2026. november 2., hétfő

NŐK ÉLETE FOROG KOCKÁN, AMÍG A POLITIKUSOK A RATIFIKÁCIÓN ÜLNEK

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2026.11.02.



Az Isztambuli Egyezményt, hivatalos nevén Az Európa Tanács Egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról 2014. Március 14-én írta alá Magyarország, de soha nem ratifikálta, azaz tette a magyar jogrend részévé. Pedig tele van a nők elleni erőszak hatékony megelőzésére és az elkövetők valódi felelősségre vonására alkalmas gyakorlati irányelvekkel, amelyeket a ratifikációval a hazai bíróságok, hatóságok és jelzőrendszeri szakemberek is végre alkalmazni kényszerülnének, ami nők és gyerekek életét mentené meg, illetve garantálná a biztonságukat a bántalmazójuk elől.

A FIDESZ-KDNP kifejezetten elutasította a ratifikációt, mondván: az egyezmény a genderlobbi eszköze. Ez a típusú szándékos félreértelmezése az egyezményben foglaltaknak számos európai jobboldali kormány eszköztárában szerepel, többek között Törökország esetében is - pedig egy török nő tragikus esete katalizálta magát az Isztambulban aláírt dokumentumot és a török állam elsőként ratifikálta azt.

Erről az esetről, az Isztambuli Egyezmény konkrét tartalmáról és a nők elleni erőszakkal szembeni hatékony jógyakorlatokról készítettük ezt az összefoglalót. Meglátjuk, a TISZA kormány mit lép az ügyben.

Az Isztambuli Egyezmény szövegének magyar fordítása: https://nokert.hu/isztambuli-egyezmen...


KIÜRESEDETT HALÁLRÍTUSOK, ELFÜGGÖNYZÖTT HALDOKLÓK - INTERJÚ HEGEDŰS KATALIN GYÁSZTERAPEUTÁVAL

PARTIZÁN
Műsorvezető: CZABÁN SAMU
2026.11.01.



Míg az emberek többsége otthon, szerettei között szeretne meghalni, a nehéz igazság az, hogy ma legtöbben kórházakban, steril körülmények között, idegenek társaságában távoznak el. Mivel nehezen beszélünk a halál témájáról, sokszor elszigetelődnek a haldoklók és a gyászolók is. Ezért mindannyiunk érdeke a halálhoz kötődő tabuk megtörése. Az adásban erre a fontos életszakaszra fókuszálunk, életünk végére, és arról beszélgetünk Dr. Hegedűs Katalinnal, mit lehetne tenni azért, hogy a halál és a haldoklás egy méltóbb helyre kerüljön a társadalomban. És persze, emlékezünk szeretteinkre is, akik már nincsenek velünk, köztük Polcz Alaine-re, a hazai hospice mozgalom megteremtőjére.

Hasznos linkek:

Napfogyatkozás Egyesület: https://www.gyaszportal.hu/ 
Antropos Mentálhigiénés Módszertani Központ: https://antroposkozpont.hu/ 
Magyar Hospice-Palliatív Egyesület: https://hospice.hu/hu/ 
Magyar Hospice Alapítvány: https://hospicehaz.hu/

TRUMP SZÖVETSÉGESEI SORRA VESZÍTENEK | KILÁTÓ

KLUBRÁDIÓ / KILÁTÓ
Műsorvezető: BENDA LÁSZLÓ
2026.10.30.



Választási fordulatok és politikai válságok alakítják át a világot. Orbán Viktor korábbi szövetségesei sorra kerülnek nehéz helyzetbe, miközben Szerbiában a fiatalok lázadása hozott változást. Donald Trumpra sorsdöntő félidős választások várnak, az orosz–ukrán háborúban továbbra sem látszik a béke, az iráni konfliktus pedig egyre súlyosabb következményekkel fenyeget. Brazíliában Lula győzelme, Izraelben Netanjahu bizonytalan helyzete borzolja a kedélyeket. Merre tart a világpolitika, és milyen következményekkel járhatnak ezek a fordulatok? Benda László Nagy Gáborral és Németh Andrással elemzi a legfontosabb nemzetközi eseményeket a Kilátóban.

00:00 - 07:10 Orbán szövetségeseinek bukása és a Z generáció lázadása 
07:10 - 13:55 Politikai fordulatok Európában – Fico, Babiš és a Balkán 
13:55 - 18:36 Lula győzelme Brazíliában – vereség Trump szövetségesének 
18:36 - 26:45 Izraeli választások – Netanjahu hatalmon maradhat? 
26:45 - 31:37 Irán és a Közel-Kelet – Trump háborúja továbbterjedhet 
31:37 - 36:13 Putyin, Zelenszkij és Trump – van még esély a békére? 
36:13 - 45:41 Amerikai félidős választások – Trump elveszítheti az irányítást? 
45:41 Kanada és Trump – széteshet az északi szomszéd?

2026. NOVEMBER 2. - A MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE

ORSZÁGGYŰLÉS ÉLŐ
Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS ÉLŐ
2026.11.02. 9.30-



Napirendi javaslat:

1. A Független Közmédia Testület ellenzéki képviselőcsoportok által javasolt tagjainak meghallgatása és jelölése (A bizottság eljárása a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 85. § (6) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 44. § (5) bekezdése alapján)

2. Egyebek


ORBÁN KÜLÖN KASSZÁJA VOLT MATOLCSYNÁL? – BOD PÉTER ÁKOS

JUDITOK PODCAST
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2026.11.01.



Orbán Viktor egy választási vereségre is bebiztosíthatta magát a Matolcsy Györgynél létrehozott „külön kasszával”? Bod Péter Ákos a Juditokban a jegybanki milliárdok mögötti politikai érdekeket elemzi, és elmondja, miért nevezi már ő is maffiának az Orbán-rendszert.

LEZÁRT AKTÁK IS ÚJRANYÍLHATNAK – FEJES PÉTER LEGFŐBBÜGYÉSZ-JELÖLT A VÁLASZ ONLINE-NAK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
206.10.29.


Várhatóan kedden dönt a parlament az államfő második legfőbbügyész-jelöltjéről. Fejes Péterről anélkül szavaz az Országgyűlés, hogy egyetlen bizottság is meghallgatná. A Válasz Online-nak adott exkluzív interjúban az ügyészség morális válságáról és arról beszél, hogy a megfelelő vizsgálatok után az összes olyan aktát leporolnák, amelyeknél rendelkezésre állnak a bizonyítékok, az eljárás folytatása vádemeléshez is vezethet, de ez eddig valamilyen okból elmaradt. A személyéről döntő országgyűlési képviselők felelőssége óriási, mivel jelenleg is hiányzik a legfőbb ügyész és a büntetőjogi helyettese, december ötödikén pedig nyugállományba vonul a másik helyettes is. Ha az új jelöltet is leszavazzák, előfordulhat, hogy a vádhatóság vezető nélkül marad...

„NAGYON BÍZOM BENNE, HOGY VAN TÚLVILÁG” // FIALA SZENTENDRÉN

KONTROLL
Riporter: FIALA JÁNOS
2026.11.01.



A Kontroll riportere Szentendrén futott össze Stohl Andrással, akitől ugyanazt kérdezte, mint korábban a többiektől:

- hányszor megy egy évben temetőbe? 
- kit látogat meg? 
- ő hol végzi: urnában, szórva vagy koporsóban? 
- mit meséltek a szülők a halálról, és ők mit meséltek a gyerekeiknek, unokáiknak? 
- megváltoztatja-e a halálhoz való viszonyt a gyerek, az unoka? 
- van-e Másvilág, és ha van, milye? 
- végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: most, amíg lehet, szeret-e élni?


