2018. február 23., péntek

AZ ÁLLAMTITKÁR VÉGRE ELMONDTA, MIÉRT NEM VESZIK KOMOLYAN A DIÁKTÜNTETŐKET

ZOOM
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2018.02.23.



Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy az oktatáspolitika ellen tüntető diákszervezetek nem sok jóra számíthatnak a magyar kormánytól. A Független Diákparlament éppen azért szervezett február 23-ára nagyszabású demonstrációt a Deák Ferenc térre, mert hiába kérték, Orbán Viktor miniszterelnök nem reagált vitameghívásukra.

A diákok január 19-én is tüntettek, az ott megfogalmazott követeléseik teljesülésére azonban szintén hiába vártak garanciát az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A tárca ifjúsági és családügyi államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón most azt is elmagyarázta, hogy miért.

Novák Katalin a Zoom.hu kérdésére a budapesti Európa Pontban rendezett eseményen úgy fogalmazott: veszélyesnek tartja, ha valaki két hét után ifjúsági szervezetnek nevezi magát, egyértelműen pártpolitikai indíttatásból, egy kampány kellős közepén, és azt a benyomást kelti, hogy a magyar fiatalokat képviseli. Mindezt úgy, hogy valódi tagsága nincsen, valódi eredményeket még nem tud felmutatni.


Nincs semmi, ami alapján komoly partnerké
nt kellene tekinteni egyes olyan szervezetekre, amelyek ezt a jogot maguknak követelik

– mondta az államtitkár, aki nem nevezte nevén a Független Diákparlamentet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.