2016. május 4., szerda

SZABADON BÜNTETHETI A KORMÁNY A GAZDASÁGI MENEKÜLT MAGYAROKAT

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.04.


Fidesz által bevezetett választási szabályozás jelentősen megnehezíti, sőt ellehetetleníti azon külföldön élő magyar állampolgárok szavazását, akik itthon nem számolták fel magyarországi állandó vagy ideiglenes lakhelyüket. Ez esetben két lehetőség közül választhatnak az érintettek: hazajönnek és a lakóhelyük szerint voksolnak, úgy mintha itthon élnének, vagy pedig az adott külföldi országban a helyi külképviseleten, amely lakóhelyüktől akár több száz kilométer távolságra is lehet - persze csak, ha beférnek. Elég csak a Londonban élő egy-két százezernyi magyarra gondolni, akik csupán egyedül a követségen szavazhatnak! És mindenki más a szigetországban, Glasgow-tól, Manchesterig.

Eközben azok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, de az ország határain kívül élnek, az általuk választott időpontban, szavazatuk postázásával választhatnak. Ráadásul regisztrációjuk tíz évig érvényes, így a névjegyzékben elhunytak ezrei szerepelhetnek, ami visszaéléseket eredményezhet. Ez az eljárás diszkrimináló, mert különbséget tesz a külföldön élő, de magyar állampolgárok között. A modern demokráciák egyik alapfeltétele, a választójog egyenlősége megköveteli azt is, hogy a szavazók azonos módon, azonos feltételek között adhassák le voksaikat.

Mégis, a Fidesz delegáltjaival kitömött Alkotmánybíróság pár napja egy alkotmányjogi panaszra adott határozatában 8:5 arányban arra a következtetésre jutott, hogy nem áll fenn jogsérelem akkor, amikor két külföldön élő állampolgár közül az egyik a jelenlegi szabályok szerint akkor is szavazhat levélben, ha már elhunyt, a másiknak pedig akár több száz kilométert kell utaznia, hogy leadhassa szavazatát egy külképviseleten. Mindezt csupán azért, mert nem számolta fel a magyarországi lakcímét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.