2017. április 23., vasárnap

A SZERETET A KULCS

EURÓPAPONT BLOG
Szerző: Yann Arthus-Bertrand
2017.04.21.


Európai gondolkodók című sorozatunk legutóbbi vendége a világhírű francia fotográfus és környezetvédelmi aktivista, Yann Arthus-Bertrand volt. Arthus-Bertrand fotográfusként a Föld egyszerű szépségeit és az emberi kéz földi nyomait örökítette meg a magasból. Filmesként figyelme egyre inkább az emberekre, kapcsolataikra és motivációikra irányult, választ keresve a jelenkor néha érthetetlennek tűnő, önpusztító folyamataira. Lebilincselő előadásában saját életéről és munkásságának legfontosabb fordulópontjairól beszélt az Európa Pont közönségének, amelyet képeivel és filmjei részleteivel illusztrált.

Természettudósból fotográfus


A harmincéves Yann Arthus-Bertrandra nagy hatást tett Jane Goodall munkássága, amelynek nyomán maga is Afrikába – Kenyába – költözött feleségével, ahol a vadon élő oroszlánok tanulmányozásából tervezett tudományos karriert építeni. Családja fenntartásához emellett hőlégballonnal turistákat vezetett körbe Kenya vadvilága fölött, utazásait pedig fényképezőgépével meg is örökítette. A különleges nézőpont által megpillantott és megörökített tájak hamar ráébresztették: a kutatói karrier helyett sokkal jobban motiválja a fényképezés – így lett belőle légi fotós.

Fotósból környezetvédelmi aktivista

Az ENSZ 1992-es riói környezetvédelmi konferenciája (az első „COP” csúcstalálkozó) komoly fordulópontot jelentett Arthus-Bertrand életében. Ekkor határozta el, hogy kamerájával megörökíti a Föld szépségeit és az ember hatását bolygónkra. Ezt követően a kilencvenes években szinte az egész világot beutazta, magasból készített fotográfiái világszerte hatalmas sikert arattak. Az ezredfordulón megjelent Földünk a magasból című könyvével „a szép és törékeny Föld portréját rajzolta meg”, amelyből a mai napig világszerte több mint négymillió példányt adtak már el. A gyűjtemény képeit több mint 200 millióan láthatták a világ több száz nagyvárosának utcai kiállításain, köztük 2002 nyarán a budapesti Felvonulási téren is...


5 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.