2023. június 9., péntek

MOSZKVA UKRAJNA TUDTA NÉLKÜL SZÁLLÍTHATOTT HADIFOGLYOKAT MAGYARORSZÁGRA – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.06.09.


Ukrajna hivatalosan nem kommentálta az Orosz Ortodox Egyház közleményét

Olyan kárpátaljai származású hadifoglyokról van szó, akiket Kirill moszkvai pátriárka áldásával, a magyar fél kérésére szállítottak Magyarországra. Az ukrán katonák – függetlenül nemzetiségüktől – ukrán állampolgároknak számítanak, így nem lehetne őket kiadni egy harmadik országnak.

Orbán látványosan mást üzen az uniónak és a magyaroknak

A soros elnökség alapvető része, hogy a tisztet betöltő ország miniszterelnöke az Európai Parlamentben tartott beszédével indítanak. „Rendkívül kínos lenne, ha ezt a parlament megtagadná Orbántól, márpedig a döntés az EP kezében van”.

Fejenként 20 ezer euró lehet az ára a menekültkvóta elutasításának

Rétvári Bence nem tudott beszámolni semmilyen előrelépésről a határvédelmi költségek uniós finanszírozásáról, miközben Magyarország több mint másfél milliárd eurót fordított ezen kapacitások kiépítésére. Amúgy meg az embercsempészeket hibáztatja. Akiket ők elengedtek… Gyönyörű ív.

Várjuk az uniós pénzeket, mégis halasztana Magyarország egy 114 milliárd forintos támogatást

A késleltetés okára vonatkozó kérdésekre sem az ezt kérő szervezet, sem a kormány képviselői nem válaszoltak.​

Miközben a szerb tüntetők verték a magyar KFOR-osokat, Orbán Viktort is éltették

A videóban arról is szólnak, hogy miért tekinthető a magyar külpolitika kudarcának az eset.

Kiadta az ukázt az új vezérkari főnök: munkaidőben minden katona köteles a fegyverét magánál tartani

„Az elmúlt egy hónapban megtörtént a harckészültség felmérése, és a katonák fegyverbiztonsága is javult. Ez adja azt a biztos alapot, amelyre építkezve végre lehet hajtani a gondolkodásmód- és kultúraváltást a Magyar Honvédségnél…”

Szittya.

A paksi bővítés uniós felülvizsgálatát kérvényezi Ukrajna

“A Roszatom a Putyin-rezsim része, támogatja az orosz terrorcselekményeket, és veszélyezteti a nukleáris létesítményeket.”

A fideszesek egy része nyíltan az oroszokhoz húz

Bár Putyint sem kedvelik a fideszesek, az Európai Bizottság elnökét még nála is jobban utálják.

A pacsai időközi választás hátterében az indonéz útdíjfizetési rendszerben érdekelt nagyvállalkozó is felbukkant

“Van egy erős fideszes család, itt az történik, amit ők akarnak. 2014-ben az emberük nem nyert, és azóta azon dolgoznak, hogyan törjék ki a polgármesterünk nyakát.”

Nem csak a foci-, de a kézilabdapálya-építés is jól hoz a konyhára a baráti cégeknek

1,5 milliárdról 5 milliárdra növelte éves bevételét a Peszter Kft. Hasonlóan látványos sikereket ért el az Alkotás Szolgáltató Kft, amely 158 millióról 1,4 milliárdra tornázta fel a bevételét egyetlen év alatt.

Tizenegy éves gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál

Az egyik beruházó cég ügyvezetőjét, T. Lászlót nem sikerült elérniük, állítólag külföldön van. A T. László névvel egyébként Balatonvilágos krónikáiban találkozhatunk több ügyben is, legutóbb akkor, amikor rászorultsági alapon két köbméter tűzifát kapott. (Ahhoz, hogy megépülhessenek a lakóparkok, módosítani kell a helyi építési szabályzatot, amire a képviselők késznek mutatkoztak.)

Erővel betonozza be a kormány Garancsi Istvánt a fővárosi reklámbizniszbe

A kormány a háborúra hivatkozva kényszerítené Budapestre a NER-reklámcégét.

Lemondott a Corvinus Egyetem rektora

De a jövőben is az egyetem tanára marad.

Átnevezik az MTA-tól elhappolt Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, de nem mondták meg, miért

A neve mostantól Magyar Kutatási Hálózat lesz. A nemzetit kifelejtették…?

Nem működik a lift a kórházban, az ápolók cipelik fel a betegeket az emeletre

Van egy másik lift is, amibe az épületen kívülről lehet beszállni,de az sem működik.

Újabb interjúalany vádolja súlyos manipulációval az egyik kormányzati propagandaoldalt

Eszter még a videó megjelenése előtt arról írt a Facebook-oldalán, hogy manipulálták a nyilatkozatát, a Budapest Beszél riportere mindenképpen ki akarta mondatni vele, hogy Karácsony kijelentése veszélyes. Amikor ezt nem jött össze, azt mondták neki, hogy nem fog szerepelni anyagban, mert nem mondta ki a lényeget.

Továbbra is aranybánya Sarka Kata jelenlegi férjének bulvároldala

Miközben az oldal látogatottságát a Gemius nem is méri, és a Facebookon mindössze 1.300 követővel rendelkezik, a 2021-es évben 1,16 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 1,01 milliárd forint nyeresége volt, amiből 725 milliós osztalékot vehetett fel a cégben 95 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkező Bessenyei.

A FOTÓ ILLUSZTRÁCIÓ, NEM MOST KÉSZÜLT!


A LÉT ELVISELHETETLEN NEHÉZSÉGE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.06.09.


Lányos zavarban vagyok itten keresgélve a szavakat, amióta megtudtam Latorcai ’álomtitkártól, bármit is mondok, azt a kereszténység nevében mondom. A kereszténység nélkül ki sem tudnám nyitni a szájamat, mert ez adja nekem a fogalmaimat. Közbevetve, ezek szerint, ha arra ragadtatnám magamat, hogy azt mondanám Latorcai ’álomtitkárnak, húha anyád, az is keresztény volna, és megkapnám érte a napi betevő ostyámat. Tegnap, amikor a hülyéinkről értekeztem, és szerényen azt mondtam, a kormányban is bőven vannak roggyantak, de nem mutogatok rájuk, hibáztam vagy túl elnéző voltam.

Az keresztényi felebaráti szeretetből volt, ami mára huss, eltűnt. Nekem is van szívem, én sem bírok mindent, olykor folyást kell engedni az érzelmeknek is. Ez történik máma. Latorcai ’álomtitkár egyébként a Magyar Ateista Társaságot, illetve ennek tagjait akarta kioktatni arról, hogy ne jártassák a szájukat, mert kereszténység nélkül fingani sem tudnának. Az ateisták – akiket az Isten áldjon meg ezért – arra szólították fel a kormányt, hogy hagyjon fel a keresztény óbégatással, mert ez sérti a más vallású vagy éppen vallástalan polgártársaink jogait, kollektíven megbélyegzi őket, ami nem komilfó.

