Szerző: Határátkelő
2017.12.28.
„Nem vagyok benne biztos, hogy van jogom írni, hiszen nem vagyok igazi határátkelő. Nem töltöttem kint hosszú éveket vagy alakítottam ki egzisztenciát, családot sem alapítottam. Talán nem is fogok.
Gyakran azt kívánom, bárcsak sose mentem volna külföldre.
Egyedül ültem be egy vadidegen autójába 25 évesen, aki megmondta, ha beszállok, fél évig nem mehetek haza. Akkoriban voltam túl egy szakításon, nyakamban milliós hitellel, befejezettlen iskolával, hivatalosan pályakezdő munkanélküliként. Kisvárosi vagyok, közepesen szerencsétlen megyéből.
Hogy miért ültem be a kocsiba?
Nem láttam perspektívát az öngyilkosságon kívül. Az viszont érzelmi vonalon kívül anyagilag is megterhelte volna a családomat. Beszálltam, mert ki kellett fizetnem az adósságom és összekaparni annyit, amivel alkalom adtán el tudnak majd temetni rendesen.
Konyhai kisegítő és szobalány lettem Németország déli részén közel 2 évre. Rövidre vágva a dolgot, nem bántottak, egyedül laktam, félévente jöhettem haza, minimálbért kerestem.
Nem, nem azt a minimálbért, ami a létminimum alatt tartja a munkást, hanem azt, amiből félre lehet tenni egyéntől függően 500 ezer és 1 millió forint között egy év alatt..."...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.