Szerző: LÉVAI JÚLIA
2017.11.24.
A belügyminiszter egyértelműen elkente annak kérdését, hogy mi volt a titkosszolgálati eljárások végeredménye, az ún. Soros-hálózat vizsgálata során – vagyis hogy semmiféle tényleges, bizonyítható nemzetellenes tevékenységet nem tudtak kimutatni.
Ez a helyzet három nagyon fontos jellemzőjére is rámutat.
Egyfelől látványos megjelenítése annak, hogy a kormánynak ez az akciója is színtiszta propaganda, amelynek mélyén a szokásos, primitív azonosítás rejlik: aki bármilyen vonatkozásban a kormány kritikusa, illetve annak leváltását szeretné, azért jelent nemzetbiztonsági kockázatot, mert a kormány azonos a nemzettel, így a nemzet biztonsága is értelemszerűen azonos a kormány biztonságával, egyszerűbben szólva a bebetonozottságával. Aki tehát nem a kormány bebetonozásán dolgozik, az a nemzet biztonságát kockáztatja. Belátható, hogy ennek fényében mennyire érdektelen: vajon a puszta létezésén túl tett-e konkrétan is bármit mondjuk egy civil szervezet a kormány (= nemzet, ország, társadalom) megtámadására.
Másfelől ebből a kormány oldaláról nézve logikusan következik, hogy nemcsak az ellenzékiség (mint egyébként az alkotmány által garantált) attitűd, hanem az ellenzék, mint politikai erő is tökéletesen fölösleges. Amikor úgymond a nép igazi képviselői vannak hatalmon, olyankor nem kéne ezek munkáját holmi ellenzékieskedésekkel megzavarni, hiszen majd ők, az igazi választottak bölcsességével belülről megoldják a problémákból adódó, pusztán praktikus és esetleges ellentmondásokat. „Tessék hagyni nyugodtan dolgozni a kormányt”, ahogyan szokták is mondani. Ha közvetve is, de a belügyminiszter itt is értésünkre adta: a kormány az ellenzékkel terhelt választásokat szintén csupán fölösleges ballasztnak, szükséges rossznak tekinti, amit egyébként a konkrét ellenzéki versenytársaikhoz való viszonyukkal máskor is bőven ki szoktak fejezni.
A látvány harmadik, és talán legfontosabb jellemzője ennél általánosabb, stratégiai természetű. Sokak szerint az, ahogyan a kormány a politikájában kifejezetten fasiszta és bolsevik módszereket is felhasznál, arra utal, hogy „ezek bármire képesek”. Ez az eset azonban (egyébként nem először) épp azt mutatja, hogy nem képesek és nem is akarnak bármit megtenni, mert ebben éppen Orbán kétféle, egymásnak ellentmondó, ám egyformán erős ambíciója akadályozza őket. (Ami egyébként minden olyan, modernkori diktátor csapdája, aki a stabilizálódott liberális rendszereken akar élősködni, azok vívmányait használja ki, ahogyan a mi miniszterelnökünk is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.