Latorcai ’álomtitkár ez után érezte úgy, hogy rendet kell tennie, és adta elő a dolgait. Igyekszem pontos lenni, amikor felidézem, de nehéz és nagy a feladat, mert ’álomtitkár elvtárs akkora eget verő baromságokat adott elő, ami egyből megmagyarázza miért ’álomtitkár, és mutatja azt is, miért tart országunk ott, ahol. Megtudtuk miheztartás végett, hogy „Európában még az ateista is keresztény, mert keresztény fogalmakat használ”, az ateisták nem írhatták volna le, hogy „tartózkodjanak a nem hívő és az ateista magyar állampolgárok kollektív megbélyegzésétől”, ha nem keresztény kultúrában élnének.

Továbbá – ha már lúd, legyen kövér alapon – azt is megtudtuk, „az emberi méltóság a zsidó-keresztény kultúrából fakad”, illetve ráadásnak, hogy „az ókori görög filozófiát átmentette a kereszténység az újkorba”. Ha azt mondanák, sok ez így egyszerre, nem járnának messze az igazságtól, sőt akkor sem, ha abban az állapotban lennének, amibe magam kerültem mindezeket olvasván, miszerint fizikailag fáj a hülyeség. Lüktet tőle az ember feje, és ezzel mindjárt választ adtam arra is, miért foglalkozom ezzel a degenerálttal, akivel sokak szerint fontosabb dolgok miatt nem kellene. De ebben benne van az összes lopás.

Mi több, a pedagógusok nyűge, a diákok nyomora, de nem sorolom, az egész kilátástalan ország sötétsége, mind benne van ebben a Latorcaiban, és párállik ki belőle, mint Proust teájának gőzei tele a múlttal. Most meséljen az ember ennek a félnótásnak az emberi méltóság mibenlétéről, ami Krisztus előtt ezek szerint nem volt, tehát az emberiség történetének nagyobb részét méltóság nélkül tengette. Vagy cáfolja, hogy a fogalmi gondolkodás, az ebből fakadó szavak, tehát a nyelv sem igazán krisztusi találmány, tehát tényleg hatalmas a sötétség, amivel nem lehet mit kezdeni, nem is akarok, csak halkan sírdogálok.

Megkérdezném, de minek, hogy hallott-e hozzávetőleg csak Latorcai elvtárs a Cordobai Kalifátusról, Al-Hakám könyvtáráról, mesélt-e neki valaki valamikor is arról a szellemi szabadságról, ami az iszlám fénykorában itt, Európában volt az amúgy sárba süppedt keresztény középkorban, és tud-e arról (nem tud), hogy az araboknak köszönhetjük az ókori görögöket, és nem a keresztényeknek. Tud-e Latorcai Alhambráról. Vagy tud-e valamit egyáltalán, de minden kérdés hiábavaló volna, mert nem hatolna át Latorcai, s ami vele egylényegű a Fidesz (és a hülyéi) sötétségén.

Fáradok. Tíz éve írom napra-nap a dolgaimat ezekről. Tíz éve hirdettem meg a szellemi szabadságharcot, ha már tankok híján más eszközöm nincsen, és nemhogy lenne valami haszna vagy foganatja – bár efféle reményeim nem voltak, de azért mégis -, hanem azt kell tapasztalnom, mint mindannyiunknak, hogy a sötétség csak egyre hatalmasabb, és az ember eszköztelen ellene. Szegények lettünk. Nem csak fizikai, tehát anyagi téren, mert mindenünket ellopták, de nem is a pénz fáj már legjobban, hanem ez. Az, amit ma épp Latorcain keresztül lehetett megmutatni. De nincsenek illúziók, milliónyian vannak, és ez a vesztünk.

MEGFELELÉSI KÉNYSZER KORPÁS HAJJAL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2023.06.07.


Néha csak nézek, mint Rozi a moziban: messziről egészen okosnak tűnő emberek képesek emeletes baromságokat leírni valamiféle megfelelési kényszer következtében.
Merthogy azt már mégsem tételezhetem fel, hogy hirtelen elment az esze annak, aki főfoglalkozásban katonapolitikával foglalkozik, és pontosan tudja - de mindenképpen tudnia kellene - hogy a nagyhatalmak katonai döntéseit ezerféle dolog befolyásolja a külpolitikai helyzettől a gazdasági helyzetig, a belső stabilitástól az ellenfelek agresszivitásáig, és így tovább.
Olvasom az Indexen, hogy Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégia Védelmi Kutatóintézetének vezetője az Inforádió Aréna című műsorában olyat tudott mondani, amivel egyszerre volt képes nevetségessé tenni az általa vezetett intézetet és saját magát.
Azt találta mondani Putyinnal kapcsolatban, hogy "a háború egy idős embernek egy olyan tette, amivel be szeretne jutni a történelembe".
Ha ezt tudta kikutatni fennállása óta a nagynevű intézet, akkor szerintem minden belefektetett fillér nettó pénzkidobás volt, ilyen hülyeségeket az ember bármelyik faluszéli kocsmában ingyér hallhat.

Vicces ember ez a derék szakértő, nem hinném, hogy tőlem kellene megtudnia, hogy Oroszország valamennyi vezetője Nagy Péter óta a világtörténelem részvevője, hogy úgy mondjam erőnyerő, mérkőzés lejátszása nélkül is résztvevője minden döntőnek.
Az is nyilvánvaló, hogy egy háborús helyzetben a döntések előkészítésében rengeteg ember vesz részt, valahogy elmúlt már a polihisztorok kora.
Hogy aztán a döntést formailag egy ember hozza meg, az csak a produkció lényegtelen eleme.
A döntéseket minden szembenálló félnél a vezető nevéhez kötik, de a mögötte álló hatalmi elit nélkül egyikük se lenne képes végrehajtani az elképzelését, ami mellesleg nem is egyszemélyi ötlete egy zakkant diktátornak.
A nagyhatalmi elit a saját érdekein túl bárhol a mai világban imperialista érdekeket képvisel, az adott nagyhatalom vezetője ezt jeleníti meg a politikában.
Nem mellesleg Putyin nem is zakkant, ezt csak a nagyonegyszerűek vagy a zakkantak képzelik, de az igaz, hogy ez rohadt jól tud mutatni a médiában.
Ha igaz lenne Tálas Péter okossága, akkor egy ilyen állítás ezerszer igazabb lenne Bidennel kapcsolatban, aki esik-kel, időnként beveri a fejét a helikopterének ajtajába, elfelejt mindent és úgy kell prominclicukorral kicsalogatni a konyhából, ahova a kijárat helyett tévedt...

ITT OLVASHATÓ
Persze a zakkantság rá sem igaz, legfeljebb kicsit demens.
Mindössze arról van szó, hogy az amerikai hatalmi elit megpróbálja az utolsó cseppet is kifacsarni a Szovjetunió összeomlásával az ölébe hullott narancsból, és ha lehet széttrancsírozni Oroszországot.
Most kezdi talán felfogni, hogy nem lehet.
Kár, hogy erre csak egy háborúval lehet ráébreszteni.
Aztán itt van az öregség kérdése is.
Hitler ötvenhat éves volt, amikor elveszítette a világháborút, Churchill hetvenegy, Roosevelt hatvanhárom, Sztálin pedig hatvanhét, amikor megnyerte.
Putyin az ukrán konfliktus kezdetén hatvankét éves volt, most hetvenegy, ami politikusoknál nem számít matuzsálemi kornak - jelzem Kissingernek ma, százéves korában is több esze van, mint a mai nyugati politikusoknak, ami persze nem túl nagy teljesítmény, szerintem...
Teng Hsziao Ping 85 éves korában ment nyugdíjba.
Hát igen, a fiatalság kultuszának korát éljük, de nem árt megjegyezni, hogy van fiatal zenész meg van jó zenész...

