2017. május 29., hétfő

MAGYARORSZÁG NEM MÉLTÓ MENEKÜLTEK FOGADÁSÁRA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Iványi Margit
2017.05.28. 


Az olasz bíróság szerint Magyarország nem biztonságos hely menekülteknek.

Az államtanács, ami a legmagasabb szintű olasz közigazgatási bíróság, május közepén úgy döntött: nem engedélyezi, hogy egy ottani menekültet Magyarországra szállítsanak a dublini egyezmény alapján. Az indoklás szerint 2015 júniusa óta Magyarországon a menedékkérők emberi jogai annyira sérülnek, hogy “a nemzetközi védelem minimális feltételeinek” sem tesz eleget.

Magyarország ezzel megsérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját – így az olasz bíróság, melynek egy éve is ez volt az álláspontja. Az Európai Menekültügyi Tanács (ECRE), amely 40 európai ország 98 civil szervezetét tömöríti a bírósági döntés kapcsán azt írja: a menekültek Magyarországra utaztatása a dublini egyezmény keretében embertelen és megalázó bánásmódnak tenné ki az érintetteket. Nemcsak a jogi kereteket, de a fogadó ország helyzetét is figyelembe kell venni a döntés meghozatalakor.

A szervezet egyébként idén márciusban minden európai országot arra szólított fel, hogy az embertelen körülmények miatt ne szállítsanak több menekültet Magyarországra.

Emlékeztetőül: 2015. június 15-én a magyar kormány bejelentette, hogy Magyarország az “illegális migránsok” okozta problémát “orvoslandó” műszaki határzárat fog építeni. Ez voltaképpen szögesdrótkerítést jelentett, melyen a menekültek így is próbáltak átvergődni. Szeptemberben a magyar hatóságok összetűzést provokáltak a szerb határon a menekültekkel, akiket aztán brutálisan megvertek, ellenük könnygázt vetettek be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.