2025. június 4., szerda

12 FÉRŐHELY, 27 GYEREK: ZSÚFOLÁSIG TELE VAN A SZOLNOKI BEFOGADÓ OTTHON, A KORMÁNYHIVATAL SZÓLT, HOGY TÖBBEN MÁR NEM MEHETNEK

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2025.06.04.


A nappali kanapéján vagy matracon alszik információink szerint a gyerekek több mint fele a Szolnok megyei befogadó otthonban. A kormányhivatal azt kérte, ne utaljanak be több gyereket a rendszerbe.

Ne utaljanak be gyerekeket, és ne is tegyenek javaslatot intézményi elhelyezésre, mert a befogadó- és a csecsemőotthonok jelentősen túlterheltek. Tulajdonképpen „bedugultak”, mert nevelőszülőhöz, lakásotthonba senkit nem tudnak tovább küldeni, már nincs aki fogadja a gyerekeket – úgy tudjuk, ilyen tartalmú körlevelet kapott az egyik Szolnok megyei család- és gyermekjóléti szolgálat vezetője a kormányhivataltól.

Információink szerint a megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat befogadó otthonában – a családjukból kiemelt gyerekeket tartós elhelyezésük előtt legfeljebb 30 napra ide helyezi el a gyámhatóság, ha nincs ideiglenes elhelyezésére kijelölhető nevelőszülő - a 12 férőhelyre 40 gyereket utaltak be. Jelenleg 27-en alszanak az intézményben. Összesen 16 ágy van, így akinek nem jut hely, a hozzánk eljutott hírek alapján a nappali kanapéján vagy matracon húzza meg magát éjszakára.

Ez az az intézmény, ahol hónapok óta nem tudják feltölteni a szakellátók létszámát, két nevelői státuszra egy szakember van, és 9 gyermekfelügyelő helyett 6 dolgozik.

Ahhoz, hogy a gyerekek nappali felügyelete biztosított legyen, a gyámokat is beosztják gyermekfelügyelői munkára, akik így a saját munkájukat nem tudják végezni...

ELFOGYOTT AZ UNIÓS PÉNZ: EGYMÁST ZABÁLJÁK FEL A FIDESZES VÁLLALKOZÓK

MÉLYVÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.04.



Elfogyott az uniós pénz: egymást zabálják fel a fideszes vállalkozók...

ÚJABB KORMÁNYZATI SARC A FŐVÁROS ELLEN | KARÁCSONY GERGELY RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ATV MAGYARORSZÁG
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2025.06.04.



Karácsony Gergely szerda délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatót tartott "Újabb kormányzati sarc a főváros ellen" címmel.

A főpolgármester bejelentette, hogy a kormány negyedére csökkentette az iparűzési adó mértékét a kaszinók esetében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 18 milliárd forinttal kevesebb bevétele lesz a fővárosnak. Karácsony Gergely szerint a törvénymódosítás célja, hogy a főváros helyzetét még nehezebbé tegyék, és a Fidesz közeli cégek újabb támogatáshoz jussanak.

“AMIKOR MEGLÁTTAM AZ ÜGYFÉLLISTÁT, TUDTAM, HOGY DARÁZSFÉSZEKBE NYÚLTAM” | MOLNÁR CSABA EX-ALEZREDES

PARTIZÁN
Műsorvezető: GULYÁS MARCI
2025.06.02.



Molnár Csaba a rendőrség médiasztárja volt a 2000-es évek elején, amikor elkapta a korszak egyik legkeresettebb bűnözőjét, Kulcsár Attilát. A csúcsidőszaknak viszont hamar vége lett, mivel a nagy fogást követően az ügyészség több vádat is a nyakába varrt, ami alól csak hosszú évek munkájával tudta tisztázni magát.

ORBÁNÉK HÉTSZERES ÁRON TÖLTÖTTÉK FEL A GÁZTÁROLÓKAT

HETI EGYENLEG / KLIKKTV
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2025.06.03.



Orbánék hétszeres áron töltötték fel a gáztárolókat. 

RÉG NEM ÉRTE EKKORA CSAPÁS OROSZORSZÁGOT, DE PUTYIN NEM TÁNTORODIK MEG

TELEX VIDEÓ
Műsorvezető: CSURGÓ DÉNES
2025.05.03.



A Téma legújabb adásában Nyilas Gergellyel a Telex szakújságírójával Ukrajna oroszországi dróntámadásáról, az orosz-ukrán tárgyalásokról és arról beszélünk, hol van az a béke, amit Trump megígért, a magyar kormány pedig annyira várt.

VIDEÓÜZENET ORBÁN VIKTORNAK A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁN. ADDIG NINCS ÖSSZETARTOZÁS, AMÍG A MEGOSZTÁS RENDSZERÉT LE NEM VÁLTJUK!

FACEBOOK
Szerző: FEKETE-GYŐR ANDRÁS
2025.06.04.


Aki Orbán mögött áll, az a rezsim szerint jó magyar, aki másként gondolkodik, az hazaáruló. Amit 1920-ban külső hatalmak kényszerítettek ránk, azt ma Orbán Viktor kormánya hajtja végre – csak belülről.

Aki éket ver magyar és magyar közé, az ne beszéljen nemzeti összetartozásról! A nemzeti összetartozás első feltétele: Orbán rendszerének buknia kell!

"HA FEKETELISTÁRA KERÜLSZ, ÚGY BÁNHATNAK VELED, MINT EGY BŰNÖZŐVEL” - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2025.06.04.


A BalkanInsight az ukrán propagandával vádolt Klubrádió tulajdonosát idézi. Arató András azt mondta: a magyar kormány pániküzemmódba kapcsolt, és minden eszközt igénybe vesz hatalmának megtartása érdekében. Nemzetközi lapszemle.


Egyfelől az amerikai finanszírozás megnyesése,

másfelől pedig a budapesti kormány drákói törvényei miatt a független magyar médiát és a civil szférát a kimúlás veszélye fenyegeti – írja a BalkanInsight című portálon megjelent közös cikkében Inotai Edit és Nicholas Watson.

Az írás ismerteti a hivatalosan átláthatósági törvénynek nevezett jogszabály-tervezetet, amely kategorikusan nem tiltja ugyan a nem kormányzati szervezetek – NGO-k – és médiaplatformok külföldi támogatását, de olyan mechanizmusokat hoz létre, amelyek révén a kormány szelektív módon célba vehet és feketelistára helyezhet szervezeteket. A BalkanInsight szerzőpárosa szerint alighanem a 2026-os parlamenti választásra gondolhattak azok, akik előkészítették a törvényjavaslatot. Idézik a Politico brüsszeli portál által a különböző mérések összevetése alapján készített becslést, miszerint a Magyar Péter által vezetett Tisza Párt a szavazni szándékozók körében 42 százalékra számíthat, a Fidesz pedig 36-ra, ami növekvő pánikot idéz elő a kormánypárti apparátcsikok körében.

A BalkanIsight cikke megszólaltatja Arató Andrást, a Klubrádió tulajdonosát. A rádiót 2012-ben megfosztották országos frekvenciájától, majd 2021-ben teljesen kiszorult az internetrádiók közé. A Klubrádió a hallgatók – magyarországi és határon túli hallgatók - mikroadományaira támaszkodik. Arató arra hívja fel a figyelmet, hogy a szuverenitásvédelmi hivatal önkényes döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak, „ha feketelistára kerülsz, úgy bánhatnak veled, mint egy bűnözővel”. A Klubrádió esete – olvasható a cikkben – azt is megmutatja, hogy a kormány jogi köntösbe bújtatott fellépése miként diszkreditálja a független médiát és a kritikus hangú NGO-kat. Nemrégiben a Nézőpont Intézet ukrán propagandával vádolta a Klubrádiót, mert interjút készített egy történésszel, aki dicsérte Ukrajna hősiességét. Arató András szerint a kormány pániküzemmódba kapcsolt, és minden eszközt igénybe vesz hatalmának megtartása érdekében.

Orbán Viktor kiűzte a Közép-európai Egyetemet,

a CEU-t Magyarországról, most pedig Donald Trump felújítja a forgatókönyvét – írja Michael Ignatieff kanadai történész, a CEU 2016 és 2021 közötti elnöke és rektora a Washington Postban megjelent véleménycikkében.