UKRAJNA VISSZAVÁG

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2023.06.09.


Jó reggelt kívánok! Ez a Reggel 4, a 444 reggeli hírlevele, benne az elmúlt nagy legfontosabb híreivel. (Vannak egyéb hírleveleink is, például Uj Péteré, a legutóbbiból idéztük is.)

HÁBORÚ

Elindult az ukrán ellentámadás, a CNN hamar arról számolt be, hogy a hadsereg „merev ellenállásba” ütközik, és jelentős veszteségeket szenved el.

Rácz András azt írta, az ukrán hadsereg létszámban, morálban, felkészültségben, felszerelésben és fegyverzetben is fölényt élvez a megszálló orosz erőkkel szemben, de mindezt hiba lenne a siker automatikus garanciájának tekinteni.

A Kreml szerint az ammóniavezeték felrobbantása véget vethet a megállapodásnak az ukrán gabonáról: a megsérült 2470 km-es cső – ami a leghosszabb ilyen létesítmény a világon – az Ukrajna elleni orosz háború kezdete, tavaly február óta nem üzemel.

A kahovkai vízerőmű üzemeltetője szerint a tározóban maradt víz már nem elég a zaporizzsjai atomerőmű hűtésére: az atomerőmű reaktorait ugyan leállították, de a fűtőelemeket továbbra is folyamatosan hűteni kell, hogy elejét vegyék a reaktormagok leolvadásának, ami radioaktív szennyezést okozna a környezetben.

- Az ukrán védelmi miniszter szerint Ukrajna több mint 1000 km hatótávolságú rakétákat gyárthat.

- Kínzásról, verésről és gyilkossági kísérletről mesélt az orosz alezredes, akit a Wagner-csoport katonái fogtak el Bahmutnál.


- Ukrajna jegyzékben tiltakozik az EU-nál a Roszatom paksi projektje miatt...
BELFÖLD

21,5 százalék a májusi infláció, az élelmiszereké 33 felett éves szinten, de legalább áprilishoz képest már valamelyest csökkentek az árak. A DK aláírásgyűjtést indít az „orbáni infláció” ellen.

Elkészült a FES és a Policy Solutions attitűdvizsgálata, ami szerint az IMF-et is többre tartják a magyarok, mint a Türk Tanácsot: pártpreferenciák mentén szakad ketté, hogy mit gondolnak a magyarok a külpolitikáról. Alapvetően még mindig NATO- és EU-párti a többség, de vannak területek, ahol működik a kormány propagandája.

Megjött az uniós alapjogi jelentés, Magyarországon van néhány probléma: az ukrajnai és a déli határon át érkező menekültek magára hagyása, a kárpátaljai és a hazai romák szegregálása és a Pegasus-botrány miatt is elmarasztalták a kormányt.

Rogán ott ült Orbán mellett a védelmi tanácsban, de ez a miniszterelnök fotójáról valahogy lemaradt. De milyen térképet nézegettek ott?

Leszakadt egy ócska fahíd Romániában, harmadfokú készültséget rendeltek el Gyulánál. Az esők súlyos károkat okoznak Heves és Nógrád megyében is. Újra beázik a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Miskolcnál pedig tornádó volt.

Arnold Schwarzenegger támogatja Orbán Viktort – állította Nyitrai Zsolt, de nem árulta el, mire gondolt pontosan. Az elmúlt évtizedekben Schwarzenegger többször találkozott Orbánnal, de fontos politikai kérdésekben nincsenek egy lapon.

Több mint 9 milliárd forint nyereségük volt a végrehajtóknak tavaly, az egyik legnagyobb profit éppen Schadl György feleségének cégéhez fűződik.

- Az új vezérkari főnök egyik első intézkedése, hogy minden katona köteles folyamatosan magánál tartani a fegyverét.

- Szijjártó Péter megpróbálta a lehetetlent: egyszerre lenni Türkmenisztánban és Szaúd-Arábiában.

KULTÚRA


Kivérezteti a kormány a független színházakat, a hétfőn megjelent színháztámogatási lista ellen több szervezet is tiltakozik. Egy biztos, aki pénzt akar.

4 millió forintos számlát nyújtott be a VI. kerület a sevillai futballszurkolók rombolása miatt: Soproni Tamás polgármester bízik abban, hogy az állami rendezvényszervező cég egy héten belül kifizeti az összeget.

Átnevezik az MTA-tól elhappolt Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, de nem mondták meg, miért. Magyar kutatókkal már nem szívesen dolgoznak együtt az európai programokban: számkivetetté váltak, a partnerek attól félnek, a magyar fél bevonása hátrányt jelent számukra.

Ókovács Szilveszter kirúgta Kesselyák Gergelyt, aki korábban megpályázta a pozícióját: a szakmai bizottság egyhangúlag a karmestert javasolta főigazgatónak, de Csák János mégis Ókovácsot hagyta meg a pozíciójában. A miniszter egyébként „tűzbe tenné a kezét” Böjte Csabáért is.

- Az Ismerős Arcok basszusgitárosa, jachtklub és koncertszervező cégek is kaptak „értékteremtő" támogatást a Szerencsejátéktól.

Lemondott Takáts Előd, a Corvinus rektora.

Mégsem vonnak össze két XIII. kerületi általános iskolát.

EGÉSZSÉGÜGY

Újabb koronavírus-hullámok jöhetnek, Magyarországnak pedig még mindig nincs 2023-ra covid elleni védőoltás-ajánlása: Oroszi Beatrix epidemiológus szerint a legrosszabb, amit egy ország most tehet, hogy hátradől, és úgy tesz, mintha a koronavírus elvonult volna.

- Az egészségügyi államtitkár elismerte, hogy az egészségügy állapotát ért „indokolatlan támadások fele igaz”...

2023. június 8., csütörtök

GÁBOR GYÖRGY: SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ ORBÁN-REZSIM

SZABAD EURÓPA
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.06.08.


Nem Orbán tiltotta ki a Vígszínházból Székely Csabának, a kortárs magyar irodalom nemzetközileg is magasan kvalifikált, rendkívül fontos műveket alkotó, kiemelkedő tehetségű drámaírójának a művét, hanem a Vígszínház miskolci kocsonyaként remegő ajtónállói, a szolgáltatásaikért és végtelen lojalitásukért pozícióba segített kegyencek, akik rendeltetésszerűen félik és rettegik a Nagy Őt, s akik pontosan tudni vélik (mert persze pontosan tudják is), mit mondana a Nagy Ő Székely Csaba "bátor, szabad, szókimondó" darabjára, amely – ennyi bizonyosnak tűnik – valószínűsíthetően nem a NER-nek állítana színpadi emlékművet.


