2017. december 17., vasárnap

AUSZTRIA ÚJ CSODAGYEREKE? (KRITIKUS KÖNYV SEBASTIAN KURZRÓL)

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: FÖLDVÁRI ZSUZSA
2017.12.15.


„Ha Sebastian Kurzból mégsem lesz kancellár, az talán nekünk is köszönhető” – fogalmazott Barbara Tóth az osztrák állami televízióban. A Falter című osztrák hetilap több nívódíjjal kitüntetett újságírója, kolléganőjével, a szintén ünnepelt Nina Horaczekkel közösen írt könyvet „Sebastian Kurz, Ausztria új csodagyereke?” címmel. Portréjuk az október 15-i előrehozott általános választások után készült, de még azelőtt, hogy az osztrák néppártot (ÖVP) vezető Kurz lezárta volna a koalíciós kormány megalakítására vonatkozó tárgyalásokat a szélsőjobboldali szabadságpárttal (FPÖ).

Önkontroll és mosoly

Sikerült-e a 31 éves politikusról (szokatlan, hogy valakiről már ebben az életkorban könyv készül) valami újat megtudni? – kérdezték a szerzőpárostól a Morawa kiadó boltjában tartott bemutatón. A szerzők, akik könyvüket Kurz tudtával, de nem hozzájárulásával írták, alaptulajdonságaként fedezték fel, hogy példátlan módon felügyeli önmagát, nincs egyetlen véletlenül kimondott szava, váratlan mozdulata, vasalatlansága. És a kontrollálás képessége minden nyilvános szereplésére kiterjed. Megrendülés, esetleges megbántódás, ijedtség sohasem látszik rajta, szinte soha nem válik meg elégedett mosolyától.

A szerzőpáros idézte az osztrák államfőtől az állítólag magyar diplomaták révén kiszivárgott megjegyzést; Alexander Van der Bellen uniós nagykövetek előtt úgy fogalmazott, hogy az irritáló Sebastian Kurz nem dohányzik, nem fogyaszt kávét, s nem iszik alkoholt. Ehhez a szerzők annyit tettek hozzá, hogy asztmája akadályozza a 186 centis fiatalembert a dohányzásban. Nem is illik a cigi sportos viselkedéséhez, amely tinédzser korától a néppárti exkluzív Duna-parti vízi klubban alakult és fejlődött ki. Kurz sok időt töltött gyermek- és ifjúkorában alsó-ausztriai anyai nagymamájánál, aki magyar, s még a 2. világháború idején ment férjhez egy Waldviertelben élő férfihez. A nagymamánál tanult meg „Basti” olyan szinten teniszezni, hogy diákkorában teniszedzőként jutott zsebpénzhez. Kurz kávét sem iszik, de az alkoholt, persze csak legbizalmasabb barátainak szűk körében, munka után nem veti meg. A Horaczek-Tóth duó vette észre, hogy a szigorúan ellenőrzött fotókon Kurz sohasem nevet önfeledten, magánemberként viszont el tudja engedni magát. „Sem a szüleim, sem a barátnőm nem igénylik a nyilvános szereplést” – magyarázta Kurz a szóló fellépéseit. Amikor szerepelt az Ö3 rádió „Reggeli velem” című vasárnapi portréműsorában -, amelyben a híres vendégek rendszerint otthonukban tálalnak kávét és süteményt Claudia Stöcklnek, a műsor házigazdájának - a külügyminisztérium volt a találkozó színhelye.

Ugyanilyen zárkózott a zselével hátra fésült hajú férfi a barátnőjével, „Susi” Thierrel kapcsolatban is. A bécsi pénzügyminisztériumban dolgozó lánnyal 18 éves koruk óta járnak együtt, a bulvársajtónak is csak annyit sikerült kinyomoznia, hogy 13 éves kapcsolatuk során két ízben szünetet tartottak. A szép szőke lány Kurz választási győzelmének ünnepén bukkant fel, egy rövid puszi erejéig gratulált barátjának. A portrékötet írói szerint a matt színűre kikent Kurznak szabályos, lágy az arca, így nőknek és férfiaknak egyaránt tetszetős lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.