Ignatieff szerint az a támadássorozat, amit a Trump-kormányzat indított a Harvard egyetem és más felsőoktatási intézmények ellen, az amerikai történelemben az akadémiai szabadság eddigi legsúlyosabb megsértésével ér fel – felülmúlja a szólásszabadság első világháború alatti korlátozását, illetve azt is, ahogyan McCarthy szenátor az 1950-es években hajszát indított a professzorok ellen. A mostani adminisztráció ellenőrzést kíván gyakorolni afölött, hogy ki oktathat, és hogy mi legyen a tananyag. Beszüntetett több milliárd dollár értékű szövetségi kutatási támogatást, legújabban pedig el akarja törölni az egyetem azon lehetőségét, hogy külföldi diákokat fogadjon. Donald Trump elnök rohama a Harvard ellen – figyelmeztet a szerző - nem korlátozódik majd az úgynevezett Borostyán Ligához tartozó campusokra: a küszöbön álló csata magának az amerikai alkotmánynak és az amerikai demokráciának a próbatétele lesz.

Ezen a ponton Ignatieff felidézi, hogy ő volt a CEU elnöke, amikor Orbán Viktor vezetésével hasonló autoriter támadás érte őket, és a végén arra kényszerültek, hogy képzési programjaikkal távozzanak Magyarországról. „Orbán volt az első olyan vezető, aki megmutatta Trumpnak, hogy az egyetemek, a privilégiumok bástyái elleni támadás olyan politikai stratégia, amely haszonnal jár – emlékeztet a CEU volt vezetője. Kifejti, hogy Orbán volt az egyetlen olyan uniós ország vezetője, aki támogatta Trumpot a 2016-os első választási győzelméhez vezető kampányában. Tudta, hogy Trump örülni fog a CEU elleni támadásnak, hiszen az egyetem alapítója, Soros György régóta támogatta a liberális ügyet és az amerikai Demokrata Pártot is.

A Washington Post vendégkommentátora szerint azonban ami ennél is zavaróbb kell, hogy legyen az amerikaiak számára, az, hogy a CEU elüldözése sorsdöntő lépés volt annak a módszeresen kidolgozott tervnek a megvalósításában, amely a magyarországi intézményeket úgynevezett illiberális demokráciává rendezte át. Orbán az úttörője annak, hogy a demokratikusan megszerzett felhatalmazást a demokrácia elleni támadásra lehet felhasználni – állítja Ignatieff. Úgy fogalmaz, hogy a CEU-n kívül nem volt még egy olyan egyetemi közösség Európában, amellyel így bántak volna el azóta, hogy a zsidó tudósokat számkivetetté tették az 1930-as évek Németországában. Orbán a nemzeti kultúra védelmére hivatkozott a féktelen liberalizmussal és az akadémiai elitizmussal szemben. Ez az a keretezés, amely tanulsággal szolgál a Harvard elleni támadást előkészítő Trump-követők számára. Konzervatív kommentátorok és politikusok évek óta járnak budapesti zarándoklatra, hogy tanuljanak a Mestertől. Trump nélkül Orbán soha nem merészelt volna rátámadni egy amerikai intézményre. Orbán nélkül viszont Trump soha nem jött volna rá arra, hogy az egyetem elleni támadás hízlalja a támogatói bázist.

A berlini Tageszeitung – népszerű rövidítéssel: taz – szintén arról közöl cikket, hogy Donald Trump

példamutatónak tekinti a demokrácia fokozatos lebontásában mutatott magyar kormányzati teljesítményt. Ennek az írásnak a két társszerzője Paul Hockenos amerikai politológus-újságíró és Bozóki András szociológus. Felhívják a figyelmet arra, hogy Orbán első, 1998 és 2002 közötti kormányfői ciklusa alatt még törvényes ellenőrző mechanizmusok mellett az eltökélt ellenzék is fékhatást tudott kifejteni a demokrácia kiüresítésével szemben.

Második kormányra kerülése után azonban minden akadályt gyorsan eltávolított, és milliárdossá tett oligarchákkal vette körül magát. A német lap vendégkommentátorai szerint Orbán tervei közt azonban a legfontosabb a közmédia elfoglalása és a független információforrások megtizedelése volt.

MINDEN SZÜLŐBEN VAN FÉLELEM, HOGY MI LESZ A GYEREKÉVEL. ANNYI BORZALMAT LÁTUNK, HALLUNK. HÁT MOST VAN MÉG EGY HIDEG VEREJTÉKES RÉMÁLOM. A NEVE: JESZENSZKY ZSOLT

FACEBOOK
Szerző: POTTYONDY EDINA
2025.06.04.


Már akkor felmerült bennem, hogy Jeszi egy beteg figura, amikor Orbán-rajongó DJ-ként feltűnt a NER-ben, és arról magyarázott, hogy a fideszes csajok milyen "jól szopnak". Akkor elintéztem annyival, hogy egy éretlen, viszketeg pojáca.

Akkor lettem biztos abban, hogy feketeöves gyökér, amikor a p3d0filsegítő K. Endrét vette védelmébe a kegyelmi ügy kirobbanása után. Olyan meleg szavakkal írt a "székelyföldi tanáremberről", aki "lelkes, munkáját odaadással végző, a gyerekek által is kifejezetten kedvelt, számukra számos külön programról gondoskodó" pedagógus, mintha csak pederaszta kurzust akarna indítani a Megafonban. De aztán azzal nyugtattam magam, hogy ennyire nem lehet torz személyiség, bizonyára csak arról van szó, hogy egy utolsó, aljas, gerinctelen szarházi, aki Orbán Viktor legretkesebb szennyesét is örömmel lefetyeli tisztára.

Most viszont leteszem a fegyvert, nem mentegetem tovább. Milyen ember az, aki arról értesülve, hogy a 83 éves apja fejét kalapáccsal próbálták szétverni, gyorsan ír egy publicisztikát arról, hogy az apja Orbán-fóbiás, aki a sátánt szolgálja, és reméli, hogy jókor jött a vén hülyének a figyelmeztetés?

És milyen az a rendszer, ami ezt a láthatóan minden emberi jóérzést nélkülöző, még a képmutatásra is képtelen szociopatát alkalmazza? Milyen színvonalú médium az, ami az apja elleni gyilkossági kísérletet vallási fanatizmussal relativizáló sátánfajzat elmebeteg megéléseit felerősíti és rászabadítja a társadalomra?

És milyen alakok alkotják a fideszes keménymagot, akik nem szégyenkeznek, hanem tapsolják és lájkolják az apját köpködő és gyalázó fiút? Jeszi tisztára olyan, mint a sztálini propaganda ifjúkommunista idolja, Pavlik Morozov, aki a saját apját juttatta börtönbe mert az kulákoknak segített. Jeszi története szörnyebb, mert Morozov csak egy befolyásolható kiskamasz volt, nem egy 50-es, magát keresztény-konzervatívnak hazudó médiavállalkozó.

Szegény Jeszenszky Gézát sajnálom nagyon. A támadás önmagában is rettenetes, de apaként megélni mindezt felfoghatatlan fájdalom lehet.

Minden szülőben van félelem, hogy mi lesz a gyerekével. Annyi borzalmat látunk, hallunk. Hát most van még egy hideg verejtékes rémálom. A neve: Jeszenszky Zsolt.

AMERIKAI NÉPSZAVA: AZ UKRÁN MAFFIA PANCSER LÚZER AZ ORBÁN-MAFFIÁHOZ KÉPEST

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2025.06.01.


Van-e ukrán maffia? Bizonyára, mert mindenféle maffia van, miért ukrán ne lenne? Amikor még nem az Orbán-maffia vezette Magyarországot, a kilencvenes években, még ukrán-orosz maffiaként volt ismert, mert az orosz KGB-s tisztekből lett maffiavezérek irányították.

Azóta sok orosz gránát lehullott Ukrajnára, az ukrán-orosz maffia nyilván kettészakadt, és Magyarország az orosz maffiát választotta, a KGB-vel és utódszervezeteivel, az orosz állam tömeggyilkos vezetőivel együtt. Ezért az ukrán maffia rossz maffia, az orosz jó maffia lett.

Az ukrán maffiára, mint Magyarországra leselkedő legnagyobb veszélyre, Orbán hívta fel a figyelmet. Azt sokan elmondták, hogy az ukrán maffiának megközelítőleg sincsenek akkora és olyan drága autói, magánrepülői, jachtjai, mint Orbánnak és az Orbán-maffia tagjainak.

Olyan sötét pofája pedig a legocsmányabb ukrán maffiózónak sincs, mint Orbánnak, vagy a strómanjának, Mészáros Lőrincnek, Lázárnak, Rogánnak, Szijjártónak és társaiknak. Orbán szerint nem túl bizalomgerjesztőek az ukrán maffiózók, de meg sem közelítik őket.

Azt nem tudjuk, hogy az ukrán maffiának van-e bármi köze a magyarországi banki csalásokhoz, de ha igen, az csak a magyar rendőrség és az érintett magyar bankok (lásd: Mészáros bankja) gyenge védelmi rendszerét jelenti, de vannak kétségeink.