A mindenkori diktátorok, véreskezű császárok, uralkodók és despoták pontosan tudták azt – amiként erre már az ókori történetírók, köztük Suetonius és Cassius Dio is figyelmeztettek –, hogy tekintélyük akkor válik teljessé, ha nem ők ölnek, hanem öletnek, ha nem ők kérnek számon, hanem helyettük megteszi ezt a kitartott szolgahad, s ha nem ők sarcolnak és büntetnek, hanem önkéntes szorgalomból és bizonyítási vágyból a busásan megfizetett talpnyalóik végzik el a feladatot. Ezek a szolgák azok, akik valójában fenntartják a zsarnokságot, ők azok, akik aládolgoznak a diktátornak, s jelentős ambíciókkal bírnak ugyan, de tehetségük mindössze ennyire predestinálta valamennyiüket: ők a rendszer fogaskerekei, nélkülük meg sem mozdulna a gépezet. Jutalmuk az anyagi előny, a zsíros pozíció, a hatalomtól óvott és védett biztonságuk kínálta gigantikus önbizalom és röhejes kivagyiság, valamint a bátorságnak álcázott szorongás és félelemérzet. Minden méltatlanul elnyert előny és hatalmi nyájasság gyógyír számukra, hogy megpróbálják elviselni a náluk sokkal jobbal, a náluk sokkal minőségibbel és a hatalmi támaszt nem igénylő autonóm alkotókkal szembeni frusztráltságukat, akik hírnevüket nem a Nagy Vezértől nyerték el, politikai ellenszolgáltatásaikért cserébe, hanem saját maguktól, valóságos tehetségükből fakadóan. És a kegyencek azért használhatók fel bármire, mert ugyanolyanok szeretnének lenni, mint a Nagy Ő, a Példázat, titokban irigykednek is rá, hiszen a nélkülözhetetlen gazemberségük már adott, csak éppen a szükséges dörzsöltség, a kellő galádság és a körülmények biztosította lehetőségek az esetükben nem játszanak optimálisan össze.

Másodvonalbéliek, nem ítélkező bírók, hanem szorgalmas végrehajtók; nem főhősei a történetnek, csupán ajtónállók, akik viszont ehhez értenek. S ha hibáznának netán, rosszkor nyitnák vagy csuknák az ajtót, észrevétlenül és gond nélkül lecserélhetők, pótolhatók és helyettesíthetők, hiányuk fel sem tűnne senkinek, s a kutya sem fog emlékezni rájuk.

Bulgakovnak a hatalom és a művészet viszonyáról, Molière-ről és XIV. Lajosról szóló színművének, a Képmutatók cselszövésének egy helyén a király helyett a Félszemű kártyázik, ám amikor a kártyapartnerről kiderül, hogy cinkelt lapokkal játszik, Lajos szólítja az Igazságos Vargát, hogy helyette hordja le, káromolja, csukassa börtönbe és hajítsa ki az udvarból a csalót. A király eközben rendíthetetlen méltósággal ül a helyén: helyettesítése, azaz reprezentációja megőrzi az uralkodót isteni-napkirályi pozíciójában. Ám van annyi kurázsi, becsület és Molière iránti tisztelet benne, hogy amikor a komédiást kell elítélnie, maga mondja ki a verdiktet: vallást becsmérlőnek nevezi az írót és színészt, megtiltja, hogy az udvarnál megjelenjen, ám hogy a jeles szerző éhen ne haljon, voltaképpen egy örök királyi engedélyt állít ki Molière színtársulata számára: hozzájárul, hogy a Palais-Royalban komédiáit továbbra is előadják.

Ne feszegessük, hogy a darabban Molière és XIV. Lajos kapcsolatában mennyire köszön vissza Bulgakov és Sztálin bonyolult nexusa, most csak annyit szögezzünk le, hogy a kvalitásérzék, a minőségről való tudás és ismeret döntő és meghatározó.

Orbánnak igaza volt, amikor egy ízben, összetalálkozva benne a dagadó öntudat és az önmagának sem hívő sunyi, gerinctelen, álszent, képmutató alamusziság, azt találta mondani, hogy "mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk" (kitörő kacaj a közönség soraiban). Pedig Orbán igazat mondott: ő maga sosem vetemedik erre. Ezt elvégzik helyette a buzgó fogaskerekek, a mindig lecserélhető ajtónállók, az Igazságos Vargák, akikben amúgy is tombol a ressentiment, a náluknál jobbal és különbbel szembeni irigység, ellenszenv és utálat, miközben a ressentiment önigazolást biztosít, s hitelesíti a másik ellenében intézett alattomos támadásokat.

Nem Orbán tiltotta ki a Vígszínházból Székely Csabának, a kortárs magyar irodalom nemzetközileg is magasan kvalifikált, rendkívül fontos műveket alkotó, kiemelkedő tehetségű drámaírójának a művét, hanem a Vígszínház miskolci kocsonyaként remegő ajtónállói, a szolgáltatásaikért és végtelen lojalitásukért pozícióba segített kegyencek, akik rendeltetésszerűen félik és rettegik a Nagy Őt, s akik pontosan tudni vélik (mert persze pontosan tudják is), mit mondana a Nagy Ő Székely Csaba "bátor, szabad, szókimondó" darabjára, amely – ennyi bizonyosnak tűnik – valószínűsíthetően nem a NER-nek állítana színpadi emlékművet.

Ez a lényeg, minden egyéb a Vígszínház ajtónállói részéről ócska, kínos, még a diktatúra évtizedeiből ismert és azóta felújított mellébeszélés, ad notam támogatjuk, tűrjük, tiltjuk.

Hol van itt XIV. Lajos kvalitásérzéke?

És hol maradt XIV. Lajos kvalitásérzéke, amikor az egyéb helyeken szorgoskodó talp- és tányérnyaló ajtónállók a kortárs magyar színház kiemelkedő képviselőitől, a Pintér Béla Társulattól vonták meg az utolsó fillér támogatást, ám a Nagy Ő Legnagyobb Kegyencének, bizonyos Vidnyánszky Attilának, s a Legnagyobb Kegyenc eddig méltán sosem hallott kegyenctársainak, rokonainak és haverjainak csinos összegeket juttattak, nyilvánvalóan nem a színházművészeti teljesítményüket elismerendő, hanem a politikai szolgálataikért cserébe, csinosan kistafírozva mindüket. Isten mentsen meg a kvalitásos teljesítményektől, azok roppant mód veszélyesek, megtapasztalhatta ezt már Claudius is az egérfogó jelenetet követően, inkább semmi teljesítmény, csak sírig hű odaadással szolgálni a Nagy Őt, s akkor garantáltan dől a lé. Mint az EMIH-nek, akiknek még egy bábelőadásra való lepedőjük sem volt, kizárólag az üres tér, persze az sem Peter Brook értelmében, hanem az intellektuális és művészeti teljesítmény, no meg a morál nihiljében, mégis így jutott nekik a korábbiakban közel kétmilliárd a színházi támogatásból.

Idézzük egy pillanatra az emlegetett Bulgakov-drámát: "A magas rang előtt meghajolni jó mélyen / Kell!"

És való igaz: Vidnyánszky, a Vidnyánszky-hálózat vagy akár az EMIH politikai ellenszolgáltatásaitól, mint Makó Jeruzsálemtől, oly távol áll Székely Csaba és Pintér Béla teljesítménye.