MIÉRT HALUNK MEG? ÉS HOGYAN?

FACEBOOK
Szerző: HAVAS JULI
2026.10.31.


- Biztos meghalt? - kérdezem orvosként a nővéreket, ha halottat vizsgálok -, pedig megtanultam a jeleit: nem reagál ingerekre, nincs légzés, nincs szívműködés és a pupilla tág, fényre nem reagál.

Mert a halál olyannyira megfoghatatlan, hogy egyedül nem merem kimondani a visszavonhatatlant.

Mi történik, amikor valaki meghal?

Fizikai szinten a test működése lassan leáll: a légzés lelassul, majd végleg megáll, a szívverés gyengül, aztán megszűnik. Az agy oxigén nélkül néhány percen belül elveszíti működését.

Az izmok ellazulnak, a test kihűl, később biológiai változások indulnak el (rigor mortis a hullamerevség, aztán majd bomlás).

Miért kell meghalni?

Röviden: mert a biológiai rendszerek nem örök életre vannak kódolva.
Picit hosszabban: az élőlények sejtjei és szövetei idővel elhasználódnak, a sejtek regenerációs (újjáépülő) és reparációs (kijavító) képessége csökken, ezért a DNS-ben (genetikai anyag) hibák, mutációk halmozódnak fel, amit már nem tudnak kijavítani, mint anno fiatalon, a szervezet ereje teljében.

A testünk egy korlátozott, behatárolt élettartamra van programozva; az evolúció szempontjából a cél a szaporodás, és miután ez megtörtént, nincs erős szelekciós nyomás arra, hogy végtelen ideig éljünk.

Emellett persze a betegségek, sérülések, fertőzések is közrejátszanak, előrehozva a programozott halált, a véget. És ha szervezet tartalékai kimerülnek (betegség vagy öregség miatt), akkor művi úton, intenzív terápiával sem lehet visszafordítani az elmúlást.

Miért olyan nehéz felfogni a halált?

Ha nekem orvosként még mindig talány, mit érezhet akkor egy laikus hozzátartozó? Hogy 
felfoghatatlan.

Milyen érzés meghalni?
Szubjektív élmény szinten állítólag, legalábbis, amit betegek, túlélők, klinikai halálból visszatérők mesélnek (többek között édesanyám is ezt mesélte nagyon sokszor, hogy mit érzett, amikor egy műtét alatt majdnem elvérzett): meghalni szép és békés folyamat. Sokan lebegésről számolnak be, mások „fényről”, „alagútról”, vagy a korábbi szép élmények megjelenéséről. A tudomány ezt részben agyi folyamatokkal magyarázza (oxigénhiány, kémiai anyagok), de lehet, hogy “csak” valami kollektív téveszme, mert ezt olvastuk róla, ezért mi is így meséljük tovább.

Mi történik amikor a beteg a kórházban haldoklik?
Ilyenkor a hozzátartozónak joga van látogatási időn kívül is bent lenni.
Van néhány nagyon fontos tudnivaló, hogy megelőzzük a család és a személyzet közötti konfliktust:

A haldoklónak nincs szüksége infúzióra. Mert a folyadékpótlás megterheli a keringést, ezért a haldokló fulladni fog.

Nincs szüksége táplálásra, nemcsak azért mert nagy a félrenyelés veszélye, hanem mert az emésztés óriási megterhelés az elmúló szervezetnek. Ugyanezért gyomorszondát sem vezetünk le. Az élet végén már nincs szükség kalóriákra.

Nem adunk antibiotikumot, hogy “megelőzzük” a tüdőgyulladást. Ha mégis kialakul a tüdőgyulladás, akkor igen, azt kórházban fekvő betegnél kezelni kell.

Oxigén terápia javíthat a beteg komfortján, de nem szükséges.

Miért adunk morfiumot?
Nemcsak a fájdalom, sokkal gyakrabban a fulladás miatt, a szenvedés csökkentésére.
Morfium kórházi adagjai nem hozzák előre a halált, csak enyhítik és megelőzik a tüneteket.

Miért?
Kérdezi a család, még akkor is, ha 90 éves a beteg. Hiszen tavaly nyáron még kapált a mama, nyáron megfőzött, akkor most miért?
Mert idős korban a szervezet egyre gyengül, és eljön az a pillanat, amikor már nem tud tovább küzdeni.
Ha beteg volt: az állapota hosszabb ideje romlott, és most a teste végleg kimerült.

De miért?
kérdezik újra és újra Olyankor más is lehet a tudatalattiban, bűntudat, hogy valamit elmulasztottak, előfordul ezért, hogy az ápoló személyzetre vetül a család fájdalma, dühe, és őket kérik számon.

Szenvedett?
Nem, mert békében mennek el.
Mikor lesz vége?
Ezt a pillanatot sosem lehet pontosan megjósolni.

Még mennyi van hátra, meddig tart?
Nem tudjuk.

Régen a nővérek tudták/ érezték, mert sokkal többet voltak a haldoklók mellett és bőven szereztek tapasztalatot a meghalásról is.

“Hegyesedik az orra” mondták, és abból tudtuk, hogy már csak órák vannak hátra. És ez nem babona, hanem a kiszáradt test és arc összeesésének, kimerülésének látható jele.
Persze más jelei is vannak a legvégének: a légzés megváltozik, hörgővé válik, a légvételek ritkulnak, a pulzus egyre gyengébb és nehezebben tapintható, a lelassult keringés miatt a végtagok hideggé, foltos-lilássá válnak („márványozottság”).

Ezeket a jeleket ma már alig-alig követjük, hiszen mindenki rohan: 2 nővér van egy osztályon, az orvosok szaladgálnak a járóbeteg ambulanciák és a fekvőbetegek között, a szoros beteg-orvos-nővér kapcsolat már nem tud kialakulni.

Legtöbbször azért a kórházban is szépen történik a búcsúzkodás: elfogadva az elkerülhetetlent, csendben, békességben engedik útjára szerettüket, és viszik tovább az emlékét és a hatást, amit az életével adott.

És a végső paradoxon:
amikor meghalni sem engedjük őket.

Egy 82 éves, súlyos demenciás, évek óta ágyhoz kötött beteg kap tüdőgyulladást. A teste gyenge, a szervezete kimerült, elhasználódott. A természet útja egyértelmű lenne. “Old man’s friend” - mondja az angol a tüdőgyulladásra: öregember barátja. Mert szépen, lebegve (mivel a láz és a kiszáradás kellemes euforikus érzéssel jár a haldokló számára, mindkettő a szervezet kegyes módja a szenvedés és szorongás csökkentésére) átkíséri a másik világba.

De ma a beteg kórházba kerül még akkor is, ha szociális otthonban lakik és évek óta tudat nélkül fekszik. És mi antibiotikumot adunk (amitől majd hasmenése lesz). Infúziót kötünk (terheljük vele a keringést, fulladni és szenvedni fog). Oxigént (néha fölöslegesen). Táplálószondát vezetnek be (hogy még az emésztéssel is terheljük végtelenül kimerült testét). Röntgen készül. Mert ez a protokoll. Mert ezt várja el a család. Mert jogi következményei lehetnek, ha “nem teszünk meg mindent”. És megteszünk. És a beteg esetleg túléli. Kap még néhány hetet. Miközben nem akarják hazavinni, mert nem tudják.