A banki csalás és a bankrablás tipikusan nem az ukrán maffia profilja, abban az Orbán-maffia sokkal nagyobb sikerekről számolhat be. A pitiáner maffiák, mint amilyen az ukrán maffia is, álmodni sem mer arról, hogy egész bankokat raboljon el, mint az Orbán-maffia.

Beleértve a Magyar Nemzeti Bankot is. Szegény ukrán maffia nagyot nézhetett, mennyire túlértékelte őket Orbán, pedig csak arról van szó, hogy manapság minden, ami rossz, az csak ukrán lehet. Mindenről az ukránok tehetnek. Így lettek ők a banki csalók is.

De ha már maffiákról van szó, akkor ne menjünk el szótlanul amellett, hogy a Guinness-rekordok könyvében minden lehetséges rekordot megdöntő Orbán-maffia forradalmasította az alvilág működését is, miután nem az államtól rabolt, hanem magát az államot rabolta el.

Az Orbán-család néven ismert magyar maffia-család nem piszmogott azzal, hogy az állami szervekkel harcoljon, hanem a magyar államot lopta el, ő maga lett az ország tulajdonosa, a magyar államot saját hasznára működteti, a rendőrség és az ügyészség nekik dolgozik.

Hol van ehhez képest a szerencsétlen ukrán maffia, amely lestrapált prostituáltakból próbál old school módszerekkel megélni? Melyik ukrán maffiózónak van gázszerelő haverja nevén dollármilliárdokban mérhető lopott vagyona, mint Orbánnak?

Az „értékmentő” Tiborcz István már mindent ellopott, ami érték, a saját lábán tolvaj Orbán Ráhellel együtt. Melyik ukrán maffiafőnöknek van akkora lopott ingatlanportfóliója, mint az Orbán-családnak? Melyik ukrán bérgyilkos vesz ki annyi pénzt, mint Várkonyi Andrea?

Az ukrán maffia amatőr, dilettáns, pancser lúzerek gyülevész bandája Orbán maffiájához képest. Ezek az ukrán alvilági figurák csak tanulhatnak az Orbán-maffiától, s labdába sem rúghatnak az Orbán-maffia mellett...

ÉN CSAK GYORS FELÉPÜLÉST TUDOK KÍVÁNNI JESZENSZKY GÉZÁNAK ÉS FELESÉGÉNEK, ÉS SZIGORÚ, DE IGAZSÁGOS BÜNTETÉST A BŰNÖSNEK. ÉS MINDKETTŐT JESZENSZKY ZSOLTNAK

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.06.04.


Ha apámat fejbe vernék egy kalapáccsal, nem biztos, hogy arról írnék cikket, hogy az ellenzék a Sátánt szolgálja.

Elfogadom, hogy beállítottság, sőt, ízlés kérdése ez, de azt hiszem, én rettenetesen illetlennek érezném.

Arra is megragadni a rendkívül ritka méretekben rám irányuló figyelmet, hogy leírhassam: apámat valaki azért verte fejbe, mert a Sátánt szolgálja...

Ez már az az eset, amit egyetemi előadáson mutatnék be a "szekunder szégyenérzet" egyik legérthetőbb példájaként.

A nyilvánvaló ízléstelenségén kívül ráadásul két rossz üzenete is van, az első az, hogy "megérdemelte".

Nem tudom, a Nyájas Olvasó mit gondol a Sátán szolgáiról, de felekezettől, világnézettől és minden mástól függetlenül, általában úgy gondoljuk, az ilyet nem helytelen fejbe vágni.

Hiszen
A
Sátánt
Szolgálja.

Minden rosszak okozóját, Jézus ellenségét, az emberi faj minden gondjának, fájdalmának, szenvedésének kezdetét és origóját, a patás ördögöt, a mumust, a rézfszú baglyot, a barlangi trollkirályt, a hasmetszőt, Hitlert, Sztálint, az atombombát, a hirtelen csecsemőhalált, az iskolai táblán végig húzott körmök hangját és érzését, a jól sikerült filmek 8. folytatását, a kemény drogokat, velük együtt az alkoholizmust, az unalom utánig ismételt nyári slágereket, a szúnyogcsipést, a trippert, az AIDS-et, a sokáttétes végstádiumú rákot szolgálja.

Mint Jeszenszky Zsolt szerint az ő kalapáccsal fejbe vágott apja.

Másrészt van itt egy logikai hiba. A támadásnak két féle motivációja lehet: nem politikai és politikai.

Ha nem politikai, egy őrült, valaki, aki úgy gondolja, rálépett a tyúkszemére '97-ben - gyakorlatilag magánügy.

Ha viszont politikai, akkor logikai alapon nehéz azt feltételeznünk, hogy nem Fidesz-szavazó a támadó. Lehet bármi, de ugye miért támadna egy nem-orbánista egy nem-orbánistára politikai okokból...

Egy pillanatig sem állítom, hogy a támadó politikai okokból támadott vagy Fidesz-szavazó, mert nem tudom, sőt, nem is sejtem.

Csak pusztán logikailag ez azt jelenti, hogy emberünk, ha politikai támadás hajtott végre, akkor az, aki hátulról kalapáccsal verte fejbe az apját, sanszosan Jeszy-vel azonos politikai oldalon áll. Az "ő csapatából" volt valaki.

Ez önmagában is... pikáns...

De ugye ők definíció szerint nem lehetnek a Sátán szolgái, így az a férfi, aki kalapáccsal fejbe vert egy idős embert szintén nem a Sátán szolgája.

Sőt, egyenesen Isten küldötte. Talán angyala.

Főleg, ha ettől Jeszenszky Géza "megtér". Persze lehet, hogy Isten egy méltatlan eszközön keresztül cselekszik, de akkor sem a Sátán műve ez... hiszen ő miért bántaná a saját szolgáját?

Ebben persze nem értünk egyet Jeszy-vel, mert szerinte ""Mivel ő nem „tiszt” a sátán hadseregében, ezért az minél gyorsabban ártani akar neki. Isten megvédi ugyan, de egyben figyelmeztetéseket is küld. Hogy álljon le, változtasson irányt.""

Csak szerintem ez logikailag értelmetlen. A Sátán minél gyorsabban akar ártani a saját alacsony rangú katonáinak? Miért jó ez neki? Miért gyorsan?
Honnan tudja ezt a szerző? Esetleg személyesen ismeri a Sátánt és ő egy holdfényes budavári estén megnyílt neki?

(Egyébként micsoda képet festhetne erről a pillanatról drMáriás!)

Na, mindegy... sajnos nem vagyok eléggé keresztény és konzervatív ahhoz, hogy ezt megértsem. Sajnos nincsen birtokomban a jobboldali kultúrfölény.

Arról nem is beszélve, hogy én, ha jól értem, sokmillió magyarral, sőt a magyarok többségével együtt a Sátánt szolgálom. Je suis Lucifer vagy valami hasonló.

Azért érdekes, hogy Orbánék gyakorló elmebetegeket is használnak az első sorban. Az is érdekes, hogy a Pesti Srácokban volt egy szerkesztő, aki ezeket olvasva nyelvével elégedetten cseszintett és kiengedte az anyagot.

Az főleg érdekes, milyen bizonyítványt állít ki saját magáról, aki ezekre hallgat és ilyenek mellé áll... Aki azt gondolja, hogy Jeszy és az őt foglalkoztató gépezet Magyarország fényes jövőjének záloga.

Aki arcát, nevét odaadja... ehhez...

Én csak gyors felépülést tudok kívánni Jeszenszky Gézának és feleségének, és szigorú, de igazságos büntetést a bűnösnek.

És mindkettőt Jeszenszky Zsoltnak.

MILYEN A MAGYAR NÉPLÉLEK? | FELEDY PODCAST

FELEDY PODCAST
Szerző: FELEDY BOTOND
2025.06.03.



A társadalmi jóllét (így, két l-lel) hogyan hat ránk, annak kialakítása vajon mennyiben a politika feladata? Az amerikai függetlenségi nyilatkozatba beleírták annak idején, hogy a boldogságra való törekvés is része a szabadságoknak. Ezzel ma hogy állnak fejben a politikusok? Ilyen kérdésekről beszélgettünk Fodor Szilviával, az ELTE Pszichológiai Intézet, Tanácsadás- és Iskolapszichológia Tanszék egyetemi docensével. Kitértünk arra, hogy a posztháborús társadalmaknak mennyi esélye van a tömeges traumakezelésre, hogy mit jelent a tanult tehetetlenség a közügyeinkre nézve és hogy a tehetségbarát társadalom vajon vágy vagy valóság, önbecsapás-e a meritokrácia.

Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevél https://csapat.partizanmedia.hu/forms...

00:00:00 Bevezetés 
00:01:59 Az egyén és a társadalom kölcsönhatása, a PERMA modell 
00:08:17 Társadalmi jóllét: több, mint a részek összege, de miben mérhető? Boldogok mellett boldogabbak vagyunk? 
00:24:25 (zene) A társadalmi jóllét mint idea, az egyén felelőssége és hivatása 
00:35:35 (zene) Segíthet a társadalmi traumákon a pszichológia? Reziliencia és tanult tehetetlenség 
00:45:24 Mozgatórugók az egyénben és a politikában: tehetség, láthatóság, hitelesség, és a vágy a dominanciára

ORBÁN VS. LÁZÁR

JUHÁSZ PÉTER / JUHI VIDEÓ
Szerző: JUHÁSZ PÉTER / JUHI
2025.06.03.



Elképzelhető forgatókönyv, hogy végül Lázár indul bukni a Fidesz nevében 2026-ban? Egyre többen számolnak be arról – eddigi tapasztalataikra vagy akár a forrásaikra hivatkozva –, hogy ez egy valós forgatókönyv a Fideszen belül, vagy legalábbis gondolkodnak rajta, mérnek, számolnak. Ezért érdemes nekünk is végiggondolni, hogy mi következik ebből. Nézzük végig együtt, miért érheti meg a Fidesznek lecserélni egy cinikus, autoriter tolvaj jelöltet egy másik cinikus, autoriter tolvaj jelöltre. 
----------- 
00:00 Orbán vagy Lázár? 
00:58 Magyar Péter szerint 
02:53 Panyi Szabolcs szerint 
05:50 Török Gábor szerint 
08:05 A Mandiner szerint 
09:24 Mi jár Orbán fejében? 
15:54 Mit szól Lázár? 
16:46 Mi szól Lázár ellen? 
20:10 Mi szól Lázár mellett?

TÜNTETÉS A FERENCIEK TERÉN "NINCS HOVA HÁTRÁLNI!" JELSZÓVAL

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2025.06.03.



Újra az Erzsébet híd közelébe szervezett tüntetést Hadházy Ákos a "Pride-törvény" és az "ellehetetlenítési törvény" ellen tiltakozva. Az eseményen meghirdetett felszólalok között Juhász Péter először jelenik meg a tiltakozás-sorozaton. Élőben követjük az eseményeket a Kontrollon!


EGYRE FAGYOSABB A KORMÁNY ÉS FŐVÁROS KAPCSOLATA

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.06.03.


Az ország érdeke az volna, hogy a politikai ellenfelek között ne vérre menő játszma folyjon, mert azzal gyakorlatilag mind a két fél rosszul jár. Így reagált a Hírklikknek Bódi Ferenc, a HUN REN Politikatudományi Intézet főmunkatársa a főváros és a kormány legújabb vitájára. A válság gyökere egyszerű és egyben pusztító: a főváros ellehetetlenülése nem csak a budapestieket érinti, a központi intézmények, a közlekedés, a turizmus és az ország gazdasági központjának működése forog kockán. A szakember hozzátette, ideje volna, hogy a magyar politika felnőjön a saját feladatához, és tanuljanak meg a felek végre együttműködni.


Meddig romolhat még ez a kapcsolat? Mi ez háború? Torzsalkodás?

Nem nevezném ezt sem háborúnak, de talán a torzsalkodás is túl erős kifejezés. Az vitathatatlan tény, hogy a kormány igyekszik anyagilag kiszárítani Budapestet. Hál’ istennek, az utóbbi időben ez az ország még a forradalmait is békésen igyekszik megvívni, Antall József is használta az „alkotmányos forradalom” kifejezést. Szóval alapvetően békés ország vagyunk, békés társadalom a mienk, ha a miniszerelnök hajlamos is időnként ennél harciasabb kifejezéseket használni.


Magyarország legnagyobb legitimitással megválasztott politikusa kétségtelenül Budapest első embere. Nem lehet a mostani konfliktus hátterében politikusok rivalizálása?

Ebből a szempontból nem mennék bele semmilyen politika-pszichológiai elemzésbe, de nem lehet ezt sem kizárni. Amennyiben csak ez volna a kormány és Budapest konfliktusának hátterében, azt egy demokratikus rendszer könnyen képes volna kezelni. „Kakaskodással” biztosan nem tud javítani a kormány a jelenlegi legitimációján, de ha rendeződne a viszony a két fél között, abból talán Orbán Viktor is jól jöhetne ki. Sajnos mi, adófizetők látjuk ennek a kárát, és mi fizetjük meg ennek az árát is...

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5790. - INFORMÁCIÓS HADVISELÉS 2.

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.04.


Előző rész:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02UnkP5uoUgNdJo2forZA25vzoMFinhUCdkrrtYAYF7aYzriVi3Yz5vj99XJinqu8ol&id=100011261778267

Hazánk különleges helyet foglal el a nemzetközi információs hadviselés térképén. Nem azért, mert különösen védtelennek bizonyultunk volna (persze ez is igaz, gyakorlatilag az orosz titkosszolgálat szervizeli a magyar külügyminisztérium szervereit), hanem mert nálunk a dezinformáció államosítva lett.

Az állam által finanszírozott influenszer-hálózat, a megafon nem véletlenül működik olyan hatékonyan. A "véleményvezéreik" pontos stratégia szerint kapják az üzeneteket, amelyeket aztán természetesnek álcázva terjesztenek. A követőik nem tudják, hogy amit olvasnak, az központilag koordinált propaganda (vagy tudják, de így szeretik). Ezek a csoportok úgy tesznek, mintha független civil kezdeményezések lennének, miközben valójában állami finanszírozású dezinformációs központok (vagy már úgy sem tesznek, lásd harcosok klubja). A "békepártiság" mögé bújva orosz narratíváknak nyitnak kaput a magyar közvéleményben.

A kormányzati kommunikáció egyre nagyobb hangsúlyt fektet a "organikusnak" tűnő tartalmakra (mémekre, TikTok-videókra), látszólag spontán posztokra. Ezek tervezése és terjesztése közpénzből történik, de úgy néznek ki, mintha a szomszéd írta volna.

A magyar modell azért különleges, mert nem kellett hozzá külső beavatkozás. Elég volt az ötlet az oroszoktól, és rengeteg közpénz.

Rossz hír, de az eddigi manipulációs technikák primitíveknek fognak tűnni ahhoz képest, ami ezután jön. A mesterséges intelligencia forradalma ugyanis nemcsak a hasznos alkalmazásokban, hanem a manipulációban is áttörést jelent.

Ma még felismerhetők a hamis videók. Holnap olyan minőségű tartalmakat fognak gyártani, amelyek még a szakértőket is megtévesztik. Képzeljük el, mit jelent, ha bárkiről, bármikor, bármilyen kompromittáló videót lehet készíteni, és azt a választás előtt két nappal nyilvánosságra hozni.

Az MI képes teljes életutakat, személyiségeket, kapcsolatrendszereket szimulálni. Olyan véleményvezérek jönnek létre, akik mögött egyáltalán nem állnak valódi emberek, mégis tökéletesen hitelesnek tűnnek.

A rendszer valós időben elemzi a felhasználók reakcióit, és ennek megfelelően alakítja a tartalmakat. Ha egy üzenet működik, másodpercek alatt generál belőle tíz variációt. Ha nem, azonnal új megközelítést próbál.

Az MI pontosan tudni fogja, mikor vagyunk fáradtak, dühösek, szomorúak vagy sebezhető állapotban. És pontosan ezekben a pillanatokban fog minket megcélozni a leghatékonyabb üzenetekkel.

Ez már nem propaganda. Ez pszichológiai hadviselés mesterséges intelligenciával felfegyverezve. Hogyan védekezhetünk ellene? Erről szól a holnapi, utolsó rész.

MÉSZÁROS LŐRINC FELRÚGTA ORBÁN VIKTOR EGYIK FONTOS SZABÁLYÁT

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2025.06.04.


„A magyar politikának fontos kiindulópontja, hogy a politika és az üzlet egymástól el legyen választva; politikusok a politikával foglalkoznak, üzletemberek meg az üzlettel, és én garantálhatom önnek, hogyha valamely üzletember mégis politikával akarna foglalkozni, akkor erre nem lesz sok esélye.” Ezt Orbán Viktor mondta 2019-ben, amikor az évi egy sajtótájékoztatóján megkérdezték tőle, hogy szerinte volt-e szerepe Tiborcz István, Orbán Győző, Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos és Garancsi István meggazdagodásában.

