Szerző: Dr, Szüdi János
2016.12.14.
ITT OLVASHATÓ
2016. december 14., szerda
DIVIDE ET IMPERA
DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr, Szüdi János
2016.12.14.
Miközben a civilek azzal töltik a drága időt, hogy diagnosztizálják a köznevelés problémáit és keresik az orvosságot rájuk, a hatalom rendületlenül halad tovább a megkezdett úton, azon, amelyik elvezet az oktatási rendszer társadalmi kontroll alóli teljes kivonásához, valamint a tudáshoz való hozzáférés kapujának résnyire zárásához. Nincsen nehéz dolga, mivel jószerivel nem ütközik ellenállásba. Az oktatásban dolgozók immár három éve, akaratukon kívül, a “törvény erejénél fogva” sodródnak egyik munkáltatótól a másikig, reszketve a munkahelyükért, a bérükért. A pedagógusokat leköti a hatalom által működtetett ellenőrzés, szakfelügyelet, minősítési rendszere, amelyek gondoskodnak arról, mindig legyen valamilyen házi feladat, amelynek nemteljesítése azzal is járhat, hogy megszűnik a foglalkoztatási jogviszony. Az ellátórendszert a hatalom atomjaira szedte szét, kizárva minden szakmai együttműködést, ésszerű összefogást a gyermekekért. Az óvodák felelőse a városi, községi önkormányzat. Az általános iskolák és a gimnáziumok ura az éppen, ismét átalakulásban lévő, Klebelsberg névre hallgató állami intézményfenntartó. A szakképzés rendszerét “lenyúlta” a nemzetgazdasági miniszter. Nincs közös nevező az ellátásért felelősök között. Az önkormányzatoknak semmi közük a településen működő iskolákhoz, kollégiumokhoz. A különválasztott iskolarendszerek egymás riválisai. A képet “színesíti”, hogy a szétesett állami rendszer mellett létezik az egyházi intézményrendszer, és létezik a magán, többnyire alapítványi fenntartású intézményrendszer. Az előbbi élvezi az állam gondoskodását, amelybe belefér a teljes körű finanszírozás, a kivételező szabályozás éppúgy, mint a tapintatlan gyámkodás. Az utóbbi lényegében az életéért küzd:
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Dr, Szüdi János
2016.12.14.
ITT OLVASHATÓ
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Dr. Szüdi János: Esélyek és remények az oktatásban
VálaszTörlésDr. Szüdi János: Orbán után a közoktatásban
VálaszTörlésA jelen: csak az történhet, amit az állam akar
A kormány kiemelt, stratégiai célja volt, hogy megszerezze a közoktatás egész rendszere
felett az irányítást. A miért, könnyen megválaszolható: Ez az az ellátó rendszer, amelyen keresztül el lehet érni a lakosság legnagyobb részét. Ez az az ellátó rendszer, amelyen keresztül el lehet juttatni információkat, ismereteket a lehető legszélesebb kör részére. Ez az az ellátó rendszer,amelyen keresztül évtizedekig meg lehet határozni egy társadalom gondolkodását. Ennek a rendszernek az igénybe vétele ugyanis meghatározott életkoron belül kötelező, nem lehet kikapcsolni, mint a tv-t vagy a rádiót. Sőt, a tanulótól számon is kérhető mindaz, amit az iskolában közölnek vele. Miután gyermekük felkészítésében részt vesznek a szülők, ők is részeseivé vállnak az állami felkészítésnek...
A teljes cikk letölthető innen pdf-ben:
Dr. Szüdi János: Orbán után a közoktatásban
VálaszTörlésDr. Szüdi János: A rontás virágai
„Az nem lehet, hogy soha nem tanulunk a múltból. Az nem lehet, hogy évek, évtizedek, évszázadok múlnak el anélkül, hogy elgondolkoznánk azon, miben hibáztunk, mit kellett volna tenni, mi a felelősségünk. Az nem lehet, hogy egyetlen mondat határozza meg a múltat, a jelent, a jövőt: »balsors akit régen tép«, s erre épüljön az ország közgondolkodása. Pedig ez a lényeg! A legkényelmesebb elfogadni, hogy mindig más a hibás azért, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, ahogy kellene. Gonosz a külvilág, gonosz a külföld, gonosz a cigány, a zsidó, a tót, a román, mindenki, aki nem magyar. Ők azok, akik miatt nemzetünk – bár megbűnhődte már a múltat, a jövendőt – bűnhődik a jelenben is” – ezekkel a sorokkal indul dr. Szüdi János új, Jöjj el, napfény címmel a közelmúltban megjelent kötete...
