalmi felfogásban az áldozathibáztatás és a bántalmazás megítélésében? 
• Kiderül-e valaha, mi történhetett a Szőlő utcai javítóintézetben?

MEGJELENT A KÍSÉRTET - KÖZELEG A FIDESZ BUKÁSA

KLIKKTV / EGYENLEG
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.09.19.



A KlikkTV Egyenleg című műsorának vendégei, Lengyel László közgazdász-politológus és Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász elemzik, mi maradt mára a mítoszból, hogyan használja még mindig Orbán Viktor és legújabban Magyar Péter is, és mit jelent mindez az ellenzék, a Fidesz és a magyar társadalom jövője szempontjából.

Szó lesz Orbán Abu Dhabiból sugárzott rádiós üzenetéről, a gazdasági válság jeleiről, Lázár János ambícióiról és az utódlás kérdéséről is.

A beszélgetés nemcsak az elmúlt 19 év politikai tanulságait tárja fel, hanem a következő választások tétjét is. Mit tehet az ellenzék, ha Orbán marad? Hogyan készül a hatalom a vereség lehetőségére? Miért válhat az Európai Unióval való viszony döntő fontosságúvá, és hogyan látszik a magyar politika sorsa a nemzetközi színtéren?

Az Egyenleg második részében tabuk nélkül vitatjuk meg a legégetőbb kérdéseket: összeomolhat-e a rendszer, ki lehet az utód, és van-e valódi esély a változásra Magyarországon.