2016. március 9., szerda

TŰZSZÜNET: AZ USA ÚJRAINDÍTJA A SZÍRIAI TERRORSZERVEZETEK KIKÉPZÉSÉT

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Lowoa
2016.03.09.

Az Amerikai Egyesült Államok arra használja a Szíriában öt évi háború után elért fegyvernyugvást, hogy újra felépítsen egy mesterséges, külföldről vezérelt fegyveres ellenzéket.
Lloyd Austin tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős parancsnokságának (Centcom) vezetője kedden nyilvánosanbejelentette, hogy újraindítják a szíriai “mérsékelt lázadók” kiképzését. A mintegy 500 millió dollár kezdeti forrásból működtetett program keretén belül kiképeznek és felfegyvereznek szíriai ellenzéki csoportokat, a hivatalos indoklás szerint annak érdekében, hogy azok harcoljanak a terroristák ellen. Austin szerint az új programban kevesebb embert toboroznak, de kiképzésük alaposabb lesz, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a “minőségre”.
Ahogy korábban az amerikai légierő bombázásaihoz, az Egyesült Államok a “terroristák ellen harcoló” “mérsékelt ellenzék” kiképzéséhez sem kapott engedélyt Szíria legitim kormányától. 



ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.