VálaszTörlésDr. Szüdi János: Jöjj el, napfény
indenki hallhatta a miniszter kedvenc nótáját, méghozzá saját előadásában: “A csitári hegyek alatt régen leesett a hó”‘. Aztán kiderült, hogy ez a kormányzati nóta is, amikor a dallam ismét felhangzott az augusztus huszadikai esti tűzijáték aláfestő zenéjeként.
VálaszTörlésSzép dolog, amikor az ország jelenét és jövőjét kezében tartó hatalmasságok egyike enged az újságírói unszolásnak, és saját “szájilag” mutatja meg, mit is vár el az alattvalóktól. Nem másról, arról a miniszterről van szó, aki azért felel, hogy a nemzeti együttműködés programja a bölcsőtől a halálig, sőt azon túl is meghatározza minden itt élő ember életét. Igen! A kissé hamiskásra sikeredett nótát a test és lélek kormányzati felelőse adta elő, aki szereti, ha kultuszminiszternek hívják, bár eredeti foglalkozása szerint lelkipásztor. Így feltehetően az a meggyőződése, hogy a földi élet értelme az örökélet elnyerése, ami hazánkban a hatalom feltétlen kiszolgálásával érdemelhető ki. Milyen alkalomból fakadt nótára? Felkérték az éneklésre. Felkérték, amikor egy iskolai kórustalálkozó záró akkordjaként bejelentette, az iskolákban nem csak tornázni, hanem énekelni is kell, minden nap, minden tanulónak. Nincs ezzel semmi gond. Elvárás, hogy hazánkban minden és mindenki legyen egyforma, feleljen meg a kormányzati sablonnak. Ezért produkciójával irányt is mutatott az énektanároknak, mit szeretne hallani, ha meglátogatja az állami hivatali rendszerbe beépített valamelyik iskolát. Nem fog csalódni. A tanfelügyelők gondoskodni fognak arról, hogy ezt a nótát minden gyermek ismerje, fújja. Nem baj, ha a gyermeknek nincs hangja. Nem baj, ha a gyermek botfülű. Nem baj, ha a gyermek utál énekelni. Énekelni kell, ezért lesz mindennapos énekóra, esetleg mindennapos karének. Énekelni kell, persze nem azt, amit a gyerek szeretne, hanem azt amit a kötelező állami tanterv előír. Mint ahogy testnevelni is kötelező, persze nem úgy, ahogy a gyermek mozogni szeretne, hanem úgy ahogy az állam tantervileg előírta. Az iskola legfontosabb feladata ugyanis nem az, hogy a gyermek jól érezze magát. Nem az, hogy minden gyermekből kihozza a lehető legtöbbet. Nem az, hogy minden gyermeknek kibontakoztassa személyiségét. Nem az, hogy felkészítse a társadalmi folyamatok megértésére, a változó körülményekhez igazodásra. Nem! Az iskola legfontosabb feladata az, hogy minden gyermeket megtanítson arra, hol a helye, mit vár el tőle a hatalom. Ezért nem a gyermek szája íze szerint kell megszervezni a tanítási napokat, hanem úgy, ahogy azt a legkompetensebb személy, a hatalom képviselője elgondolja...
Dr. Szüdi János: “Mikor ébredsz önérzetre?”
Miért hagytuk, hogy így legyen?
