2016. augusztus 10., szerda

AKIK POLITIKAI CÉLOKRA HASZNÁLJÁK A VALLÁST

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Ille István
2016.08.10.


Van nekünk, – mármint, kormányzati szinten – véleményvezér magyaroknak egy rögeszménk, ami a legmagasabb szinten eteti a népet a menekültekkel kapcsolatban – akik, sajnálatos módon leginkább az iszlám követői. Így hát mi sem könnyebb, mint  – államilag – jó vastagon besározni általuk az iszlámot.
 
A magyar közvélemény – de attól tartok, számos más országé is – édeskeveset tud az igazi iszlámról. Hála az orbáni médiának, az emberek tudatában összemosódik két fogalom: iszlám és terror. Ráadásul mintha a két fogalom mögött búvó emberek mind ugyanazt akarnák.
 
Nos, az iszlám nem a terror vallása ugyan, ám a terroristák vallása iszlám, de az iszlám maga nem támogatja a terroristák tetteit. A középkori Európában működött inkvizíció talán kevésbé kegyetlen dolgokat művelt? Nem, de ettől még senki nem nevezi a katolikusokat terroristának. Sajnálatos módon most egy időben létezik az iszlám és a terrorizmus. Ráadásul iszlám egyház, mint olyan, nem is létezik. Nincs szervezeti felépítése, nochdazu legalább négy ágra szakadt, de egyik se alakított ki papi-hivatalnoki-állami hierarchiát, mint a keresztények, vagy a zsidók.
 
Az iszlám szó maga a békéből, vagyis a szalama-ból ered. Az iszlám világban ma is azzal köszönnek az emberek, hogy szalaam, azaz béke neked. Az erőszak önmagában is ellentétes a hittel, a vallással, habár régebben a muzulmánokat erőszakos térítéssel vádolták. De vajon, a kereszt nevében, nem ezt csinálták a katolikusok is? De az iszlám éppen úgy nem pártolja a bűnt, ahogyan a többi vallás sem. Itt jönnek szóba az öngyilkos merénylők. Az iszlám és istene, Allah, kifejezetten tiltja az öngyilkosságot!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.