2016. december 1., csütörtök

ÍGY LOGIKUS

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.11.30.


...Ez a futballista tényleg azt hiszi, hogy a politikai korrektség támadandó, elvetendő szörnyűség, ez most már tényleg azt képzeli, hogy a mérce a baromfiszaros udvar, a viselkedés normája pedig a szotyolaköpködés mint a civilizáció legfelső foka. Ha nem ezt hinné, legalább nem ismételte volna meg a múltkori megjegyzését, akkor vélhetnénk úgy, az csak egy hangosabbra sikerült mentális szellentés volt, tegyünk úgy, mintha meg sem hallottuk volna.
 
Dehát megint mondja. És taglalja. A nemzetet, a teremtést meg a férfi-nő házasságot. Hogy az a politikai korrektség szerint nacionalizmus, a feudális középkor és homofóbia.
 
Az! Nem a politikai korrektség szemléletmódjának az alapján, hanem a minimálisan tisztességes emberi gondolkodás alapján! Ha valakiben már fel sem merül a kétely, hogy megnyilvánulhat-e mint nacionalista, középkorban ragadt embergyűlölő, az nemcsak iszonyatosan buta, hanem elsősorban ócska gazember!
 
Sokszor mondtam már, ismét meg fogják választani. Ez kell a népnek.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.