A miniszterelnök évek óta azzal hárít el mindent kérdést a családja és baráti környezete vagyonosodásáról, hogy neki ehhez semmi köze, üzleti ügyekkel ő nem foglalkozik. Az eddigi nyilatkozataiból azonban úgy tűnt, hogy a NER-es vállalkozóktól azt várta: ők meg maradjanak ki a politikából.

„A mi oldalunkon, amit most nevezzünk nemzeti vagy jobboldalnak, az a szabály, hogy az üzleti kérdéseket, az üzletet általában és a politikát nem lehet összekeverni”

fogalmazott 2021-ben Orbán, miután gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc Csányi Sándort letaszítva a trónról az ország leggazdagabb embere lett.

Négy év telt el azóta, és úgy tűnik: Mészáros elfelejtette vagy egyszerűen csak felrúgta ezt a szabályt. A nyilvánosságot évek óta kerülő és a Fidesztől papíron teljesen független milliárdos hétfőn nyílt levelet írt Magyar Péternek. A terjedelmes szövegben azt kifogásolta, hogy az ellenzéki politikus néhány napja agresszióval, pökhendiséggel és fenyegetőzéssel vádolta egy Facebook-posztban, és szerinte az ellenzék miatt „a gázszerelő szakma mára már szitokszó lett”. Mészáros nem érti, hogy az emberek miért lepődnek meg folyamatosan azon, hogy ő milliárdos lett, és ennek megfelelő életszínvonalon él. Ez egyszerűen tény...

UNGVÁRY RUDOLF | “EGYÁLTALÁN NEM BIZTOS, HOGY 2026-BAN LESZNEK VÁLASZTÁSOK” | REGGELI SZEMÉLY

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: DÉSI JÁNOS
2025.06.03.



A reggeli személy 2025 június 3-i adásában Dési János vendége Ungváry Rudolf író volt.

MAGYARORSZÁGON NINCS SZÜKSÉG A NYUGDÍJKORHATÁR EMELÉSÉRE

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2024.06.03.



A kormány foglalkoztatáspolitikáján kellene változtatni - mondta Herczog László közgazdász a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A korábbi munkaügyi miniszter szerint a Fidesz abban érdekelt, hogy képzetlen munkaerő legyen hazánkban, mert őket könnyebben befolyásolják. Úgy gondolja, a nyugdíjkorhatárt rugalmasan kellene kezelni, nem pedig még tovább emelni. Nem tart attól, hogy az ukránok vagy más vendégmunkások elveszik a hazai munkaerő elől a munkahelyeket. A kormány családpolitikáját nem tartja igazságosnak, úgy véli, a családi pótlékot kellene emelni, nem pedig a személyijövedelem adót elengedni.

NAPINDÍTÓ GULYÁS MARCIVAL A HATÁR ÚTRÓL

PARTIZÁN
Műsorvezető: GULYÁS MARCI
2025.06.04.



A héten Marci minden nap a főváros csomópontjain indítja a reggelt, ma csatlakozik hozzá Ittzés Ambrus és Nahimi Botond Partizános kollégák, aztán érkezik az utca embere.

HIS INFERNAL JESZENSZKY - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2025.06.04.


Egy nyilvános jobboldali családi dráma, a kormányzati homofóbiaverseny és a NER-elit minden eddiginél durvább osztalékszivattyúja a 444 napindító hírlevelében.

Kánikulai jó reggelt! Újra itt a 444 reggeli – és nem az egyedüli – hírlevele, benne az elmúlt nap főbb híreivel, fontosabb anyagaival.

2025. június 3., kedd

„AZ AZ EMBER, AKIBEN SZEMERNYI KÉTELY SINCS ÖNMAGÁVAL SZEMBEN, AKI AZT HISZI, HOGY MINDIG MINDENBEN IGAZA VAN, AZ A LEGVESZÉLYESEBB; RÓLA LEHET BIZTOSAN TUDNI, HOGY SEMMIBEN SINCS IGAZA.”

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.06.03.


Eszemben sincs Jeszenszky Zsolt zavaros agymenését szóvá tenni, s elmagyarázni neki azt, mit is jelent a keresztény teológiai hagyományban az, ha valakit a sátán szolgájának, szövetségesének vagy cinkosának neveznek, milyen történeti és erkölcsi következményei voltak ennek, s hogy kiket illettek ezzel a minősítéssel évszázadokon át. Ha eddig semmit sem tudott erről — még alapszinten sem —, és mindennek ellenére mégis tollat ragadott, és önfeledten írt, hogy megvilágítsa a pokol mélyebb régióit, vajon miért remélhetnénk, hogy ez az ötvenes éveiben baktató igen buta alak most hirtelen bármit is képes lenne fölfogni ebből? Az ő ostobasága ugyanis nem hiányosság, hanem erény, önazonosságának tartóoszlopa. Miként ugyanez szellemi környezetének jellemzője, ahol a tudatlanság és a felsőbbségtudat kéz a kézben menetelnek a végtelen önhittség felé.
Erről tehát — ismétlem — egy szót sem.
Viszont!
Már-már operettszerű az a látvány, ahogy Jeszenszky Zsolt a „zsidó–keresztény civilizáció” sírásójává képzi magát, és ünnepélyes pátosszal az arcán elmélkedik a „globalista hálózatról” meg a sátán legnagyobb trükkjeiről, miközben saját apját nevezi nyilvánosan a „sátán szolgájának”, mivel az nem hisz Krisztusban, és így nincs is felvértezve az ördögi manipulációk ellen. Apukáját tehát — éleslátó következetességgel — feljelenti, bepanaszolja, mint aki egyenesen a gonosz oldalán áll. Az apa – így a gyermek – továbbra is örökmozgóként cikázik önnön fontosságának bűvöletében, és gyermeki elhivatottsággal próbálja megváltani a világot.
És akkor elérkezik a konklúzió:
„Az az ember, akiben szemernyi kétely sincs önmagával szemben, aki azt hiszi, hogy mindig mindenben igaza van, az a legveszélyesebb; róla lehet biztosan tudni, hogy semmiben sincs igaza.”
Az olvasó e ponton – joggal – elbizonytalanodik: vajon itt végre valami önreflexió csillan föl? Jeszenszky Zsolt önmagáról és szellemi társairól beszél? De nem. Kiderül ugyanis, hogy ezek a sorok is — természetesen — az apjáról szólnak.
Nos hát, ha már az apját nyilvánosan denunciáló Jeszenszky Zsolt a zsidó–keresztény hagyományra hivatkozott, akkor hadd világosítsam fel, mint a kortárs szellemi tájkép megkerülhetetlen alakját: ebben a hagyományban a szülők tisztelete alapvető parancsolat, etikai és spirituális alaptétel. A Tízparancsolat világosan fogalmaz: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy…” (2Móz 20,12). A Talmud (Kiddusin 30b–31a) szerint az ember teremtésének három társa van: az Örökkévaló, az apja és az anyja, és aki szüleit tiszteli, az mintegy Istent tiszteli.
A Példabeszédek (1,8–9) az atyai intelmek meghallgatására szólítanak. Pál apostol ugyanezt az igét idézi az Efezusiakhoz írt levélben (6,1–3), Jézus pedig a Márk evangéliumában (Mk 7,10–13) elítéli azokat, akik kibúvókat keresnek szüleik tisztelete alól. A keresztény hagyomány egészében, Szent Ágostontól Aranyszájú Szent Jánoson át a Katolikus Egyház Katekizmusáig, a szülői tisztelet nem opció, hanem kötelesség, amely az emberi méltóság és az isteni parancs határmezsgyéjén nyugszik.
És ha már zsidó–keresztény hagyomány: az Akéda-történetben, vagyis Izsák megkötözésében — csak hogy Zsolt barátunk bibliaismeretét is gazdagítsuk — nem az történik, hogy Izsák feljelenti saját apját, Ábrahámot, amiért az istenkáromlóan gondolkodik, vagy politikailag problematikus döntéseket hoz. Ellenkezőleg: Ábrahám kész feláldozni Izsákot, Izsák pedig — a hagyomány szerint — önként engedelmeskedik. Mert ez a jelenet nem a családi szennyes kipakolásáról, hanem a hit próbájáról, az apai és isteni tekintélyhez való viszonyról szól.
Jeszenszky Zsolt ezt — úgy tűnik — nem értette. És ha értette is volna, kétlem, hogy használta volna. Mert neki az apja nem a hite próbája volt, hanem egy szimbolikus bűnbak, akit politikai ítélet kíséretében nyilvánosan lehetett „áldozatként” bemutatni. Az ő esetében az Akéda nem előkép, hanem karikatúra, nem a hit próbája, hanem a paródiája. Nem a hit drámája, hanem egy aktuálpolitikai revü: feláldozás helyett karaktergyilkosság, isteni parancs helyett ideológiai vádirat.

