2017. május 19., péntek

"TUDOM, NEM VÉD MEG ENGEM SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT" - AZ ENDLÖSUNG ÉS A MAGYAR POLITIKAI ELIT

444.HU
Szerző: Bern András
2017.05.19.


1944. március 19-én német csapatok szállták meg Magyarországot. Mivel Hitler legfontosabb követelései közé tartozott a magyar zsidóság deportálása, kérdésen felül állt, hogy az a német megszállást követő legrövidebb időn belül kezdetét fogja venni. Még március folyamán megérkezett Budapestre Adolf Eichmann, a német Birodalmi Biztonsági Főhivatal 4-b-4 ( zsidóügyi) osztályának vezetője. Nagyjából 300 főt számláló Sonderkommandója képtelen lett volna a feladat végrehajtására a magyar rendőri és adminisztrációs szervek igénybevétele nélkül. Horthy a kezdetektől tudatosan elhatárolódott a zsidókérdésben tett magyar politikai döntésektől. 1944. március 21-én jegyezte fel menye, Edelsheim-Gyulai Ilona, hogy 

Miklóspapáéknál ebédeltem [...] majd ebéd után hosszasan beszélgettünk. Miklóspapa többek között azt mondta, hogy „ő nem ír alá semmilyen zsidóellenes rendeletet, vagy törvényt, az ilyeneket, ha a minisztériumok kiadják, ő nem fogja ellenjegyezni.” [1]

Az 1944. március 29-i minisztertanácson Sztójay Döme miniszterelnök közölte kabinetével, hogy

A kormányzó úr az összes zsidórendeletre vonatkozóan szabad kezet adott a kormánynak, s ezek tekintetében nem akar befolyást gyakorolni.” [2]

Ugyanez a kormányülés helyezte hatályba egyidejűleg a zsidóellenes intézkedések megszállás utáni első hullámát. Rendelkezett többek közt a zsidó tulajdonban lévő ingatlanok és részvények zárolásáról, a zsidó tulajdonú gépkocsik, telefonkészülékek, és biciklik állami tulajdonba vételéről, kitiltotta a zsidó származású állampolgárokat a film- és színművészeti, sajtó- és ügyvédi kamarákból, s a közigazgatásból. [3] Ugyanezen az ülésen a kormány határozatot hozott, hogy

A rendkívüli helyzet folytán szükség van még egy államtitkár kinevezésére. Előadó miniszter úr ezért kéri a minisztertanács hozzájárulását, hogy dr. vitéz Endre László, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának kinevezése iránt legfelőbb helyre előterjesztést tehessen.” [4]

A hírhedten szélsőjobboldai Endre László kinevezését Horthy az elkövetkező két nap valamelyikén aláírta.

1944. március 31-én Endre, aki Baky Lászlóval együtt a zsidókérdés rendezésének felelőse lett, megállapodott Adolf Eichmannal „valamennyi zsidó gettósításáról.” [5] Április 4-én pedig Endre bizalmas belügyi utasításban közölte a végrehajtásban érintett minisztériumi alkalmazottakkal, hogy

A magyar kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.” [6]

Endre László népbírósági pere során tett tanúvallomásának hitele a körülmények miatt kétséges. Itt azt állította kihallgatóinak, hogy „ 1944 április 17-én fogadta a kormányzó”, aki még gödöllői főszolgabírói korszakából ismerte őt, és közölte közölte vele, hogy: „eleget kell tenni a német elvárásoknak, és segíteni kell a deportálás végrehajtásában, mert ezzel lehet rábírni Hitlert a megszállás beszünetetésére.” [7]...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.