Szerző: Czecz Fruzsina
2017.03.28.
Napközben: ki-ki teszi a dolgát otthon, a bölcsiben, oviban, iskolában, munkahelyen. Egy-egy sms, vagy rövid telefon belefér a párunkkal, de nem tudunk egymásról túl sokat. A gyerekekről sem.
Délután: futás a gyerekekért, esetleg különóra, vásárlás, hazaérkezés. Ha szerencsénk van, még világosban. Otthon mindenki kifújja magát, a gyerekek örülnek, ha egy kicsit lazulhatnak. A felnőttek is legszívesebben csak pihennének, de még vár a vacsorakészítés, házimunka, egyebek. Sőt, lehet, hogy még a törit is ki kell kérdezni, mert holnap témazáró. Tesi órára meg nincs tiszta fehér póló...
A hazafelé vezető úton, vagy az esti programok közben zajlik a megszokott szülő-gyerek párbeszéd:
- Mi volt ma?
- Semmi.
- Bővebben?
- Semmi különös.
- És mi volt az ebéd?
- Tojásleves meg valami hús rizzsel.
Pedig ennél sokkal többet érdemlünk egymásból/egymástól. Több információt, több hírt, több érzést. Több történetet, több és jobb közös élményeket. Hiszen olyan kevés időt töltünk együtt a napi mókuskerék hajtása közben. Használjuk ki, akár csak azt a negyedórát, amikor nyugodtan tudunk beszélgetni. Amikor nincs bekapcsolva semmilyen kütyü, nem zúg a tévében a legújabb valóságshow. Amikor nem a szomszéd szobából kiabálunk át, hanem közel vagyunk egymáshoz. Minden szempontból.
Persze nehéz elkezdeni... Attól, hogy átléptük a lakás küszöbét, fejben és lélekben még nem biztos, hogy otthon járunk. A napi események hatása alatt vagyunk mi, felnőttek, és a gyerekeink is. Egymásra kell hangolódni, gondolati és érzelmi szinten is haza kell érkezni a szeretteinkhez. Erre célszerű egy kis időt hagyni, utána pedig érdemes jól kérdezni. Úgy, hogy az esetleg nehezebben megnyíló gyerekek is be tudjanak kapcsolódni. Úgy, hogy ne faggatózásnak érezzék a beszélgetést, hanem örömmel meséljenek. Sőt, utána ők is szívesen kérdezzenek tőlünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.