Ez nem gyógyítás. Ez életben tartás.
De kérdezd meg bármelyik orvost vagy nővért: mit szeretne ő maga, ha ennyi idősen, demenciával, ágyhoz kötve kapna tüdőgyulladást? Egyikünk sem ezt az utat választaná magának.

A modern orvostudomány csodálatos dolog – de nem arra lett kitalálva, hogy végtelenségig megakadályozzuk a természetes elmúlást. Valahol határt kellene húzni. Palliációval (tünetenyhítést, szenvedés csökkentését jelenti), a méltóság megtartásával, nem pedig heroikus beavatkozásokkal.

De Magyarországon erről nem lehet beszélni. Nincs kultúrája a palliatív szemléletnek. Nincs társadalmi konszenzus. Ezért követeli a család a “Tegyenek meg mindent!” – még akkor is, ha ezerszer elmagyarázzuk, hogy a “minden” már csak a szenvedés meghosszabbítását jelenti.

És mi? Mi engedelmeskedünk.
Mert nincsenek tiszta jogi és szakmai keretei az életvégi ellátásnak. Az érintett pedig nem tud tiltakozni. Ezért ott marad további hetekig a krónikus (elfekvő) kórházi ágyon, zavaros tudattal, vagy anélkül, félholtan, méltóság nélkül, mert nem engedtük meghalni, miközben élni sem tud.

Ez az egyik legnagyobb teher az orvosok lelkén.
Nem az, hogy nem tudunk gyógyítani.

Hanem az, hogy nem engedhetjük el azokat sem, akiket el kellene...

MIÉRT JOBB A KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁS, MINT A TAO-PÉNZ?

KOSSUTH RÁDIÓ / KULCSKÉRDÉSEK
Műsorvezető: BENYÓ RITA
2026.10.29.



Nyilvánosan böngészhető a sport tao-támogatások listája a kormány honlapján. Mit tudunk meg az adatokból, az elszámolások hiányában milyen információ olvasható ki ebből, kik voltak a legfőbb kedvezményezettek? Jelentős infrastrukturális beruházások, jobb felszerelések, rendezettebb klubok – ez is és a „túlszámlázások” is a tao öröksége. Hogyan lehet igazságosan elosztani a pénzt, a tömeg- vagy a profi sportot kell-e az államnak támogatnia, mi lesz a klubokkal és az ifjú sportolókkal tao nélkül – erről is beszélgetett a Kulcskérdésekben Kele János sportszakíró, Szabados Gábor sportközgazdász.


MOZGALMAS HÉT JÖN A PARLAMENTBEN ÉS AMERIKÁBAN IS – NEWSCAST

NEWSCAST / HVG PODCAST
Műsorvezető: KACSKOVICS MIHÁLY BÉLA
2026.11.02.



Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetést, közölték, hogy hogyan fognak emelkedni a nyugdíjak. Szerdán választ az Egyesült Államok. Kubatov harcolna az összeférhetetlenségi törvény ellen. Mészárosék ismét Dubajban jártak. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpocastja.

2026. november 1., vasárnap

„HA JÖTT BE EGY EMAIL, AZ ORRUNK ELŐTT TÖRÖLTÉK KI A REGISZTRÁCIÓKAT. MINT EGY JAMES BOND-FILMBEN"

TELEX / VEZETŐ PODCAST
Műsorvezető: FÁBIÁN TAMÁS
2026.10.28.



Szavazatvásárlásra, buszoztatásra és szavazók megfelémlítésére utaló jeleket is tapasztaltak a szerb előrehozott választás napján a DE! Akcióközösség tagjai. A civil szervezet önkéntesei nemzetközi megfigyelőként a terepen követték végig Alexandar Vucic rendszerének bukását, és a nyertes Egyetemista Listával is kapcsolatban álltak. Téma című műsorunkban Tímár Áron alapítót kérdezzük a visszaélésgyanús esetekről, és arról is, egy illiberális rezsimben hogyan tud győzni egy alulról szerveződő demokratikus erő.

SZIJJÁRTÓ PÉTERIG IS ELJUTHAT AZ ELSZÁMOLTATÁS? – HANGOSÍTUNK

MAGYAR HANG / HANGOSÍTUNK PODCAST
Műsorvezető: KATONA MARIANN
2026.10.31.



Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Lakner Dáviddal beszélgetünk, a műsorvezető Katona Mariann.

00:00 – Miért érdemes megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot? 
02:15 – A vezetőszár az abszolút filmszínház része? 
07:20 – A lélegeztetőgép-biznisz eljuthat Szijjártó Péterig? 
09:35 – Kinek kell félnie Matolcsy György vallomástétele miatt? 
13:48 – A vagyonvisszaszerzés legalább annyira fontos, mint az elszámoltatás? 
16:49 – Van igény egy új baloldalra? 
22:32 – Mire számíthatunk a magyar filmeknél az új kormányzat idején? 
28:28 – Miért érdemes még megvásárolni a legfrissebb Magyar Hangot?

ITT NÉZHETŐ MEG
Legfrissebb lapszámunk teljes tartalomjegyzékét megtalálja itt:👉 https://bit.ly/47U569s

2026. október 31., szombat

„MINDENKI MÁS ABBAHAGYHATJA. DE ÉN NEM.”

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.10.31.



Rengeteg emberrel találkoztam, rengeteg emberrel kezet fogtam, rengeteg embernek a szemébe néztem.

Mindenki más eljátszhatja az esélyt. Mindenki más hibázhat. Mindenki más abbahagyhatja. De én nem.

Köszönöm a sok-sok támogatást!

Örülök, hogy tíz óra alatt már majd félmillióan megnéztétek az október 23-i videót a Fókuszcsoport Youtube oldalán.

MEG TUDJUK CSINÁLNI: LENGYELEK A FÉLPERIFÉRIÁS LÉT UTÁN | MÁSNAP LAKNERREL #4 ZGUT EDIT

MÁSNAP
Műsorvezető: LAKNER ZOLTÁN
2026.10.31.



Mi gátolta meg Lengyelországban a korrupció elburjánzását, amikor az ottani „illiberálisok” voltak hatalmon? Hogyan törtek ki a félperifériás létből, és miért maradt a társadalmuk mégis végletesen polarizált? Hogyan vezethető mindez vissza az ő 1989-es rendszerváltásukra, és miként tanulhatnánk nem csupán a sikereikből, de a hibáikból is?

Lakner Zoltán vendége Zgut-Przybylska Edit, Lengyelországban élő politológus.

MAGYARORSZÁG OROSZ FOGSÁGBAN? BESZÉLGETÉS PANYI SZABOLCS OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÓVAL (PROMO) / F.P. 153.

FRIDERIKUSZ PODCAST / PROMO
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2026.10.30.



(A teljes műsor hétfőn 20 órakor lesz látható)

Magyarország több mint három évtizede megszabadult a szovjet katonai megszállástól, de vajon megszabadult-e Moszkva politikai és titkosszolgálati befolyásától is? Kik azok a magyar politikusok, üzletemberek és titkosszolgálati szereplők, akik az elmúlt évtizedekben segíthették az orosz érdekek érvényesülését, és milyen titkok, üzletek vagy személyes függőségek húzódhatnak meg a háttérben?

Egy nagyszabású oknyomozás olyan történeteket és összefüggéseket tár az olvasó elé, amelyek alapjaiban kérdőjelezhetik meg mindazt, amit Magyarország függetlenségéről és az ország vezetőinek valódi mozgásteréről gondolunk.

Ebben a mostani podcastban vendégünk Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró, akinek új könyve: Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon címmel ezekben a napokban jelenik meg.

