2017. december 29., péntek

A KORMÁNY ÚGY SZÓRJA A PÉNZT, MINTHA ARRA SZÁMÍTANA, HOGY JÖVŐRE EZT MÁR NEM TEHETI MEG

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.12.29.


Igaz, hogy a tavalyi év is a kassza kisöprésével végződött, de az idén még egy lapáttal rátett a kormány a pénzszórásra. Orbán Viktor természetesen a választásokat szem előtt tartva olyanoknak juttatott az adományokból, akik szavazataira nagy szüksége lesz jövőre, így megnyomta a tollát, amikor a nyugdíjasoknak nagyobb emelést adott, mint amennyi a törvény szerint járna, de a Hit Gyülekezetét is megdobta 750 millióval. Azért a nagy kedvenc foci sem maradhatott ki a pénzherdálásból, hiszen 37 milliárdot pumpálnak az amúgy is pénzben úszó sportágba.

A magyar kormány úgy viselkedik, mintha 2018 januárjától egy fillért sem adhatna a saját kedvenceinek. Persze dorbézolhattak tavaly is év végén azok a szervezetek, melyek jó viszonyt ápolnak Orbán Viktorral és csapatával, most azonban szélesebb társadalmi rétegek megnyerése volt a cél. Az biztos, hogy a kormány nem akarja a véletlenre bízni a tavaszi választások végeredményét. Orbán több mindentől fél annak ellenére, hogy neki áll a zászló, hiszen utcahosszal vezet a még mindig rendezetlen ellenzék előtt.

Egyik legnagyobb gondja, hogyan tartsa harci lázban a sajátjait még bő három hónapig. Jogosan fél attól, hogy ha csillapodik a Soros György elleni gyűlölet, illetve a menekültekkel már nem tud elég hatékonyan riogatni, akkor többen úgy érzik az elkötelezettek közül, hogy nem is kell a szavazatuk a Fidesz magabiztos győzelméhez. Nagy kihívás ez azok után, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra jutását követően lényegében folyamatosan kampányolt, így magát a valódi választási voksvadászatot alig lehet majd megkülönböztetni a korábbi időszakoktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.