2016. szeptember 7., szerda

A ZSIDÓK ÉS A ROMÁK UTÁN A KERESZTÉNYEKET IS MEGVÉDI A KORMÁNY

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.09.07.


Nagyon benne volt már a levegőben, hogy feláll egy keresztényüldözés elleni államtitkárság. Várható volt, hogy a kormány előbb, vagy utóbb lép valamit, felhagy a teszetoszázással, a sarkára áll és azt mondja: eddig, nem tovább!

A helyzet kezdett tarthatatlanná válni, nem lehetett tovább halogatni a keresztények megvédését.

A zsidókat és a cigányokat már korábban megvédte a kormány, már csak egyedül a keresztények voltak hátra.

Mozdulhattak volna hamarabb is, mielőtt a keresztények üldözése a tetőfokára hágott volna. Azért így is értékelendő a tett: a 24. órában vagyunk ugyan, de talán még nem késtünk el teljesen, és vissza lehet fordítani a folyamatot. Az mindenesetre jó jel, hogy a kormány nem várta meg, míg a keresztények kénytelenek elmenekülni az országból. Vagy, ami még ennél is rémisztőbb opció: itt maradni és hamis papírokkal bujkálni. És esténként, búvóhelyeiken azon sóhajtozni, milyen jó, hogy vannak az országban tisztességes nem-keresztény emberek, akik bújtatják az üldözötteket.

Voltak már korábban is gyanús jelek, amelyeket botorság lett volna nem észrevenni. Amikor Semjén Zsolt diplomájával szórakozott a sajtó. Abba kötöttek bele, hogy a szöveg jó részét máshonnan emelte át.

Azért mert valaki keresztény, már az ilyet is szóvá kell tenni?

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Rétvári Bence államtitkár azonnal észrevette, hogy honnan fúj a szél. Sanda szándékok felől fújt a szél, és az államtitkár nem is késlekedett a leleplezéssel. Rámutatott, hogy itt üldözik a keresztényeket, ezért vették elő
Semjén Zsolt dolgozatát.
Vagy, amikor Pállfy Istvánt, az egykori tévés hírolvasót, a későbbi kereszténydemokrata honatyát, jelenleg egy nagyköveti poszt várományosát, találták meg a keresztényüldözők. Azt állították róla, hogy egy felvételen úgy nézett ki, mintha
részegen imbolyogna a parlamenti ülésteremben.

Pedig, a történelem és az élet maga is, számtalanszor megtanított bennünket arra, hogy ne annak higgyünk, amit látunk. Ha valaki azt látja például, hogy szétlopják az országot, előbb magában keresse a hibát, és szálljon le a keresztényekről!...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.