2017. május 22., hétfő

ALFÖLDI ÉS STEFKA A CIVILEKRŐL - MICSODA KÜLÖNBSÉG

ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: Zárójel
2017.05.21.


Megszokhattuk, hogy Alföldi Róbert kiáll minden jogtiprás ellen. A pályáján töltött közel harminc évnyi hitelessége, ez idő alatt készített produktumai okán méltán elismert művész, akit érdekel a közélet, és érdemes vele tartani, ha valami mellett kiáll. Szemben vele Stefka István megnyilvánulása szintén ez ügyben.

Alföldi most közösségi oldalán tette közzé felhívását, amiben arra buzdít mindenkit, aki egyetért vele, hogy álljanak ki a civileket mellett. “azok a honfitársaink, akik emberségből, bátorságból, valódi emberi felelősségből, keresztényi értelemben is vett szeretetből teszik helyettünk is azt, amit igazán mindannyiunknak meg kellene tenni egymásért”.

Épp ezért úgy véli, hogy “aljas és gyáva arrogancia a hatalom részéről a civileket nemtelen és hazug vádakkal üldözni és ellehetetleníteni.

Felhívásában mindenkit arra buzdít, hogy írja alá a civilek melletti petíciót, így tiltakozva a civileket külföldi ügynöknek bélyegző törvény elfogadása ellen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.