BRUCK GÁBOR: HA VÁLTOZÁST AKARUNK EBBEN AZ ORSZÁGBAN, AKKOR NEM ELÉG ÚJ VEZETŐT KERESNÜNK.ÚJ GONDOLKODÁST IS TANULNUNK KELL

FACEBOOK
Szerző: BRUCK GÁBOR
2025.06.03.


Örülj, ha nincs igazad – különösen, ha Magyar Péterről van szó

Magyar Pétert imádják vagy gyűlölik – de mi van a kettő között?
Lehet, hogy nem őt kell először megértenünk, hanem saját magunkat.

Tavaly megjelent Magyar Péter a politikában. Még alig tett valamit, még alig tudtunk róla bármit is, de az ellenzéki oldalon már százezrek tudták, hogy ő angyal vagy ördög, hős vagy csaló, a miénk vagy az ellenség embere.

A közösségi média pillanatok alatt tele lett ítéletekkel. Szinte senki sem merte kimondani: „Én még várok.” Csak figyelek – hiszen még nem tudom, ki ez az ember.

A vita Magyar Péterről azóta is szenvedélyes, bántó és romboló. De ez a vita nemcsak róla szól, hanem rólunk is. Arról, hogy mit hozott ki belőlünk.

A politikai érettség pszichológiája

Nem akkor válsz éretté, amikor már mindent tudsz, hanem amikor rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz. Amikor megérted, hogy a legtöbb dolog nem egyértelmű. Akkor vagy érett, ha már nem zavar, ha valaki mást gondol, mint te. Elfogadod, hogy két ember ugyanazt nézi, de mást lát. És ettől egyikük sem rosszabb.

Ellentmondás-tűrés

Ezt a képességet ellentmondás-tűrésnek hívjuk – és ez az érett személyiség egyik jellemzője. Nem azt jelenti, hogy nincs véleményed, de azt igen, hogy már nem akarsz mindent rövidre zárni, nem keresel azonnal felelőst, és nem hiszed, hogy az igazság mindig a te oldaladon áll. Azt jelenti, hogy kivárod, amíg többet tudsz. A türelmet választod a túl korai meggyőződés helyett. És ez a gondolkodás előszobája.

Az érett személyiség nem az okosság szinonimája, nem is az életkortól függ. Nem a tudással kezdődik, hanem azzal, hogy kibírod a nemtudás feszültségét. Az angol Wilfred Bion, a pszichoanalízis egyik legfilozofikusabb alakja mondta, hogy itt, a nemtudásban, a bizonytalanságban kezdődik a valódi gondolkodás. Itt születnek a legjobb, legújabb gondolatok.

Carl Jung tovább mélyítette ezt a gondolatot. Szerinte az érettség további feltétele az, hogy képesek vagyunk elviselni az ellentétek feszültségét. Nem dőlünk be a leegyszerűsítés csábításának. Megtanulunk együtt élni azzal, hogy az igazság nem mindig egyértelmű, gyakran ellentmondásos. A valódi belátás voltaképpen csendes elfogadása annak, hogy a világ nem fekete-fehér.

Valami nagyon hiányzik a magyar közbeszédből

Az ellentmondás-tűrés egy komplex képesség, amely fájdalmasan hiányzik a magyar közbeszédből. Amikor megjelent Magyar Péter, és megjelent róla az első írás, majd jöttek a válaszok – máris működésbe lépett egy éretlen gondolkodási struktúra. Attól éretlen, hogy mindenki azonnal ítélkezni kezdett:

• Az írás ellenünk harcol, vagy velünk van?
• A mi igazságunkat hirdeti, vagy a ti hazugságotokat?
• A jót vagy a rosszat, a fényt vagy a sötétséget képviseli?

Az ilyen fekete-fehér világkép a gyereknek talán jó, de a felnőttnek kevés. Az érett felnőtt kérdez, vár, vizsgál és türelmes.

A demokratikus közélet nem pusztán konszenzusgyártást jelent, hanem mély párbeszédet az ellentétes igazságok között. Az érett ember nem akarja rögtön eldönteni, hogy ki a jó és ki a gonosz. Mert tudja: az emberek nem ilyen egyszerűek.

És itt jön képbe Magyar Péter

Ő azt mondja: már nem vagyok fideszes, és nem vagyok ellenzéki sem. Nem vagyok „ez vagy az” – hanem valami harmadik. Egy olyan politikai pólus, ahol egyszerre több dolog is igaz lehet. És ez sokak számára zavaróbb, mintha világosan az egyik oldalon állna. Mert a harmadik hely nem fér bele a bináris logikába. Ott a világ két részre van osztva: velünk van, vagy ellenünk.

Pedig lehet, hogy egyszerre több dolog is igaz:
• A Fidesz rengeteget ártott.
• Az ellenzék rengeteget hibázott.
• Az emberek mélységesen csalódtak.
• És nagyon szeretnének hinni valamiben.

Az érett hozzáállás ott kezdődik, ahol megszűnnek a reflexszerű válaszok. Meghallgatod a másikat anélkül, hogy rögtön le akarnád győzni. Együtt tudsz élni két egymásnak ellentmondó igazsággal, és nem akarod a másikat rögtön megsemmisíteni. Képes vagy árnyalatokat is látni.

Két egymásnak ellentmondó állítás is lehet egyszerre igaz

A Talmud egyik ismert története szerint két rabbinikus iskola sok éven át vitázott egymással. A tanítványok nem értettek egyet, sok kérdést másként láttak. Aztán egy napon megszólalt az égi hang:

„Ezek is, és azok is az Isten szavai.”

Ez a mondat mélyen megkérdőjelezi a leegyszerűsítő gondolkodást. A Talmud azt mondja: két egymásnak ellentmondó állítás is lehet egyszerre igaz. Az igazság néha nem egyik vagy másik oldalon van, hanem köztük feszül.

A vitát nem kell lezárni. Nem kell győztest hirdetni. Az ellentétes vélemények nem semmisítik meg egymást. A Talmud intellektuálisan sokra tartja az eltérő nézeteket. Sokszor még az elutasított álláspont is ott maradt a szövegben, mert lehet, hogy később, egy másik helyzetben még érvényes lehet.

A keresztény hagyomány is gazdag az ellentmondásokban. Jézus egyszerre volt Isten és ember. Pál apostol írja: „Amikor erőtlen vagyok – akkor vagyok erős.” A paradoxon nem hiba, hanem a valóság mélyülése.

De vissza Magyar Péterhez
Ennyire megosztott országban, ahol a szekértábor-logika megöli a közös gondolkodást, talán a Talmud szemlélete segíthet magasabb szintre emelni a politikai vitáinkat. A kiindulópont: az igazság nem mindig egy – és nem mindig ott van, ahol a leghangosabb a szó. Az érett ember nem fél attól, ha egyszerre több igazság van.

Ezért volna fontos, hogy Magyar Pétert se zárjuk be az angyal vagy az ördög dobozba. Ez a logika nem róla szól. Hanem rólunk. A mi gondolkodásunkat minősíti. Mert aki nem fér bele az általunk megszokott dobozokba, azt vagy istenítjük, vagy démonizáljuk. És ha nem tudjuk, mit kezdjünk vele, akkor azonnal el akarjuk dönteni, hogy velünk van, vagy ellenünk.

De van egy harmadik lehetőség is. Az, hogy tűrjük a feszültséget. Hogy nem címkézünk. Nem ítélkezünk. Hanem figyelünk.

Ha változást akarunk ebben az országban, akkor nem elég új vezetőt keresnünk.
Új gondolkodást is tanulnunk kell.

A MEGAFONOS JESZENSZKY ZSOLT SZERINT AZ APJA A SÁTÁNT SZOLGÁLJA, EZÉRT TÁM:ADTÁK MEG!

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.06.03.


Gondolom nincsen olyan ember, aki egy ilyen reakciót normálisnak tartana egy fiútól, amikor a saját apját, jelen esetben a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert olyan brutális tám:adás érte, amibe egészen konkrétan bele is hal:hatott volna, hiszen életvesz:élyes koponyasérüléseket szenvedett. És mit volt képes erre reagálni a Pesti Srácok oldalán a Megafonnak dolgozó bérgyűl:ölködő fia? Idézem:

„Apám évek óta a sát:ánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is. Nem kérdés, hogy ő jószándékú, jót akar, és ezt őszintén hiszi is magáról. De nem véletlenül mondják, hogy a pokolba vezető út is csupa jószándékkal van kikövezve. A sát:án ugyanis nagyon ravasz. Fő célja az ember (mind az egyes ember, mind pedig az egész emberiség) elpusztítása. És ehhez igen kifinomult eszközei vannak.”

