2017. július 30., vasárnap

MINTHA NEM TUDNÁ, MIT CSINÁL: SZÍJJÁRTÓ MÉG A SZÉLSŐJOBBOSOKNÁL IS DURVÁBBAN RÚGOTT ODA AZ OSZTRÁK KANCELLÁRNAK - NINCS MÉG EGY ILYEN FELVUVALKODOTT KISKAKAS A DIPLOMÁCIÁBAN, MINT SZÍJJÁRTÓ PÉTER

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.07.30.


Szijjártó a szélsőjobbos Szabadságpárt vezetőjénél is durvábban rugdossa Ausztria kancellárját. A történet – szokás szerint – kínos.

23 évesen került be a Parlamentbe, soha életében semmi mást nem csinált, mint a Fideszben vállalta el az aljamunkát. Meg is lett az eredménye: 2014-ben ő lett a külügyminiszter. (A kacifántos megnevezést most mellőzzük.) Azóta pedig az alábbi feladatokat teljesíti:
  • vezényli a „keleti nyitást”, azaz készíti elő Magyarország kiugrását az EU-ból, ha elfogyna a pénz, vagy az Uniónak elege lenne Orbán ámokfutásából;
  • rendszeresen harciasan összeveszik mindenkivel, aki nyilvánosan fennakad Orbán ámokfutásán.
(Érdemes a 24.hu cikkét elolvasni a külügyminiszterről.)

Ma megírtuk: a szélsőjobbos osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik vezetője szóvá tette, hogy Kern kancellár az uniós támogatások megvonását szorgalmazza Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

A két kormány ugyanis folyamatosan szembemegy az uniós alapértékekkel.

"Mivel bizonyos országok milliárdos hozzájárulásokat szereznek az uniós adókból, legalább annyi ’ellenszolgáltatást’ meg lehet követelni, hogy tartsák magukat az uniós szabályokhoz"

- közölte Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnapi osztrák lapinterjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal szemben anyagi nyomásgyakorlásra van-e szükség. Az interjú az Österreich című országos kiadású, politikai és közéleti osztrák lapban jelent meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.