A BESZÉLGETÉS FŐBB TÉMÁI:

◼ Hogyan dolgozik az oknyomozó újságíró? 
◼ A rendszerváltáskor megsemmisített iratok 
◼ A magyar ügynökakták Moszkvába kerültek? 
◼ Zsarolható-e Orbán Viktor? 
◼ Orosz érdekeket szolgáló magyar politikusok, üzletemberek 
◼ Az oroszok beavatkoztak a 2026-os választásokba 
◼ Hol kezdődik a hazaárulás?

BOTTONI: ORBÁNÉK FÉLNEK - MAGÁNSEREGGEL VÉDETIK AZ OLIGARCHÁIKAT, HOGY HALLGASSANAK

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.10.30.



Stefano Bottoni történész a Klikk TV-ben Orbán Viktor lehetséges felelősségre vonásáról, a Matolcsy-ügyről és a NER elszámoltatásáról beszél. Hankó Balázs, Seszták Miklós és Nagy Márton neve is előkerül. Eljuthatnak-e a vizsgálatok a volt miniszterelnökig? Mit jelenthet a milliárdnyi készpénz, és milyen szerepe lehet a rendszer belső embereinek? Bottoni szerint az igazságszolgáltatásnak bizonyítható ügyekre kell összpontosítania, különben Orbán mártírszerepbe kerülhet. Az interjúban az 1956-os forradalom emlékezete, a 2026-os politikai fordulat és az új demokrácia esélyei is szóba kerülnek.

AZ EURÓ ÖNMAGÁBAN NEM GAZDASÁGPOLITIKA / POGI PODCAST

POGI PODCAST
Szerzők: BÜTTL FERENC, POGÁTSA ZOLTÁN
2026.10.30.



A friss euró csatlakozási stratégiában nincs benne, hogyan akar a kormány megfelelő mennyiségű energiát, jól működő vasutat, közutakat, oktatást, öntözést, egészségügyet, kutatás-fejlesztést csinálni. Ezek nélkül a tervbe írt növekedési számok csak kívánságok maradnak. Az euró bevezetése nem helyettesíti a gazdaságpolitikát, a társadalompolitikát. Ha leszakadunk, eurónk sem lesz és jön vissza Orbán Viktor. Büttl Ferenc és Pogátsa Zoltán közgazdászok elemzik a kormány friss négy éves stratégiáját.

2026. október 29., csütörtök

BELVÁROSI SZABADEGYETEM: SURÁNYI GYÖRGY ELŐADÁSA A GAZDASÁGI HELYZETÉRŐL ÉS A KILÁTÁSAINKRÓL

BELVÁROSI SZABADEGYETEM
Moderátor: KARDOS PÉTER
2026.10.27.



Nagy érdeklődés, telt ház előtt tartotta meg a Belvárosi Szabadegyetem a második őszi összejövetelét október 27-én. Ez alkalommal Surányi György egyetemi magántanár, korábbi jegybankelnök adott áttekintést az ország gazdasági helyzetéről, a kormány gazdaságpolitikájának jellemzőiről és várható gazdasági hatásairól.

Az előadássorozatot a Belvárosi Szabadegyetem Egyesület és az Egymásért Egyesület közös szervezésében valósul meg.

RÁZÓS ÉVEK VÁRNAK A TISZA-KORMÁNYRA – JAKSITY GYÖRGY A DELLÁBAN | 24.HU

DELLA / 24.HU
Műsorvezető: BAKA F. ZOLTÁN
2026.10.28.



Ráég a Matolcsy-botrány a Magyar Nemzeti Bankra? Megúszhatjuk az újabb recessziót? Úrrá tud lenni a politika a megélhetés miatt kibontakozó elégedetlenségen Európa-szerte? Miért kérik ki maguknak a vagyonosok a vagyonadót a jelenlegi formájában? A Concorde Értékpapír Zrt. alapítója a Della vendége.

00:00:00 Adáskezdés 
00:01:15 Mi volt Matolcsy szerepe az MNB-botrányban? Érdekli ez a befektetőket? 
00:11:26 Mit jelent a gazdaságnak az inflációs cél csökkentése? Hogyan kell ehhez alkalmazkodnia a vállalkozóknak, a kormánynak? 
00:22:14 Meddig ütésálló a magyar gazdaság? 
00:35:54 Rázós évek elé néz a kormány 
00:39:40 Mi fáj a vagyonosoknak a legjobban a vagyonadóban? 
00:46:26 Van gyógymód Európa gondjaira, a megélhetési problémákra?

ORBÁN RÁHELÉK 3,5 MILLIÁRDOT KAPTAK? – KITÁLALT A SZERENCSEJÁTÉK ZRT. KORÁBBI VEZETŐJE

KLIKKTV/ FORRÓ VONAL
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.10.29.



Orbán Ráhelhez köthető alapítvány, 3,5 milliárd forintos támogatás és politikai kifizetőhellyé vált állami vállalat? Pősze Lajos, a Szerencsejáték Zrt. korábbi vezérigazgatója a Klikk TV műsorában beszél arról, hogyan működhettek a politikai célú szponzorációk, és kik részesülhettek a milliárdos támogatásokból. Hogyan jutnak el a politikai igények az állami cégek vezetőihez? Szóba kerül a választások előtti négy egyidejű főnyeremény rejtélye is. Véletlen egybeesés vagy manipuláció? Pősze számításokkal magyarázza, miért nem tartja bizonyítottnak a csalás gyanúját.

KIRÁLY JÚLIA: MATOLCSYNAK SOKKAL SÚLYOSABB A BŰNE, MINT AMIT BÜNTETŐJOGILAG MEG LEHET FOGNI

ATV MAGYARORSZÁG / EGYENES BESZÉD
Műsorvezető: RÓNAI EGON
2026.10.28.



Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint Matolcsy György tevékenységének következményei messze túlmutatnak a jegybanki alapítványok körüli botrányon. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a volt jegybankelnök gazdaságpolitikája, felelőtlen nyilatkozatai és az MNB vagyonának kezelése hosszú távú károkat okozott az országnak.

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN OROSZORSZÁGRÓL, 1956-RÓL ÉS UKRAJNÁRÓL | TOTEM SHOW #58

SZÉLSŐKÖZÉP / TOTEM SHOW
Műsorvezetők : SILVERANA NOÉMI, STEFANO BOTTONI
2026.10.28.



"Több mint négy éve tart az orosz–ukrán háború, és miközben a frontvonalakon továbbra is zajlanak a harcok, egyre fontosabb kérdés, mi történik közben magában Oroszországban. Milyen állapotban van az ország politikailag, gazdaságilag és társadalmilag? Meddig tartható fenn a háborús működés? Mennyire stabil a putyini rendszer, és milyen folyamatok zajlanak a felszín alatt?

A Totem Show 58. adásának vendége Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-kutató, akivel Oroszország jelenét és múltját egyszerre próbáljuk megérteni.

Mit akar Moszkva Ukrajnában, és hogyan változtak az orosz célok a háború kezdete óta? Hogyan látja Oroszország saját helyét Európában és a világban? Milyen szerepet játszik ebben a birodalmi múlt, és mennyire élnek tovább a mai orosz politikában azok a reflexek, amelyek a Szovjetunió, illetve a korábbi orosz birodalom működését is meghatározták?

Hetven évvel az 1956-os forradalom után különösen fontos kérdés, hogyan illeszkedik ebbe a történetbe Magyarország.

