2017. november 8., szerda

KISZORÍTÓSDI

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.11.08.


Aki ….. az erkölcsi jóról, az igazságról s az államtudományról szóló fejtegetéseket eredményesen akarja hallgatni, annak már eleve jó és erkölcsös nevelésűnek kell lennie". (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika.) 

Azt már régen tudtam, hogy a közösségi honlapok a politikai harc kérlelhetetlen terepei, ahol éppen úgy lehet vitatkozni, sőt, mások becsületébe gázolni, mint bárhol máshol, ahol a kisemberek szintjén politizálnak. A legnagyobbnak tartott közösségi honlapon jelent meg egy liberális tollából az az állítás, miszerint: „Fekete-Győr Juhász Pétert akarja kiszorítani a budapesti V. kerületben.” Volt még további elemző szöveg is, amire én is replikáztam, de ez most a témánk szempontjából mellékes, ezért nem hozom ide.

A bejegyzést író személyt már korábbról jól ismertem, tudtam róla azt, hogy egy lelkes SZDSZ hívő volt, aki sajátosan látja a világot, és benne természetesen a saját igazságait. Sok eredménytelen vitám volt vele a közösségi honlapon is, sőt, éveken keresztül leveleztünk egymással. Az eredmény talán nem lesz meglepő: semmit sem tudtam neki bebizonyítani, mindig megmaradt a saját igazsága mellett. Gyakorlatilag csak egy fölöslegesen eltöltött időnek kellett tekintenem azokat a perceket, órákat, napokat, amit írással töltöttem el. Most sem volt másképpen, amit persze tudtam előre, de nem álltam meg, hogy ne válaszoljak erre az egy mondatára. Ezt írtam: „A Momentumnak joga van ahhoz, hogy minden körzetben önállóan induljon. Egyszerűen arról van szó, hogy nem kívánja magát kompromittálni sem a DK-val, sem az Együtt-tel, sem egyetlen más párttal sem. S én EBBEN igazat is adok nekik, mert ezek a pártok már túl sokat loptak, csaltak, hazudtak ahhoz, hogy a tisztességes párt képét mutathassák fel.” Ehhez még azt kellett volna hozzátennem, amit ma is bánok, hogy nem tettem meg, hogy a Momentumnak eleve az volt az eltökélt szándéka, hogy leváltsa az utóbbi 27 év politikai pártjait, és egy új korszakot kezdjen meg a hazai politika történetében. Az persze egészen más kérdés, hogy erre mennyi reális lehetősége lesz 2018-ban, de ha már ezzel a politikai céllal indított, akkor önmagát hazudtolná meg, ha az Együtt-el, vagy bármelyik más balliberális párttal közösködne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.