2016. szeptember 4., vasárnap

EXODUS. - EGY ÉVE INDULTAK GYALOG ÚTNAK A MENEKÜLTEK, HOGYELHAGYJÁK MAGYARORSZÁGOT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Turay Balázs
2016.09.04.


Épp egy évvel ezelőtt, szeptember 4-én mintegy ezerötszáz ember indult útnak nyugat felé a budapesti Keleti pályaudvarról az onnan kétszáz kilométerre lévő Bécs irányába az autópályán. A Németországba igyekvő, de már napok, hetek óta Magyarországon veszteglő, többségében szír, afgán és iraki menekültek az után döntöttek úgy, hogy gyalog indulnak útnak, hogy a magyar hatóságok leállították a Nyugat-Európába tartó vonatforgalmat. A többségében háborúk és a kilátástalanság elől menekülő emberek így a békés, ám elképesztően nehéz gyalogtúrát választották a tétlenség és a kilátástalan, értelmetlen várakozás helyett. A cikk eredetileg a Volunteers On The Rise blogon jelent meg.

Miután a Nyugat-Európába tartó vonatforgalom felfüggesztése mellett több szerelvényt a menekülttáboráról ismert Bicske város állomásán feltartóztattak, a budapesti tranzitzónákban egyre feszültebbé vált a hangulat. A bicskei akció nyomán többen már az állomáson éhségsztrájkba kezdtek; egy, a pályaudvarról elmenekülő pakisztáni férfi pedig szívrohamot kapott és meghalt.

A vonatforgalom megállítása után, még a kivonulás előtt a menekültek többnapos békés demonstrációba kezdtek a Keleti pályaudvar előtti téren. A többségében szír emberek azt szerették volna elérni, hogy Németországba utazhassanak, ugyanis a német kormány nyilatkozatai alapján joggal gondolhatták, hogy ők ott védelemben részesülnek és letelepedhetnek majd. A tüntetések során egyik fő kérdésük az volt, hogy miért nem indulhatnak azonnal útnak, ha a német kormány biztosítani kívánja számukra az emberhez méltó ellátást és védelmet, később pedig talán a letelepedést is...

...2015 nyarán a háborúk és a teljes kilátástalanság elől menekülő emberek ezrei érkeztek Magyarországra, ahol megfelelő ellátás és alapvető segítség nélkül maradtak volna, ha önkéntesek folyamatosan bővülő csoportjai nem szervezik meg a segítésüket. Mészáros Márta és Turay Balázs célja az, hogy a Volunteers On The Rise blogon az általuk készített filmekkel és interjúkkal bemutassák az önkéntesek önzetlen, szervezettségét és hatékonyságát tekintve a mai Magyarországon eddig példátlan munkáját, amellyel az itt rekedt embereket segítették. Fontosnak tartják megérteni azokat a belső motivációkat, amelyek mentén önkéntesek ezrei fogtak össze, dacolva a kormányzati körök megfélemlítő propagandájával.Szeretnék megmutatni, hogy ezek az eltérő gondolkozású, életkorú, vallású emberek hogyan álltak ki teljes egyetértésben a bajba jutottak mellett, és hogyan dolgoztak és dolgoznak továbbra is együtt a menekülő emberek és a hátrányos helyzetű magyarok segítésért...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.