Akkor hát viseljék is annak minden következményét!

És újra idézve a Képmutatók cselszövéséből Molière XIV. Lajoshoz intézett fájdalmasan ironikus sorait: "A királyság terhét vállad miértünk hordja, / A színészsors nekem kis szerepet kínál, / De naggyá tesz, hogy itt játszom, a te korodban, / Lajos… Hatalmas!... Francia!... Király!!!"

(Végül egy magánügyi megjegyzés: az elkövetkezendőkben kerülni fogom a Vígszínház és a Pesti Színház ajtónállósan áramtalanított és dorombolósan simulékony produkcióit.)

UKRAJNA ELINDÍTHATTA AZ ELLENTÁMADÁST, ZAPORIZZSJÁTÓL DÉLRE TÁMADNAK

TELEX
Szerző: Telex
2023.06.08.


- Heves harcokról számolnak be ukrán és orosz források is Zaporizzsjától délre.

- Az ABC News és a Washington Post is azt írja ukrán forrásaikra hivatkozva, hogy Ukrajna ezzel elindíthatta azt az ellentámadást, amire hónapok óta készült.

- Bahmutnál is intenzív harcok folynak, az ukránok újra támadást indítottak a kelet-ukrajnai városért.

- Folyamatosan evakuálják az embereket a Dnyeper (ukránul Dnyipro) által elárasztott területekről Dél-Ukrajnában.

- Azonban az orosz és az ukrán fél is azzal vádolja a másikat, hogy fegyverrel támadja az evakuáló csapatokat.

- Folyamatosan frissülő hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról...


SZÁNDÉKOS ÁRVIZEK: SZTÁLIN A MINTA, DE KÍNA IS TÖBB SZÁZEZER EMBERÉT ÖLTE MEG EGY GÁTROBBANTÁSSAL

G7.HU
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2023.06.08.


1941-ben a visszavonuló szovjet csapatok levegőbe repítették Európa legnagyobb vízerőművét a Dnyeperen. Az áradás több ezer emberéletet követelt. A 82 évvel ezelőtti tragédiát először akkor is az ellenségre fogták, majd az esemény a nagy honvédő háború hősi áldozatává nemesedett, most pedig az ukránok emlegetik, mint a keddi nova kahovkai robbantás sztálinista előképét. De az elárasztást nemcsak az oroszok használták fegyverként a történelemben.

1977, a genfi egyezmény kiegészítése óta a gátak, védművek elleni támadások az atomerőművek elleni akciókhoz hasonlóan egyértelműen háborús bűncselekménynek minősülnek, ha a polgári lakosságot is veszélyeztetik. Ez a feltétel biztosan áll a keddi nova kahovkai robbantásra: a Dnyeper alsó szakaszán több métert emelkedő vízszint 80 települést önthet el, nem beszélve a járulékos mezőgazdasági, vízellátási és környezeti károkról.

Bár a nemzetközi jog határozottan tiltja a hasonló katonai műveleteket, ezek az elmúlt évtizedekben sem példa nélküliek. Az irak-iráni háborúban mindkét fél használta a vizet fegyverként, iraki gátak ellen célzott légitámadásokat folytattak, és később az Iszlám Állam is robbantott gátat az Eufráteszen. De a közel-keleten náluk jelentősebb történelmi személyiségek is éltek hasonló eszközökkel: Kürosz perzsa nagykirály i.e. 539-ben az Eufrátesz ideiglenes elterelésével hatolt be a bevehetetlennek hitt Babilonba – legalábbis Hérodotosz Történelme szerint.

A mesterséges elárasztás általában a védekező sereget segíti, megfejelve azt a terep adta előnyt, ami a modern hadtudomány klasszikusa, von Clausewitz megállapítása szerint eleve nála van. Ezt leginkább a Németalföldön volt alkalma a helyieknek gyakorta megtapasztalni. Hollandia déli, tengerparti Zeeland tartományában az elmúlt fél évezred árvizeinek a harmadát is hadseregek idézték elő, időnként tragikusan tartós következményekkel. A spanyolok elleni szabadságharcban

I. Vilmos orániai herceg parancsára vágták át 1584-ben több helyen is a gátrendszert. Nem volt túl jó ötlet: azon kívül, hogy a spanyol seregeket így sem sikerült megállítani, a részben mélyföldi tartomány kétharmadát is elárasztotta a betörő sós tengervíz, évtizedekre téve terméketlenné a földeket.

Négy évszázaddal később, a II. világháborúban a németek robbantották fel ugyanitt a holland gátakat, de ezzel is csak lassítani tudták a szövetséges előrenyomulást. 1944-ben fordult a szereposztás. Ekkor az amerikai Eisenhower tábornok rendelte el a hajdani Walcheren sziget elárasztását, hogy biztosítsa Antwerpen elfoglalását.

A nyugaton legismertebb hasonló támadást is a szövetségesek követték el, és a legmagasabb brit kitüntetés járt érte, noha a hatása utólag legalábbis ellentmondásos. 1943. május 17-ének éjszakáján a Royal Air Force 617-es repülőszázada a fák koronáját szinte súrolva, a német légelhárítás orra fölött repült be egészen a Ruhr-vidékig, hogy speciális “visszapattanó” óriásbombákkal (a nagyobbik, a Grand Slam tíz tonnás volt, csak az új Lancaster gépek bírtak el ekkora terhet) szakítsák át a Rajna mellékfolyóinak gátjait...

KEZDŐDHET AZ ELKÉPESZTŐ SZABAD RABLÁS, LÁZÁR JÁNOSTÓL KELL KÉRNI AZ AJÁNDÉK KASTÉLYOKAT

NÉPSZAVA
Szerzők: DOROS JUDIT, SZALAI ANNA
2023.06.08.


Már a nyáron elindulhat a várak, kastélyok, kúriák állami elajándékozása. Lista sincs, bármelyik szabadon vihető, a milliárdokért felújítottak is, és csak egy kérelem kell hozzá, amelyet Lázár János bírál el. Tiborcz István és Mészáros Lőrinc nyomába lépve nyilván sok NER-vitéz vágyik saját kastélyra.


Még tavaly is csaknem négymilliárd forint értékű uniós forrást költöttek el azoknak a kastélyoknak, váraknak és kúriáknak a felújítására, amelyeket egy napokban benyújtott törvénytervezet szerint ingyen osztogatna szét Lázár János építési miniszter. A még csak nem is piacra dobni, hanem elajándékozni tervezett ingatlanok és műtárgyak könyvi nettó értéke – a vagyon kezelésével megbízott Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. tavalyi beszámolója szerint – alig 16,5 milliárd forint.

Az összeg elég csekély, különösen annak fényében, hogy az Orbán-kormány 2015-ben indított Nemzeti Kastély- és Várprogramjának keretében országszerte 39 kastély és vár felújításához láttak hozzá. A szám ugyan menet közben harmincra olvadt, miközben a nyitó 33 milliárdos keretösszeg 60 milliárdra hízott, amelyből 40 milliárdot az Európai Unió biztosított. A program nagyon vontatottan haladt, de azért már 2018-ra sikerült elkölteni 14 milliárdot, ahogy azóta is milliárdokat fizettek ki évente a hazai kastélyok és várak felújítására. Ám ez a kastélyok értékén – úgy tűnik - nem sokat emelt. Bár ez a kormánynak már nem szempont, hiszen „új alapokra” kívánja helyezni a műemlékek további fejlesztését és fenntartását azzal, hogy lehetővé teszi azok ingyenes tulajdonba, illet vagyonkezelésbe adását.