VálaszTörlésAz arisztokrácia bukásával a világ átalakult, a politikában és a gazdaságban megjelent a szabad verseny. Mi lett ennek a következménye? Azok kerültek hatalomra, akik a versenyre voltak alkalmasak, nem pedig a pozícióra. Van két különleges embertípus: az egyik a pszichopata, a másik a szociopata. A pszichopata nem érez semmiféle megbánást, nincs bűntudata, nincs lelkiismeret furdalása. A szociopata nem képes az együttérzésre, képtelen magát valaki más helyébe képzelni, és felvenni a nézőpontját. Egy versenyben, amely nem minden ízében teljesen a nyilvánosság előtt zajlik, ez a két embertípus óriási előnyben van mindenki mással szemben. [Duncan Shelley]
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Az a szerencse, hogy a közpénzen működő, olimpiai híreket sugárzó televíziók egymás mellé hangolását kérés nélkül elvégezte a műsorszolgáltató. Így, aki éber és kellően gyorsak a reflexei, idejében váltani tud, amikor váratlanul feltűnik az egyperces hírműsor, illetve a kormányzati “tudta” szócskával indított kérdés, majd megjelenik a felhívás a Brüsszelnek szóló üzenet elkészítésében való részvételre. Normális viszonyok között azok nézik az adóforintokból finanszírozott csatornákat, akik egyetértenek azzal, hogy hazánkat szögesdróttal vegyék körül, és még a gólyáknak is igazolniuk kelljen, hogy nem gazdasági okokból fészkelnek a kémények tetején. Az olimpia azonban kitűnő alkalom arra, hogy az ország szinte minden lakosát bevonják a kormányzati kvíz játékba. Nem menekülhet, aki látni szeretné, mi folyik Rióban. Érdemes volt két állami sportcsatornát létrehozni. Érdemes volt állami monopóliummá nyilvánítani minden kurrens sportesemény közvetítését. Így biztosítható a megfelelő nézettség. Ez jó lehetőséget teremt ahhoz, hogy a legváratlanabb pillanatban pattanjon a néző elé a harci pózba merevített ifjú, akinek szerepe a bemutatkozás és köszönés, majd az elköszönés a percnyi műsoridő elején, végén. Nem véletlen: a díszlet egy óra, amelynek számlapját komótosan körbejárja a mutató, igazolva, mi minden belefér hatvan másodpercbe, ha gondos kezek fabrikálják a műsort. Jön körítésül: beszámoló a Sziget Fesztiválról, az ország egyre javuló gazdasági teljesítményéről, a munkanélküliségi ráta kedvező alakulásáról. Ezek közé csomagolva a lényeg: a terrorizmus és a migráció kapcsolatáról, a brüsszeli tehetetlenségről, az orbáni adminisztráció nemzetmentő tetteiről. Csupa bosszantó dolog azok számára, akiknek az igazság nem hit kérdése. Nekik szükségük van még a türelemre. Az elköszönő hírnököt követi a kormányzati kérdés, amelyre nem vár választ senki. Majd a kormányzati figyelemfelhívás az október 2-i programra. Hol van a magánélethez való jog, amelyet kivont karddal óvnak a taláros alkotmánybírók, ha a helyzet megkívánja? A sportközvetítés magáncélú élvezete nem kaphat védelmet! Sőt! Az államnak az az érdeke, hogy közlendőivel szabadon mászkáljon ki és be a szobák ajtaján, a nyitott ablakokon át, a sporteredményekre kíváncsi füleken keresztül az agyakba. A hatalom lerázhatatlan. Nincs menekvés. Nem lehet elbújni. Bevált gyakorlat: sokszor kell mondani, akkor sokan, egyre többen elhiszik, úgy van, ahogy a hatalom sulykolja. Nem számítanak, akik meggyőzhetetlenül mást gondolnak. Ők szenvedjenek, amíg a másodpercmutató körbeér, ameddig a hirdetések leperegnek.
Magánérdek, államérdek. Mi a különbség? Attól függ, kinek az érdekéről van szó. Kőbánya-Kispest romokban áll, nem működik a mozgólépcső, Az egész ország területén piszkosak, zsúfoltak a vasúti kocsik, késnek a vonatok. Ez magánérdek. Igaz, milliókat érdeklő ügy, amelyik nem válik államérdeké. Nem úgy, mint a kisvasúthálózat építésének ügye. Ez kevesek érdekét szolgálja, mégis államérdek. Miért? Mert egyben Orbán magánérdeke...
Dr. Szüdi János: Miért hagytuk, hogy így legyen?
A mi országunk vezetése is hitre épül. Arra a hitre, hogy a hatalom mindenható. Arra a hitre, hogy a hatalom mindenki helyett mindent megold. Az ország vezetője maga a “sárkányölő”, aki harcban áll a magyarokért, aki harcban áll Európáért. Tőle tudjuk – megmondta nekünk –, kontinensük alapja a keresztény-zsidó hit. A muszlim nem “comme il faut”. Aki nem hiszi, szintén nem kívánatos személy. Jobb, ha elhagyja az országot, ameddig teheti. Jobb, ha elhagyja az országot, ameddig be nem zárul a szögesdrót kerítés.