Hogyan látta a szovjet vezetés 1956 őszén Magyarországot és a magyar forradalmat? Mi vezetett ahhoz a döntéshez, hogy Moszkva katonai erővel fojtsa el a szabadságharcot? Milyen stratégiai és birodalmi szempontok álltak a beavatkozás mögött, és mit árulnak el ezek a Szovjetunió működéséről?

És mit kezd 1956-tal a mai Oroszország? Hogyan jelenik meg a magyar forradalom az orosz történelmi emlékezetben és politikai gondolkodásban?

1956 és Ukrajna összevetése ugyanakkor könnyen leegyszerűsítő történelmi párhuzamokhoz vezethet. Ezért azt is megvizsgáljuk, miben hasonlítható össze a két történelmi helyzet, és hol válnak el egymástól alapvetően. Mi az, ami valóban az orosz birodalmi gondolkodás folytonosságáról árulkodik, és mi az, amit csak a saját történelmi összefüggéseiben lehet megérteni?

Sz. Bíró Zoltánnal Oroszország háborújáról, a putyini rendszer természetéről, birodalmi reflexekről, 1956-ról és Ukrajnáról beszélgetünk.

MILLIÁRDOK TŰNTEK EL, DE VISSZASZEREZHETŐ A VAGYON? | DARÁZS LÉNÁRD

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ
2026.10.29.



Dr. Darázs Lénárd, jogász, ügyvéd, az ELTE rektora a magyar felsőoktatás helyzetéről, az egyetemek finanszírozásáról és az Orbán-kormány oktatáspolitikájának következményeiről beszél a Klubrádióban. Miért próbálták ellehetetleníteni az ELTE-t, és hogyan lehetne a világ legjobb egyetemei közé emelni? Szóba kerül Hankó Balázs telefonhívása, a HUN-REN kutatóintézeteinek sorsa, a külföldre távozó magyar fiatalok helyzete és Magyar Péter ELTE-n tett látogatása is. Az interjúban Darázs Lénárd a NER alatt felhalmozott vagyonok visszaszerzésének jogi akadályairól, az ügyvédek felelősségéről és az egyetemi függetlenség fontosságáról is kifejti véleményét.

00:00 – 10:00 Visszaszerezhető a NER alatt eltűnt vagyon? 
10:00 – 12:27 Az ügyvédi munka és a mesterséges intelligencia kihívásai 
12:27 – 19:47 Hankó Balázs telefonhívása és az ELTE ellehetetlenítése 
19:47 – 24:50 Miért mennek külföldre a magyar egyetemisták? 
24:50 – 28:43 Magyar Péter látogatása és az ELTE függetlensége 
28:43 – 39:39 Hogyan próbálták ellehetetleníteni az ELTE-t és a kutatóintézeteket? 
39:39 – 43:41 Krausz Ferenc és a kutatásra szánt 200 milliárd 
43:41 – Október 23. és a változás reménye

OSZKÓ PÉTER: ELJÖTT AZ IDEJE, HOGY „NE A FIDESZNEK POLITIZÁLJON” A KORMÁNY

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2026.10.28.



A Bajnai-kormány pénzügyminisztere szerint a kormányváltás vesztesei lehetnek a tőzsdén azok a cégek, amelyek korábban politikai hátszéllel működtek. Úgy látja, a befektetőknek ezeknél a részvényeknél eddig is számolniuk kellett az árfolyamkockázattal, a jövőben pedig egyre inkább a piaci teljesítmény határozhatja meg az árfolyamokat. „A politikailag bekötött cégek papírjai megszenvedik ezt az időszakot” – fogalmazott.

Oszkó Péter a Kontrollnak azt mondta: a Matolcsy-ügy nem lesz hatással sem a Magyar Nemzeti Bank megítélésére, sem a pénzpiacokra, mert egy konkrét személyi körhöz köthető történetről van szó. A Mészáros Lőrinc érdekeltségeinél esetlegesen bekövetkező tulajdonosváltás pedig önmagában még nem indokol árfolyamesést, ha az a vagyon visszaszerzéséhez kapcsolódik.

Szerinte a Budapesti Értéktőzsdén lenne lehetőség a likviditás növelésére: a magyar háztartások megtakarításai meghaladják a 100 ezer milliárd forintot, ennek azonban mindössze 3–4 százaléka van tőzsdei értékpapírokban, főként részvényekben.

2026. október 28., szerda

ORBÁN, A KISEGÉR, PUTYINTÓL KAPTA A SAJTOT | MAGYAR BÁLINT

VÁGJUNK A KÖZEPÉBE! PODCAST
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2026.10.28.



Magyar Bálint szociológus, egykori képviselő és miniszter, aki a maffiaállam fogalmát bevezette az Orbán-rendszer leírására, nem érez elégtételt, amiért Magyar Péter is gyakran használja ezt a kifejezést, de szakmailag, szociológusként jól esik neki. Mint mondja, a miniszterelnök volt az első az ellenzéki politikusok között, aki megértette, hogy rendszerváltásra van szükség. Ne legyünk türelmetlenek a jogállam helyreállítása és az elszámoltatások ügyében, mert ez nem megy az egyik pillanatról a másikra, viszont azt szeretné, ha az új kormány egyértelműen támogatná Ukrajnát, mert ha Ukrajna elesik, azzal a mi szuverenitásunknak is vége.


"VÉDHETETLEN VOLT, AMIT MATOLCSY TETT" - BÉKESI LÁSZLÓ

TV13 / BÁNÓ ÉS BOLGÁR
Műsorvezetők: BÁNÓ ANDRÁS, BOLGÁR GYÖRGY
2026.10.28.



A műsor vendége Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter.

2026. október 27., kedd

FRISS - MATOLCSY ÁDÁM ELLEN NEMZETKÖZI ELFOGATÓPARANCSOT ADTAK KI | ÚJSÁGÍRÓK ÉLŐ

ÚJSÁGÍRÓK PODCAST
Műsorvezető: BATKA ZOLTÁN
2026.10.27.



MATOLCSY ÁDÁM ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

MATOLCSY UTÁN ORBÁN KÖVETKEZHET - VARGA MIHÁLY IS BAJBA KERÜLHET?

KLIKKTV / NAPI POL
Műsorvezető. NÉMETH PÉTER, BATKA ZOLTÁN
2026.10.27.



Matolcsy György, Orbán Viktor és Varga Mihály felelőssége is szóba kerül a Klikk TV Napipol című műsorában. Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója az MNB-alapítványok milliárdjairól és a Matolcsy-ügy nyomozásáról beszél. Tudhatott-e Orbán a pénzek sorsáról? Miért merül fel Varga Mihály politikai felelőssége? Eljuthat-e az elszámoltatás a NER legfelsőbb köreiig? A beszélgetésben Mészáros Lőrinc vagyona, az autópálya-koncessziók és az állami vagyon visszaszerzésének nehézségei is terítékre kerülnek. Mi lesz a NER hatalmas céghálóival?

NAGY MÁRTON A KÖVETKEZŐ, AKIT ELVISZNEK?

KLIKKTV
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.10.27.



Nagy Márton luxusutazásai miatt feljelentést tettek – vajon Matolcsy György után ő lehet a következő, akit elvisznek? A KlikkTV beszélgetésében a feljelentés hátterét és a volt miniszter ügyének lehetséges következményeit járjuk körül.

NYUGDÍJ 2027: KI JÁR JÓL, ÉS KI MARAD LE? FARKAS ANDRÁS, INFORÁDIÓ, ARÉNA

INFORÁDIÓ, ARÉNA
Műsorvezető: KOCSONYA ZOLTÁN
2026.10.27.



