2016. február 5., péntek

SZIJJÁRTÓ HAVERJA ROSSZUL, ROGÁN HAVERJA JÓL SZEREPELT EGY KÖZBESZERZÉSEN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikaszbrigita
2016.02.05.



Ezúttal kimaradt a jóból Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter barátja, Kuna Tibor, mivel a központosított kommunikációra kiírt közbeszerzés második felének tájékoztatója alapján a hozzá köthető Trinity-SPRINT Konzorcium pályázata eredménytelen lett. Rogán Antal lakóparkbeli szomszédja, Csetényi Csaba viszont dörzsölheti a kezeit, vállalkozása ismét 1,6 milliárd forint értékben nyert el munkákat.
A Trinity-SPRINT konzorcium a Nemzeti Befektetési Ügynökség részére szeretett volna kommunikációs feladatokat elvégezni – a Közbeszerzési Értesítő alapján – , ám kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtott be, így az eljárásnak ezt a részét eredménytelennek nyilvánították. Ezzel Kuna Tiborék 206,7 millió forinttól estek el.
Továbbá nem szerezték meg az elektronikus személyazonosító igazolvány népszerűsítésének lehetőségét sem. Ez utóbbi mintegy 60 millió forintot hozott volna a konyhájukra.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.