VálaszTörlésA mi országunk vezetése is a hitre, egészen pontosan vakhitre épül. Ennek a hitnek sarkkövei: a tájékozatlanság, a tudatlanság, a közöny. Nem véletlen, hogy hazánkban a hatalom közvetlen irányítása alá vonta az iskolarendszert. Nem véletlen, hogy a hatalom mondja meg, hol lehet iskola, ki lehet a vezetője, mit taníthatnak és miből, ki lehet pedagógus. Nem véletlen, hogy hazákban a hatalom leszállította a tankötelezettség idejét két évvel, a tizennyolcadik életévről a tizenhatodik életévre. Nem véletlen, hogy a tankötelezettség után egyetlen iskola sem köteles fogadni a tanulót. Nem véletlen, hogy hazánkban a hatalom akarja megmondani kiből mi lehet. Szomorú tény, hogy a magyar társadalom – köztük a pedagógusok – nem lépett fel az oktatás megszállása ellen. Sikertelen maradt az az aláírásgyűjtés is, amelynek célja a tankötelezettség idejének visszaállítása érdekében indított referendum kiírásának kikényszerítése volt.
Az állam ennek a ténynek az ismeretében bátran vállalhatja, bátran végrehajthatja célját, az oktatáshoz való hozzáférés szűkítését. Megvalósíthatja azt az elvet, hogy a tömegeknek nem kell több ismeret, mint amennyi szükséges és elégséges ahhoz, hogy kiszolgálják uraikat. Ez az elv nem új. Mindenütt és mindenkor alkalmazzák ott és akkor, ahol és amikor a hatalom kisajátítása és megtartása volt a cél. Ott és akkor, ahol és amikor a tömegek féken tartása, kijátszása, megosztása a cél. A tudatlanság a hatalom legfontosabb partnere. Ha az iskola az állam irányítása alatt áll, abból lesz valaki, aki az állam szerint „megérdemli”. Ha az iskola az állam irányítása alatt áll, a tanintézeteken keresztül lehet a lehető legtöbb emberhez eljuttatni azt, amit a hatalom fontosnak tart. Ha az iskola az állam irányítása alatt áll, az állam a kezében tartja az ifjúság szellemi fejlődésének, befolyásolásának legfontosabb eszközét. Hosszú, hosszú évtizedekig betöltötte rendeltetését az államilag irányított oktatási rendszer. Ennek is köszönhetően a cseléd cseléd maradt, az uraság uraság. A nép természetes állapotának fogadja el a kiszolgáltatottságot, a megalázottságot. Ha a nép nem érti, mi zajlik körülötte, akkor lehet minden bajt másra – külső és belső ellenségre – hárítani. Akkor lehet elérni, hogy mindig fentről várják a csodát, az utasításokat, a jóváhagyást. Akkor lehetett elérni, hogy egymásnak ugorjanak, akik más vallást gyakorolnak, más nemzethez, más nemzetiséghez tartoznak, más országban élnek...
Dr. Szüdi János: Hit és vakhit
...Hazánkban az oktatás rendszere nem lehet sikeres. Az oktatást ugyanis nem a köz, hanem az állam szolgálatába állították. Az oktatási rendszernek az a feladata, hogy gondoskodjon a hatalom gyakorlásához szükséges elit “kitermeléséhez”. E rendszer kialakítása a helyi önkormányzatiság felszámolása, és az önkormányzati ellátó rendszer államosítása útján jött létre. Mára a közoktatás terén az államon kívül nincs érdemi döntéshozói szerepben senki. Nincsen valóságos, érdemi szereposztás a feladatellátásban közreműködők között. Az egyetlen szereplő, és azért az egyetlen felelős az állam. Ezt az állítást nem cáfolja az sem, hogy az állam mellett még léteznek egyházi és magánintézmények is. Az állam szabályoz, engedélyez, ellenőriz, fenntartat. Az állam dönt arról, hol milyen intézmény jöhet létre, működhet, mit tehet, kit foglalkoztathat. Az állam nemcsak dönt, hanem végre is hajt. Saját döntéseinek megfelelően fenntartja az intézmények túlnyomó többségét, sőt ellátja a munkáltatói feladatokat is, az oktatási rendszer szereplőinek nagy része tekintetében.