A példátlan szabad rablás lehetősége a szintén Lázár János minisztériuma által jegyzett új építészeti törvény márciusban társadalmi vitára bocsátott koncepciójában is felsejlett. Abban szó esett egy újonnan létrehozni kívánt Nemzeti Műemléki Alapról is, amely „főként”, de nem kizárólagosan pályázati rendszerben nyújtana támogatást műemlékek felújításához, megteremtve a kiskaput az egyedi döntéseken alapuló pénzosztásra is. Így ez könnyen a NER új pénzcsapjává válhat. A Magyar Építész Kamara (MÉK) műemléki tagozata ennél is jobban megrettent a kastélyokkal foglalkozó passzusok miatt. Ahogy különvéleményükben írták: „a kastélyokkal való kereskedés gondolata túlzottan vállalkozóbarát” és „fennáll a közösségi vagyon megkárosításának veszélye”. A tagozat szerint ez „nagyon veszélyes tendenciát generálhat”. De ez a legkevésbé sem hatotta meg a jogszabályalkotókat, sőt külön törvényt írtak a nemzeti örökség kiemelt műemlékeinek „valódi nemzeti terekké” alakítására és a magántőke bevonásával való megőrzésére...

FOGY A MAGYAR, DE A LAKÁSOK SZÁMA NŐ - EGYRE NAGYOBB LAKÁSOKAT ÉPÍTÜNK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: LOVAS JUDIT
2023.06.07.


Magyarország népessége csökken, ugyanakkor a lakások száma egyre nő, és a méretük is egyre nagyobb. Kevesebben élnek nagyvárosokban, ezek vonzáskörzetében viszont többen laknak. A magyarországi települések több mint egyharmadában 500 főnél kevesebben élnek – derült ki a KSH legfrissebb népszámlálási adataiból.

A tavalyi népszámlálás eszmei időpontjában, 2022. október 1-én Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, 334 ezerrel kevesebb, mint a legutóbbi népszámláláskor, 2011-ben. A KSH a februári előzetes számok után most újabb adatokat osztott meg.

Budapesten 1,7 millióan éltek, közel 47 ezerrel kevesebben, mint 11 éve. A vidéki városok közül Debrecen a legnépesebb, 200 ezer fővel, ám 12 ezer lakossal ott is csökkent a népesség. Míg a nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké inkább gyarapodott. Ugyancsak nőtt a lakosság száma az északnyugati országrészben és a Balaton környékén. A magyarországi települések több mint egyharmadában 500 főnél kevesebben élnek – ismertette a KSH.

Nőtt a nagyobb lakások aránya

A már végleges lakásadatok szerint Magyarország lakásállománya 4,6 millió lakásból áll, az előző népszámláláshoz képest 190 ezerrel (4,3 százalékkal) nőtt. A lakások 21 százaléka Budapesten, 52 százalékuk vidéki városokban, míg 27 százalékuk községekben található. A magyarországi lakásépítés mélypontja 2013. volt, majd 2020-ig tartó élénkülés kezdődött. Mivel a lakások száma nőtt, miközben a népesség csökkent, száz lakott lakásra már csak 237 lakó jut, 11 fővel kevesebb a 2011. évinél...

HADHÁZY ÁKOS: PROPAGANDAFIGYELŐ 3. NAP: MINDMEGHALUNK

HADHAZYAKOS.HU
Szerző: Hadházy Ákos
2023.06.08.


Az M1 Híradó 2023. június 6-i, 19:30-as kiadása itt nézhető vissza

Témák megoszlása műsoridő szerint:
Az ellenzék lejáratása vagy az EU elleni uszítás: 12 perc 35 mp
Migráció: 7 perc 13 mp
Gazdasági sikerek: 3 perc 50 mp
Beszámoló kormánykritikus véleményekről és eseményekről: 2 perc 9 mp 

A Híradó beszámolói:

1. Katasztrófa Ukrajnában: több tízezer ember és egy atomerőmű is veszélyben van (3p 14mp)

2. Nőtt az atomkatasztrófa veszélye a gátrobbantás után (3p 45mp)

3. Katasztrófa Ukrajnában: több tízezer ember és egy atomerőmű is veszélyben van (2p 37mp)
A műsorvezető élőben beszélget a témáról Hortay Olivérrel a Századvégtől. 

4. Szijjártó Péter: a magyar érdek az, hogy mielőbb béke legyen (2p 42mp)
A külügyminiszter az MCC Békefórumán beszélt a béke fontosságáról és arról, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. Béketárgyalásokat és tűzszünetet követelt. Elmondta azt is, nem szabad hinni a transzatlanti világ liberális politikai és médiavilágának, mert a globális többség Magyarországhoz hasonlóan mielőbb békét akar Ukrajnában. Az eseményen felszólaló Jeffrey Sachs a Columbia Egyetemről elmondta az M1-nek, hogy a háború azért tört ki, mert a NATO terjeszkedni akart, s nem vette figyelembe Oroszország stratégiai érdekeit. Szerinte a háborút Ukrajna nem képes megnyerni, a konfliktus csak eszkalálódni fog, rengetegen halnak meg. Az amerikai professzor azt is elmondta, ilyen nyíltan egy amerikai médiumban nem beszélhetne a konfliktusról, valamint kevés olyan vezető van, mint Orbán Viktor, aki rengeteget tesz a tűzszünetért, és hogy „ne halljon meg még több ember az orosz-ukrán háborúban.”

A tudósítás egyoldalú, a kormány kommunikációját uraló, oroszbarát narratívát képviseli, amely szerint a háború kirobbanása miatt a terjeszkedő NATO és mögötte a liberális, globalista Egyesült Államok áll, amely veszélyezteti Oroszország stratégiai érdekeit. A beszámolóban nem jelennek meg más érvek, narratívák, valamint nem említik Ukrajna érdekeit és szabadságát. 

5. Fizetett hirdetésben követel fegyvereket Ukrajnának Brüsszel (2p 55mp)
Az Európai Parlament legutóbbi döntését plakáton népszerűsíti, amelyen „még több fegyvert követel” Ukrajnának. Az Origo szerint ezzel közelebb sodorják Európát a háborúhoz, s fegyverek beszerzését az európai adófizetők állják. A Híradó elmondja, Brüsszel a konfliktus kirobbanása óta „háborúpárti” álláspontot képvisel és támadja azokat az országokat, amelyek ellenzik azt. Nemcsak a tegnapi, hanem egy évvel ezelőtti Híradókban látott vágóképeket és „háborúpárti” véleményeket mutatnak ismét EU-s és ellenzéki politikusoktól, s közben meggyőződhetünk, Magyarország napi aktualitásai helyett a közmédia a kormányzat egy éve zajló permanens kampányát szolgálja ki. Azt is láthatjuk, a Fidelitas egy budapesti eseményen – a Corvin Áruház homlokzatának átadásán, amiről a műsorban egy szó sem esett – demonstrált, hogy felhívja Karácsony Gergely figyelmét, mennyire veszélyesek a „háborúpárti” kijelentései. Renge Zsolt elmondta, „a dollárbaloldal háborús úszítóit” akarják figyelmeztetni. „Annak a választott politikusnak, aki saját országát háborúba sodorná egy atomhatalommal szemben, egészen biztosan elment a maradék józan esze is” – mondta az ifjú fidelitaszos. Karácsony Gergelyt nem kérdezte meg a helyszínen az M1 stábja. Ahogy a nézőknek a hírműsor elfelejtette azt is elmagyarázni, 2023 júniusában a budapesti főpolgármester véleménye kit és hogyan veszélyeztet az ukrajnai háború kapcsán.