Ekkora szégyent, te jó ég!

Majd az ifjabb Jeszenszky kifejti, hogy az apja elleni fizikai tám:adásnak egy kalapáccsal – tartalékban ott lapult még a benzines kanna meg az öngyújtó is (!) – semmilyen politikai oka nincsen! Mert a volt miniszter „likvi:dálására” max. néhány „orbanof:ób cikk születne a Magyar Hangban, meg a Népszavában”, hiszen az apja szerinte már politikailag jelentéktelen. Bezzeg a sát:ánista globalista hálózat, az nem nyugszik! A magyar nemzetet kipusztulásra ítélő „genderideológia” és abo:rtusztpártiság ruhájában igyekszik felszámolni a zsidó-keresztény civilizációt. Természetesen lelkes szövetségest találva az iszlá:mban.

Tehát, ha jól értelmezem a Megafonos, apja szégyene férfi agymenésének lényegét, akkor szerinte Jeszenszky Gézát azért érte most támadás, mert ő is a globalista összeesküvés egyik kulcsfigurája, hiszen a sát:ánt szolgálja. És mint olyan a zsidó-keresztény civilizáció kipusz:títására törekszik. És pont ezért jött egy megszállott, akit gondolom arra inspirált a szent lélek vagy hitgyülis verzióban szent szellem, hogy fogjon egy kala:pácsot, vigyen magával benzint, lesse ki, hogy a 83 éves volt politikus hol lakik, figyelje meg, mikor ér haza és támadjon rá! De ne csak rá, hanem mindenkire, akit ér! Például a feleségére! Rá miért is? Létezik kollektív bűnösség? Esetleg a férjén keresztül bújt bele az ördög? Mi ez az őrület, de tényleg?

Jeszenszky Zsolt gyalázatos cikkében a legretardáltabb vallási fundamentalizmus találkozott a rogáni moslékgyárban kifejlesztett, a valóságot a feje tetejére állító, hazug gyűl:ölködéssel.

S az egésznek mi is a célja? Azt bizonyítani, hogy nincsen politikai agre:sszió Magyarországon? Vagy azt, hogy Orbán Viktor a március 15-i uszító jellegű beszédével nem intézett felhívást a nyílt erő:szakra? Hát ez az egész történet így egészében, ahogy van, nem pontosan ezt támasztja alá?

Azért a leggyomorforgatóbb az egészben mégis az, hogy micsoda erkölcsi mélységekbe süllyednek ezek a kitenyésztett bérgyűl:ölködők! Hiszen Jeszenszky Zsolt akkor hordta össze ezt az eszement baromságot, amikor a saját apját szándékosan és előre megfontolt szándékkal meg akarták gyilk:olni!

Zsolt, van magának fogalma arról, mit művel? Hiszen hova jutunk, ha az válik normálissá, hogy politikai nézetkülönbségek miatt ilyen messzire is el lehet menni! A fiú szembefordul az apjával, és nem a támadót tekinti a gonosztól megszállottnak, hanem az áld:ozatot! Na, nem mintha az emberi gonoszságért az emberen kívüli okot kellene keresni! Hit:ler sem azért lett tömeggyil:kos, meg Putyin sem, mert a sát:án megszállta! Ezekért az égbekiáltó bűnökért CSAK ők voltak a felelősek! Ahogy Jeszenszky Zsolt is csak magát okolhatja, hogy ilyen mélyre jutott.

Hát, ha van az orbáni rezsimnek bűzös pöcegödre, akkor most pont arról beszélünk!

Hánynom kell ettől!

MAGYAR PÉTER VÁLASZOLT MÉSZÁROS LŐRINCNEK: BILINCS, BILINCS, RÁCS, RÁCS

444.HU
Szerző: BOTOS TAMÁS
2025.06.03.


Válaszolt a Tisza Párt elnöke Mészáros Lőrincnek, aki hétfő este írt nyílt levelet Magyar Péternek. Ahogy azt is, a választ is változtatás nélkül közöljük:

„Tisztelt Elnök-vezérigazgató Úr!

Megtisztelő, hogy oly drága idejét rám vesztegette, hiszen ezen írás megszerkesztése alatt, az ön órabérével számolva, legalább 50 millió forinttól esett el.

Remélem, Várkonyi Andrea kommunikációs csodacége nem számlázott sokat a helyesírási hibáktól hemzsegő levélért.

Megtisztelő, hogy ilyen jól emlékszik a találkozásunkra, bár kicsit sértő, hogy a másodikat elfelejtette (ennek részleteiről majd később).

Egészen megható, ahogy a becsületes módon történő meggazdagodásának részleteit ecseteli. Biztos nem csak nekem kellett zsebkendőbe törölgetnem a könnyeimet.

Mészáros Úr,

Régóta járom az országot. Nem magángéppel, vagy helikopterrel. Nagyon sok becsületes, kétkezi munkással, köztük gázszerelővel is találkoztam. Mindannyian büszkék az elért eredményeikre és az elvégzett munkára. És ami még fontosabb, nyugodtan alszanak. Na jó, nem 20 milliárdos jachton vagy bordeaux-i kastélyban, de nyugodtan. És még a honfitársaik szemébe is tudnak és mernek nézni.

Örülök, hogy ezt a csodás levelet kaptam öntől, de mivel volt szerencsém önt többször is személyesen meghallgatni, félek, hogy ezek nem az ön saját gondolatai.

Tekintettel arra, hogy ön hazánk legsikeresebb vállalkozója, biztos vagyok benne, hogy a honfitársaink hálásak lennének, ha megtisztelne azzal, hogy élő, egyenes adásban meséli el nekem, hogy milyen kemény munka és milyen heroikus küzdelem vezet ehhez, a nekünk földi halandóknak felfoghatatlan gazdagodáshoz. Várom szíves hívását, hogy mikor tudna életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak. Ha segítségre van szüksége, elhozhatja az egyik felcsúti haverját is. A telefonszámomat ismeri.

A kommunikációs agytrösztjei által írt bornírt hazugságokra engedelmével nem válaszolok. Egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá. Dehát ezt önnek nem kell magyarázni.

És mivel ön nagy harcos hírében áll, engedje meg, hogy a jól ismert zászló, zászló, szív helyett így köszönjek el:

Bilincs, bilincs, rács, rács.

Szívélyes üdvözlettel,

Magyar Péter”

ISTENEM, LŐRINC, NE VIGYE MÁR A NYÚL A PUSKÁT! A STRÓMANNAK NE LEGYEN MÁR ÖNÉRZETE...

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.06.03.


Istenem, Lőrinc, ne vigye már a nyúl a puskát! A strómannak ne legyen már önérzete....

Lehet Magyar Péter maga az Antikrisztus, te vagy az utolsó utáni ember Magyarországon, aki nyílt levélben akármit is kikérhet magának. Vagy... te szent Isten... lehet... hogy te TÉNYLEG ELHITTED, HOGY VAGY VALAKI???


Kérlek, ne haragudj a hírvivőre, de el kell, hogy mondjak neked egy dolgot... csak négyszemközt, barátilag: mi mind nevetünk rajtad.

Tudod, Demján Sándort senki se hívta Sanycinak. Gerendai Károly... ő bizony Gerendai Károly.

De te Lölő vagy. Egy torz rendszer torz jelképe. Egy valódi Hungarikum: talán a világ összes országában az egyetlen olyan "leggazdagabb", akiről senki, de még a barátai sem hiszik el, hogy meg tudott fogalmazni egy nyílt levelet.

Minden valószínűség szerint pont ezért lettél te Viktor malacperselye, mert rád lehetett bízni a fele királyságot érő bankkártyát, hiszen a pinkódját már az átvételekor elfelejtetted.
Tudod... annyira senki sem vesz komolyan, hogy még csak nem is igazán haragszunk rád. 

Arra haragszunk, aki használ téged, rá minden porcikánkkal!

De rád? Őszintén szólva abban se vagyunk biztosak, hogy teljesen felfogtad a helyzetet. Főleg, amikor most fogod magad és tágra nyitott szájjal rohansz be a f#szerdőbe.

Egy év alatt - miközben az ÖSSZES TÖBBI magyar kínlódott a piacon -, csak tavaly 50%-kal nőtt a vagyonod.

1 422 000 000 000 forintra. (Remélem, nem írtam el, ennyi nullát nem szoktunk egymás mögé írni minden nap.)

Engedd meg, hogy megkérdezzem: te tényleg elhiszed, hogy ennyivel jobb vagy mindenkinél? 