VálaszTörlés“Államosították” a tanulót is. A tanuló köteles reggel nyolctól délután tizenhat óráig benntartózkodni az általános iskolában. Ez azonban nem garancia arra, hogy fel is készítik a következő tanítási napra. Az iskola által alkalmazott kötelező kerettanterv nem engedi meg az egyéni tanítási, tanulási útvonalak kialakítását. Így az a tanuló, aki lassabban tud haladni, az évet ismétel, s ha erre többször “szüksége” lesz, úgy érheti el a tankötelezettség végét – a tizenhatodik életév tanítási évének utolsó napját -, hogy még az általános iskolát sem fejezi be. Ezeknek a tanulóknak a száma elérheti az évi öt-tízezret. A tankötelezettség idejének két évvel történő leszállítása azt jelenti, hogy az államnak ennyivel csökkent az ellátási felelőssége. Így tetszés eszerint csökkentheti a középfokú iskolák, és osztályaik számát. Az a tanköteles, aki semmilyen iskolába nem jut be, az úgynevezett Hídprogramban köteles részt venni. Miután a beiskolázási keretszámokat a kormány tetszőlegesen állapíthatja meg, lényegében meghatározhatja, hányan szerezhetnek érettségi bizonyítványt, hányan kapnak lehetőséget arra, hogy belépjenek a felsőoktatásba. Napvilágot látott már olyan elképzelés is, amely szerint az érettségihez, ezen belül a gimnáziumi érettségihez jutók számát húsz-huszonöt százalékkal csökkenteni, míg a szakiskolába járók számát ennyivel növelni kell. A szakiskolában nem jut idő a közismereti tantárgyak oktatásához, nem feladata az ismeretek megújításához, bővítéséhez szükséges készségek kialakítása. A kormányzat jól kivehető célja a tanítás szabadsága és a tanuláshoz való szabad hozzáférés szabadságának felszámolása. Az oktatási rendszer elsődleges feladata az állam által fontosnak tartott információk, elvárások, követelmények közvetítése. Ez az oktatási rendszer nem polgárokat, hanem alattvalókat nevel...
Dr. Szüdi János: Én egész népemet fogom...
Miközben az oktatás teljes rendszerét megszállta az állam. Miközben a gyermek, a szülő, a pedagógus az állam által megszállt oktatási rendszer totális kiszolgáltatottjává vált, sikerült bedobni két fontos, de a lényeget tekintve mellékes témát, amely mögé bújva a köz figyelmét el lehet terelni a lényegről. Ez a két téma a kilenc évfolyamos általános iskola és a nyári szünet lerövidítése.
VálaszTörlésNézzük az oktatás helyzetét. Mára az állam vált az egyetlen döntéshozóvá az oktatásban. Döntéseinek meghozatalában teljes szabad keze van, nincs törvényi kötelezettsége az egyeztetésre, nem is egyeztet. Pedig az állam határozza meg, hol lehet köznevelési intézmény, milyen feladatot lásson el, mit taníthatnak, ki taníthat, milyen tankönyvből. Az állam nemcsak döntéshozói feladatokat lát el, hanem engedélyez, ellenőriz is. Az állam ezen kívül a legnagyobb intézményfenntartó. 2013-ban – az óvodák kivételével – átvette az önkormányzati ellátó rendszert, s beolvasztotta az intézményeket egy hivatalba. Ennek következtében megszűnt az átvett intézmények szervezeti, szakmai, pénzügyi, munkáltatói önállósága. Az átvett intézményekben foglalkoztatottak egy munkáltatóhoz tartoznak, a hivatal elnökéhez. Így konfliktus esetén munkahely változtatásra ebben a fenntartói körben nem sok esély van. Az állami iskolák vezetőjét a miniszter bízza meg és menti fel, így mindig ügyelnie kell arra, mit mond, mit tesz.
Az állam határozza meg, hány férőhelyet biztosít a középfokú iskolákban, így lényegében meghatározza, hányan szerezhetnek gimnáziumi érettségit, hányan járhatnak szakközépiskolába, hányan szakiskolába. Az állam a tankötelezettség megszűnése után – a gyermek tizenhatodik évét követően – nem tartozik ellátási felelősséggel, így korlátlanul csökkentheti a középiskolai férőhelyek számát...
Dr. Szüdi János: Lényeges és lényegtelen