2016. március 7., hétfő

19 FELJELENTŐ VAN A KOPASZ ÜGYBEN

HUPPA BLOG
Szerző: Huppa
2016.03.07.


Nyakó István bízik abban, hogy a rendőrségi nyomozás feltárja: kik voltak a felbujtói azoknak, akik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületében megakadályozták népszavazási kérelmének érkeztetésében. A szocialista politikus azt megelőzően beszélt erről, hogy hétfőn tanúként meghallgatták a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). Nyakó István a meghallgatás után az MTI-nek elmondta, rajta kívül 19 feljelentő van az ügyben.

Mint mondta, azt várja a nyomozástól, hogy felderíti: melyik “agytröszthöz” köthető a történtek kitalálása, és ki fizette az őt akadályozó “kigyúrt kopaszokat”. Úgy vélekedett: ez nem csupán büntetőeljárás, hanem “politikai per” is, amihez nagy segítséget nyújtott a tényfeltáró munkát végző független magyar újságírás, megkönnyítve a nyomozók munkáját.    “Az elkövetői kör ugyanis beazonosítható: a szálak egy szolnoki testépítő klubba, egy herceghalmi magánlakásba és gimnáziumi osztálytársakhoz vezetnek” – mondta. Úgy fogalmazott: jó volna, ha a kormányzó párt észrevenné, hogy az emberek nem szeretik, ha elveszik tőlük a vasárnap szabadságát, és visszavonnák a boltbezárásról szóló törvényt, ami így “a rendeltetési helyén, a szemétkosárban végezhetné...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.