6. Plakátkampányt indít a CÖF-CÖKA, hogy bemutassa a háborúpárti baloldalt (54mp)
Csizmadia László is ráerősít az üzenetre, míg Karácsony Gergely szerint háborúban állunk oroszokkal, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.

7. Egyetértés volt a NATO keleti szárnyának csúcstalálkozóján, hogy a legfontosabb a béke (2p 50mp)
Novák Katalin a V9-ek találkozóján járt. Egyeztetett a NATO-főtitkárával is.

8. Megerősítették a határzárat: nem lehet átvágni és átmászni rajta (3p 50mp)
A tudósításból a nézők azt is megtudhatták, Magyarország eddig több mint 600 milliárd forintot költött határvédelemre, amely összegnek csak kevesebb, mint 1 százalékát állta az Európai Unió.

9. Rishi Sunak szerint működik a brit kormány új migrációs politikája (3p 23mp)

10. Kedden az országgyűlés elé kerül a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény (3p 5mp)

Téma: az ellenzék lejáratása

A tudósítás beszámol arról, hogy az új törvény elfogadása utána 2025-re a tanárok fizetése átlagosan 800 ezer forint lehet az Európai Uniós források segítségével, azonban a baloldali EP-képviselők akadályozzák ezt. Először Molnár Csabát idézik a árnyékkormány egyik sajtótájékoztatájáról, aki elmondta, „hazafias kötelességem, hogy megakadályozzam, hogy az Európai Uniós pénzek Magyarországra érkezvén négy-öt ember zsebében tűnjenek el”. Majd további magyar EP-s képviselők nyilatkozataiból idéznek, akik „azért küzdenek, hogy Magyarország ne kaphassa meg az uniós forrásokat”, és akik így mindent megtesznek azért, hogy a tanárok pedig ne kaphassák meg a történelmi béremelést. Később politikai vitát, majd „erőszakos tüntetéseket is szerveztek, amihez gyerekeket is felhasználtak”. Rétvári Bence szerint a baloldali politikusok a tanárokon állnak bosszút azért, mert nem a baloldal nyerte a választásokat.

11. Kormánypártok: Brüsszel és a baloldal akadályozza a pedagógusok béremelését (34mp)
A Fidesz közleményét ismerteti, megismételve és sulykolva az előző tudósítás állításait a pedagógus béremelést Brüsszelben akadályozó baloldalról.

12. Benyújtották a parlamentnek a jövő évi adótörvényeket (55 mp)
Izer Norbert a nehéz helyzet ellenére fenntartott kedvezményekről és adókönnyítésekről beszél.

13. Három jelentős beruházást is átadtak Magyarországon (3p 50mp)
Mezőcsáton napelemparkot adtak át, Győrben bővítettek egy gyárat, ahol Szijjártó miniszter a „gazdasági sikersztoriról” beszél. Karcagon pedig új gyorsfagyasztó-üzem létesült. A tudósító szerint „idén és jövőre is a beruházások húzzák a gazdaságot” – arra nem utal, hogy az éppen recesszió közelében van (a másnap publikált friss adatok szerint az ipari termelés visszaesett).

14. Brüsszel szeptemberig meghosszabbította az ukrán gabona behozatali korlátozását (3p 24mp)

15. Razziáztak a rendőrök Marc Tarabella irodájában (1p 55mp)
A belga rendőrök két korrupt EP-képviselőnél tartottak házkutatást. Az egyikük, a szocialista Tarabella a múlt héten Magyarország ellen szavazott, mert szerinte hazánk a korrupció miatt nem alkalmas a soros elnökségre. A decemberben kirobbant botrány óta sorozatosan kerülnek elő az újabb korrupciós ügyek Brüsszelben.

16. Jobbik: emeljék meg az oktatásra fordított forrásokat! (32mp)
Brenner Koloman sajtótájékoztatója.

17.  Lakás- és társasház-felújítási programot készített a DK (27mp)
Varjú László beszélt.

18. Az LMP a kúriához fordul fellebezésért (28mp)
Szendefy Mária, a párt elnökségi tagja beszélhetett a Híradóban.

19. A Párbeszéd kémiai védekezés helyett biológiai szúnyoggyérítést javasol (22mp)
Szabó Rebekát idézték.

20. Fúrt kutak regisztrációja ellen tiltakozik a Mi Hazánk (20mp)
Toroczkai László is kapott 20 másodpercet a Híradóban, és elmondhatta, hogy már sokan „nem tudnak több terhet elviselni.”

21. Elemzők a dollárbaloldalról: a politikában nincs ingyenpénz (3p 12mp)
Miután a Híradóban négy ellenzéki párt és a Mi Hazánk politikusai saját hangon egyenként majdnem 30 másodpercet beszélhettek szerintük fontos közéleti ügyekről, a Híradó ma sem mulasztja el, hogy több mint három percben feldolgozza a hónapok óta a kormányzati kommunikáció által napirenden tartott témát, a „dollárbaloldal” finanszírozását. Ennek során bemutatják a Nézőpont közvélemény-kutatását a témáról, amelyet a tegnapi adásban is ismertettek. A nézőket az ügyben a Nézőpont két elemzője, Erdélyi Rezső Krisztián és Rotyis Bálint igyekeznek eligazítani.

A tudósítást azt is jól érzékelteti, hogy a közmédia hogyan használja állandóan kritikátlanul – például idézőjelek nélkül – a kormányzati kommunikáció olyan frázisait, negatív érzelmi töltettel rendelkező kifejezéseit, mint az úgynevezett „dollárbaloldal”, amelyek egyetlen célja az ellenzék lejáratása. Például a kormányzati kommunikáció ilyen tudatos eszköze a – jobboldali szavazók számára talán már gúnyosan hangzó – „baloldal” kifejezés használata az „ellenzék” helyett, amit a Híradó szerkesztői is következetesen alkalmaznak.

22. Csehországban körözték, Magyarországon fogták el a körözött szlovák bűnözőt (1p 53mp)

23. Ötvenéves a Fiat 126p, becenevén a kispolszki (1p 45mp)

Az adásból kimaradt hírek:

– A Híradó előszeretettel mutatja be a Nézőpont közvélemény-kutatásait, mint a „nép hangját”. Tegnap elfelejtettek arról beszámolni, hogy a Publicus kutatása szerint még a Fidesz-híveknek sem tetszik, hogy a rendőrök könnygázzal fújták le a tüntető diákokat.

