2016. május 4., szerda

FENYEGET, MEG NEM IS A NATO

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.05.04.

Mintha áthangszereltek volna Washingtonban. Még néhány hete is fenyegetés fenyegetést követett Moszkva, közelebbrőlPutyin címére, most meg az ember alig akar hinni a szemének, meg a fülének. Miközben az USA, illetve a NATOvezetői továbbra is kifogásolják a Krím elcsatolását, illetve Oroszország Kelet-Ukrajnában játszott szerepét, szokatlanul békülékeny nyilatkozatok árasztják el a nyugati médiumokat.
A NATO nyitva hagyja az ajtót az Oroszországgal való együttműködéshez, de óvja a hiábavaló erődemonstrációtól – jelentette ki Ash Carter, az USA védelmi minisztere. A mértékadó orosz újság, a Kommerszant idézte ezt május 3-án az AFP jelentésére hivatkozva. És kiemelte azt is, hogy
Washington nem akar hidegháborút folytatni Oroszországgal, még kevésbé tényleges katonai összecsapásba keveredni vele.
Ezt megelőzően, május 1-jén Jens Stoltenberg, NATOfőtitkára szinte szóról szóra ugyanezt állította a Die Weltben: a szövetség nem akar újabb hidegháborút és újabb fegyverkezési versenyt Oroszországgal. Mi több azt is leszögezte: nem tapasztalják, hogy Oroszország valamely NATO-tagállamra akarna támadni. A NATO a Moszkvával való kapcsolatokban kétoldalú megközelítésre, visszafogottságra és párbeszédre törekszik.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.