2016. október 7., péntek

KARMA AZ ALAPMICSODÁBAN - A MI WEWELSBURGUNK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.10.07.


Közelít a világvége, legalábbis Magyarvidéken. A mi übernagyjaink teljesen elemelkedtek már az anyaföldtől, és levitálnak doszt. Vona-Darth Vader ebbéli állapotjában bemondta a durchot, eszerint pedig ő és csikócsapata hozzájárul zöld gombja megnyomásával az alapmicsoda-izé módosulásához, föltéve, ha abban megjelenik némi spiritualizmus tejszínhabként.

Fuss el véle. Mindezek után reméljük a csodaszarvas víziójának törvényi körülirkálását is, mert nincsen lehetetlen. Lehetőleg, és pláne rovással. Anélkül tapodtat se tovább, lecövekezünk a Partium határán, és nézzük meredten, mi a lófasz is folyik itten. Mert még maga a teremtő sincsen teljesen tisztában azzal, mi lesz ennek a vége. Jó nem. Nem jó lesz.

Nem jó, ha ezek ketten egymást zsarolva, és mégis összefogva alaptörvénykeznek az összes többi alattvaló igen nagy csodálatára. Aszondják, hogy a népszavazás eredményének lényegét kívánják átültetni az alaptörvénybe, az identitás, a terület, a népesség, az államszervezet védelmének megerősítése által. S mivelhogy az érvénytelen volt, ebből következőleg a semmi válik alappá. De vegyük sorra a nihilt azért!

Erre építve, a nincsre, csak nagyon ingatag várak építhetők, légiesek, mondhatni, és ezt is megértük. Az identitás, mint nemzetképző tényező, ez fölöttébb érdekes. Mert magyar identitás nincsen. Az identitás szorosan véve én-azonosság. Amikor eszünket véve rájövünk, hogy vagyunk, különbözünk a fűtől, fától, kutyától. Nem arra ébredünk, hogy milyen fasza magyar legény vagyok.

Az egy másik szint. És a terület aztán. Ha csak nem akarunk háborút indítani a szőrös talpúak ellen – mint fő csapásirány -, akkor az száz éve adott. Hiába a matricák a nagyról szlovák rendszámú járműveken, meg zokogva tutult ál-székely himnusz, meg élettérről szőtt omló álmok. Ez nem megy, baszd meg. Száz Tusványos után sem megy egyáltalán...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.