Megvannak a jövő évi költségvetés számai és ennek tükrében a nyugdíjakkal kapcsolatos változások is. 
Mit jelent a nyugdíjminimum emelése 120 ezer forintra és az alacsonyabb nyugdíjak sávos emelése? 
A pénzügyminiszter elmondása szerint a nyugdíjminimum korrekciója és a sávos nyugdíjemelés szervesen illeszkedik majd a nyugdíjrendszerbe, pontosabban a nyugdíjemelések rendszerébe? 
Követve évről évre a nyugdíjkorrekció mértékét? 
További felzárkóztatás jön a nyugdíjak esetében 2027-tól a nyugdíjas SZÉP kártya révén. 
Mivel számolhatnak a havi 500 ezer forint alatti nyugellátásban részesülők? 13. és 14. havi nyugdíj - kifizeti jövőre a kormány a 13. havi nyugdíj teljes összegét és a 14. havi nyugdíj első heti összegét, nem lesz tehát második heti összeg. 
Szervesen kapcsolódik mindez a nyugdíjrendszerhez és a nyugdíjemelés rendszeréhez? 
Alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők - mondhatni, hogy most ők vannak fókuszban, főként rájuk irányul a kormány figyelme? Vagyis a nyugdíjrendszerben a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a szolidaritás elve? 
Ha azt mondjuk, hogy kisnyugdíjak felzárkóztatása és a legnehezebb körülmények között élők segítése - akkor itt még nagyon sok teendő lenne? 
Magyarországon a GDP 6 százaléka jut nyugellátásokra, az uniós átlag 9 százalék felett van. 
A 27 uniós tagállamban Magyarország a 25. helyen áll nyugdíjak tekintetében. Vagyis jóval kevesebbet költünk nyugdíjasokra mint az uniós átlag? 
Nyugdíjak emelése - az év elejei nyugdíjemelés rendre az infláció mértékéhez igazodik. Ez az előrejelzések szerint 3 százalék lesz jövőre. Tehát 3 százalékos lehet a jövő évi nyugdíjemelés? 
Elegendő ez a nyugdíjak úgymond karbantartásához? 
Óhatatlanul a nyugdíjak értékvesztését, leértékelődését hozza, ha a nyugellátások - hol lassan, hol gyorsabban - de elszakadnak a reálbérektől? 
Másutt, más országok (közép-kelet-európai országok) nyugdíjrendszereiben ez hogy van? Jellemzően milyen típusú nyugdíjrendszerek vannak Európában? 
Nyugdíjak megállapításánál alapvető a valorizációs szorzó. Ez értékkövetési szorzóként meghatározza a következő évben nyugdíjba vonulók juttatását. 
Lehet már tudni a jövő évre vonatkozó szorzót? 
Vannak vagy lehetnek évek, amikor a nyugdíjba menők történetesen rosszabbul járnak ezzel a szorzóval, mint a más években nyugdíjba menők - függetlenül a maguk szolgálati idejétől és befizetett járulékaiktól? 
Felvetődhet-e a nyugdíjkorhatár emelése Magyarországon? 
Van egy erős demográfiai nyomás, nő a várható élettartam - mindez feszegeti, feszegetheti a nyugdíjkorhatárt - az esetleges emelés irányába? 
Nyugdíjreform és fenntarthatóság - számos anyag készült az elmúlt években egy lehetséges magyarországi nyugdíjreformhoz kapcsolódóan. 
Milyen irányú lehetne egy ilyen reform? 
Szükségesek lennének rendszerszintű változtatások? 
Hogyan néz ki a fenntartható nyugdíjrendszer? 
Jó esetben a járulékbevétel fedezi a nyugellátásokat? ( Következő években jöhet gond, fenntarthatósági probléma a magyarországi nyugdíjrendszerben? 

Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója az InfoRádió Aréna című műsorában 2026.10.27-én. Podcast.

SZÉL BERNADETT AZ ELSZÁMOLTATÁSRÓL: EZ NEM MEGY EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: DÉSI JÁNOS
2026.10.27.



Szél Bernadett szerint a kormányváltás még csak a kezdet: a demokrácia helyreállítása, az elszámoltatás és az Orbán-rendszer örökségének felszámolása hosszú és összetett folyamat lesz. De vajon kiknek kell felelősséget vállalniuk az elmúlt évek döntéseiért, és miért nem lehet mindent egyik napról a másikra rendbe tenni?

Szél Bernadett az interjúban az elszámoltatás nehézségeiről, az intézményrendszer átalakításáról, a korábbi ellenzék felelősségéről és a társadalom önvizsgálatának szükségességéről is beszélt. Kiemelt téma volt a gyermekvédelem helyzete, a szociális területen dolgozók megbecsülése, valamint a környezetvédelem és a természet megóvásának kérdése.

Szél Bernadett szerint nem elég leváltani egy rendszert: olyan demokratikus működést kell kialakítani, amely megakadályozza a korábbi hibák és visszaélések megismétlődését.

A kérdés tehát nemcsak az, mi következik az Orbán-rendszer után, hanem az is, hogyan lehet valódi változást elérni Magyarországon.

KÉRI: ORBÁNT NEM ÉRDEKLI A FIDESZ - A DPK-TÁBOR EGY UTOLSÓ JAJVESZÉKELÉS

KLIKKTV / FORRÓ VONAL
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.10.26.



Kéri László politológus a Klikk TV műsorában kemény kritikát fogalmaz meg Orbán Viktorról és a Fidesz jövőjéről. Szerinte a párt képtelen feldolgozni választási vereségét, miközben a Digitális Polgári Körök csak az erő látszatát próbálják fenntartani. Orbán már a saját politikai közösségét sem veszi komolyan? Miért tűntek el a milliárdos támogatók, és miért nem képes megújulni a Fidesz? Kéri az elszámoltatásról, Hankó Balázs és Seszták Miklós ügyéről, valamint a média felelősségéről is beszél. Szerinte a Fidesz még mindig úgy viselkedik, mintha hatalmon lenne.

AZT HITTÉK, SOHA NEM KELL ELSZÁMOLNIUK | LIGETI MIKLÓS

KLUBDÉLELŐTT / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: KUN ZSUZSA
2026.10.27.



Hogyan működött a korrupció az Orbán-rendszerben, és valóban eljöhet a felelősségre vonás ideje? Ligeti Miklós alkotmánybíró, a Transparency International Magyarország korábbi jogi igazgatója a NER bukásának okairól, a közpénzek eltűnéséről és az elszámoltatás lehetőségeiről beszél. Szóba kerülnek az MNB-botrány, a letelepedési kötvények, a lélegeztetőgép-beszerzések és az Uzsoki utcai kórház ügye is. Miért maradhattak éveken át következmények nélkül a visszaélések? Mikor kerülhetnek sorra a korrupciós ügyek nagy szereplői? És hogyan lehet megakadályozni, hogy a NER helyén egy újabb korrupt rendszer épüljön ki?

00:00 - 06:18 Ligeti Miklós új szerepe és a legfőbb ügyész feladata 
06:18 - 12:45 Megszűnhet valaha a korrupció? 
12:45 - 25:46 A NER-ben a korrupció nem hiba, hanem politika volt 
25:46 - 32:42 Miért tűrték a magyarok a korrupciót? 
32:42 - 35:41 Van remény az elszámoltatásra? 
35:41 - 42:36 Mikor kerülhetnek sorra a nagy halak? 
42:36 A NER bukása és az elvesztegetett 16 év

HASZNÁLT LAKÁSRA DRÁGÁBB A HITEL, KEVÉSBÉ BÜNTETŐ BABAVÁRÓ – ÖSSZESZEDTÜK, MIT HOZ A WEKERLE-PROGRAM

TELEX
Szerző: ANGEL MARIANNA
2026.10.27.