– Miközben megtudtuk, hogy az ellenzék hogyan akadályozza meg az EU-s források megérkezését hazánkba és a tanárok béremelését, nem került szóba, hogy Nagy Márton szerint lassan az országnak „át kell állni az uniós források nélküli létre”.

– A gazdasági sikerek bemutatása közben ma nem értesültek a közmédia nézői arról, hogy zuhan a boltok forgalma a friss kiskereskedelmi adatok szerint.

– Ahogy azt sem láthattuk a hírműsorban, hogy a friss Eurobarometer kutatás szerint a magyarok mintegy fele szerint romlott az életszínvonala.

– Miközben a Híradó hónapok óta a „dollárbaloldal” finanszírozásával foglalkozik, érdekes lett volna megtudni, hogy egymilliárdnál is többet költött fizetésekre tavaly a kormánypropagandát terítő Alapjogokért Központ.

– A Híradó arról sem számolt be, hogy a főváros beperli a kormányt a szolidaritási adó miatt.

– A mai adásban az államtitkár a nehéz helyzet ellenére fenntartott kedvezményekről és adókönnyítésekről beszélt, de arról nem értesültek a nézők, hogy az adótörvények miatt jövőre jelentősen emelkedni fognak a jövedéki adók, amely nyilván az inflációra is hatást gyakorolhat. Mindezt az uniós előírásokkal indokolják.

– Ahogy arról sem esett szó a hírműsorban, hogy az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása is növelheti.

ITT OLVASHATÓ 

HADHÁZY ÁKOS FACEBOOK OLDALA

SZÁZMILLIÓKAT TÜNTETHETTEK EL VITATHATÓ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT MAGYAR SPORTVEZETŐK, ÁM JOGERŐS ÍTÉLET EGYELŐRE EGYIKÜK ÜGYÉBEN SINCS

NÉPSZAVA
Szerző: VINCZE ATTILA
2023.06.08.


Van olyan per, amelyik már hét éve tart. A szakértő szerint a költségvetésből fogják kompenzálni a károsult szervezeteket.


Csak az utóbbi egy hónapban három sportvezető nevét is kellemetlen szövegkörnyezetben lehetett olvasni, Gömöri Zsolt másodfokon felfüggesztett szabadságvesztést kapott, Vári Attiláról kiderült, félmilliárdos hiánnyal távozott a pólósok elnöki székéből, legújabban pedig a fideszes nagyágyú, Deutsch Tamás öccse, Péter ellen indult rendőrségi nyomozás. Kívülről úgy tetszik, működik az ellenőrzés és a hatalom mindent elkövet a szabálytalanságok felderítése érdekében, de ha ezt hinnénk, az önbecsapás lenne. Egyetlen politikához kötődő sportvezetőnek sem kellett eddig börtönbe vonulnia, holott az okozott kár már százmilliókban, tízmilliárdokban mérhető.

A bajnok a Fidesz országgyűlési képviselője, Szűcs Lajos, aki a teniszezők élén hagyta maga mögött a magyar sport valaha volt legnagyobb hiányát:

összességében 13-15 milliárdnál jár már a történet, de az ügyészségi vizsgálat még tart.

Szűcs pedig ezalatt a parlamentben békésen szelfizik a miniszterelnökkel. Gömöri Zsolt, a paralimpiai elnök ügye másodfokon jogerős, az eljárás 2016-ban, hét évvel ezelőtt indult ellene sikkasztás és hűtlen kezelés vádjával. Ebből mára csak a hűtlen kezelés állt meg, másodfokon egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve, valamint 1 és negyedmillió forintot kell visszafizetnie. A mozgássérült sportolókat összességében 18 millió forintos kár érte, ezt nem ők kapták, hanem az akkori elnök számlázta ki az ítélet szerint szabálytalanul a baráti cégeknek ilyen-olyan jogcímeken.

Vári Attila kétszeres olimpiai bajnokként megkerülhetetlen szereplője a vízilabdás közéletnek, a fideszes politikus elnöki periódusa azonban méltatlanul zárult. Máig nem indokolt, menekülésszerű távozása után az új elnök, az ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok csapattárs, Madaras Norbert közleményben tudatta:

csaknem félmilliárd forint hiányzik a szövetség kasszájából, amire a független, külső szakértők átvilágítása után derült fény.

Egyelőre „csak” hiányról beszélt az elnök, de az talán sokat elárul, hogy azt mondta: „A számviteli nyilvántartások hiányosságai nehezítették a vizsgálatot, illetve néhány esetben felvetődtek kérdések az átvett megállapodások, kifizetések célszerűségéről is” – fogalmazott árnyaltan, de azért érthetően Madaras. Kevésbé szofisztikáltan ez azt jelenti, hogy 487 milliót papíron talán szabályosan lapátoltak ki a Margitszigeti aranyásók, de a kifizetések mögött álló teljesítésekre valójában kevés szüksége volt a szövetségnek...

DARABOKRA SZEDTÉK A SZAKSZERVEZETEK ÉS A CIVILEK PINTÉR SÁNDOR TÁJÉKOZTATÓJÁT A BENYÚJTOTT STÁTUSZTÖRVÉNYRŐL

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERTÉSZ ÁDÁM
2023.06.08.


Szemenszedett hazugság, párhuzamos valóság, propagandaanyag, már a címe sem igaz – válogatott kritikákkal minősítették a szakszervetek Pintér Sándor belügyminiszter levelét, amelyet minden pedagógus megkapott kedd este. Ebből kiderül, hogy benyújtották az Országgyűlésnek a státusztörvényt, amely minden idők legjobban egyeztetett törvényjavaslata a kormány szerint, és a pedagógusok megbecsülésének emelését szolgálja. A szakszervezetek és a civilek másképp látják.

Az új pedagógus-életpályáról szóló törvényjavaslat összefoglalója – ez a címe a tanároknak megküldött tájékoztatónak, amiből kiderül, hogy a státusztörvénynek is nevezett törvényjavaslat címét is átírták, már nem új jogállási törvény, hanem az új pedagógus-életpályáról szóló törvényjavaslat, a szövegben azonban semmiféle kiszámítható pályaív nem található – mondta a Szabad Európának Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője.

Szerinte ezzel már a címe is hazugság a tanároknak elküldött tájékoztatónak, és az sem igaz, amivel folytatódik, a több hónapos szakmai egyeztetések hangsúlyozása. Nem volt semmiféle átfogó szakmai, társadalmi egyeztetés.

„Gyakorlatilag postásokkal tárgyaltunk, olyan emberekkel, akiknek nem volt felhatalmazásuk arra, hogy módosító indítványokat fogadjanak el” – mondta Nagy Erzsébet. Szerinte a tájékoztatóban az szerepel, mintha a tanárok kérték volna az új teljesítményértékelési rendszert. Egy olyan felmérésre hivatkoznak ezzel kapcsolatban, amely egy teljesen általános, irányított kérdést tett fel, amelyre természetes volt, hogy a többség igennel válaszol, de nem azt jelenti, hogy a kollégák azt a teljesítményértékelést szeretnék, amit a kormány most tervez bevezetni, és amelynek a részletszabályai továbbra sem ismertek, viszont már az alapelveit is elfogadhatatlannak tartják – mondta a PDSZ ügyvivője...