2017. november 15., szerda

KAMPÁNYÜZEMMÓDBA KAPCSOL A SIMICSKA-BIRODALOM

444.HU
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2017.11.14.


Kedden váratlanul távozott a Magyar Nemzet éléről D. Horváth Gábor, aki éveken, sőt évtizedeken keresztül volt oszlopos tagja a Simicska-médiabirodalomnak. A szerkesztőségben csak „DHG”-ként ismert főszerkesztő helyét Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió eddigi főszerkesztője vette át. Délután bejelentették, hogy év végén távoznak a lap főszerkesztő-helyettesei, Tóth Szabolcs Töhötöm és Szerető Szabolcs is. 

Itt nem állt meg az átalakulás: távozott a cég vezetéséből Simicska Lajos fia, Simicska Ádám ügyvezető is, aki 2016 áprilisa óta D. Horváthal közösen irányította a lapot. Az ő posztját mostantól Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. egykori vezetője, volt szingapúri nagykövet tölti be. Faragó lett a Hír TV vezérigazgatója is, a tévét eddig vezető Pauwlik László helyettesként folytatja Tarr Péter műsorigazgató mellett.

„A személyi változások azt a célt szolgálják, hogy az olvasók, a nézők és a hallgatók számára is egyértelműbbé és érezhetően egységesebbé váljon a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió felelős politikai-közéleti szerepvállalása. Az egységes irányítás lehetővé teszi, hogy a három érintett médium a következő hónapokban még hatékonyabbá tegye eddigi együttműködését” - írja a lap közleménye. D. Horváth már el is búcsúzott, céges autóját leadta a portán. A közleményben a cég megköszönte neki az eddigi közös munkát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.