2017. február 7., kedd

A KIRÁLYCSINÁLÓ CSINN-BUMM CIRKUSZ

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.02.07.



Én a DK alelnökének hiszek. Az elnök-vezérigazgató Gyurcsány fóbiáját ismerjük mindannyian, miként Botkáét is, az ő szavahihetőségük e tárgyban megkérdőjelezhető. Ezután a csinn-bumm cirkusz után joggal merülhet fel a kérdés, mi lesz a demokratikus ellenzék választási szövetségével? Mi lesz a 2018-as rendszerváltással? Lesz-e ezek után új magyar köztársaság?

Miután többen is tolmácsoltak az ügyben, végre megszólalt a leginkább érdekelt, a DK alelnöke is. Mondandójának lényege ez volt:

Ma a demokratikus ellenzék jelentős része azzal foglalkozik, hogy megbélyegezze azokat, akikkel nem ért egyet – ők a „lejárt” vagy „hiteltelen” politikusok –, hogy kiszorítsa azokat, akikkel szerinte nem lehet legyőzni Orbánt. Miközben ezzel kizárólag Orbánt és rendszerét erősítik. Én ebben eddig sem vettem részt, és ezután sem fogok. Egyszerűen azért, mert a politikának és a politizálásnak is van moralitása. Szerintem. És mert én hiszek ebben, eszembe sem jut senkinek, legkevésbé saját párttársaimnak a háta mögött „üzleteket” kötni.”

Fontos, döntő állásfoglalás ez, mindent meghatározó! Nagy kár, hogy Niedermüller Péter késett ezzel picikét és hagyta, hogy rajta kívül mindenki más, közvetlenül, vagy közvetve érdekelt megelőzze őt a királycsináló történet interpretálásában. Így aztán érvényesülhetett az általa mondottakból, amit ő így fogalmazott meg: „ A szomorú az, hogy megint ez lesz a „nap híre”. Az, hogy milyen titkos egyeztetések, tárgyalások folynak, ki kit támogat, ki kit akar elgáncsolni.” Így lett aztán csinn-bumm cirkusz ebből az egészből, ahová aztán a porondon kívüli publikumot is bevonták.

Eközben TGM a hazai értelmiség elleni hadüzenetről beszélt. Filozófus létére gyengus szövegértelmezésről adva tanúbizonyságot a DK elnöki évértékelésen elhangzottakat interpretálva, mondván, hogy ott „a Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök által vezetett párt, a DK megtámadta Lengyel Lászlót, a híres politikai írót, esszéistát, mert (állítólag) más ellenzéki pártok vezetőivel folytatott magánbeszélgetéseiben gyöngíteni próbálta Gyurcsány és a DK pozícióit.” Csakhogy TGM súlyos tévedésben van, amikor más ellenzéki pártok vezetőit említi, ahelyett, hogy inkább arról szólt volna, hogy magát a DK egyik vezetőjét próbálta Lengyel becserkészni és eltéríteni pártjának útvonalától. Ez legalább akkora különbség, mint amekkorát TGM megtett, a fenomenológiától a patriotizmusig – és még akkor finom is voltam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.