Szerző: Rezeda
2019.03.07.
És most, a remek metafora után azt is nézzük meg, miből élünk. Mert a lázadás azért dolgavégezetlen maradt, épp csak kicsírázott, s mivel – mint mondtam – az élet halad, visszatért oda, ahonnan elindult. Kezdődhet elölről minden, mintha mi sem történt volna, mert ez itt azért Neria, ahol a dolgok kisvasúton zakatolnak, szenteltvizet isznak, és mindent megül a takony.
Kies városunkat is, mért lenne ez kivételes vidék, nem kell irigyelni minket. A Fidesz itt is ugyanolyan monolitul gonosz, mint akárhol másutt, amit alátámaszt az is, amit most előadok, és még csak nem is cifrázom, hanem csak úgy sorjában haladok a kályhától a kéményig.
Nos tehát, mint emlékezhetnek, az egyik alpolgármesterünk föllázadt, átállt az ellenzékhez, így új, Fidesz-ellenes többség keletkezett a város közgyűlésében, amit Orbán helyi ficsúrjai nehezen viseltek. Már akkor is húzták az időt, amit úgy adtak elő, mint valami félrészeg falusi dalárda, amely megakad a refrénnél. Ezek is sorban és a legkisebb lelkifurdalás nélkül és ahogy a gazdájuk, éppen úgy sorosoztak, bevándorláspártiztak, mert ezt tudják, és többet egyáltalán nem.
Az új többség megszavazott dolgokat, amelyek egyrészt a hatalomátvételt, másrészt a város jobb működését segítették volna elő, de cseszhetik, nekifuthatnak megint. A polgármesternek ugyanis van olyan joga, hogy a már megszavazott, eldöntött ügyeket ugyanúgy és még egyszer megtárgyaltathassa, szavaztathassa, aminek a célja többes.
Egyrészt az idő látványos húzása, másrészt pedig az abbéli remény, hogy mindeközben a törékeny többség elvész. Valaki meggondolja magát mégis, valakit kilóra megvesznek, s ha ez nehézségekbe ütközne, akkor ráküldenek egy osztrák nyugdíjas autóst, mert minden lehet. Polgármesterünk kiírt mindent még egyszer ugyanúgy, a forradalomnak tehát újra ki kell törnie, ami így érdekes, mert Franciaországban sem fejeztek le kétszer senkit...