A kampányban átfogó lakhatási programot ígért a Tisza Párt, az elmúlt hetek bejelentéseiből pedig fokozatosan kirajzolódott, milyen eszközökkel váltanák ezt valóra. Kedden Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bemutatta a részleteket: a Wekerle-program több pilléren álló rendszerében a lakásvásárlás mellett az önerő összegyűjtése, az új otthonok építése és a meglévők korszerűsítése is támogatást kap.

Az egyik legfontosabb újítás, hogy a vásárlási hitel egyes feltételei szigorodnak az Otthon Starthoz képest: korhatárt és ötéves bentlakási kötelezettséget vezetnek be, a használt lakásokra pedig 3 helyett 5 százalékos kamatot kell fizetni. Más pontokon viszont engedékenyebb lesz a rendszer, nem várnak el többéves tb-jogviszonyt, és magasabb értékű meglévő lakástulajdon mellett is elérhető maradhat a kedvezményes kölcsön. A kormány alapvetően az új lakások kínálatának bővítésére és a rossz energetikai állapotú ingatlanok felújítására helyezi a hangsúlyt, miközben a lakástakarékkal a későbbi vásárláshoz szükséges önerő előteremtését is segítené.

A program elemei több lépcsőben indulnak:

- 2026. október 28-án az Otthon Startot felváltó vásárlási és építési hitel,
- 2027 januárjában az államilag támogatott lakástakarék,
- 2027 februárjában a Családi Ház Program,
- 2027 márciusában a Társasházi és Panel Program.

A vásárlási hitelről szóló kormányrendelet Kármán szerint kedden jelenik meg, a bankoknak azonban néhány nap felkészülésre szükségük lehet, ezért a kölcsön nem feltétlenül lesz minden pénzintézetnél már szerdán igényelhető...

ÉLŐBEN AZ ÚJ WEKERLE OTTHONTEREMTÉSI, ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSI ÉS BÉRLAKÁSÉPÍTÉSI PROGRAMOKRÓL

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.10.27.



Élőben az új Wekerle otthonteremtési, energetikai felújítási és bérlakásépítési programokról.

BUDAPEST–BELGRÁD-EXPRESSZ – A MAGYAR MODELL IS INSPIRÁLTA VUČIĆ LEGYŐZŐIT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2026.10.27.


Az óellenzék elutasítása, civilek beemelése a politikába, intenzív terepmunka és egy-két üzenet középpontba állítása: a vasárnap Aleksandar Vučićot legyőző szerb ellenzék stratégiája sok ponton emlékeztetett a Tisza áprilisi győzelmére. Az egyetemista listát bázisdemokrata módszerekkel állították össze, alighanem övék a világ legképzettebb politikusi garnitúrája: a 250 jelöltből 160-nak van doktori fokozata. Kérdés ugyanakkor, hogy miként valósítja meg a politikában zöldfülű csapat a kedves közhelyeket tartalmazó programot, miközben párt és állam határai Szerbiában még a Magyarországinál is jobban elmosódtak. Hogy mást ne mondjunk: Aleksandar Vučić pártjának papíron 700 ezer tagja van. Egy valószínűtlen választási győzelem anatómiáj
a...

LEHET-E EGYSZERRE SZÁMON KÉRNI A FELELŐSSÉGET ÉS MEGÉRTENI A DIKTATÚRÁBAN MEGHOZOTT DÖNTÉSEKET?

KOSSUTH RÁDIÓ / FELKELŐ
Műsorvezető: BENYÓ RITA
2026.10.23.



Hetven éve tört ki az 1956-os forradalom. De vajon közelebb kerültünk-e ahhoz, hogy a közös múltunkról egymással is tudjunk beszélni? Novemberben újabb állambiztonsági adatok válnak nyilvánossá: családokban, baráti közösségekben derülhet fény évtizedek óta őrzött titkokra. Mitől lesz a leleplezésből megértés, a múlt feltárásából feldolgozás? Hogyan emlékezhetünk együtt, ha ugyanaz a korszak az egyik családnak biztonságot, a másiknak üldöztetést jelentett? Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, akadémikus a vendégünk.


2026. október 26., hétfő

“NEM KELL NEKÜNK SZERB PÉTER” - A RENDSZERVÁLTÓ KAMPÁNY BELÜLRŐL | SZIGNÁL

PARTIZÁN / SZIGNÁL
Szerző: PARTIZÁN
2026.10.26.



Megdőlt Aleksandar Vučić rendszere. Győzött a nép: élén az alulról szerveződő diákmozgalommal. Eredeti demokratikus kísérlet zajlik Magyarország szomszédjában: a szerbek szabadulni akarnak a vezérektől. A Partizán a kampány utolsó napjaiban a helyszínen forgatott, hogy belülről mutassa meg a szerbiai rendszerváltást.

ORBÁN UTÁN VUČIĆ – ÍGY ROPPANT MEG EGY BEBETONOZOTT RENDSZER

REGGELI SZEMÉLY / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2026.10.26.



Orbán Viktor áprilisi választási veresége után Szerbiában is megrendült a hatalom: Aleksandar Vučić politikai rendszerének kihívói kerültek előtérbe. Mi vezetett idáig, és mit árul el a szerbiai fordulat a régió politikai viszonyairól?

Bukovics Martin újságíróval annak járunk utána, hogyan fordult a társadalom egy része Vučić ellen, milyen szerepe volt ebben a korrupciónak, a gazdasági problémáknak, az elégedetlenségnek és a hatalomgyakorlás módszereinek. Szó esik a diákmozgalomról is: hogyan váltak a tiltakozó egyetemisták a politikai változás meghatározó szereplőivé, és milyen jövő várhat Szerbiára?

A beszélgetés kitér Orbán Viktor és Vučić politikai modelljének hasonlóságaira, a szerbiai média helyzetére, valamint arra is, milyen következményekkel járhat a változás a magyar–szerb kapcsolatokra és a vajdasági magyar közösségre.

Mi történik, amikor a gazdasági ígéretek, a korrupció és a társadalmi elégedetlenség együtt kezdi ki a hosszú ideje stabilnak hitt hatalmat?

És vajon milyen tanulságokat hordoz a szerbiai fordulat Magyarország számára?

2026. október 25., vasárnap

MATOLCSY, TIBORCZ ÉS A MILLIÁRDOK – MIT TUDHATOTT ORBÁN VIKTOR?

HETES STÚDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Szerző: KLUBRÁDIÓ 
2026.10.25.



Matolcsy György, Tiborcz István és a több száz milliárd forintos jegybanki vagyon ügye – mit tudhatott minderről Orbán Viktor?

A Megbeszéljük a Hetes Stúdióban vendégei az MNB-alapítványok körüli botrányról, a 266 milliárd forintos alapítói vagyon sorsáról és a politikai felelősség kérdéséről beszélgetnek. Meddig érhetett a Matolcsy György körüli kapcsolatrendszer, milyen összefüggések merülnek fel Tiborcz István neve kapcsán, és mennyit tudhatott a történtekről a miniszterelnök?

Szó esik Orbán Viktor gazdaságpolitikájáról, a forint gyengüléséről, valamint arról is, hogyan fonódik össze a nemzeti szuverenitás politikai jelszava az orosz kapcsolatokkal és az Európai Unióhoz fűződő viszonnyal.

A beszélgetésben az 1956-os forradalom emlékezete és a történelmi múlt politikai felhasználása is előkerül.