Leszarom Magyar Pétert... mindenkiről beszélek!

Lehetséges, hogy te őszintén és valóban azt gondoltad, hogy e mögött a mexikói drogbárókat megszégyenítő vagyon mögött... a TE TELJESÍTMÉNYED van???

Ha a szegényeknek nem telik kenyérre, akkor egyenek kalácsot?

Képzeld el... megőrülsz... a Mandiner ennek a pénznek az egytízezredéért próbálta nyilvánosan megalázni Bödőcs Tibort. Szerinted te tízezer Bödőcsöt érsz?

Mondják, ha fogsz egy csapat majmot és leülteted őket egy-egy írógép elé, végtelen idő alatt véletlen leütésekből is egyszer megírják a Shakespeare összest. Ilyen nagy dolog a "végtelen".

De Lölő... belőled ezer darab ezer végtelen alatt se tudna megírni egy jól szerkesztett nyílt levelet, nem hogy egy Bödőcs-estet, mégis te vagy megsértődve?

Ne érts félre: más nevén és más értelmi képességein gúnyolódni csúnya dolog...
De ha nyílt levélben kéri? Ha az unokáink jövőjét is kifizettük érte előre?

Te vagy a komikus elem a mindannyiunk életét megmérgező Nagy Nemzeti Tragédiában. Hát hadd szabadjon nevetnünk rajtad, ha már ilyen drága volt a jegy!

És ha már Bödőcs: azt tudod, hogy bármit írsz, azt az ország népe az ő hangján olvassa fel magában, ahogy téged paródizál és minden mondat elé odatesszük automatikusan: "Andi"?

Köszönjük, hogy bátorak voltál.

Köszönjük, hogy lehetünk a polc, amin te narancslekvárnak hiszed magad.

Köszönjük, hogy adtál egy újabb okot, hogy már ne is felháborodjunk rajtatok, csak nevessünk, kacagjunk, ujjal mutogatva röhögjünk a harcosok klubján, a tihanyi beszédes fiaskón, és most rajtad.

Történelmi mesterhármas ráadásul öngólból.

Te pedig ott állsz, a saját közönséged is fújol, és várod, hogy ezért is te kapd meg a gólkirályi címet.

Mert elhitted, hogy tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. De nem mindörökké.

Amen.

KICSODA MÉSZÁROS LŐRINC?

RENDSZERVÁLTÁS26
Műsorvezető: GULYÁS MÁRTON
2025.06.02.



Kicsoda Mészáros Lőrinc? (visszatekerhető)

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5787. - INFORMÁCIÓS HADVISELÉS 1. RÉSZ - AVAGY HOGYAN DÖNTENEK EL VÁLASZTÁSOKAT A KÖZÖSSÉGI MÉDIA ALGORITMUSAI?

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.03.


Képzeld el, hogy egy ország sorsa egy százalékon múlik. Nem metaforikusan, szó szerint: száz választópolgárból egyetlen egy ember döntésén. Most képzeld el, hogy valaki képes ezt az egy embert megtalálni és befolyásolni. Nem kell tömegeket megtérítenie, elég, ha a bizonytalanokat megfelelően megzavarja.

Ez nem sci-fi, nem is összeesküvés-elmélet. Ez egy működő, naponta alkalmazott rendszer, amit információs hadviselésnek neveznek. És a fegyvere nem a tank vagy a bomba, hanem a megosztás gomb. A mai részben megnézzük, hogyan működik, a következőben azt, hogy mi történik, ha állami szintre emelik egy országban, hogyan változik majd az egyre okosabb MI hatására, az utolsóban pedig megvizsgáljuk, mit lehet (lehet-e) tenni ellene.

A 21. század választási manipulációja nem titkos irodákban történik, hanem a zsebünkben lévő telefonon. Nem ügynökök kopogtatnak az ajtón, hanem algoritmusok csúsztatják be a félrevezető információkat a napi hírfolyamunkba. A cél nem a kényszerítés, hanem az elbizonytalanítás.

Ez a stratégia már bizonyította hatékonyságát számos esetben:

2016, Amerika: Az orosz trollfarmok több millió dollár értékű Facebook-hirdetést vásároltak, célzottan a billegő államokban élő bizonytalanoknak szánva. Nem arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy Trumpra szavazzanak, csak annyira összezavarták őket, hogy sokan otthon maradtak a választáson.

2016, Brexit: A migránsinvázió narratíváját óriási online kampányokkal erősítették fel. Deepfake-közeli videók keringtek arról, hogy milliók özönlenek Nagy-Britanniába. A céljuk a félelemkeltés, ami elegendő volt ahhoz, hogy a szavazás hajszálnyira dőljön el.

2024-2025, Románia: Călin Georgescu meglepetésre megnyerte a 2024-es román elnökválasztás első fordulóját. Az elemzések szerint ezt intenzív TikTok-kampánynak és orosz dezinformációs műveleteknek köszönhette. A hatóságok olyan súlyos külföldi beavatkozást állapítottak meg, hogy december 6-án, két nappal a második forduló előtt törölték az egész választást. A 2025-ös megismételt választást újabb dezinformációs hullám kísérte, de a szélsőjobb 10%-kal veszített.

2025, Lengyelország (tegnapelőtt): A hatóságok külföldi finanszírozású Facebook-hirdetéseket fedeztek fel, valamint orosz hackerek támadták meg a kormányzó pártok weboldalait közvetlenül a választás előtt. A választást végül a konzervatív Karol Nawrocki nyerte meg 2%-on belüli különbséggel.

És ez csak a jéghegy csúcsa. Kína a TikTokon keresztül befolyásolja Délkelet-Ázsiát, Irán és Észak-Korea is egyre kifinomultabb technikákat alkalmaz.

A modern választási manipuláció néhány alapvető lépésre építkezik:

Megosztó tartalom gyártása. Nem kell különösebben kreatívnak lenni. Az emberi agy úgy működik, hogy a félelmekre, haragra és sérelmekre sokkal erősebben reagál, mint a racionális érvekre. Egy jól megírt "felháborító" poszt többet ér száz tényszerű elemzésnél.

Mesterséges terjesztés. Botok, trollok és álprofilok tömegei osztják meg a tartalmat úgy, hogy az természetesnek tűnjön. Amikor egy átlagfelhasználó látja, hogy "mindenki" beszél valamiről, hajlamos hinni, hogy valóban fontos téma.

Algoritmikus felerősítés. A közösségi média algoritmusai nem tudják megkülönböztetni az értékes tartalmat a manipulálttól. Csak azt látják, hogy egy poszt sok interakciót generál, és ezt jutalmazzák további terjesztéssel.

Pszichológiai zárás. A felhasználó végül úgy érzi, hogy "felébredt" vagy "ráébredt" valamire. Nem tudja, hogy manipulálták, sőt, büszke rá, hogy "átlát a dolgokon".

Nem szükséges a lakosság többségét meggyőzni. A legtöbb demokratikus választás 1-5%-os különbségekkel dől el. Ez azt jelenti, hogy száz emberből elég egy vagy kettő véleményét megváltoztatni, és máris átírhatunk egy ország történelmét.

KÉT MAGÁNREPÜLŐNYI PÉNZT FIZETETT KI MAGÁNAK MÉSZÁROS LŐRINC A BL-DÖNTŐ ELŐTT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2025.06.03.


Sűrű időszakon van túl Mészáros Lőrinc. A múlt héten volt olyan nap, amikor féltucat cégénél kellett döntést hoznia a tavalyi pénzügyi beszámoló elfogadásáról, illetve arról, fizessen-e osztalékot az adott vállalat. Volt, ahol jegyzőkönyvet vezetett, máshol csak hitelesítette. Más kérdés, hogy kevés ennél jobban fizető munkát lehet elképzelni. A felcsúti milliárdos annyi pénzt szavazott meg magának, amiből a magánrepülő és a magánhelikopter megvásárlásával együtt fedezhette volna a hétvégi BL-döntős kiruccanását. Sőt, ha már ott járt, a meccs ötödik gólját szerző Senny Mayulut is megvehette volna fiatalítani kicsit a Puskás Akadémiát.

Repülő, vagy a fél PSG-csatársor

„Gondolom nem gyalog”

ezt válaszolta a 444-nek Mészáros Lőrinc arra a kérdésre, hogyan érkezett a labdarúgó Bajnokok Ligája hétvégi döntőjére Münchenbe. Valóban nem gyalog ment, a lap szerint egy olyan 22 milliárdos magángéppel repült, amelyről korábban maga ismerte el, hogy van köze hozzá. A 22 milliárdos géphez pedig egy kétmilliárdos helikopterrel jutott el, hogy valóban ne kelljen gyalogolni...