2017. április 11., kedd

AKI KAKIBA TENYEREL, ANNAK SZAGOS LESZ A KEZE

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.04.10.



Hogyan lett néhány év alatt az egykori félszegnek, talán még esetlennek is mondott fiúcskából először gátlástalan és érzelem nélküli megmondóember, a párt ökle, majd a hatalom egyik kegyeltje, aki gyakorlatilag a törvények felett áll. Valószínűleg a nagy adag bizonyítási vágy – ami párosult óriási ambícióval is – az, ami lehetővé tette, hogy „kinője" magát és elérje, hogy egyike legyen a kiválasztatottaknak, akik a hatalom „szent tehenei".

Jó pár évvel ezelőtt, valamikor a ’90-es évek vége felé, a fővárosban, a Fehér Ház, prózai nevén a Képviselői Irodaház környékén jártam. Figyelmes lettem egy fiatalemberre, aki éppen akkor ült be egy Audi volánja mögé. Abban az időben még nem sokan furikáztak ezzel a márkával. Meg is lepődtem, hogy a 25-30 év körülinek tűnő férfinak vajon miből telhet egy ilyen drága járgányra. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy miközben írom ezeket a sorokat, elvégeztem egy gyors számolást. Összeadtam, kivontam, mire kijött a végeredmény. Igaz, sohasem voltam jó matekból, de azért azt nem volt nehéz kiszámolnom, hogy életem több évtizede alatt elhasznált kocsijaim összértéke meg sem közelítette annak az Audinak az árát. Pedig mint később utánanéztem, a kormány mögé ülő fiatalember még csak pályafutása elején járt, egy volt azok közül, akik a fényre vágytak. Nos, így találkoztam – egyoldalúan – egykor először és eddig utoljára, az írásom „hősével”.

Van más közös is az életünkben. Igaz, hogy az ország két szegletében, de mindketten vidéken születtünk, egy kis faluban éltünk egy ideig. A falusi kötődést gyakran hangoztatta is, bár nem úgy látszik, hogy sok ragadt rá a vidéki emberek által– ma is– sokra tartott értékekből. Csak példálózva: igazmondás, szerénység, a gyengébbek segítése, tisztesség, becsületesség, egyenesség.

Persze, a magához való esze már fiatalkorában is megvolt. Valódi munkahelye talán sohasem volt; rájött, a politika világa az, ahonnan a legkönnyebben vezet út a csillogáshoz, a meggazdagodáshoz. Kis befektetéssel, nagy haszon érhető el, főleg, ha meg is van az a hátsó, amely várja a rajongókat. Mert a karrier útja, bizony nem mindig fáklyásmenet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.