2016. augusztus 27., szombat

SCHMIDT MÁRIA ÉS A FALAK

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.08.27.


Schmidt Mária szerint a zsidók már a spájzban vannak. Természetesen egy muszlim világ-összeesküvés részeként. Szily László a 444-en sok szempontból elemzi a Terror Háza igazgatójának azt az írását, amit blogposztként szórt a nagyvilág, de leginkább a hívek elé. A témája alacsonyabb szintet céloz meg, mint globális magyarázatot adni az izraelizációra.

Mely említett kifejezés lehet, hogy nem tudományosan definiálható a hétköznapok szintjén, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy az antiszemiták azonnal tudni fogják a dolgukat. Ajkukra emelik, és hamarosan a net tele lesz vele. Varázsszóként említve mindenre, amit részben sem értenek, és még véletlenül sem ismernek. Sajnos ezt alig érinti Szily írása, mely különben nemes gesztussal próbál rávilágítani az igazgatónő által összehordott, látszatösszefüggésekkel megtűzdelt, féligazságokra építő gondolatiságára. Mely utóbbi kifejezéssel világért sem szeretném Schmidt Máriát megbántani. Már csak azért sem, mert az eredeti írás alapján egy másik mű juthat az eszünkbe. Az, amiben olyasmik állnak, hogy: „A jó öreg Szent Jánosnak ott voltak a gombák, Shipton anyának a sör. Nostradamus érdekes keleti apróságokat gyűjtött. Szt Malachinak zuglepárlója volt” (Neil Gaiman & Terry Prachett; Elveszett próféciák). Schmidt Máriának meg ott van az az épület, amelyet
Szálasi Ferenc avatott be a nagypolitikába. Így talán az is lehet, hogy az igazgatónak pontosan ugyanolyan önáldozatképző komplexusa lehet, amelyet Angela Merkelről tételez fel...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.