A kérdés továbbra is nyitott: ki vállalja a felelősséget, és mi derülhet még ki a milliárdok útjáról?

2026. október 24., szombat

MIÉRT BUKOTT EL 1956 – ÉS MIÉRT NEM VESZETT EL? ROMSICS IGNÁC, INFORÁDIÓ, ARÉNA

INFORÁDIÓ, ARÉNA
Műsorvezető: EXTERDE TIBOR
2026.10.22.



Hogyan él a forradalom emléke 70 év után az emberekben? Hogyan lehet elbeszélni az utókornak egy olyan eseménysort, ami tele van káosszal, és véletlenekkel? Hogyan lehet tananyaggá sűríteni a velünk élő történelmet? Ugyanarról szólt akkor a ruszkik haza!, mint ma? Olyan lesz 1956 emlékezete, mint a 48-as forradalomé? Hibáztathatunk bárkit, amiért nem segített? A nemzetközi helyzet adott alapot a reményre?

Romsics Ignác történész, akadémikus az InfoRádió Aréna című műsorában 2026.10.23-án. 

UNGVÁRY KRISZTIÁN AZ ÜGYNÖKAKTÁKRÓL IS BESZÉLT OKTÓBER 23-ÁN

KONTROLL
Műsorvezető: VIKTORIN TAMÁS
2026.10.23.



Az 1956-os forradalom utáni megtorlásról és a Kádár-rendszer elnyomásáról beszélt Ungváry Krisztián történész a Kontroll stúdiójában. Szóba került az állambiztonsági ügynökakták nyilvánosságra hozatalának fontossága és a Terror Házában elkövetett történelemhamisítás felszámolása is.

Részlet a Kontroll október 23-i ünnepi élő műsorából.

HÚZÓS PODCAST / DÉS LÁSZLÓ – HA ORBÁNÉK TÉNYLEG ISMERIK PETŐFIT, BETILTJÁK!

ATV / HÚZÓS PODCAST
Műsorvezető: RÓNAI EGON
2026.10.23.



A műsor vendége ezúttal Dés László előadóművész és zeneszerző volt, aki saját életéről és a Geszti Péterrel készített Petőfi-musicalről is mesélt a Húzós podcastben. Szó esett a szabadságról, amely a művészet kiindulópontja, a Pál utcai fiúk sikeréről és a Grund zenekar jótékonysági koncertjéről, valamint Fábryról, Makkról, Esterházyról, Somló Tamásról és a dzsesszmuzsikáról is.

CSERHALMI GYÖRGY: „NEM LEHET ENGEM MEGVENNI” // SORSOK MÖGÖTT

KONTROLL / SORSOK MÖGÖTT
Szerző: GERGELY ÉVA
2026.10.21.



Mitől marad szabad az ember egy olyan világban, amely folyton megpróbálja korlátok közé szorítani? Mit tanít a hatalomról, a veszteségről és az emberi természetről egy hosszú, fordulatokkal teli élet? És vajon van-e bármi, ami fontosabb a művészetnél?

A Sorsok Mögött vendége Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.

Egy rendkívüli pálya és egy öntörvényű személyiség története bontakozik ki a beszélgetésben. Cserhalmi György mesél a gyerekkoráról, az 1956-os forradalom személyes emlékeiről, a rendszerváltás reményeiről és csalódásairól, valamint arról, mit tapasztalt meg a hatalom természetéből. Szóba kerül a művészi szabadság, az elismerésekhez való viszony, a betegség, a kiszolgáltatottság és az elmúlás is.

Mi marad az emberből a szerepek, a sikerek és a kitüntetések mögött? Hogyan lehet megőrizni a saját mércénket akkor is, amikor a környezetünk mást várna tőlünk? És mikor értjük meg igazán, hogy az élet nagyobb minden művészi teljesítménynél?

Cserhalmi György nem kész válaszokat kínál, hanem egy élet tapasztalatait, ellentmondásait és felismeréseit osztja meg. Egy beszélgetés szabadságról, tartásról, túlélésről és arról, ami végül igazán számít.


DÖMSÖDI GÁBOR: A FELESÉGEM MÁR NEM ÉLNE, HA A PROTOKOLLT KÖVETJÜK | MÉDIAPIAC

ATV MAGYARORSZÁG / MÉDIAPIAC PODCAST
Műsorvezető: BOROS TAMÁS
2026.10.24.



Megrázó kijelentést tett felesége túléléséről Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere a Médiapiac legújabb adásában. Elmondta, hogy ha kizárólag a hivatalos állami protokollra hagyatkoztak volna, és egy orvosnő nem ad nekik még az engedélyeztetés előtt egy korábbi betegtől megmaradt gyógyszert, akkor – ahogy fogalmazott – „a feleségem most már lehet, hogy nem élne”.

AMERIKA VÁLASZT, PUTYIN IZGULHAT - INTERJÚ CSIZMAZIA GÁBOR AMERIKA-KUTATÓVAL

PARAMÉTER 
- SZLOVÁKIAI MAGYAR HÍRPORTÁL
Műsorvezető: SIDÓ ÁRPÁD
2026.10.23.



Az Egyesült Államokban félidős választásokat tartanak, és az eredményt Moszkvában és Kijevben is feszülten figyelhetik. Mit nyerhet Ukrajna a demokraták győzelmével, és mennyire kötheti meg az új kongresszus Donald Trump kezét? Miért nem engedi el Washington Ukrajnát, és mennyi a stratégia, illetve a személyes indulat Trump látványos húzásai mögött? Csizmazia Gábor Amerika-kutatóval a választások tétjéről és a háború lehetséges fordulatairól beszélgettünk.

ITT NÉZHETŐ MEG


ORBÁNIG VEZETNEK A SZÁLAK | HEGEDŰS ANDRÁS

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2026.10.20.



Mi zajlik az ügyészség falai mögött, és meddig vezethetnek a politikai nyomásgyakorlás szálai? Bolgár György vendége Hegedűs András volt vezető ügyész, akivel az aranykonvoj ügy, a Völner–Schadl-ügy és az ügyészségen belüli visszaélések gyanúja kerül terítékre. Miért nem hallgatták ki Orbán Viktort, ki adhatta ki a vitatott utasításokat, és miért semmisítették meg fontos bizonyítékokat? Szó esik Fürst Pál várható parlamenti meghallgatásáról, az új legfőbb ügyész előtt álló kihívásokról és arról is, hogy a sorra előkerülő korrupciógyanús ügyekben valóban megindulhat-e az elszámoltatás. Hegedűs András saját tapasztalatain keresztül mutatja be az ügyészségen belüli nyomásgyakorlás módszereit, és arról is beszél, milyen változásokra lenne szükség az igazságszolgáltatásba vetett bizalom helyreállításához.

00:00 – 08:23 Mi zajlik az ügyészségen? Az új legfőbb ügyész dilemmái 
08:23 – 12:40 Fekete autóval vitték be: Hegedűs András története 
12:40 – 17:09 Völner–Schadl-ügy: hogyan tűnhettek el a korrupciós szálak? 
17:09 – 24:06 Fürst Pál meghallgatása és a megsemmisített bizonyítékok 
24:06 – 30:38 Jöhet az ügyészség megtisztítása és az elszámoltatás? 
30:38 – 34:55 Politikusok letartóztatása és a vádalku veszélyei 
34:55 – 39:22 Aranykonvoj-ügy: miért nem hallgatták ki Orbán Viktort? 
39:22 – Korrupciós ügyek tömege: bírják majd a bíróságok?