2016. június 9., csütörtök

FENYEGETŐ SEMMISÉG

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.06.08.


Hát kérem, akkor minden törvény felrúgható lesz, minden szabály megváltoztatható, jön a megfigyelés, lehallgatás, kihallgatás meg a fekete autó. Ne tessenek optimistán legyinteni, hogy ez puszta huhogás, ez nálunk nem eshet meg, ha valamire van lehetőség, akkor azzal a lehetőséggel rendszerint élni is szoktak, Sőt, vissza is szoktak élni vele.

Fognak is. Hogy kicsoda? A TIBEK – hiszen a törvénycsomagra, amit az alaptörvény-módosítástól függetlenül fogadtak el, pont azért volt szükség, hogy alakulhasson meg az új magyar titkosszolgálat, a sokadik, vagy még annál többedik is, ami majd meg is valósítja a kormány előtt feltáruló szédületes lehetőségeket...

...Apróbb szervezési és szabályozási gondok még vannak, ugyanis valószínűleg a konkurens szolgálatok nyomására (másra nem gondolhatunk) a mostani törvény szerint tilos a TIBEK számára a titkos információgyűjtés, de hát sebaj, vagy gyűjtenek nekik a többiek, vannak hozzá elegen, vagy legfeljebb gyűjtenek majd nyilvánosan. Megjegyezném, a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozása pontosan ezt kerüli meg, ugyanis ha azt dekódolják, az már titkos információgyűjtés jogilag, még akkor is, ha a legtöbb, sőt, majdnem minden mobiltelefonos hívás műszaki (nem politikai!) okok miatt használ valami kódot. Mármost az a helyzet, hogy a szolgáltatók kötelesek lesznek átadni a hívásadatokat, cellaadatokat, de a kódolt hívások tartalmát nem, ugyanis azokat nem tudják rögzíteni sem, úgyhogy van egy fogadásom, miszerint rövidesen kis hazánkban nagyon megnehezedik majd a mobiltelefonálás, mert be fogják tiltani a nemzetközi szabvány szerint kódolt rendszerek használatát.

Amikor meg mégis tudunk majd távbeszélni, akkor lesz telefontéma és nem telefontéma.
Lesz majd kihallgatás, lehallgatás, elhallgatás minden mennyiségben, jön a prokuratúra, a provokatúra, ahogy az már szokott lenni.

De biztonságban leszünk, mint az Istenke kötényében, akkora biztonságban, és olvasgathatjuk a lapokban a különböző jó híreket, amiket az MTI (és csakis az MTI) juttat el hozzájuk. Mint például ezt a ma reggelit, úgy tessék olvasni, friss, ropogós, még meleg!

„Budapest, 2016. június 8., szerda (MTI) – Jelenleg nem tudni Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről – közölte a Fidesz-frakció szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.” (MTI)

Tessék???
Nincs is terrorfenyegetettség???
Akkor miért volt szükség erre az egészre?
Miért, miért… azért.
Majd meg tetszenek látni.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.