2016. december 12., hétfő

ÍGY OLDD MEG A CIGÁNYÜGYET! (1. RÉSZ)

MANDINER BLOG
Szerző: ForgácsIstván
2016.12.12.


A tervek szerint 8 önálló fejezetből álló, összefoglalt megoldási javaslat-csomagot tárok most a Mandiner olvasói elé. A hazai cigány közösségek felzárkózásának előmozdítása érdekében szeretném elérni a hazai pártokat, kormányzati szereplőket, helyi és megyei döntéshozókat, és általában bárkit, aki tehet azért, hogy a hazánk előtt álló egyik legnagyobb kihívásra megfelelő válaszok szülessenek végre.

Úgy vélem, az utolsó pillanatok egyikében vagyunk, és az adott fejezetek utolsó figyelmeztetésnek is hathatnak.
***
Így oldd meg a cigányügyet! – 1. rész
 
Alapvetések, hogy ugyanazt és ugyanúgy lássuk végre
 
Egy (legalább) nyolc fejezetből álló szakmai megoldás-csomag elkészítése nem könnyű
feladat, főleg azért nem, mert ebben a témában sokan sokféle álláspontot, megközelítést képviselnek.
 
Ebből adódóan mindenekelőtt arra van szükség, hogy megegyezésre jussunk, hogy miként is kellene végre valóban reálisan megközelíteni ezt az egész problémahalmazt, és hogyan kellene a lehető legszélesebb körben egységesen, vagy a lehető legegységesebben látni azt, hogy mit jelent ma Magyarországnak mindaz, ami a hazai cigány közösségekkel történik. Látni kell, hogy nemcsak adott állapotokról van szó, illetve, hogy ez az állapot milyen folyamatokat jelent, és hova is tartanak majd ezek a trendek.
 
Évek óta próbálom mindenki szemét felnyitni, és ráébreszteni a lehető legtöbb embert arra, hogy a cigányügy nem ugyanaz a kérdés, mint a '90-es években volt, illetve, hogy milyen veszélyei vannak annak, hogy sokan szánt szándékkal, érdekből, sokan meg egyszerű naivitásukból adódóan próbálják meg félrevinni a legfontosabb nehézségekkel kapcsolatos diskurzust a közbeszédben.
 
A sorozat első részeként pontokba szedve próbálom meg összefoglalni azt, hogy mire van szükség végre ahhoz, hogy értsük, lássuk a hazai cigány közösségekhez kapcsolódó problémákat, és a lehető legtöbben gondolkodjunk hasonlóan arról, hogy mire van szükség a megoldáshoz. Ha ide eljutunk (mármint, hogy sokan látjuk, értjük, gondoljuk ugyanúgy vagy hasonlóan a dolgokat), akkor az segíthet, hogy egységesen tegyünk is az egyértelmű változásért:
 
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.