2017. május 20., szombat

FOGY A LEVEGŐ TRUMP KÖRÜL, BENNE VAN A SLAMASZTIKÁBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Hajnal Éva
20017.05.19.


Úgy tűnik Donald Trump amerikai elnök nagy eséllyel egy éven belül kicsinálja magát, pedig ezt még mi sem gondoltuk volna, hogy ez ilyen gyorsan megy. Nem hiába, hát hatékony ember az amerikai elnök, azt hiszem ez tetszhetett benne a szavazóinak is. Na de, félretéve a tréfát, már Trump közvetlen közelében lévő, belső tanácsadói is arra próbálják rávenni az elnököt, hogy minél hamarabb fogadjon fel egy olyan külsős, nem a kormány által alkalmazott ügyvédet – ha már gyámja nem igen lehet az amerikai elnöknek -, aki kellőképpen gyakorlott és a washingtoni körökben is járatos, tekintettel az állítólagos “moszkvai kapcsolatok” vizsgálatra, ami Trump akaratával ellentétben továbbra sem egy elhaló kísérlet a hatóságok részéről. Minderre egyébként azért került sor, mert az amerikai igazságügy felkérte Robert Mueller new yorki különleges ügyészt, a már fent említett moszkvai kormány és a Trump kampány közötti feltételezett szálak felderítésére, miután Trump kirúgta James Comey FBI igazgatót, aki addig az ügyet vitte.

Amikor az amerikai igazságügy intézményi szinten közbe lép az már egy kellőképpen komoly szint, ami könnyedén okozhatja az elnök vesztét, volt erre már példa korábban. Nem beszélve a kinevezett különleges ügyészről, aki ebben az esetben kívülállóként dolgozik az ügyön. Ez azt jelenti, hogy a kongresszusi vizsgálattal ellentétben ő akár büntetőjogi intézkedést is tehet, így nyilvános vagy privát tanúvallomást kérhet magától az elnöktől is és Trump igazságszolgáltatást akadályozó lépéseit, rendelkezéseit is vizsgálhatja. Munkája során ügyészként nem része a kormányzati vagy hivatali utasítási láncnak, nem áll a tárca napi felügyelete alatt, viszont a minisztérium magyarázatot kérhet tőle és kinevezettként ugyan fel is mentheti őt. Ám Mueller kirúgására nem valószínű, hogy sor fog kerülni, ugyanis az elemzők szerint az őt kinevező igazságügyiminiszter-helyettes, Rod Rosenstein nem fog hülyét csinálni magából azután még egyszer, hogy Trump megszívatta őt is az FBI-főnök James Comey kirúgása utáni kommunikációs kavarása során, miután úgy tett, mintha ő ösztönözte volna az FBI igazgatójával kapcsolatban hozott döntését.

A jelenlegi események nem vetnek túl kedvező fényt Trumpra és joggal tartanak Trump közvetlen környezetében a tanácsadók attól, hogy milyen következményei lehetnek ennek a vizsgálatnak. Az amerikai elnök szövetségesei aggódhatnak is, miután kiderült, hogy a múlt héten eltávolított James Comey FBI igazgató elég részletes feljegyzéseket készített az amerikai elnökkel folytatott beszélgetéseikről. Korábbi jogi eljárások során az amerikai bíróságok az FBI ügynökeinek a feljegyzéseit bizonyítóerejű, hiteles dokumentumokként kezelték és elfogadták azokat. Nagy valószínűséggel ez most sem lenne másképpen, tekintettel az amerikai jog precedensteremtő jellegére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.